...és még annyit, hogy

Az alábbiakban közölt névváltozatok magatokra tetoválása előtt kérlek olvassátok el ezt a bejegyzést: A magyar nevek kínaiul!

A Zsolt név így néz ki kínaiul:

 Jól néz ki nem?:) Az első karakter úgy néz ki mint egy ember. Végülis az volnék:) Van keze, lába sőt még bojtos kalapja is. Kicsit olyan mint egy szamuráj a 16. századi Japánból. Na az nem én vagyok!

A második karakter két részből áll. Összességében úgy hat, mint egy elcseszett Rorschach teszt, de azért tetszik ez is. A második része a karakernek olyan a keresztbe tett lábaival mint egy éppen meghajló balett táncosnő. Na az se én vagyok!

Az első karakter (賽) az ún. pinyin írásmód szerint (ez a nyugati ember számára is olvasható írásmódja a kínainak) a sài vagy másképpen sai4. Nagyjából úgy ejtik, hogy száji  de úgyse találod el rendesen mert 4 féle ejtése van, persze minimum 4 féle jelentéssel minden "szónak", és engem leginkább azzal kergetnek az őrületbe, hogy mind a 4 ugyanúgy hangzik, de szerintük az teljesen más. A karakter eredeti jelentése verseny, versenyezni.

A második karakter (梭) a suō vagy suo1. Kiejtésére talán így tehetünk kísérletet: szuó. Olyasmit jelent így önmagában állva, hogy oda-vissza. A kettő együtt nem jelent semmit, ha leírva látja egy kínai visszakérdez, hogy ez valami név-e, mert ez a kombináció így együtt nem gyakran fordul elő, a hétköznapi nyelvben nincs külön jelentése. 

Mi persze eljátszhatunk ettől még a verseny és az oda-vissza szavak összekapcsolgatásával és bár erőfeszítésünk megmosolyogtató lesz, azért nem áll nagyon messze a kínai nyelv logikájától. Aki oda-vissza versenyez, az egy versengő alkat.:) Na ez se én vagyok...de azért a nevem Zsolt:) 

A Zsolt név két másik verziója:

Pinyin: zé suǒ tè

泽索特

Néhány további név kínaiul:

MÁRIA

VERONIKA

LÁSZLÓ

JUDIT

ISTVÁN

GÁBOR

ERIKA

ÁGNES

Egy másik verzió az Ágnes névre:

pinyin: ā gé nī sī

Talán a béna neve miatt, de először fel se tűnt ez a fotómegosztó oldal. Amikor észrevettem, akkor sem jöttem rá rögtön, hogy mire való. Már vagy fél éve regisztráltam, de egyszerű fényképraktárnak használtam, ahonnan könnyű volt beszerkeszteni a képeket a www.budapestdailyphoto.com blogomba.

Általában nem vagyok jó ezekben a közösségi site-okban. 2002 óta vagyok fent az iwiw-en de sose értettem a kollégáimat, mit lehet azon órákat nézegetni. Aztán mikor már nagyon sokan lettek, engem is sorra kezdtek bejelölgetni akkor praktikus lett az oldal arra, hogy előkerültek régi iskolatársak, ezer éve nem látott családtagok vagy barátok. A legtöbben az egyetemi hallgatók közül jelöltek be, úgyhogy mára leginkább arra használom az oldaltt, hogy ha név alapján nem jut eszembe melyik hallgatóról van szó, akkor megnézem a wiw-en.

A Facebook elvileg hasonló lenne, de azt az oldalt hosszú hónapok óta nem sikerült a magamévá tennem. A legtöbb külföldi ismerősöm megtalált ott, s levettem, hogy igen aktív élet folyik a facebook-on, de nekem az oldal egyszerűen átláthatatlan. Először is halálra idegesítenek a különböző ajándékok, meghívások, funwall, funspace meg általában az, hogy záporozik az információ minden ismerősöm legkisebb aktivitásáról is a saját oldalán. Nekem ez túl sok, és mivel lusta vagyok megtanulni, hogy hol a fenében lehet ezeket szűrni, meg személyre szabni, inkább nem használom csak a pár külföldi ismerősömmel való kapcsolattartásra.

