Olyan 6-7 éve figyeltem fel a változásra. Korábban valahogy idősebb korukban jöttek emberek az egyetemre a társadalomtudományok valamelyik ágát tanulni. Jól behatárolható szubkultúra volt ez, a rendszerváltó értelmiség gyerekei, a segítő szakmák valamelyikében már dolgozó szakember, saját útjukat, sokszor poklukat járó útkeresők, öngyógyítók.
Aztán valami megváltozott. Felduzzadt a létszám, először annak tudtam be, de hamar világossá vált, hogy beért, felnőtt egy egészen új generáció. Akik már nem Cseh Tamás mentén szocializálódtak az értelmiségi létre, ami nem valami rejtett ellenkultúra többé, sorok között üzengetős, bársonynadrágos alvilág, hanem valami ennél sokkal természetesebb, mintegy magától értetődő nyitott, kíváncsi létforma.
Fura volt, mert a klasszikus intellektuális teljesítmények terén látványos volt az egyetemen a visszaesés. Oktatóként nem voltunk hozzászokva ahhoz, hogy alapvető helyesírási és szövegértési nehézségekkel kell foglalkoznunk. De ennél is meglepőbb volt, hogy a múlt, különösen a Kádári közelmúlt, ami számunkra – igen, most figyelmeztetem magam, hogy még számomra is – a mindennapok része volt, az számukra nem létező, meghaladott, nem is különösebben érdekes, avítt dolog. A felháborodás volt talán az első reakció. A felduzzasztott egyetemi létszámok káros mellékhatásának tekintettük ezt a látványos teljesítményromlást és a mi dolgaink iránti teljes érdektelenséget.
Aztán lassan kezdett leesni, hogy valami másról van szó. Amikor bejött az IWIW, de főleg a Facebook a hallgatók tömegével kezdtek el bejelölgetni, mint oktatójukat, a hírfolyamomon keresztül életre kelt egy új világ. Rájöttem, hogy itt komoly változásokra van szükség, mert olyan nyelven akarjuk megszólítani ezeket a fiatal embereket, amilyen nyelvet ők már nem beszélnek, és a nyelv, amin ők kommunikálnak az teljesen idegen a mi egyetemi világunkban. Kifakadtam egy idő után a szemináriumaimon:
„Hogy az istenben van az, hogy olvasom az egyetemi beadandó dolgozataitokat és szürke, unalmas, iskolás, sőt kisiskolás sorokat látok, amit ti láthatóan untok megírni, én meg nagyon unom elolvasni. Ehhez képest kinyitom a Facebook-ot és tele van a falatok hihetetlen kreativitással, színnel, élménnyel, és tudással?”
Arra jöttem rá, hogy lehet, hogy ezek a fiatal emberek korábbi társaikhoz képest sokkal rosszabbul teljesítenek, amikor a kezükbe nyomom a XIX. és XX. század nagy klasszikus szociológusait, de általam sosem látott vizuális kultúrájuk van, nagyon gyorsan alkalmazkodnak a változásokhoz és kevésbé mélyen ám sokkal nagyobb horizontot szemlélve igazodnak el a világ dolgaiban.
Szerettem volna véget vetni annak, hogy az egyetem a poros, unalmas, molyszagú, idegen szavas, érthetetlen és gőgös intellektualizálás tere, miközben minden, ami színes és érdekes, az este kerül fel a Facebookra.
Egy idő után a legelső órán azt kértem az első éves hallgatóktól, hogy a következő hétre hozzanak egy 3-5 perces produkciót arról, kik ők valójában, mit hoztak ide nekünk e közé a falak közé? A stílust szabadon engedtem, nem kellett dolgozatot írni, de lehetett táncolni, verselni, rajzolni, zenélni, fotózni, bármit.
És jött be a sok szín. Volt, aki csak kiállt és beszélt, mások felcsapták a laptopjukat és lejátszották a gondosan zenével összeszerkesztett fotóinstallációjukat, vagy videót készítettek, filmeket vágtak össze, de olyan is akadt, aki kintről behívta a haverjait és félretolva a padokat táncoltak.
Más a nyelv. És más a világkép és a világgal kapcsolatos elvárás. Az erőszak, az a folyamatos elfojtás, lefojtás már nem úgy természetes része a hétköznapoknak, hogy az ember észre sem veszi. Ásítoznak az órán, és két perc alatt kiiratkoznak a BA képzésből, ha más érdekli őket. „Window shopping”-olnak fakadt ki egy dán kollégám, én meg mondtam neki, hogy gyerekkorom padban hátratett kezű iskolaköpenyes hangulatához képest ez a látszólagos érdektelenség kifejezetten jó jel.
