...és még annyit, hogy

Soha nem látott széles választékkal megnyitottuk első időboltunkat. Greenwich-től az óceániai időig minden kapható a legkülönbözőbb kivitelben.

Üzletemberek körében igen népszerű határidő kollekciónk. Ezek igen kelendőek, rendszerint mindenki újat akar, ezért garantáljuk, hogy mindig a legfrissebb határidőket találja meg polcainkon. A több mindig jobb a sokknál! A sok időnél csak a még több idő a jobb. Nálunk a végtelen a határ.

Randevúra készülőknek ajánljuk ólomlábú időnket extranehezített másodpercekkel. Olasz ízlés szerint nyújtott pásztoróráink tökéletes megoldást jelentenek azoknak, akiknek az élmény a fontos. Merüljön el a nálunk szintén kapható pillanatban, melynek mélysége szíve választottja tekintetéhez mérhető. Andalgó óráink a finom elegancia érzését árasztják.

Postai sorban álláshoz, inkvizíciós eljárásokhoz repülő idő készletünk áll vevőink rendelkezésére. Csepp alakú, suhanó másodpercek. Ujjak között elfolyó perceink szinte észrevétlenek maradnak a polcokra tett rohanó évek árnyékában. Ne gondoljon az idővel! Tegye azt észrevétlenné! Diszkrét perceink közül kedvére válogathat.

Ne vesztegesse az időt! Ha kifogyott belőle, vagy csak szimplán többre, lassabbra, gyorsabbra, tartalmasabbra, színesebbre, hatékonyabbra vágyik keresse fel üzletünket!

Ha olyan munkád van, ami nem monoton módon az év minden (munka)napján ugyanazt kívánja tőled, akkor nagyon különböző módon élheted meg a hétköznapokat. Nekem ezek vannak:

Ez a fázist a szünidőn lévő, mégis dolgozgató tanárok, a hektikusan megrendeléseket kapó szabadúszók, vagy az otthonról dolgozók élhetik meg. Valahol messze van egy határidő, de nincs semmi külső kényszerítő erő. Nem liheg a nyakadban a megrendelő, nincs rajtad a főnök vagy valami átkozott üzemi kamera tekintete. Nagy szabadságot ad ez a munkastílus, de nagyon veszélyes is. Észre sem veszed és itt a határidő és a nyugis „majd holnap” fázisod a „rémálom” fázisba ugrik.

Velem ebben a fázisban rendszerint az történik, hogy habár mindig elképzelem, hogy ha majd a nyugisabb időszak jön, akkor majd jól megcsinálom ezt is meg azt is, valójában rohamosan lecsökken a munkateljesítményem. Ha nincs nyomás, nincs munka se, jó ha egy dolgot el tudok végezni egy nap, miközben máskor 5-6 is elfér egymás mellett.

Az is igaz, hogy ebben a fázisban van ideje az embernek olyan luxusra, mint könyvolvasás, barátokkal találkozás (ha maradt még olyan, aki nem írt le a létszámból), észreveszed az évszakokat, el lehet olvasni egy újságot. De nem bűntudat nélkül. Valahogy mindig azt érzem, hogy nem csinálok semmit, hogy én vagyok a világ lustája, és persze ez visszaköszön az adott időszak bevételein is.

Magyarországon szerintem ezt engedhetik meg legkevesebben maguknak. Talán a GMK-k engedélyezésével csúszott ez a dolog el, vagy akkor, amikor a vidéken élők egyszerre tartották meg a városi állást és dolgoztak kora reggeltől a háztájiban meg kint a szőlőben, kertben.

Mindenesetre nagyon kevesen élnek úgy ebben az országban, hogy van egy állásuk, abból megélnek és marad idejük szórakozásra, hobbira, családra, rokonokra, barátokra, tanulásra vagy mezőn heverésre és reggel nem nagy karikákkal a szemeik alatt ébrednek.

A kelet-európai országok sajátossága, hogy az állás egyáltalán nem szinonimája a megélhetés szónak. Ha van egy állásod még nem biztos, hogy megélsz abból, vagy ha igen akkor nem biztos, hogy 8 órát dolgozol. Biztos jól lehet keresni egy bankban, középvezetőként is akár egy multinál, a maszek mesterek is jól kereshetnek, a kereskedők között is van, akinek nagyon jól megy, jól keresnek a kereskedelmi TV-knél stb. de ezek többsége messze nem 8 órát dolgozik.

