...és még annyit, hogy

...hát a kertmozi nekem nagyon bejön. Valahogy azon a pályán, amin rendszerint mozgok sose botlok bele egybe sem, pedig biztos van valahol Budapesten is, vidéken meg dögivel. De nekem egészen Stari Gradig le kellett jönnöm ahhoz, hogy lelassuljak egy kertmozihoz.

Ők úgy hívják nyárimozi...Ljetno Kino. Már szinte az első nap kiszúrtam messziről, mert az úton ahogy mentünk hazafelé, a kis öböl másik oldaláról látni lehetett a vásznat, és hallani a hangfoszlányokat.

Gondoltam másnap megnézem mi a program, meg mennyi a jegy. De nincs olyan, hogy program...napközben, sőt este is, üresen tátong a zöldre festett jegyárusító fülke a fal tövében, amit ugyanaznap festhettek le ugyanarra a színre mint a szintén zárt kertkaput.

Itt a mozit ki kell érdemelni, az olyan nagy esemény, és tényleg pár nap csend után akkora az ingerbomba, hogy ne is fárasszuk már egymást olyan kérdésekkel, mi lesz a műsor. Mindegy. A legjobb az lenne, ha ezek között a díszletek között az Amarcordot adnák, vagy Chaplinre zongorázna egy arc, mi meg a térdünket csapkodva kacagnánk.

Sötétedéskor, valamikor este kilenc és fél tíz körül érdemes odamenni. A kitartóbbak, az igazi rajongók, az összebújó szerelmesek, és a virágmintás ruhás háthamaszerelmes leszek lánykák már ott állnak. Ez már a harmadik próbálkozásunk igazából. Előző nap messziről láttam, hogy nyitva a kapu, az öböl másik partjáról. Nyújtott lépésekkel szinte szaladtam a mozi felé, fehér pólós fiatalember árulta jegyeket 40 kunáért a vonósnégyes koncertjére. Némi csalódással a hangomban kérdeztem meg, hogy jó jó..de mozi mikor lesz. Biztos érezte a hangomon, mert ő meg amolyan gőgös sértődöttséggel felelte, hogy fogalma sincs.

De most...harmadik alkalommal már minden kétséget kizárólag mozira várt a lépcsőn lógó emberfürt. Biztosra akartam menni, megkérdeztem lesz-e mozi. Senki se tudta, egy hölgy, akiről később kiderült, hogy ő és Charlie nevű kutyája árulják a jegyet, ő sem tudta biztosan, mert ugyan a mozis ember bármelyik pillanatban megérkezhet a filmmel, de vetítenie kell Splitben és még valahol máshol is. Hát igen, megértem egy Splittel nem lehet felvenni a versenyt.

Még bőven lett volna türelmem, már maga a tény is izgalomra adott okot, hogy 10-15 ember, párok és családok vegyesen összegyűltek itt, mint valami népünnepélyre. Megjött a vetítő ember, sietve, mint aki késésben van kettesével vette a lépcsőfokokat és eltűnt a zöld kertajtó mögött. A jegyárusító hölgy és Charlie nevű kutyája csak valamikor a sor végén jutott be, mert olyan vonzó volt az a bejárat, hogy amint a vetítő ember kinyitotta a zöld kaput, a várakozók beáramoltak.

Pedig fizetni kellett volna, rögtön az ajtó mellett lévő kis zöld asztalkánál, és csak onnan három négy további lépcsőfok megmászása után jutott be az ember a nézőtérre. Egy rozsdás kis házipéntár szerű kasszával a kezében jelent meg a jegyárusító néni, s az emberek jólnevelten visszaáramoltak jegyet venni. Kis kitéphető papírdarab a jegy, nincs parkolójegy érvényesítés és perforált hajtogathatós mozijegy a sorok és a szék számával. Nincsenek sorok, illetve dehogy nincsenek, van vagy 15, de nincs számozva. A műanyag, fröccsöntött (Boci, tanulok) székekre lehet leülni, kiki hova akar, és úgysincs teltház, hát sokan megfordítják az előző sor székét lábtartó gyanánt.

A mozi olcsóbb, mint a vonósnégyes. Ide 20 kunáért már be lehet jutni, ami annak függvényében értelmezendő, hogy egy 2,5 deciliteres kóla az 14 kuna is tud lenni, a tonhalas salátáért meg 45-öt kell fizetni.

A szisztéma nagyon egyszerű. A kertmoziban az a csodálatos, hogy végtelenül egyszerű, mint egy zen szentély. A szomszéd ház fehérre meszelt fala a vászon, amibe szinte kötelező jeleggel, amolyan védjegyként belelóg az egyik fa lombja. De éppencsak. Hogy bármit is nézel egy percig se feldkezz meg arról, hol vagy. Ehhez segít még az is, hogy folyamatosan hallani a vetítőgép kattogását, kiáltképp akkor, amikor némi drámai csend van a filmben. A vetítőterem egy fehérre meszelt viskó, amibe csak a komolyléptű vetítő ember léphet be. Kitekert nyakkal azért én is követhetem az egyre szélesedő fénycsóvát, ami aztán arra a szemközti falra csattan ki film gyanánt élesen. De menet közben folyton az az érzése az embernek, hogy hullócsillagot lát pedig csak bogarak merítkeznek meg a pillanatnyi hírnévben.

Nem az Amarcordot adják. A jegyárusító néniből nem lehetett kiszedni, ő csak elmutogatta, hogy Englishül lesz és sehr gut lesz. Régen ültem már le filmhez, hogy csak már amikor peregnek a filmkockák derül ki mire is vállalkoztam...... Nem vénnek való vidék.

Nem egy Fellini, de azért van kapcsolódás. Az ingerszegénység itt is megvan, de itt áldás. Olyan akcentussal beszélnek, hogy a felét sem értem, a felirat kicsitse segít bár annyit előbbre léptem a horváttudásban, hogy a rák horvátul is rák. Sokszor tekergetem a fejem a mozi alatt. Susognak a fák, de csak úgy gyengéden. A kertmozi kőfallal van körbevéve, s ezen a kőfalon szines virágok nyílnak. Végig a fal mentén meg ezek a fiatal fák, közöttük a gyepet senki sem locsolta hát kiégett. A fasor ülések felőli végén, jelezve, hogy azért nem minden infrastruktura nélküli ez a hely, pár méterenként vékony kandelláberek meredeznek az égnek, amiknek a tetején előadás után diszkrét fény gyullad ki, hogy mindenki visszatérjen a valóságba. A szomszéd fiú meg visszahajtja a virágos ruhát a mellette ülő lány nagyon fényesra barnult combjára. Kimenni olyan mintha egy másik filmbe érkeznél. Elsétálsz a kikötőben egymásnak csapódó vitorláshajók mellett, még bőven nyitva vannak az éttermek, s a házakra erősített utcai lámpák remegve tükröződnek vissza az alig mozgó vizen. Mindegy mit adnak..!