És hogy mennyire nem érdektelen valójában ez az új generációs diákság, azt egy hete láthatjuk a hírekben. Minden, amit eddig csak a falak között láttam ezeken a különleges szemináriumi alkalmakon most itt dübörög a szemünk előtt, pereg le a Facebook hírfolyamba és hát bizony csak kapkodom a fejem. És hogy buta, felületes generáció lenne?
Lehet, hogy nem idézik Michel Foucault-t, de nem tudom másnak is feltünt-e, hogy a gimnazisták mai MTA előtti demonstrációján a megszólalók többsége komolyabb kommunikációs teljesítményt nyújtott, mint a számomra már idegesítően intellektuális, gitározgatós Milla tüntetések felszólalói? Kemény felemelt hang, láthatóan szívből jövő felháborodás.
„Elbuktátok a 2014-es választást!”
A kormány nevetségesen kifogyott a töltényekből, fárasztó pojácaságnak hat ugyanazokat a paneleket elsütögetni most éppen diákokra és vezetőikre, mint amit végigpörgettek az eltelt két évben a filozófusok, a fogyatékosok, vagy éppen a hajléktalanok ellen bedova.
Hogy az ellenzék tolja őket? A rossz hírem az, hogy az ellenzéknek is inkább félnivalója van ettől. Bizony a jövő csillant itt meg, és az az erő, ahogy a fiatalember rápirít Hoffman Rózsára, hogy ne a szokásos maszlaggal jöjjön, vagy az a lendület, amivel a rutinból süketelő miniszter asztala mellől gondolkodás nélkül feláll a tárgyaló delegáció, az bizony figyelmeztető lesz a 2014 után jövő kormánynak is.
Mert az a generáció, ami a tűzoltók, pedagógusok, budapesti értelmiségiek próbálkozásaihoz képest látványosan nagyobb sikerrel elbánik Orbán Viktorral, annak egy Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila már reggelire sem lesz kihívás. Nem a FIDESZ-nek van itt vége, hanem annak a nagyipari parasztvakításnak, amit politika, a közösség dolgainak kezelése címén eddig jobbreményű rendszerváltás utáni elitünk letett az asztalra. Rengetegen elmentek, akik maradtak, ők vannak még többen, és láthatóan nem adják olcsón az országot, az ő jövőjüket. Ez a mostani megmozdulások igazi horizontja. És ha csak a törtrésze átjön annak az energiának, amit érezni szoktam az egyetemen ezekből az fiatalokból, akkor szép jövője van az országnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Ne csak tüntess, politizálj! 2012.12.20. 14:55:01
Trackback: Beletört Orbán foga az egyetemistákba 2012.12.19. 22:21:34
Trackback: Spiclikommandó is szolgálja Orbánt az egyetemisták ellen? 2012.12.19. 22:16:51
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
magyar tarka nagy barom 2012.12.19. 19:48:16
Úgy legyen!
Acmee 2012.12.19. 19:53:31
röhögő 2012.12.19. 19:57:25
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.19. 19:59:09
Nincs keretszám, van többlet pénz, és nincs elvonás.
Egyedül a röghözkötés marad, ami sokak szerint nagyon jutányos (20 év alatt 7 évet kell itthon melózni)
Aki ettől kevesebbet akar az tényleg fizesse vissza a képzés költségeit.
A többi már csak arról szól, hogy az MSZP pénzeli és bújtogatja a népet.
Magyarul az MSZP-s tandíjért tüntetnek már csak akik még most is kint vannak.
vornia 2012.12.19. 20:01:22
l_andras 2012.12.19. 20:06:36
kukatr 2012.12.19. 20:10:53
Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.12.19. 20:11:27
2012.12.19. 20:14:33
Szóval ha Orbit el is hajtja a haragjuk, senkit nem tudnak a helyükre állítani. Kik jönnének? A velejéig korrupt Hök-vezetők? Ugyan már...
nnnnnnnn 2012.12.19. 20:18:25
"A pártválasztók között a Fidesz–KDNP támogatottsága a novemberi 36 százalékot követően 39 százalékra nőtt."
nokomm 2012.12.19. 20:23:19
kigyurt álat 2012.12.19. 20:23:28
Nem Penny hajója 2012.12.19. 20:25:46
- Volt talán egy vérszegény tüntetés.
- Maguk a pénztárak is szarul kommunikáltak. Feltartott kézzel várták a döntést.
- Alig 100 ezeren döntöttek úgy, hogy a kormányzati nyomás ellenére megtartják a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikat.