A flickr az az oldal, ami engem beszívott az utóbbi egy évben. Ennek oka egyértelműen a fotózáshoz való vonzódásomban keresendő, de van itt más is. A Flickr igazi amatőr oldal. Mármint, ami a fotózást illeti. Korábban belenézegettem magyar fotós oldalakba, de onnan engem elriasztottak az index kommentekkel vetekedő stílusú fikázások egymás képeiről, és az a mérhetetlen irigység és nagyKÉPűség, ami az ott lévő emberekből áradt. Szép egy társaság lehet a magyar fotós szakma, azt hiszem nem szeretnék közéjük tartozni.:)

A Flickr olyan nagy és olyan sokszínű, hogy bizonyára ott is jelen vannak ezek a mindentudó profik, de elvesznek a tömegben. A nagymama szülinapi bulijától kezdve, a kreatív próbálkozásokon keresztül, a professzionális fotóműhelyekig minden megtalálható. Hat hónapra volt szükségem, hogy észrevegyem, hogy itt ún. csoportokba (group) lehet küldeni a fotóimat, melyek ha tetszenek másoknak, akkor mindenféle színes díjakat adnak nekik. A mai napig ez a legnépszerűbb fotóm a Flickr-en:

Tavaly nyáron csináltam egy strandröplabda versenyen. Persze nincs azon mit csodálkozni, hogy valami szexi csajos fotó lesz a legnépszerűbb a találatok nagyrésze nem is a Flick-ről jön, hanem a google talál rá.

Az legnépszerűbb olyan kép, ami tényleg a fotóról szól az ez:

Ezt Kínában készítettem 2006-ban, van egy csomó verziója, de ez lett szerintem is a legjobb. A kommentek többsége pozitív, bátorító és ez azért fontos, mert nekem a fotózás nem szakmám, nincs is vele más ambícióm, mint, hogy jól érezzem magam, amikor csinálom vagy éppen visszanézem őket.

Aztán megint eltelt egy idő mire rájöttem, hogy ezeket a csoportokat nem valami Flickr stáb, vagy valami központi program hozza létre, hanem mindenki hozhat létre csoportot. Kicsit tanulnom kellett a html kódok szerkesztését, de hamar belejöttem és csináltam én is csoportokat. Sok próbálkozásom volt, de ami igazán beindult az a BREATHTAKING group. 2007 juliusában hoztam létre, ha jól emlékszem és mára több mint 13 ezer tagja van, akik mintegy 120 ezer fotót küldtek el a csoportba. Kreáltam egy díjat egy olyan fotóból, amit én csináltam a kertben és nemrégiben a sok díjat gyűjtő fotóknak egy arany díjat is az egyik indonéz fotómból. A Flickr az az oldal, ahol számomra is értelmet nyert az online közösségépítés. A Breathtaking group nem volt nagy szám, amíg egyedül csináltam. Aztán valahogy elkezdtek emberek csatlakozni és mostanra kialakult egy stabil 4-5 fős stáb, akik közösen alakítjuk a csoport életét megosztva egymás között a munkát.

Praseodimio Mexikóvárosból a különböző fotóversenyekért felel. Időről-időre rövid versenyeket hirdet meg különböző témákban, amik általában nagyon népszerűek, az emberek szeretnek nyerniJ és elismerést kapni.

Kuzdra orosz, de Franciaországban él. Ő azokat a fotókat gyűjti össze és kezeli, amelyek legalább 2 Breathtaking díjat kaptak a csoportban.

Len Janes Angliában él és ő adja az arany díjakat azoknak, akik legalább 5 Breathtaking díjat gyűjtöttek össze a csoportban. Ezen felül Len Janes nagyon aktív az új tagok meghívásában is.

Joanne amerikai, ő a legújabb tag a csapatban. Egyelőre az új tagok meghívásával foglalkozik, de később valószínűleg ő is megtalálja majd a saját területét.

Én mára már szinte semmit nem csinálok a csoportbanJ Én szoktam közzétenni a versenyen győztes fotókat és a csoport legjobb képeit rendszerint meghívom egy különálló fotóblogba, amit magam szerkesztek. Mindig reggelente csinálom és habár emiatt egy órával előbb kell felkelnem, nagyon élvezem és igazán jó érzés, hogy ismeretlen emberek mindenféle pénz vagy egyéb ellenszolgáltatás nélkül, pusztán lelkesedésből képesek együtt dolgozni. Nagyon jó velük csinálni ezt a csoportot és a statisztikák szerint a taglétszámot meg a fotók számát tekintve a Breathtaking benne a van a Flickr mintegy 11 ezer csoportjából az első 200-ban. Ez nem az én érdemem, hanem ezé a csapaté.