Mindenesetre vannak ritka időszakok, amikor azt tapasztalom, hogy van egy munkám, azt csinálom, és kész. Amikor az aznapra rendelt feladat kész lett, akkor minden lelkiismeret furdalás nélkül kiejtem az egészet a fejemből és csinálok valami mást. Mert ez lenne a lényeg. Néha szeretnék futószalag mellett dolgozni egy gyárban, vagy újságkihordóként, londinerként egy hotel előtt, mert ezekről azt képzelem, hogy nem jönnek utánam műszak után. Egyedül ebben a fázisban éreztem valaha is azt, hogy valami egyensúly van, hogy nem érzek lelkiismeret furdalást, de azt sem, hogy egy kifacsart fogkrémes tubushoz hasonlítok.

Szerintem, akinek két állása van, annak egy sincsen. Mondom ezt úgy bátran, hogy a kezdeteket leszámítva szinte sosem volt csak egy állásom. Ezért tudom pontosan. Akinek két állása van és csak egy feje, két keze és két lába az csinál egy állást és az mindig a másik rovására megy. Talán ki lehet taktikázni két 4 órás állást gondos időbeosztással, de szerintem ezeknél is lesznek konfliktusok. Ha máshol nem hát belül. Mert két munkahely az két teljesen más viszonyrendszer. Ha az egyiknél balhé van, a másikban is erre gondolok, ha az egyik túlpörget, a másiktól veszi el az időt.

Talán akkor működik konfliktusok nélkül, ha mindkét munkám olyan, hogy leszarom, és valami mást csinálok szerelemből. Ismertem egy dobos srácot, aki nem volt elég jó dobos, hogy megéljen ebből, de imádta csinálni. Elment háta tudakozóhoz operátornak, meg takarított, ami némi pénzt adott, de egyébként az agya (meg a keze) mindig a doboláson járt.

Van persze a másodállásnak nagy előnye is. Egyrészt sokkal nagyobb biztonságot ad. Ha az egyik megszűnik, még nem minden omlik össze. Abban is előnyös, hogy két állás, két kapcsolatrendszer, két karrierlehetőség és valahogy segíti a kreativitást a különböző területek összekapcsolása. Nekem sokszor megnyugtató élmény volt látni különböző munkahelyek ugyanolyan vagy éppen nagyon különböző viszonyait. Relativizálja a drámákat, ha látod, hogy máshol is ugyanaz a szar van, vagy éppen munkára sarkall, ha látod, hogy lehet ezt másképp is csinálni.

Én már a másodállásra is azt mondom, hogy az csak a főállás rovására mehet, de van az a helyzet, amikor az ember 4-5 vágányon ugrál egyszerre. Ez leginkább szabadúszókra vagy vállalkozókra jellemző, azok közül is azokra, akik nem tudnak/akarnak nemet mondani egy megbízásra sem, s hirtelen azon kapják magukat, hogy 4 helyen kéne lenniük egyszerre. Van, akinél ez nem egy időszak, hanem egy életforma. Mondjuk általában rövid szokott lenni.

Ilyenek azok a lakásfelújító mesterek, akik egyik lakásban kamuból lerakják a szerszámokat, a másikban dolgozik a csapata fele, ő maga tárgyal egy harmadikkal, míg a csapat másik fele még kétfelé van osztva. Az ilyen emberrel nem lehet öt percet sem beszélni, mert valaki mindig hívja, de ha éppen nem akkor agyban jár máshol.

Én rendszerint ősszel kerülök ebbe az időszakba. Örökké csörög a telefon, ha kikapcsolod, akkor még rosszabb, mert leszednek a 10 körmödről. Ha rögzítőd van az kész anyagi  csőd mert visszahallgatni a Te kontódra kell. Az e-maileket letölteni és megválaszolni az két órába telik, ami nem baj akkor, ha más dolgod sincs, de már rég indulnod kéne. Amire két napon belül nem válaszolsz, arra már sosem fogsz. Egyik határidő úszik el a másik után, elfelejtesz papírokat, és halálosan idegesít, ha a családod is időt akar. Ők megsértődnek, mert nem foglalkozol velük, Te meg azért vagy sértett, mert még a család is egy teljesíthetetlen feladattá vált. Az űzött vad fázisban már senkinek nem jó. Egy darabig lehet pörögni, aztán lesz belőle válás, infarktus, minden munkahelyeden már haragszanak rád (lehet, még nem mondják, de már nagyon), és egyre romlik a neved. Mégis létezik a fázis, az ember inkább beleesik, mintsem törekedne rá.

Olvasom a hírekben, hogy a hétvégén megerőszakoltak és megvertek egy amerikai lányt a Bakáts téren.  Nagyon remélem, hogy nem valami hasonló történt de pár napja tűnt el egy francia cserediák, és az utolsó nyomot a Lánchídnál találták meg.

Megrázóak már a helyszínek is. Évekig dolgoztam a Bakáts téren, sokszor késő este mentem haza, és mindig egy teljesen biztonságos, nagyon is szem előtt lévő helynek tartottam. Mindenfelé lakóházak, ezer ablak néz az utcára, ráadásul egymáshoz nagyon közel. A Lánchíd a város kellős közepe, elnököket és rocksztárokat szállásolnak el a pesti hídfőnél lévő hotelben ott eltűnni nyomtalanul szintén sokkoló hír. A francia lánykapcsán bár nagyon vészesen telik az idő még remélem, hogy pár nap múlva azt hallom, hogy előkerül és valami ilyesmit mond az apjának: „most már nem haragszom, kis időre volt szükségem.”

Az egyik legszemetebb bűncselekmény a nemi erőszak. Értem én, hogy tetszik egy lány, nekem is tetszenek, nagyon szépek, és még azt is értem, hogy néha az embernek a vére is felforr amikor végigmasíroznak az utcán. A jó hír az, hogy van ajtó az elérésükhöz, meg lehet hódítani egy lányt, le lehet venni a lábáról. Megerőszakolni soha, de soha nem lehet olyan, mintha magától, örömmel adná oda magát. Fáj neki, egy darab hússá válik, aki minden erejével tiltakozik, kétségbe van esve, megszégyenítve és megalázva érzi magát.

A tény, hogy nagyon csúnyán meg is verték arra utal, hogy éppen ez volt a cél. Megszégyeníteni, megalázni. A börtönökben nem a nők és a szexualitás hiánya az igazi motívációja a seggbedugásnak. A teljes lealázás a cél…...ennek semmi köze a szexualitáshoz.

Beleborzongok ha belegondolok mennyire meg lehetett ijedve ez a külföldi lány. Idejön idegen országba, ami mindig kicsit kiszolgáltatottságot jelent. Amikor távoli országban vagyok mindig egy sajátos bizonytalanság érzés vesz erőt rajtam. Nem vagyok otthon, nem értem a nyelvet, nem értem az embereket, nem tudom azt se, hogy mi van a következő sarkon vagy két kerülettel arrébb. Hazajönni mindig olyan meleg, biztonságos érzés, valahogy a talaj is szilárdabb az ember lába alatt.

Ezt a bizonytalanságérzést idegenben csak a helyiek kedvessége és törődése tudja enyhíteni. Vendégek nálunk a külföldiek és a mi felelősségünk vigyázni rájuk. Kicsit szégyellem is magam mindkét hír hallatán. Évekkel ezelőtt egy barátnőm mesélte, hogy pár magyar ismerőse nagy bulira készülve Venezuelába utazott. Azt hiszem két vagy három fiatal pár. Majdnem az első nap a motelben, ahol laktak rájuk törték az ajtót. A fiúkat csúnyán megverték és elvették az összes értéküket, a lányokat megerőszakolták. Erre a történetre is végigszaladt a hátamon ugyanaz a hideg, a rémület érzése. Aztán az jutott eszembe, hogy hát igen. Venezuela egy ilyen hely.

Most sikerült nekünk is ismét felírni magunkat a térképre. Magyarország egy ilyen hely. Ahol a vendégeinket úgy megverik, hogy a barátai sem ismernek rájuk, megerőszakolják és meztelenül otthagyják. Csak gratulálni tudok!

Semmi köze ennek a politikához, ezt az olykor sáskahadként megjelenő „kedves” kommentelőknek írom le. A lány lehetne bangladesi, román, zimbabwei vagy éppen érkezhetett volna Mohácsról a nagyvárosba, sőt lehetne fiú is. Bárhol máshol is megtörténhetett volna, pár hete került elő egy magyar lány amerikai drogdílerek fogságából.

Ez a lány viszont a mi vendégünk, egy érzékeny, törékeny ember, akinek fáj ha megütik, aki nem akarja, hogy a nyílt utcán levetkőztessék és megalázzák és, aki azért jött ide, hogy élményeket szerezzen és tanuljon. Hát sikerült élményekhez juttatni:( Tényleg kicsit szégyellem magam, azok helyett is, akik ezt művelték.