A többséget nem érdekelte, nem szólt semmit, nem mert szólni... nem tudom. Pedig sokkal-sokkal nagyobb nagyságrendű kérdésről volt szó, mint amin most megy a lázongás. Mind pénzben, mind társadalmi hatásában.
Viszont hiszek abban, hogy azok, akik a manyup pénzek lenyúlásáról döntöttek, egyszer még bíróság előtt fognak ezért felelni.
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.19. 20:31:30
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.19. 20:34:33
;)
hardenberg 2012.12.19. 20:35:01
nnnnnnnn 2012.12.19. 20:37:35
madarasi.abel 2012.12.19. 20:40:33
Úgy legyen.
tonypek 2012.12.19. 20:51:13
Ez nagyobb veszélyt jelent a fidesznek mint bármi más szerverezet. Nem lehet rájuk kenni semmit.
tonypek 2012.12.19. 20:54:45
tonypek 2012.12.19. 20:55:22
Kibeszél itt Gyurcsányról. Ő már a múlté mint ahogyan OVnak is ott a helye. De ő még még nem fogta fel, sem a pártja. Ha nem ismerik fel ezt a helyzetet 2014 bukó lesz nekik.
Malachi 2012.12.19. 21:00:48
így még fájóbb belegondolni az elmúlt, elpazarolt 22 évre. de talán ez kellett, ez az idő, hogy felnőjön egy teljesen "tiszta" generáció.
akárhogy is, jól van ez így.
szemtanú 2012.12.19. 21:03:32
Egy szigetvilág lett ez az ország és úszni sem akarnak a lakói.
Acmee 2012.12.19. 21:08:15
Egyszerű a válasz, másik blogról lopva:
"A középkorúak, a családapák és anyák már tüntetni sem próbálnak. Tudnak. Félnek, hogy elveszítik azt a kicsit is, középszerű süllyedő életüket."
Ennyi.
bgp 2012.12.19. 21:19:02
Lajosforras 2012.12.19. 21:30:08
kzoltana 2012.12.19. 21:33:00
Ezeknek az egyetemi főépület kell fociakadémiának!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3546_ekozben_orban_mufuvet_avat
Mária 2012.12.19. 21:40:00
2012.12.19. 21:50:50
Egyetértek, Krassó György elégedetten gyújtana rá most egy cigire:)
'48 óta várjuk ezt a pillanatot
Malachi 2012.12.19. 22:03:12
2012.12.19. 22:15:03
jeriba zammis 2012.12.19. 22:27:10
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.19. 22:59:45
A Pécsi STOP szerda kora este úgy értesült: kormányhatározat alapján kétmilliárd forintot juttatott az állam a komoly financiális gondokkal küzdő Pécsnek. Ez pontosan egymilliárd forinttal tesz túl azon a kormányzati gyorssegélyen, melyet 2011 decemberének utolsó napjaiban juttattak el a városnak egy kormánydöntésnek köszönhetően. Anno azt írtuk, hogy az egymilliárd meg nem erősített információink szerint működési hiány csökkentésére, folyószámla hiány mérséklésére érkezett a pénz. A városházától nem sikerült megtudni, hogy milyen jogcímen kapta Pécs a gyorssegélyt, csupán annyit közölt, hogy a pénzt adósságcsökkentésre fordítja.
Ahol érzi a bóvli kormány , hogy erős az ellenzék , ilyen blöffökkel jön elő!
Sunyi, aljas, álszent bóvli orbán banda takarodj!
Az ország piócái, élősködői, szarháziai vagytok!
csillámpóni 2012.12.19. 23:08:06
nokomm 2012.12.19. 23:10:14
2012.12.19. 23:46:45
röhögő 2012.12.20. 04:49:11
röhögő 2012.12.20. 04:51:48
Csak ámulok és bámulok 2012.12.20. 05:22:14
yiwan 2012.12.20. 05:31:55
Én is itt vagyok 2012.12.20. 05:35:11
S végre nem forr fel a vérem, mikor azt hallom értelmesnek tünő emberektől, hogy á én nem politizálok.
Köszönöm nekik!
Szumi 2012.12.20. 06:09:51
Moan 2012.12.20. 07:14:36
barata 2012.12.20. 07:41:16
barata 2012.12.20. 07:43:38
barata 2012.12.20. 07:45:36
xxyati 2012.12.20. 07:59:40
- Csak nem azokra a vasúti szakszervezetisekre gondolsz akik Orbánnal lepacsizva Gyurcsány alatt megbénították az országot, te frissen regisztrált?
xxyati 2012.12.20. 08:04:34
kvadrillio 2012.12.20. 08:37:22
Node utána !