A karácsony az egyetlen igazi ünnep számomra. Igazából nem azért, mert belül ezt élem meg leginkább ünnepélyesen, hanem mert szerintem ez maradt az egyetlen alkalom, amikor tényleg megáll az élet körülöttem is, és bennem is. Ez nagyon fontos egy ünnephez. Egy módosult tudatállapot, vagy ha arra képtelen valaki, akkor is a többiek miatt egyszerűen kiszorulsz a hétköznapokból, mert karácsonyra elfogynak a hétköznapok.

A karácsony nem ismer tréfát, nem lehet nem tudomást venni róla. Egy március 15-ével, augusztus 20-ával simán előfordulhat, hogy átsuhan rajta észrevétlenül az ember, főleg ha hétvégére is esik. Az október 23-át már régen elszarták, az nem ünnep, az aktuálpolitikai esemény lett.

Talán a karácsony az utolsó keresztény bástya, ami valami olyasmit menekít át a vallásosságból napjainkba, ami a kevés szerethető dolgok egyike az egyházból. A család (jelentsen ez bármit is) és a szeretet. A karácsony egyértelműen családi ünnep. Nem felvonulások, nem nemzetvezetői beszédek, nem közös történelmi emlékezések alkalma, hanem pusztán a család és a szeretet ünnepe. Félve mondom ki, de a karácsony bizony nem nemzeti ünnep és ez napjainkban nagyon jót tesz neki. Olyannyira nem nemzeti ünnep, hogy annál sokkal több…..emberi ünnep!

Nagyon igaz, hogy ma már valósággal ritka az azonos vezetéknevű papa-mama-gyerekek típusú család, de bármilyen felállásban is, azért még mindig kis létszámú csoportokban szeretünk egy fedél alatt élni. Ráadásul olyanokkal, akikkel valamiféle érzelmi szál köt össze bennünket. Ezt a létező igényt fejezi ki a karácsony, amit ebben a mi európai kultúránkban az egyház hagyott ránk. Kínában vagy mondjuk Szingapúrban úgy hat a karácsony, mint nálunk a Valentin nap vagy a Halloween. Eléggé testidegen, de amellett, hogy a kereskedők meglovagolják ott is, azok a családok, akik „ünneplik” egy közös vacsorával rendezik le a dolgot. Azt a felét szedik ki hát belőle, ami magjában nekik is mond valamit. Mert bizony a kínaiak sem anarchoszindikalista közösségekben élnek, hanem családokban, és leginkább ettől emberi ünnep a karácsony.

Sokat segít a karácsony hangsúlyossá tételében, hogy önmagában is napokig tart, és igen közel van a szilveszter és az új év ünnepe. Én nem is értem minek kell erőltetni minden évben a „két ünnep között” nevezetű napok munkanap jellegét. Üres tejfölös dobozokat fúj a szél az utcákon, ha munkanap, ha nem.

A legtöbben kritizálják az ünnep kereskedelmivé válását, de egyvalamiben biztosan segít az ajándékvásárlás szokása és a kereskedők felhajtása. Már hetekkel, (lassan hónapokkal) korábban elindul a karácsonyra készülés. Karácsonyi díszbe öltöznek az üzletek, az utcák, sok helyen már a lakások ablakai is vagy a családi házak. Lehet ebből giccsparádé, van ahol nagyon jól sikerül, de az kétségtelen hogy ettől a felhajtástól és készülődéstől, a vásárlásoktól és a csomagolástól a karácsony hangsúlya növekszik. Az év utolsó másfél hónapja gyakorlatilag a karácsonyról szól és ez azért nem rossz. Bármit is gondoljunk erről a felhajtásról, a karácsony megkerülhetetlen. Miközben alapvetően egy zárt, családi esemény, olyan mintha hirtelen mindenkinek szülinapja lenne. És ez teszi különlegessé. Hogy úgy meghitt és családi, hogy közben az egész ország ünnepli.

Én nagyon szeretem a karácsonyt. Szeretem azt az érzést, hogy 24-én leáll minden, és habár hó már évek óta nincsen, de azért mégis van az a hullapelyhes hangulat szaloncukor kötözéssel, meg fenyőfa farigcsálással (hú, milyen illata van és még az jó, hogy ragad tőle a kezem) és mákos gubával. Már alig várom..