...eszembe jutott, hogy mielőtt fenti sommás összegzésedet leírtad volna a fiatalokról, meg kellett volna...volna beszélni e témát a Fidelitas legalább 10 emberkéjével, és az Ő véleményük figyelembe vételével dönteni írásod megjelentetéséről !
hm,mm.....
tejfölöszöldbabfőzelék 2012.12.20. 08:54:09
DIldiko 2012.12.20. 09:26:27
Igen ez az új generáció akit nem lehet becsapni, átverni, megfélemlíteni, mert nincs vesztenivalójuk!
Sok sikert nekik!
Friedman 2012.12.20. 10:02:32
thwarter 2012.12.20. 11:17:58
Lehet hozzajuk csatlakozni.
gigacherry 2012.12.20. 11:26:31
"A többi már csak arról szól, hogy az MSZP pénzeli és bújtogatja a népet." - Aha, tehát minden tüntetőt az MSZP pénzel. Minden szülő, akinek a gyereke ott van, minden nagyszülő, akinek a kisunokája kimegy az utcára, mind jobb ha megtudja, hogy Szanyiék fizetik a fiatalokat... Ugye nem gondolod, hogy ezt sokan elhiszik neked?
gigacherry 2012.12.20. 11:32:14
A posztoló látja beszűkülten a világot? Ő egy új generációról ír, pártoktól függetlenül. Arról, hogy milyen lesz a jövő politikai kultúrája, milyen lesz a közbeszéd. Arról, hogy felnőtt egy generáció, akiknek a torkán már nem lehet mindent lenyomni, akik jobban a dolgok mögé látnak. Ezzel szemben te csak a fideszedről írsz, meg arról, hogy szerinted kormányt alakít. Nem érdekes, mi lesz az országgal, az egészségüggyel, az oktatással, a bérekkel, a munkanélküliekkel, a lényeg, hogy a Fidesz kormányt alakít. És ő látja beszűkülten a világot...
gigacherry 2012.12.20. 11:34:02
gigacherry 2012.12.20. 11:35:03
gigacherry 2012.12.20. 11:53:06
efhábé 2012.12.20. 13:06:40
Nincs más világ és nincs generációs szakadék.
A mai negyvenesek gimnazistaként pont annyira voltak furcsák és érthetetlenek a mai hatvanasoknak, mint a mai gimnazisták most nektek.
Most facebook van és "vizuális kultúra", akkor meg volt c64 és alternatív zenekarok (vagy depeche és cure, meg az itt is megénekelt bölcsész-szubkultúra már gimnazista kiadásban, alföldi papuccsal és tarisznyával).
A mai hatvanasok meg a mai negyvenesekkel teljes egyetértésben szörnyülködnek, hogy mennyire más a világ, mennyire mások a fiatalok. Dehogy mások, ugyanolyanok, mint előttük többezer év ifjú generációi és olyanok, mint a jövő sok-sok generációja. Mások akarnak lenni, mint az előző generáció, használják a saját generációs kódjukat, direkt azért, hogy mások ne értsék. Aztán szépen belesimulnak a világba, mint előttük sokezer generáció és utánuk is majd sokezer generáció.
Érdemes elmerülni ókori kultúrákban, hogy az ember lássa, valójában jottányit sem változott az ember ezredéveken át, nem hogy egyik generációról a másikra.
freddiffi 2012.12.20. 13:29:25
freddiffi 2012.12.20. 13:34:27
nokomm 2012.12.20. 13:38:45
freddiffi 2012.12.20. 13:40:30
nokomm 2012.12.20. 13:42:12
sajna én éppen nem nyerek most, de ezt nem rovom fel a mostani rendszernek.
efhábé 2012.12.20. 14:44:01
Ha nem lennének büfé-ruhatár szakok, akkor nem lenne, aki elmagyarázza az elhivatott mérnöknek, hogy mérlegelni kell etikai szempontokat is. Nem lenne, aki működteti azt a könyvtárat, ahol a medika/medikus tanulmányozhatja Barcsay rajzait.
Széthullik az a társadalom, amelyik nem őrzi meg saját emlékezetét.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 21:24:53
Ennek ellenére, azokat, akik nem azért vannak az egyetemeken, hogy tanuljanak, ki kéne szórni.
Mert ha Facebookon tud kreatív lenni, az egyetemen meg nem tanul, az azt jelenti, hogy nem érdekli, amire jár.
Persze, vannak felesleges tantárgyak, nem is kevés. Azokat is meg kéne szüntetni.
A felsőoktatás reformjának nem csak a mennyiségre kellene kiterjednie - ebben a formájában meg külön baromság az egész - hanem a minőségre is.
Ha meg nem akarunk ingyenélő egyetemistákat, akkor el kell törölni a kreditrendszert. Anélkül ugyanis tanulni kell. (Jártam kreditbe, és nem kreditbe is, tudom, mi a különbség.)
vinyard 2012.12.21. 02:11:08
Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.21. 09:40:34
egydiák 2012.12.21. 11:30:51
Itt lenne az ideje annak, hogy végre felébredjen Magyarország!!! Támogatni kellene a mai felsőoktatásban lévő fiatalságot mert jól írják mi vagyunk az az új réteg aki még tisztán lát.
Persze akadnak olyanok is akik egy űrlapot nem tudnak kitölteni, de most nem róluk van szó. Hanem azokról akik a napokban oda kiállnak és felszólalnak!! És az is biztos, hogy rengeteg ilyen fiatal van még manapság a főiskolákon és egyetemeken!!
Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 12:39:17
Igen.
Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 12:54:38
Mert egyrészről ott a jelenség amit tanárként tapasztalt. Ami az egész, képpel, tánccal jól operáló világot illeti, ha pilanatnyilag jól is jön annak aki rendszert akar változtani, hogy ezzel (ha igaz, hogy ebből jön, amiben nem lennék biztos, sőt) fölszabadultság jár, a veszélyei, vagy több mint veszélyei tagadhatatlanok. A fölszínesség, a csillogás orientáltság óriási, és ettől nem lehet várni megértést, lényeglátást. Csak kolosszális szintű még teljesebb manipulálhatóságot.
Másrészről ott a tüntetés. Hogy ez az új eszközök jelenségével olyan szervesen tartozna össze – ha egyáltalán –, ahogyan beállítja, kétlem.
Alapvetően úgy tűnik, hogy a cikkíró téved, illetve részigazságot terjeszt ki. Nyilván nem téved a jelenségben amit észrevett, abban sem, hogy van egy másfajta mint eddig, mondjuk képesség kibontás. Ez mind szép és jó. Én azonban nem csinálnék, mint a cikk író úgy látszik vágyszerűen godnolkozva a szükségből erényt. Kétlem, hogy helyesen látja, hogy ezeknek a dolgoknak tulajdonítható (elsősorban, vagy lényegieg) a mostani ellenállás. Sőt, nagyon, nagyon kétlem, hogy ez akár helyes, akár szerencs magyarázat. Tévedés egyrészt már a jelenségben valami olyan meglepőt látni is, ami valamiféle különös magyarázatot kíván. Abban ami van, nincs semmi új, Facebook nélkül is megtalálható akármelyik korban. Másrészt ezzel magyarázni még sértés is éppen a diákokkal szemben.
Ettől függetlenül meg ha a posztoló arra akar ráállni, hogy majd ez lesz a kultúra és ettől vár eredményt, akkor rossz úton jár, a butítók közé lép. Ez nagyon jó lehet, mint kiegészítő eszköz, nem lehet jó, csak hihetetlenül pusztító, mint behelyettesítés.
Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 13:02:07
Amit Dr Kotász mond, lehet ilyen formában túl optimista, de, hogy amiről beszél, az kívánatos, és cél kell, hogy legyen mindenkinek aki jót akar, az biztos.
Tehát fölösleges és helytelen lehurrogni.
Szúrófény 2012.12.27. 15:57:51
Ha ezek a gondolatok és az érzések a múlt vagy a jelen érdekszövetségeinek vagy egy idegen hatalomnak ügyes és ravasz beidegzései: hogy a nemzet életösztönének elbódításával zsákmányukba kerítsék az országot: az ifjúság pusztító méreg és a jövőt megölő átok!…
Ha ezek a gondolatok és érzések a zsákmányszerzés és uralom vad ösztöneit szentesítik, az erőszak és a minden eszközzel célja felé csörtető ravaszság igézetét adják: az ifjúság aljas és a szétbomlás halálos mérgeit hordja magában.
Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb.
Szúrófény 2013.01.01. 12:17:22
Ha ezek a gondolatok és az érzések a múlt vagy a jelen érdekszövetségeinek vagy egy idegen hatalomnak ügyes és ravasz beidegzései: hogy a nemzet életösztönének elbódításával zsákmányukba kerítsék az országot: az ifjúság pusztító méreg és a jövőt megölő átok!…
Ha ezek a gondolatok és érzések a zsákmányszerzés és uralom vad ösztöneit szentesítik, az erőszak és a minden eszközzel célja felé csörtető ravaszság igézetét adják: az ifjúság aljas és a szétbomlás halálos mérgeit hordja magában.
Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb.