HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2011.01.27. 14:30 Zsoolt

Mielőtt nekimegyünk a rokkantnyugdíjasoknak…

Februárra várjuk az újabb nagy bejelentést. Közügyeink intézése egy ideje már inkább a mozifilmek és kereskedelmi televíziók megoldásait követi, a ’coming soon’ típusú sejtelemes előzetesekkel meglebegtetve, korábban sosem látott, ennek megfelelően soha senki által meg nem szavazott programok kerülnek ismertetésre, majd az új módi szerint arrogánsan végrehajtva.
 
Ha a képlet a nyugdíjügy, a drogpolitika vagy a fővárosi hajléktalankérdés megoldásaihoz hasonlóan alakul, akkor rokkantnyugdíj fronton a következőket tapasztaljuk majd.
 
 
  1. A kinézett célcsoport démonizálása
  2. A kormány és a konkrét lebonyolításra kijelölt szervei régóta várt rendrakókként való szerepeltetése
  3. A valóban létező probléma hatósági, rendészeti eszközökkel való megoldása
  4. A brutális eljárás reformként való ünneplése
 
A rokkantnyugdíjak kérdésének felvetése nem minden alap nélküli. Azon persze el lehet tűnődni, hogy vajon a rokkantnyugdíjasok jelentik-e azt a méltó ellenfelet, ami egy ilyen erőtől duzzadó, a kihívásoktól vissza nem riadó kormányhoz illik. A magam részéről ebben a mérkőzéssorozatban nagyobb izgalommal figyelném a „végre erős kormánya van Magyarországnak” vs. „magyar elit orvostársadalom”, vagy a „végre erős kormánya van Magyarországnak” vs. „eltelt évek politikaközeli nagyvállalkozói” mérkőzést, de az ő ügyeik nyilván nem annyira sürgetőek, illetve nem jelentenek akkora veszedelmet társadalmunkra, mint a rokkantnyugdíjasok.
 
Mindezekkel együtt a bejegyzést nem annak szánom, hogy a rokkantnyugdíjak jelenlegi rendszerének fenntartása mellett érveljek. Kétségtelen, hogy a helyzet tarthatatlan. Magyarországon arányaiban nagyságrendekkel több rokkantnyugdíjas él, mint akár a környező országokban, a jelenlegi aktivitási ráta (tehát a jelen pillanatban dolgozók aránya) már a működőképesség szélére sodorta az országot, a nagy ellátórendszereink finanszírozhatatlanok.
 
Amikor a rokkantnyugdíjasokról beszélünk akkor két egymástól hivatalosan nem, a hétköznapi ember számára azonban a jelek szerint jól elkülöníthető csoportról beszélhetünk. Közelebb kerülve a témához aztán ezek az éles határok ismét inkább összemosódnak, de a közvélekedés természete már csak olyan, hogy sosem tud közel menni semmihez.
 
A közvélekedés és a témában valószínűleg várható kormányzati kommunikáció szerint vannak a „valóban” megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő, tartós megbetegedésben szenvedő leszázalékolt és rokkantsági nyugdíjban részesülő emberek. Egy kerekes székben élő emberről valószínűleg kevesen gondolják, hogy ne lenne „rokkant”, vagy egy végtaghiányos, féllábú emberről, hogy jogtalanul vesz fel „nyugdíjat”.
 
A másik csoportba azok tartoznak, akik a rendszerváltás óta, főleg a munkanélküliség elől menekülve éltek a leszázalékolás lehetőségével, vagy akár aktívan tettek érte, hogy legyen ilyen lehetőség.  Ők a „potyautasok”, a rendszer „csalói”, akikből mindenki ismer akár saját családjából néhányat, és akik „vígan” dolgoznak a rokkantnyugdíj felnyalása mellett.
 
Nézzük mit mondanak a számok (forrás):
 

nyugdíj

 
 
Láthatjuk a táblázatból, hogy 2010. szeptemberében mintegy 2,9 millió ember részesült nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban Magyarországon. Ha valami olyasmit kezdenénk el hirtelen kommunikálni, hogy az egyetlen tisztességes, és fenntartás nélkül elismerhető nyugdíj, az egy élet kemény munkája által jogosultságot szerzett, a nyugdíjkorhatárt elért emberek nyugdíja, akkor a jelenlegi állapotok között a fenti sokaság mindössze fele, 1,4 millió ember tekinthető „legitim” nyugdíjasnak.
 
Mindenki más korkedvezmény, rokkantság, olyan családi élethelyzet, mint az árvaság, vagy özvegység jogán, esetleg szociális helyzetére való tekintettel vesz részt a rendszerben.
 
Ha megnézzük, hogy „rokkantság”, egészségkárosodás címén hányan vesznek igénybe nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, akkor a következő kategóriákat és létszámadatokat találjuk:
 
korbetöltött rokkantsági:                                     380 311 fő
korhatár alatti rokkantsági nyugdíjak:                     348 290 fő
rehabilitációs járadék:                                           22 263 fő
egészségkárosodott személyek szociális járadékai:    162 654 fő
rokkantsági járadék:                                             32 102 fő
 
Ez összesen 945 620 embert jelent. A különböző újságcikkekben, nyilatkozatokban attól függően hallunk 400 ezer és 900 ezer közötti számokat, amikor a rokkantnyugdíjasokról van szó, hogy a fenti kategóriák melyikét vette éppen a szerző/nyilatkozó figyelembe.
 
Hogy ezek közül ki a „potyautas” és ki a „szerencsétlen sorsa miatt a közösség támogatására szoruló tisztességes honfitársunk” azt senki nem tudja megmondani, mert hivatalosan minden egyes ellátottnak papírja van megváltozott munkaképességéről, egészségkárosodásáról.
 
A rokkantnyugdíj rendszeréből ugyanis már régen egy nagy nemzeti összekacsintás lett, amit százezrek vettek igénybe annak idején és nagyon sokan szeretnének igénybe venni ma is. A rokkantnyugdíjas lét szerves részévé vált a magyar társadalomnak, bátran mondhatjuk, hogy egy kulturálisan rögzült jelenségről van szó. A rendszerváltás környékén a leszázalékolás szinte bátorított megoldási mód volt arra, hogy túlzás nélkül százezrek éljék túl az átalakulás éveit.
 
Próbáljunk meg egy kicsit közelebb menni a jelenséghez…
 
Nálunk (legalábbis mióta én az eszemet tudom) nem létezik a munkahely=megélhetés viszonylag egyszerű Nyugat Európában magától értetődő összefüggése. Miközben szinte már közhelyszerűen azt halljuk, hogy a magyar egy az államon függő, a juttatásokat és az állam beavatkozását váró nép, valójában hosszú évtizedek óta a lakosság egy sajátos, és néhány térségben igen komplex portfoliót tart fenn, amit összességében megélhetési portfoliónak is nevezhetünk. Ennek gyökerei mélyre nyúlnak vissza. A (már nem is olyan) közelmúltban leginkább egyértelműen a szocialista vállalatoknál lehetővé tett fusi, a GMK, a lassan megtűrt, majd engedett végül egyenesen bátorított második gazdaság kialakulása járult hozzá ennek a sajátos magyar életformának és túlélési stratégiának a létrehozásához.
 
A szocializmus alatt volt néhány olyan szerencsés térsége az országnak, ahol mesteri szintre emelték ezt az életformát, akár figyelemreméltó prosperitást produkálva. Tipikusan ilyen körzetek voltak azok a nagyobb városok melletti, ám még a tradicionális mezőgazdasági léttel is összeköttetésben lévő környékek, ahol egy család jövedelme kockázatelemzőket megszégyenítően diverzifikált alapokon nyugodott.
 
Az ilyen helyeken a család felnőtt tagjainak a közeli városban vagy akár helyben volt „tisztességes” munkahelye. Ez Magyarországon azt szokta jelenteni, hogy az ember tisztességesen dolgozik, de tisztességes fizetést nem kap érte, hanem olyan magyarosat csak. Szóval a portfólió egyik eleme a rendszerint alacsonyan fizetett, ám a nagy ellátórendszerekhez (nyugdíj, TB) hozzáférést biztosító főállásból származó jövedelem volt. Szintén a főállású munkahelyen keresztül volt elérhető sokak számára a második gazdaság is, amit túlórák, GMK-k, vagy a vállalati munkahely eszközkészletén használt fusimunkák, magánvállalkozások jelentettek (lsd. Csók anyu című film), de ide tartozik az is, hogy csak az tudta még a szöget is kilopni a gyárból, üzemből, TSZ-ből, akinek ugye bejárása volt oda, tehát volt munkahelye (Csinibaba). Márpedig a szocializmusban csaknem mindenkinek volt munkahelye. A túlóra, másodállás a városi, nagyvárosi élet jellemzője is volt. Édesanyám, aki a 80-as években geológusként dolgozott egy bányavállalat tervező irodájában, rendre görnyedt otthon a konyhaasztalra dobott pauszpapír fölé, amit olvasólámpájával világított meg és éjszakákat, hétvégéket dolgozott át hosszú éveken keresztül a hivatalos munkaideje után.
 
A portfólió harmadik eleme a háztáji volt. Ez olyan helyeken, ahol a háztartást kert, állatok, esetleg a falu/kisváros végében szőlő, de minimum telek vette körül, akár jelentékeny bevételt is jelenthetett és segített egy sajátosan készpénz nélküli, vagy legalábbis alacsony készpénzhányaddal működő életforma kialakításához. A jómódú vidéki család 80-as évekbeli mintája a kettő, vagy akár háromszintes családi ház, hátul nagy kerttel, tyúkokkal, disznóval akár, a fészerben a szerszámokkal, hegesztőkészülékekkel felszerelt műhellyel, a település végében lévő kerttel vagy szőlővel ellátott mini-konglomerátum volt. Egy ilyen háztartás nemigen költött élelmiszerre, sőt inkább jövedelme volt belőle (tojás van eladó), autószerelőre, vagy bármilyen szerelőre, hisz apa vagy a nagyobbik gyerek mindent megcsinált. Az önellátásnak bámulatos fokát jelentette ez az életmód, amihez tegyük hozzá, hogy egy olyan kizsigerelt munkatempó is járult, ami világosan tükröződött már akkor a hazai egészségügyi és halálozási adatokon.
 
Mert habár valóban a 80-as évekre nyoma sincs faluhelyen a korabeli vályogházaknak, egyes térségekben családok, saját erejükből többszintes palotákat húztak fel utcaszám, ám emögött a legtöbb esetben ott van a munkaidő után még megragadott kapanyél, a sufniban hétvégenként összeütött szivattyú vagy átspirálozott generátor, vagy a januári szombat hajnalban levágott disznó. Apám, aki évekig hasonló stílusban élt és dolgozott ma is visszafojtott dühvel szólal meg, ha valaki szóvá teszi a falusi emberek műveletlenségét, blazírt megjegyzéseket téve a magamfajta társadalomtudósokra, akiknél a gondok ott kezdődnek, amikor 2 vödör vizet be kéne hozni a házba. És valóban, ő egy olyan generáció tagja, akit ha egy mezőn magára hagynak egy pár teherautónyi nyersanyaggal, mire visszajössz ott egy ház fog állni, aminek teraszán semmibe révedő tekintettel sörözik, s ujjával a betont tapogatja, hogy a hétvégén még talán húzunk rá egy réteget.
 
A portfólió negyedik eleme a magyar közösségekben máig mély gyökerekkel bíró közösségi és családi transzferek átláthatatlan, vagy éppen patikamérlegen nyilvántartott rendszere. Mert ide tartozik a „Józsi add már kölcsön az utánfutódat, leugrunk Hevesre azért a kompresszorért”, a disznóvágás-kori kóstoló, a lagzira vitt sütemény vagy a kalákában épülő ház, a romantikus betonozás és az elmaradhatatlan szüret. Családon belül a nyugdíjból a kollégista zsebébe tömött százasok majd ötszázasok, az üzemi konyhák méretével vetekedő vasárnapi rántott húsos, uborkás ebédek a nagyinál, a városból lehozott gyógyszer és a rekeszszámra visszavitt paradicsom meg befőtt, a betegápolásra gyerekvigyázásra érkező nagynéni, az egymásnál nyaraló unokatestvérek.
 
Ez a magyar megélhetés portfoliója, ami ha egyszerre sikerült alkalmazni őket, szerencsés helyeken akár virágzó vidékeket hozott létre és tartott fent a hatvanas évek közepétől egészen a 80-as évek végéig.
 
A rokkantnyugdíjként ismert rendszer tömegesen elterjedve tulajdonképpen ebbe a szövetbe teljesen szerves módon illeszkedve jelenik meg a 90-es évek elején. Mégpedig úgy, hogy a rendszerváltással az egyik napról a másikra megszűnő szocialista vállalati rendszer jelentette láb esik ki a képletből, aminek egyik lehetséges, szinte bátorított pótlása a rokkantnyugdíj, amit gyors, eleinte (és aztán még sokáig) zökkenőmentes leszázalékolási procedúra előz meg. Vegyük észre, hogy mind a főállásból származó jövedelem, mind pedig az azt később kiváltó rokkantnyugdíj csak apró szelete a megélhetést végül biztosító portfoliónak és nincs közvetlen köze ahhoz, hogy ezért a megélhetésért ki mennyit dolgozik, mert a munka (ha valaki itt életben akar maradni) akkor sem szorítkozik pusztán a munkahelyre a magyar ember számára, ha van neki munkahelye. Ebből az is kiderül, hogy akinek nincs, aki kényszerből (és a legritkább esetben lustaságból) transzferjövedelmekkel váltotta fel korábbi munkajövedelmét, az nem jelenti azt, hogy innentől ne dolgozna/termelne/szolgáltatna pusztán átrendezte portfolióját és más módon biztosította azt a keveset, amit korábban számára leginkább munkajövedelemként fizettek ki.
 
Abban az adatban, hogy milyen alacsony a hazai foglalkoztatottság aránya, az is megjelenik, hogy milyen kétségbeejtően kevés, valójában értékteremtő tevékenység minősül ma munkának Magyarországon. XIX. századi Nyugat-Európára kitalált rigid kategóriákkal (teljes munkaidős bejelentett állás a hozzá kapcsolódó társadalombiztosítási jogosultságokkal) próbálunk életben tartani XXI. századi kelet-európai rendszereket.
 
A leszázalékolás lehetőségének választása nem pusztán egyéni ügyeskedés, és nem csak korrupt bizottsági orvosok megkenhetősége. Egyrészt nem volt túlságosan nehéz a rendszerváltás nagyüzemeinek, TSZ-eienek, bányavállalatainak tömegével szélnek eresztett munkásai között leszázalékolásra okot adó egészségügyi problémát találni. Másrészt a leszázalékolás a 90-es években tudatos ám kimondatlan társadalompolitika, a kuponos privatizáció magyar verziója, ahol habár a korábbi kohóüzeméből tulajdonrészt senki nem kap, de mai áron havi kb. 30000-ret igen, amolyan életjáradékként, amit elnevezünk rokkantnyugdíjnak. Megint egy példa arra micsoda hagyományai vannak nálunk annak, hogy hihetetlen tartalmakat tudunk ismert elnevezések mögé rejteni, amiknek azonban valójában semmi köze nincs az adott fogalom eredeti jelentéséhez.
 
Semmi másról nincs szó tehát, mint a jól ismert, mára évtizedes hagyományokra épülő portfólió átrendeződéséről, ahol a másodállásokat és fusi munkákat a fekete gazdaság váltotta fel, a nagy ellátórendszerekhez (nyugdíj, TB) hozzáférést biztosító főállást pedig a szintén alacsony jövedelmi szintet jelentő, ám biztos rokkantnyugdíj. Kimondatlanul, de a 90-es évek elején a magyar állam egy rejtett alapjövedelemmel, vagy az elnézett feketemunka lehetőségével kínálta meg azt a mintegy 1,5 millió embert, akik a gazdasági átalakulás hatására eltűntek és máig nem is találtak vissza a munkaerőpiacra. Sokak számára ráadásul nem pusztán átrendeződésről van szó, hanem a több lábon állást biztosító életforma összeomlásáról, vagy azért mert egyszerűen a korábban hegyeket elhordani képes fiatal emberből öregedő, betegeskedő középkorúak(!) vagy idősek lettek, vagy mert minden infrastruktúra, lehetőség, erőforrás eltűnt a környezetükből. Ezek az emberek most kétségbeejtő körülmények között élnek, akkor is, ha annak idején esetleg (mindenki máshoz hasonlóan) némi kreativitással jutottak az alacsony összegű, ám állandó juttatáshoz.
 
Halljuk majd hamarosan, a riporter hangjában némi morális töltéssel, álmeglepetéssel a történeteket, amiben képzeljük el a szóban forgó személyek nem átallották magukat leszázalékoltatni, felnyalni a vaskos állami juttatást aztán biztonsági őrként elhelyezkedni egy méhtelepen feketén.
 
Hogy ezt a sosem kimondott és mégis máig létező szerződést fel kell mondani az nem kérdés. De hogy ehhez démonizálni kell-e azokat a tömegeket, akik éltek a jobb híján nekik nyújtotta lehetőséggel, abban nagyon nem vagyok biztos, pedig tartok tőle ennek leszünk tanúi hamarosan. Ezek ugyanis végtelenül primitív álmegoldások, amiket zsigeri húrokon ugyan jól lehet játszani, de rendészeti meg hatósági megoldásokból még se munkahelyek, se infrastruktúra nem teremtődött, viszont rövidtávon olcsó meg háborús logikával gondolkodók számára sokkal könnyebben kommunikálható mintha mit tudom én képzéseket és beruházásokat indítanának, vagy ne adj isten átgondolnánk a nagy ellátórendszereink kizárólag bejelentett munkabér alapú jövedelemre alapozott működését.
 

Itt most befejezem, mert megint egy könyv lesz már…majd folytatom az ún. „valódi rokkantnyugdíjasok” kérdésével. 

173 komment

Címkék: megváltozott rokkantnyugdíj munkaképességűek


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr582618230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veder1 2011.01.27. 23:58:18

@Zelefánt
"Arra akartam célozni a fentiekben -- már ha meg fognak jelenni -- hogy sokaknak az a pár tízezer forintos rokkantnyugdíj a túlélést jelentette, ám utána mégsem tudott feketén elhelyezkedni, mert nem volt hová."

Ez viszont így van, és egyre inkább ez lesz a jellemző. Fel kell végre fogni, hogy ez egy ilyen kemény világ, ha szerencséd van lesz munkád, ha nincs mész a levesbe, kivándorolsz, hajléktalan leszel, vagy éhenhalsz. Sajnos nem létezik olyan törvényszerűség, hogy ha sokat dolgozol, vagy sokat tudnál dolgozni, akkor mindenképp túléled. Egyszerűen sokan vagyunk, nincs szükség ennyi emberre.

AnnaKarenina 2011.01.28. 00:03:54

Hát igen, a gond ott van, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei lettek ellenségek: a népesség eü. állapotát tekintve a rokkantnyugdíjasok többsége valóságosan beteg, a munkanélküliek munkahely hiányában nem dolgoznak, a nyugdíjasok meg már csak a választásoknál számítanak. Pedig ők mind járulékfizetők voltak, mert ezek a státuszok mind ledolgozott időhöz és járulékfizetéshez vannak kötve.
De ily módon persze nem arra figyelnek az emberek, hogy a gazdaság javul-e, létrejönnek-e új munkahelyek, kedvező lehetőségek vannak-e a befektetőknek, hanem elhitetik, hogy ezek miatt a rétegek miatt van bajban az ország, vagyis a politika szükséghelyzetben még a minimális védelmet sem biztosítja állampolgárainak.

Veder1 2011.01.28. 00:05:36

@Zigomer Trubahinmost

"ezerrel vegzálni kezdünk, és elvesszük, amijük van"

Fordítva. Nem elveszik, hanem nem adnak, mert nincs.

AnnaKarenina 2011.01.28. 00:14:43

@Vödör: Az Indexen fent van egy cikk szakértők véleményével, amiből kiderül, hogy mennyire látszatintézkedés ez.
Címe: Mi van a rokkantnyugdíjasokkal?
Itt a szándék a lényeg, mire nem akarnak adni. Addig senki nem szólhatna ez ügyben, amíg a munkalehetőségek ennyire korlátozottak.

EG0 2011.01.28. 00:17:53

@AnnaKarenina: "a népesség eü. állapotát tekintve"
Iszik, dohányzik, zabál, nem sportol. Kevesen mennek konkrétan a munkában tönkre.

"a rokkantnyugdíjasok többsége valóságosan beteg"
Kisebbsége.

"Pedig ők mind járulékfizetők voltak"
Sokan kamu (teljes foglalkoztatottság), haszontalan munkáért kaptak nem piaci alapon (=megtermelt érték után) bért, és e fölött egy részre meg azt mondta az állam, hogy azért nem adom oda, mert az járulék. Ilyen értelemben nem fizettek ők semmit. Rajzoltak nekik munkát, és rajzoltak hozzá járulékot.

"a politika szükséghelyzetben még a minimális védelmet sem biztosítja állampolgárainak."
Ki / mi ellen védeni? A valóság? A gonosz világ? Esetleg rajzoljunk ellenségképet is, az úgyis mindig bejött a világtörténelemben? (XX. században is, de a XXI. se tűnik bölcsebbnek.)

Táskás Tóni 2011.01.28. 00:17:54

Feltétlenül itt kell folytatni a megszorításokat a kormánynak? Miközben Finta úr többmilliárdos hidat tervez Demján fidesszel lojális oligarcha cégének a Dunán?Orbán beszél munkáról, miközben életében nem dolgozott, ürügyet találva még a parlamentbe se járt be.Vagy Szíjgyártó, Dajcs az utódiplomás

jabba2 2011.01.28. 00:17:54

@EG0:
Nem drága! Nem ezzel jövünk!
De addig míg egy politikusnak a havi luxus autóhasználata több 1 millió forintba kerül az adófizetőknek, (tegnap foglalkozott vele a híradó)addig nehogy már a roki nyuggerek tegyék csődbe az országot a havi 30 ezerft.-os nyugdíjukkal!
Ne akard hogy azt kívánjam Neked is amit nem kívánok senkinek!

sanyix 2011.01.28. 00:28:37

Újraellenőriztetni a rokinyuggereket szépen egy orvosi bizottsággal akár néhány évenként újra és újra, ha kiderül hogy kamu, az emberkén nem kéne lecsukni... viszont megvonni tőle minden nyugdíjt ÖRÖKRE. A kiállító orvostól meg elvenni a diplomát, engedélyt, mindent.

Kopi3.14 2011.01.28. 00:32:37

@sanyix: sok értelme van szervhiányosakat folyamatosan basztatni. Egy lép, elhalt combnyak, levágott kar, láb, kivett tüdő, vese nem fog visszanőni.

EG0 2011.01.28. 00:34:32

@jabba2: "Drága" jabba2, akkor most szorozd össze az érintett politikusok számát 1 millió Ft-tal, aztán a roki nygdíjasok számát 30 ezer Ft-tal, és lepődj meg a különbségén.
Ezek a számok, ezek a tények.
Magyarul: NEM azért van bajban az ország, mert a politikusok túl sokba kerülnek nekünk. Számszakilag a nyugdíjak mértéke és számossága sokkal komolyabb gond.

Aztán vannak az érzelmek, mint igazság érzet, felelősség érzet, irigység, harag, tehetetlenség, .. ezekkel meg nem vitatkozom, egyrészt mert nem lehet, másrészt mert engem jobban érdekel az ország gazdasági racionalitása mint a tömegek álmai egy szebb életről.
Arról majd mesélnek azok, akik választást akarnak nyerni, és elég hülyének nézik a szavazó polgárokat. Egyébként működik.

Kopi3.14 2011.01.28. 00:35:05

@EG0: Esetleg egy baleset után ne halj éhen, mert megrokkansz, vagy egy sima rutinműtét szövődményeként kialakuló komoly egészségkárosodás következtében fellépő tartós munkaképtelenség esetén. Vagy ne kelljen az íróasztalod mellé tolni a koporsót, hogy egyből bele ess, mert nyugdíjra nem marad pénz. Csak pár apró példa, amiktől megvédhet az állam, ha szociálisan törődik a polgáraival.

AnnaKarenina 2011.01.28. 00:35:57

@EG0: Mo. nem az egészséges életmód preferálásáról híres, és ez szoros összefüggésben van a jövedelmi viszonyokkal. Aki nem tudja megfizetni a jobb minőséget, olcsóbb, táplálóbb, de egészségtelenebb ételeket fogyaszt, kevés időt és pénzt tud fordítani a testmozgásra.
A rajzolt állásokról annyit, hogy már több mint 20 éve nem beszélhetünk ilyenekről (max. az állami szférában), a nyugdíjakat és rokkantnyugdíjakat a befizetett járulékok alapján is állapítják meg. Ha veszed azt, hogy valaki csak az átkosban dolgozott, amiben azért mégis épült az ország, bár erről szerettek elfeledkezni, és 55, vagy 60 évesen ment nyugdíjba, ma már 75-80 éves. Nem róluk beszélünk.
Az államnak pedig, ha elvesz valakitől valamit, akkor adnia is kell cserébe (járulék), így értettem a védelmet. De persze látjuk, hogy mindenkit ki lehet semmizni, nincsenek erkölcsi gátak.

Kopi3.14 2011.01.28. 00:38:56

@EG0: Jól értem, te minden rokkant-nyugdíjat kapótól elvennéd a juttatását? racionális alapon? A nyugdíjasoktól nem vennéd el szintén? Akkor racionális okokból le lőjünk le téged helyben, hogy nehogy véletlen egészségügyi, nyugdíjkiadást jelents az államnak a jövőben?

AnnaKarenina 2011.01.28. 00:42:23

@EG0: Senki nem mondja, hogy nincsenek problémák a társadalomban: elöregedés, munkanélküliség, a két legkomolyabb. De akkor azért talán nem az a megoldás, hogy lerázzuk ezeket a problémákat, hanem valamilyen megoldást találunk. És ebből az volna a legjobb mindenkinek, ha a munkahelyek száma növekedne, mert akkor a fiatal munkaképesek is megtalálnák a helyüket, boldogulásukat és kevésbé rosszindulatúan kezelné a társadalom az öregek, betegek problémáit. Ezen kellene a politikai elitnek erősen dolgoznia, mert eddig csak pénzügyi átcsoportosítások vannak, és már látjuk is, hogy kiknek a javára.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.28. 00:43:30

@jabba2: Te is csak ugyanúgy ész nélkül hőbörögsz, mint azok, akik el akarják vágni a rokkantnyugdíjasok torkát. Megnézted azt a táblázatot a cikk elején? Ha csak a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasokat nézed az ilyen-olyan jogcímen a normál öregségin felül nyugellátásra jogosult egymillió-kétszázezer ember közül, csak az ő járandóságaik cirka 25 milliárdot tesznek ki havonta. Ebből huszonötezer politikus furikázhatna havi egymilliós kocsival, de ők max. 50-en vannak. Tehát a roki nyuggerek (meg a korhatár alattiak, korengedményesek stb.) bizony sokkal nagyobb részben viszik közelebb a csődhöz az országot, mint a politikusok az Audi A8-asaikkal.

Ezzel együtt nyilván nem kóser, hogy a politikusok mindig a népen kezdik a spórolást.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.28. 00:48:47

@Kopi3.14: Én bizony elvennék egy nagy adag pénzt a nyugdíjasoktól. Ugyanazt a pénzt odaadnám a dolgozó embereknek adócsökkentés formájában, és megmondanám, hogy ebből tessék szépen gondoskodni a nagymamáról meg a nagypapáról.

Pasternak 2011.01.28. 00:50:15

@AnnaKarenina:

"Aki nem tudja megfizetni a jobb minőséget, olcsóbb, táplálóbb, de egészségtelenebb ételeket fogyaszt, kevés időt és pénzt tud fordítani a testmozgásra."

A legolcsóbb használható futócipők 4 ezer forinttól kezdődnek. Komolyan azt akarod mondani, hogy ma Magyarországon ennyit nem lehet kigazdálkodni?

Veder1 2011.01.28. 00:50:48

@AnnaKarenina

Én csak egytől félek, de ne legyen igazam, hogy jelenleg Mo-n senki nem tudja hogy kellene új munkahelyeket teremteni a mellett, hogy nem engedjük, hogy bárki is leszakadjon

Kopi3.14 2011.01.28. 00:53:40

@Pasternak: komolyan mondom, rengeteg családnak a felét sem sikerül. Sőt, egy fillért sem.

Kopi3.14 2011.01.28. 00:55:02

@Zigomer Trubahin: akinek nincs gyereke az meg dögöljön meg? Vagy akinek meghalt a családja az is?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.28. 00:59:42

@Kopi3.14: De, az is kapjon pénzt, eleget ahhoz, hogy ne haljon éhen. Viszont az alacsonyabb életszínvonala révén viselje ő is a felelősséget azért, hogy nem csinált gyereket. Nem az állam való arra, hogy az életed összes hibás döntéséért vagy a téged ért tragédiák miatt átvegye a válladról a felelősséget.

sanyix 2011.01.28. 01:02:18

@Kopi3.14: Nem a bizonyítottakat, hanem az újakat. logika...

jabba2 2011.01.28. 01:04:42

@Zigomer Trubahin: És @EGO!
Nem ész nélkül hőbörgök,csak próbálom túlélni!
De tudod mit,kihoztátok belőlem!
Csak annyi megértést,empátiát,bizonytalanságot,megaláztatást és szenvedést kívánok nektek,mint amiben részem volt az elmúlt 8 évben!

Kopi3.14 2011.01.28. 01:07:14

@Zigomer Trubahin: micsoda csodás szavak. Nem csinált. sokak majd megvesznek, hogy gyerekük lehessen, mégsem sikerül. Lombikbébi sem sikerül. Akkor őket büntessük még? Attól már csak selejtes állampolgárok lehessenek? Tudod, ilyenkor olyan szépeket tudnék neked kívánni.

Harom harmad 2011.01.28. 01:22:34

Ahogy várható is volt, kissé elszabadultak a (szociális) indulatok.
Az alapkérdést a többség jól látja: a jelenlegi rendszer (nem csak a nyugdíj, hanem a mindenféle szociális segélyek. támogatások is) igazságtalanok - mert nem a rászorulókhoz jutnak el, sokféle okból - és koncepciótlanok.
Mert egy rokkantnak ha még munkaképes inkább támogatott állás, rokkantakat is foglalkoztató munkahely kellene és nem alamizsna, ami ráadásul most a szolgálati időtől is függ ami nagy igazságtalanság; aki a rokkantságba menekült annak képzés és szintén munkahely; aki valóban munkaképtelen annak emberhez méltó életkörülményeket biztosító járadék, segítő-ápoló szolgálat, vagy gondozó otthonban történő elhelyezés.
A munkaerőpiacra is ráférne egy nagy racionalizálás, keresleti és kínálati oldalon is: először is egy alapos járulékcsökkentés, ami olcsóbbá teszi a vállalatok számára a munkát és megnövelné a munkaerő utáni keresletet, csökkentené a feketegazdaságot és a munkanélküliséget; másodszor a részmukaidő támogatása, utána pedig a munkaerőpiacról kiesett réteget foglalkoztatásának a támogatása a munkaadóknak járó _hosszú_távú_ kedvezményekkel.
A minimálbért is csökkenteni kellene, így azok a rétegek akik minimálbérért sem tudnak elhelyezkedni nem kényszerülnének bele a feketegazdaságba ahol nincsenek se szabályok, se munkavédelem, se érdekképviselet..
Utána jönne az oktatás, több fronton is. Az egyik nagy probléma az eleve hátránnyal indulóké, akik végül alig 8 általánossal, valódi képesítés és tudás nélkül esnek ki a rendszerből. Ezekben a leszakadó régiókban sokkal komolyabb általános iskolai felkészítésre lenne szükség már óvodás korban, a speciális problémákra sokkal felkészültebb tanárokkal; és komolyan meg kellene fontolni az általános iskolai ösztöndíj bevezetését is mert a rászoruló családokat (a segélyből élés tipikus újratermelőit) ezzel nagyon lehetne a gyerekek taníttatására motiválni.
A felsőoktatásban el kell felejteni az ingyenességet mert ez a rendszer senkit sem motivál igazán a használható diploma megszerzésére, se a diákot, se az intézményt, jelenleg óriási pazarlás folyik olyan diplomák megszerzésére amivel nem lehet elhelyezkedni.

Pasternak 2011.01.28. 01:28:04

@Kopi3.14: Ne próbáljuk minden áron menteni a menthetetlent. 2010-ben, Európa közepén egy egészséges ember könnyedén meg tud termelni 4 ezer forintot.

Úgy látom a neokommunisták teljesen természetesnek vélik, hogy a csalással megszerzett örökjáradékot és a saját nemtörődömségük okán kialakuló betegségeiket életük végéig mi finanszírozzuk.

Pasternak 2011.01.28. 01:37:18

@Kopi3.14: Az ilyen történeteknek is hosszas és dokumentált előzménye van(nőgyógyászati vizsgálatok, hormonkezelés, lombik-programban való részvétel,stb.). Bőven elég információ áll a rendelkenésükre ahhoz, hogy az önhibájukon(!) kívül nehéz élethelyzetbe jutottakat kompenzáljuk.

A társadalmi szolidaritás nem vonatkozik a felelőtlenekre, csalókra és ingyenélőkre.

Harom harmad 2011.01.28. 01:39:03

@Zigomer Trubahin: Még az állatok között is sok fajta gondoskodik a betegekről, öregekről; és hidd el nagyon-nagyon kevés ember van akinek kényelmi szempontokból nincs gyereke.
Az én teóriám az hogy az állami rablás és lopás az ami elveszi az emberek életkedvét (mindenki tudja miről beszélek) és a szociális indulatok, rendészeti megoldások mögött is sokszor a saját kilátástalanságunk áll. Mert ha az ember a saját munkájából nem tud boldogulni közben virágzik - az elsősorban állami - korrupció, a céltalan de drága beruházások, nő az adósság, hát ki kíván ilyen kilátásokat a gyerekeinek?
Az állami újraelosztást le kell faragni, mindenféle gazdaságélénkítő csomagok és gigaberuházádsok helyett egyszerűen hagyni kell hogy az embereknél ottmaradjon a pénz és maguk boldoguljanak. Az állam gazdasági és szociális szerepét alaposan át kell értékelni, a szociálisról az előző kommentben írtam, bár nem mindenről, de én sem akarok könyvet írni. A gazdasági szerepet sem feltétlenül beruházásokban kell mérni, pl az ÁFA, adók változtatásával, indirekt módon tud támogatást nyújtani anélkül hogy növelné a korrupció kockázatát; stabil jogi környezet kialakításával (pl nem évekig húzódó polgári perek) egyértelmű piacbarát szándékok kommunikálásával meg tudná teremteni azt a légkört amire szükség lenne a fejlődéshez.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.28. 01:40:43

@VonS: A politika jellegével kapcsolatban természetesen igazad van. Emellett indokolt annak a reménynek is hangot adni, hogy a kormány nem nyilvánít népellenségnek olyan rétegeket, akiket az intézkedés sújt (pl. "Lehet úgy dönteni, hogy valaki a nemzeti szolidaritás közösségét választja, és lehet úgy dönteni, hogy egyedül meg tovább."). Lehet kulturált és emberi hangnemben beszélni azokról is, akiket adott esetben jogosan sújt a politika. Nem mondom, hogy nem indokolt esetenként keményebben odaszólni, de a fenti cikk pont arra volt jó, hogy a visszaélések felismerése mellett tudomást vegyünk arról is, hogy milyen bonyolult helyzetben alakult ki ez a visszás társadalmi struktúra.

Harom harmad 2011.01.28. 01:44:21

@Vödör: Járulékcsökkentés, minimálbér csökkentés, részmunkaidós foglalkoztatás támogatása.
Jogiztonság, külföldi tőke becsábítása (igen, a szelektív válságadók a tökéletes ellenpélda), állami költekezés visszafogása (előző komment).
Az SZJA csökkentés szerintem a legkevésbé hatékony módszer, annak ellenére hogy a 2010-es SZJA sávok irreálisan magas adókulcsokkal lettek megállapíva.

hivatásos naplopó 2011.01.28. 01:52:16

mar elnezest, de ez nem igy van. nezz csak vegig a rokkantnyugdijasok tomegen. erdekes nagynenemet leszazalekoltak nem tart a nyugdijra igenyt megsem pedig nem kacsalabon forgo kastelyban el. en arvasagi tamogatas cimen egy letminimum alatti osszeget kaptam. teny hogy vannak raszorulok, de rohadt sok a kamu akik miatt elveszik a nyugdijunkat mert egy nagy szavazobazis ezert nem basztatta oket senki erdemben az utobbi idoben. nagyon remelem hogy odabasznak izombol ennek a retegnek es kivagjak a szocialis halobol aki nem odavalo.

dr. Trebitsch 2011.01.28. 02:05:17

Én azért szeretnék látni egy igazi összehasonlítást más országokkal. Ugyanis nálunk a rokkantnyugdíjasok 60%-a korbetöltött, vagyis már mindenképpen nyugdíjas lenne. Ezeket a legtöbb országban átvezetik a rendes nyugdíjasok statisztikájába, hiszen mi értelme ezeket rokkantnyugdíjasként nyilván tartani? Már mindenképpen jogosultak az öregségi nyugdíjra, akár rokkantak, akár nem. Másrészt, az öcsém példáján nem értem, kiket nyilvánítanak rokkantnak, ha neki nem sikerült elintéznie? Állandó jelleggel remeg a teste, egy korty vizet nem tud meginni, amíg valaki a családból nem megy haza, és nem itatja, eteti meg, minden kirepül a kezéből. De Ő önkormányzati 20 ezer forintos segélyből él, mert az orvosi bizottság szerint munkaképes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.28. 03:16:06

Miért is lenne baj az, hogy a kamu rokikat kiszórják?
Aki tényleg nem rokkant, arról úgyis kiderül.

Yasashi Tanuki 2011.01.28. 03:25:47

@Zigomer Trubahin: "Ha valaki azt hiszi, hogy az országnak bármilyen problémája meg fog oldódni attól, ha valamilyen társadalmi csoportot (rokkantnyugdíjasok, nyugdíjasok, cigányok, adócsalók, szocik, milliárdosok, multik stb.) most ezerrel vegzálni kezdünk, és elvesszük, amijük van, az egyszerűen buta, korlátolt ember, aki a közelében sem jár a megoldásnak."

Nem arról van itt már szó, hogy el kell venni egyes csoportoktól amijük van, hanem arról, hogy felnőtt egy réteg, a cigányok között akiket ha nem kezdünk vegzálni, hogy kezdjenek el munkából élni akkor a szaporodási rátájuk miatt nem csak a nyugdíjakra nem lesz pénz pár évtized múlva, hanem a közszolgáltatásokra sem. A kelet-magyarországi falvakban a cigányok között megszokott, hogy 20 éves koruk óta már rokkantnyugdíjat kapnak, mert a kisegítő iskola után automatikusan kapják az orvosi véleményt arról, hogy mentálisan alkalmatlan munkára.
Magyarország elemi érdeke, hogy a környező országok szintje alá vigye a segélyezést és az ingyen pénzek osztogatását, hogy versenyképes maradjon a régióban, de még fontosabb, hogy a vidék élhető maradjon. A közhiedelemmel ellentétben a munka legfontosabb funkciója nem csak az, hogy megélhetést biztosít, hanem az is, hogy hozzájárul a jellem, igazságérzet formálásához ami alapvetően határozza meg az emberi kapcsolatokat az adott helyen.

Beaver100 2011.01.28. 03:29:11

Surun jarok Europaban es Magyarorszagon, de sehol meg annyi csalo rokkantnyugdijat nem lattam mint Magyarorszagon. A regi ismeroseimmel talakozva csak azt tudtam legtobbrol hogy rokkant nyugdijban vannak es tovabbra is dolgoznak termeszetesen nem adoznak a keresetuk utan.Igaz a mindenkori rendszert kitartoan szidjak, de a kerdesemre , hogy meg is honnan jon az a penz amit ugy jogtalanul felvesznek arra nem volt vilagos valaszuk.A fele orszag keresokepes polgara rokkantnyugdijas a masik fele gyes-en van igy nem nagyon lessz soha jobb kilatas az embereknek az eletszinvonaluk emelesere

Kivancsi 2011.01.28. 05:28:05

nem birtam vegigolvasni...
sok a szoveg meg a pofazas...
no meg persze a roki pottyautas! :):)
ez megy a demokraciaban... bla bla bla
tenni meg nagy lofaszt akar valaki is..
csak kancsingatunk aztan leszazalekoltatjuk magunkat...
jojjon inkabb Viki kiraly!!
csapjon szet a nyuggerek kozott!!
akinek nincs meg az ideje, vagy kamu-rokis!!
huzzon vissza dolgozni!!

kilobike 2011.01.28. 06:21:05

Az önpusztítás mindig is "jó magyar szokás" volt. Egy gyári munkásnak szinte kötelező volt munkahelyen inni, és cigarettázni. (Nem, nem filmekben láttam, éltem akkor/benne!) Ennek a korosztálynak a nagy része most vagy halott, vagy roki, ül a kocsma előtt a roki-kocsiban, ugyanúgy szívja a cigarettát, és haragszik a világra, hogy milyen szerencsétlen ő. A többi rokkantnyugdíjas meg csaló. És akkor még nem beszéltünk a helytelen táplálkozásról, és egyéb felelőtlen szokásokról.
Az évek múlásával ez változni fog (már változott?), kevesebb ember fog aktívként inaktívvá válni, ezzel együtt a rendszer szigorúbb felügyeletével eredményesen vissza lehet szorítani a rokkantnyugdíjasok számát.

kaqkkfioka 2011.01.28. 06:24:11

Volt szerencsém 3 évig roggyantnak lenni ( 4,5 órás ujjgyakorlat, 35 cm vágás a hátamon,szolárium a Kékgolyóban, kemót nem igényeltem). Legutóbb azzal fogadtak:
"Milyen jól megúszta!"
Igen, ezúton köszönöm az összes orvosnak aki tett értem. Azóta eltelt 5 év. Márciusban lesz a második születésnapom.
Kirúgtak (nem volt boríték :))))).
Innentől fogva nem óhajtok több felülvizsgálaton részt venni mert tudok dolgozni és jól érzem magam.

belekotty 2011.01.28. 06:31:48

" 1. A kinézett célcsoport démonizálása
2. A kormány és a konkrét lebonyolításra kijelölt szervei régóta várt rendrakókként való szerepeltetése
3. A valóban létező probléma hatósági, rendészeti eszközökkel való megoldása
4. A brutális eljárás reformként való ünneplése"

- Remek összegzése a kormány tevékenykedésének.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.28. 06:32:31

ORBÁN, A VÉRESKEZŰ DIKTÁTOR EL AKARJA VENNI A LEGNYOMORULTABBAK ÉLETÉT!
már azon sem csodálkoznék ha nemsokára tömegesen kivégeztetné a szegény embereket.

Pista bá 2011.01.28. 06:54:49

a harmadánál leakadtam a mosdató és relativizáló írásról

aki élősködik, attól meg kell szabadulni, mint a hajtetvektől

ennyi

belekotty 2011.01.28. 06:58:15

@Pista bá: Remélem a gyerekeid is így gondolkodnak majd rólad ha öreg és beteg leszel.

Kivancsi 2011.01.28. 07:04:15

@Pista bá: en is a harmadanal...

ez a fasz magyarazza meg a megmagyarazhatatlant...

ilyen magyarazokra talatak ki a mediatorvenyt!!!
ne pofazzunk tul sokat hanem KUSS!
azt tegyunk valamit...
ami persze nem mindenkinek fog tetszeni...
lehet nekem se!!
tuksokat eltapsikoltunk a nagy demokraciaban...
ami lehet kevesebb mint nyugaton..
de kisebb is budzse...
meg gondolni kell a nagy-tolvajokra is :):)

Pista bá 2011.01.28. 07:04:39

@belekotty:

próbálj szöveget értelmezni

élősködésről beszéltem

Kivancsi 2011.01.28. 07:06:19

@belekotty: te elvagy tevedve kis-kotty...
gondold at ezt megegyszer :):):)

Kivlov 2011.01.28. 07:07:13

oké, apa. ne menjünk nekik, se a "szimpla" nyuggereknek.
csak akkor ahogy OV mondta: annyit fizetünk ki nekik, amennyi befolyik a nyugikasszába, egy vassal se többet.
melyik a jobb? mindenkinek X ft nyugdíjcsökkentés vagy a kamuzók megsz*patása???

kormányzó 2011.01.28. 07:19:34

Talán nem ártana tisztázni.A rokkant nyugdíjamat, a ledolgozott/munkanapokban számolt/éveim és BEFIZETETT TB.járulékom alapján kapom.Ez NEM ADOMÁNY!Szerződés a Társadalom és köztem.Én eleget tettem a vállalt kötelezettségemnek,ergo joggal várom el hogy meglévő/orvosilag MÉRHETŐ/betegségem miatt, ellátást kapjak.Ez akkor is így van,ha néhány seggfej legszívesebben likvidálna./Csendesen megjegyezném,elméjükben/?/természetesen meg sem fordul hogy a zászló nekik is áll!/.Tudom vannak "potya utasok"!/Miért pont itt ne lennének?/Viszont,az is biztos hogy nem ők lesznek "kiszórva" a rendszerből!DE,ha már annyira "érzékenyek" Vagytok az "igazságtalanságra",az nem zavar senkit hogy a "Témáról" olyanok döntenek,akiknek-előrehaladott koruk ellenére-ÜRES a "munkakönyve"?Viszont a bankszámlájuk...

Kivancsi 2011.01.28. 07:32:05

@kormányzó: nyugi nyuggerkem :):):)

ha rad nem vonatkozik...
akkor nem rolad szol a storry!!

3 variaco van!!

- nem csinalunk semmit csak annyi penzt kaptok amennyi befolyik a kasszaba... ami elkepzelheto, hogy kevesebb mint most!!

- visszazavarjak melozni aki nem jogosult ellatasra es nem csokken a lovija aki jogosult... ne adj isten meg talan tobb is lesz??
tobb melos tobb penz fizet a kasszaban, kevesebb jogosultnak...
a befolyopenzt osszak szet a VALOS jogosultaknak

- nem csinalunk semmit emelunk mindenkinek +10%-ot es kivarjuk mi lesz? majd az EU megsegit :):):)

pasinda 2011.01.28. 07:35:04

Köszönjük a cikket! Távolságtartó, mindenre kiterjedő elemzés. Tegye össze a kezét, akit nem soroltak abba bizonyos "E" kategóriába, és tanulhatott, diplomát szerezhetett, s most, 61 évesen is van munkája - akinek nem a gyereke fizeti a nethasználatát. Sajnos könnyebb egymás torkának, mint a közös gondnak ugrani. Kár!

buddha 2011.01.28. 07:35:36

nem a rokkantnyugdíj itt az egyetlen probléma,hanem az,hogy a célszervezetek-akik ezeket az embereket foglalkoztatja-/Pirehab,Start,/milliárdokat kap az államtól a megváltozott emberek betegsége után.Ezek a cégek a profiton túlmenően még milliárdokat húznak le az államtól,a cégvezetők pedig ennek megfelelően élnek,év végén új céges gépjárművek,milliós jutalmak,ugyanis év végén nem lehet nyereség.Ráadásul a nyugdíj mellett még a munkájuk után is pénzt kapnak a dolgozók,és már rögtön hátrányban élnek az egészséges dolgozók.
És itt nem azok a rokkantnyugdíjasok dolgoznak akik tényleg rászorulnak,hanem az orvosnak pénzt adó,magukat leszázalékoltatni kívánó egyének,nagyon kevés a fogyatékkal élő ember ,aki itt dolgozik.

2011.01.28. 07:38:28

A rokkantak jelentős része csaló. Személyesen ismerek olyan embert, aki 20 éve rokkant, és bikákat tenyészt egy tanyán. ami tudvalevőleg könnyű kiegészítő tevékenység. Hát az édesapja ...át az összes ilyen tetűnek, meg annak is aki leszázalékolta. Börtönbe kéne dugni mindet.
Mielőtt páran nekem esnek, akinek jogosan jár, aziránt maximális szolidaritást érzek.

2011.01.28. 07:39:22

@kormányzó: Kormányzó úr, a munkakönyve elég régen nem létezik. Csak szólok...

2011.01.28. 07:40:42

Persze nem az öné, úgy általában a munkakönyv.

Namir 2011.01.28. 07:42:49

Ebben az írásban véletlenül, vagy szándékosan de maszatolás és mosdatás történik: pont az, amivel 65 év alatt sikerült idáig eljutnunk.

A társadalom "összekacsint" a csalókkal? Én nem. A cikk írója igen?
Akkor ő is felelős ezért a helyzetért, büntetőjogilag is.

Sürgősen tegyünk rendet, mert ha így haladunk tovább, akkor legalizáljuk a megélhetési bűnözés erőszakos formáit is, nem csak az adó- és járulékcsalást.

Az USA-ban (szabadság hazája) bezzeg nem okoz gondot a hatalomnak akár híres embereket börtönbe juttatnia, ha adót csalnak.

Nálunk ezzel szemben mi történik?
35 milliárd elsíbolása = 10 év után 3.5 millió forint pénzbüntetés

midnight coder 2011.01.28. 07:44:49

@Dorian0955: Minden kormányzati intézkedés az adott kormány felelőssége aki meghozza, kivéve a 2/3-os törvényeket abban az esetben, ha a kormánynak nincs 2/3-a. De a jóléti gengszterváltás programja speciel akkor is bőven átment volna a cuclib szavazógépen ha a FIDESZ nemet mond rá. Onnantól kezdve csak a kormány sara volt a dolog. Ahogy most, hogy megvan a 2/3, most minden intézkedés a FIDESZ sara akár megszavazzák a cuculisták az adott törvényt akár nem.

$pi$ 2011.01.28. 07:47:27

@AnnaKarenina: "Ha valaki fiatal rokkantnyugdíjas, az vagy születésétől fogva beteg, vagy valamilyen nagyon súlyos betegsége, esetleg balesete volt, és minimális a járadéka. ":

Vagy adott valamit az orvosnak, vagy megmondták neki, hogy hogyan kell viselkednie, mit kell hazudnia az orvosoknak hogy megkaphassa a zsét.

A minimális járadékkal meg az a nagyon gáz, hogy sokan vannak, nagyon sokan és az én fizetésemre ácsingózik mind. Nekem meg nem marad. Nem tudok úgy venni egy liter vizet, hogy a negyedét el ne venné az állam, hogy szétosssza azok között, akik nem megtanulták mit és hogyan kell hazudni.

midnight coder 2011.01.28. 07:54:11

@Namir: Ez azért nem ennyire egyértelmű.

Egyrészt, az elmúlt 40 év cuculizmus, majd az elmúlt 20 év ekúrt gazdaságpolitikája nem igazán hozta helyzetbe a hazai cégek nagy részét. Sok olyan van, akik csak így versenyképesek. Másrészt, a multik akik idejönnek szintén megkapják kb. ugyanazt a pénzt amit egy kis cég elcsal mint állami támogatást. Anno a Hankook amikor idejött kb. annyi pénzt kapott, amiből az összes dolgozó munkáltató által kifizetett dézsmája kijött vagy 10 évre. Ilyen paraméterekkel szvsz sok hazai cég vállalná a foglalkoztatást.

Másrészt, a legálisan foglalkoztatott magyar 8 elemis segédmunkás teljes bérköltségéből indiában elfoglalkoztathatsz egy egész falut, de 3-4 kicsi kínai is kijön belőle a szegényebb vidékeken.
Azaz ezek az emberek legálisan foglalkoztatva csak ott tudják kitermelni a bérköltségüket ahol olyan meló van amit nem lehet kivinni az országból. Pl. építőipar, szolgáltatás, bár ez utóbbiban a 8 elemi megint csak nem játszik. Azaz, ha nincs feketegazdaság, akkor ezek az emberek simán éhenhalnak, vagy minden költségüket a társadalomnak kell kifizetni.

midnight coder 2011.01.28. 07:54:44

@Namir: Ez azért nem ennyire egyértelmű.

Egyrészt, az elmúlt 40 év cuculizmus, majd az elmúlt 20 év ekúrt gazdaságpolitikája nem igazán hozta helyzetbe a hazai cégek nagy részét. Sok olyan van, akik csak így versenyképesek. Másrészt, a multik akik idejönnek szintén megkapják kb. ugyanazt a pénzt amit egy kis cég elcsal mint állami támogatást. Anno a Hankook amikor idejött kb. annyi pénzt kapott, amiből az összes dolgozó munkáltató által kifizetett dézsmája kijött vagy 10 évre. Ilyen paraméterekkel szvsz sok hazai cég vállalná a foglalkoztatást.

Másrészt, a legálisan foglalkoztatott magyar 8 elemis segédmunkás teljes bérköltségéből indiában elfoglalkoztathatsz egy egész falut, de 3-4 kicsi kínai is kijön belőle a szegényebb vidékeken.
Azaz ezek az emberek legálisan foglalkoztatva csak ott tudják kitermelni a bérköltségüket ahol olyan meló van amit nem lehet kivinni az országból. Pl. építőipar, szolgáltatás, bár ez utóbbiban a 8 elemi megint csak nem játszik. Azaz, ha nincs feketegazdaság, akkor ezek az emberek simán éhenhalnak, vagy minden költségüket a társadalomnak kell kifizetni.

belekotty 2011.01.28. 07:56:25

@Pista bá: Az élősködés szón kívül mást felfogtál az írásból? Sürgősen keress egy logopédust, bár a funkcionális dislexia öreg korbán már nehezen korrigálható. A tiédet pár gramm nagy sebességű ólommal kellene korrigálni, a közepébe fúrt cseppnyi higannyal. :-))

midnight coder 2011.01.28. 07:59:18

Ezzel együtt a rokkantnyugdíjakat én is felülvizsgálnám. Az nem teljesen korrekt hogy a "rokkant" elmegy feketén dolgozni, és még a járulékot is bezsebeli, plusz senki nem fizet utána TB-t. Inkább azt kellene megoldani, hogy legalizálni lehessen ha valaki keveset keres.

kormányzó 2011.01.28. 08:00:23

@Kivancsi: Ha szabadna kérnem,talán a kedves Mamát nuggerezze.Amúgy a storry,rólam is szól.Talán nyilvánvaló-a magyar valóság más területeiről-nem a csalók szoktak szívni. T.Zulu!Csak szólok, " " jeleztem a munkakönyvet.Azt is mondhatnám,láttam már Munka szerződést.

Namir 2011.01.28. 08:12:11

@midnight coder:
Teljesen igazad van.

De a maszatolás, ügyeskedés és szemet húnyás csak elnyújtja az agóniát.

Ha nem építünk valódi kapitalizmust, ahol a teljesítmény az érték (profit, fizetés, társadalmi tisztelet...), akkor marad a langymeleg ... és a hitelekből fedezett jóléti rendszer. Amíg kapunk hitelt. És utána?

Ideje változtatni, és helyére tenni az alapértékeket, mert bebizonyosodott, hogy a világot nem érdekli a mi problémánk (nyomorunk), csak a saját profitja.

És még egyszer elismerem, igazad van.

opati666 2011.01.28. 08:16:05

@mokkaczuka:

"Az államtól húzzák a lóvét, most teljesen mindegy, mennyire rokkantak valóban, csakhogy az állam bácsinak nincsen ám pénze. Csak ha mástól elvesz. Ezt közteherviselésnek hívják, elég pofátlan módon, mert a közterhekből érdekes mód soha nem ingyenes autópálya lesz ebben a kurva országban, és soha nem a tudományos kutatásba, az oktatásba, a fejlesztésbe tömik, hanem fölösleges százezrek pofájába. Más szóval: a közteherviselés mások magánterhének a viselése."

Én 1998-ban azért léptem be a magánnyugdíjpénztárba, hogy magam gondoskodhassak magamról, ha majd nyugdíjas, vagy netán szemét rokkant leszek. Na most ezt a lehetőséget vették el tőlem. Mostantól gondoskodhatok másokról, fizetem a közterheket nekik. Ha ez a rendszer, ám legyen. A baj csak az, hogy amikor majd én leszek nyugdíjas (esetleg rokkant), akkor majd jön az a duma, hogy miért nem gondoskodtam önmagamról.

Dr. Bélus___ 2011.01.28. 08:16:49

Zseniális írás. Majdnem hogy szégyelljem magam, mert f@szom kivan a potyautasokkal. Hisz igazából ők is dolgoznak. Kicsi szívem, majdnem 300e pénzt adózok havonta (nem panaszkodok tehát, mo-i szinten nagyon meg vagyok fizetve), ők mennyit is? Mínusz 50e? És épp ugyanannyit ér a szavazatuk, mint az enyém.

Na meg azért csendben megjegyezném, hogy kis 18 éves rokkantnyugdíjas is létezik, aki aztán semmit nem dolgozik, nem fusizik a nyugdíj mellett, max. gyereket csinál a segííííjkéért.

altimus 2011.01.28. 08:17:53

> Tegyük azt is hozzá, hogy vannak egész ORSZÁGRÉSZEK, ahol a helyi ipar és a mezőgazdaság kinyírása után már semmiféle munkalehetőség nem maradt;

nem kinyiras tortent, egyszeruen nem volt a rendszervaltaskori helyi ipar versenykepes. szart gyartott magyarorszag, amit szarert csereberelt a kgst-ben

> Az más tészta, hogy az orvosi bízottság mondjuk a féllábúval szarakodik."

nagyon sok olyan orszag van ahol egy fellabu kikerne maganak azt, hogy ot eltartsa egy orszag, es o "rokkantnyugdijas" legyen. vilagos, hogy zongoraszallito nem tud lenni, de lehet programozo, ujsagarus ...

a munkanelkuliseg, rossz struktura, kepzetlenseg, versenykeptelenseg ... problemakort nem egy nem ehhez illo konstrukcioval (rokkantnyugdij) kell kezelni.

Nzoltan 2011.01.28. 08:26:51

Ne felejtsük el, hogy a betegségeknek sok fajtája van. Van aki testileg sérült, ban aki lelkileg, meg van aki papíron. És az utolsóból van a legtöbb.

Apámat soha nem százalékolták le, pedig több életmentő műtéten esett ás. Viszont megvolt mind a két keze, lába. Tudott akart és dolgozni.

De a nemakarásnak nyögés a vége...

dekol84 2011.01.28. 08:27:37

@Le Orme:

"A megtermelt javakat lehet szétosztani."

Tévedsz pajtás!

Ezt mondták a cocik is és erre szajkózta a zobán meg a szíjgyártó, hogy ez neoliberális gondolkodás mód! Majd ők - akárcsak Jézus - megmutatják, hogy a semmiből is lehet osztogatni!

Na be is mutatták az ő neokonzervatív hülyeségüket, vagyis, hogy azt is szét lehet osztani a jómódúak között, amit pl. ellopunk a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikból!

Nzoltan 2011.01.28. 08:28:10

@Nzoltan: Akart és tudott is dolgozni.

mika 2011.01.28. 08:29:34

Nagyon jó írás, köszönöm.

Melchi Zadok 2011.01.28. 08:30:11

@Alf: na az a rendőr ha másért nem is de már ezért megérdemelte...

bontottcsirke 2011.01.28. 08:30:18

ugyan hagyjuk már ezt. a rokisok fele egy szimuláns fasz akinek aktív munkaundora van.

Tanulatlan hülye, aki 20 év segédmunka után megkeni az orvost aztán hétvégente meg megy feketén nyomulni.

a háromnegyedétől most azonnal elvenném.

opati666 2011.01.28. 08:35:57

@altimus:

"nagyon sok olyan orszag van ahol egy fellabu kikerne maganak azt, hogy ot eltartsa egy orszag, es o "rokkantnyugdijas" legyen. vilagos, hogy zongoraszallito nem tud lenni, de lehet programozo, ujsagarus ..."

Élő példa: gyakorlott és nagytudású informatikus (és matematikus) ismerős, baleset miatt csonkolt bal lábbal. Felépülése alatt a cége megszűnt, de ajánlólevelet adtak neki. 50%-os rokkantságit kapott, de nem is akar leszázalékolt lenni, dolgozni akar. Több mint egy éve keres állást, de hol kimondva, hol kimondatlanul a "féllábúsága" miatt nem veszik fel sehová. Made in Hungary...

konrada 2011.01.28. 08:38:18

A nyugdíjrendszert akkor sem szociális ellátóként kéne üzemeltetni, hanem egy olyan szolgáltatásként, melyért az azt kapók megfizettek.

Azaz ki kéne venni a rokkantságit abból és áttenni a szociális rendszerbe azokat, akik a korhatár alatt vannak.

Így, mivel nem a nyugdíjintézetnek, hanem a szociális háttérintézménynek kellene ellenőrizni a jogosultságot, személyre szabottan, életkörülményeket figyelembe véve lehetne dönteni.
(Mint az egyéb segélyeknél, ahol ellenőrzéssel eldönthető, hogy az életvitelhez szükséges-e a segély kifizetése. Jó, ezzel csak azon rokkantságiak emelhetők ki, akiknél az átlagembert meghaladó életvitel van- ez se kevés!, de az ellenőrzés rendszerével megnehezíthető a feketemunka vállalása is.)

Pista bá 2011.01.28. 08:52:50

@belekotty: ó, hát hová lett a nagy érzékenységed?

Gonoszkistörpe 2011.01.28. 08:56:05

Az a gond, hogy a szigorításokkal a valóban betegek is szívnak.
Nekem rosszindulatú daganatom volt, megműtöttek 2 év betegállomány. Most kezdődik előröl a májamat kell műteni most már tényleg leszázalékoltatom magam. Egyébként jól nézek ki mármint nem betegnek de mégis egy ilyen mutatvány minimum 1 év műtét kemoterápia és az esetleges szövődmények . Most még dolgozom
stóma kivezetés+ perifériás neuropatia a jelenlegi problémáim a májamon kívül. 42 év a folyamatos munkaviszonyom fizettem tehát nem is keveset de még csak 56 éves vagyok. Most élősködjek vagy dögöljek meg?

igazi hős 2011.01.28. 09:02:05

Az írás jó, de elfogult és amíg ilyet ír: "akik éltek a jobb híján nekik nyújtotta lehetőséggel", addig nem lehet komolyan venni. Hunvald is csak élt a jobb híján neki nyújtott lehetőséggel, nem?
Az a baj, hogy az itt felrajzolt szentimentális világképet nagyon üti a mindennapok tapasztalat, mint nekem Béla, aki velem szemben lakott: drága jó alkoholista "rokkant", aki ha nem futotta hóvégén piára, simán beállt akár kőműves mellé segédmunkásnak. Mindenki ismer egy-két-sok ilyen Bélát, és legtöbbünknek fájnak egy kicsit, kivéve a családtagok, akiknek találunk mentséget, akár a posztoló.

laci_52 (törölt) 2011.01.28. 09:22:05

Nagyon jó az írás. Az viszont biztos, hogy rokkantnyugdíjas-ügyben ma már sokat tenni nem lehet. Ugyanis csak az öregségi nyugdíjkorhatárnál fiatalabbakat lehet felülvizsgálni, 348 000 embert. Ezt viszont tényleg meg kellene tenni, korrektül, korrupciómentesen. De közülük is legfeljebb százezernek lehetne elvenni a nyugdíját azon a címen, hogy munkaképes.

EG0 2011.01.28. 11:01:32

@Kopi3.14: Pontosan ilyen szolgáltatást nyújtanak a biztosítótársaságok is, csak ott a szerint kapok ellátást rokkantság esetén, hogy ÉN mennyit fizettem pl. havi rendszereséggel, és nem attól, hogy épp ki van kormányon, milyen az államkassza állapota és a lakosság adózási hajlandósága.
Úgy gondolom, hogy az állam nem nyújt elégséges biztosítás kifizetést azoknak, akik sokat dolgoznak, értéket termelnek de lerokkanak, viszont túl sokat ad azoknak, akik munka nélkül vagy minimálbérre bejelentve rokkannak le. Ahogy pl. @Harom harmad is írja: a szolidaritás nem vonatkozik MINDENKIre.

"Jól értem, te minden rokkant-nyugdíjat kapótól elvennéd a juttatását?"
Nem, sajnos a jelenlegi valódi rokkantak többségének azt hazudták, hogy fenntartható rendszerben élnek. Az egyetlen "bűnük" az, hogy elhitték. Ezért velük szolidáris vagyok.

"A nyugdíjasoktól nem vennéd el szintén?"
Nem, de biztosan nem emelném minden évben a nyugdíjat, miközben az aktív lakosság keresete nem növekedett az elmúlt 1-2 évben a termelő cégeket érintő világválság miatt. Vagy egyszerűen csak azért nem, mert NINCS meg az emelés fedezete, és innentől ez csak másodsorban morális kérdés. Ami nincs, abból nem lehet adni. Ha mégis lehet, az meg hazugság és csapda.

Ezt kellene végre a jelenleg aktívak fejébe is BELEVERni, mert ez a mostani az állami szép, az állami jó, az állami tökéletes kommunikáció nagyon káros.

Sőt, visszaállítanám a családon belüli gondoskodás ősi hagyományát olyan formában, hogy az aktívak az adójuk bizonyos részét a szüleiknek utalhassák egy közös állami kassza helyett. Így hosszútávon a szülők érdekeltté válnának államilag is abban, hogy képzett, megfelelő munkamorállal rendelkező utódokat neveljenek. Egyúttal gyed/gyes visszavétele, mert gyereket nem azért vállalunk, mert jól lehet belőle élni.

"Akkor racionális okokból le lőjünk le téged helyben, hogy nehogy véletlen egészségügyi, nyugdíjkiadást jelents az államnak a jövőben?"
Nem fogok, hiszen mire nyugdíjas leszek, nem lesznek elegen, akik eltartanának engem. Másrészt elég sok adótól esne el az állam, azaz szétosztogatható pénztől ti, például te is.

@AnnaKarenina: "A rajzolt állásokról annyit, hogy már több mint 20 éve nem beszélhetünk ilyenekről (max. az állami szférában"
Ott viszont rögtön megkockáztatnék egy 7 számjegyű számot.
Pl. nyilatkoznom kell, hogy nem akarok változást a MNYP-i pénzem kezelőjében. Ehhez nem kell ügyintéző, aki átvesz, ellenőriz, iktat, fénymásol, mosolyog, melegszik, elfárad, hazamegy. Magyarorszag.hu, belépek saját login-nel, rákattintok a "nem akarom" gombra és kész. Az, hogy ez nem így működik (miközben pl. ilyen módon bankolok), csak egy példa arra, hogy felesleges állásokat tartunk fent óriási tömegben mai napig. (Hány önkormányzatunk is van?)

"Az államnak pedig, ha elvesz valakitől valamit, akkor adnia is kell cserébe (járulék)"
Ebben egyetértünk. Szerinted mit fogok gondolni egy olyan államról, aki elvesz 24%-ot, átnevezi a JÁRulékot adóra, aztán közli, hogy ezennel kiírtam magam abból a körből, akinek a pofáján kívül bármi is jár?

"az volna a legjobb mindenkinek, ha a munkahelyek száma növekedne"
Így van. Ehhez kell egy jobb képzési, oktatási rendszer, versenyképes adórendszer, a kiugró teljesítmények húzóerejének elismerése. Ez a piaci alapú, jól fizetett állások feltétele.
Sőt, én annak is híve vagyok, hogy mindenki dolgozzon, aki az államtól bármilyen pénzt is remél. Közmunka lenne elég, árvíz-belvíz problémák kezelése sok-sok ásóval és talicskával, útépítések, mezőgazdasági munkák, építkezések.

Egyébként tudjátok, mi az igazi szolidaritás? Amikor csökkentik a személyi adókat, aztán létrehoznak egy bankszámlát, ahova mindenki annyit fizet be, amennyit jónak lát. Aztán majd az állami szétosztogatja a rászorulók között. Akinek nem jut, az éhenhal.
Elég vicces képet festene a társadalom VALÓDI szolidaritásáról, ahogy a híradóban bemondanák, hányan haltak aznap éhen és épp mennyi pénz van a szolidaritási kasszában.

Etniez 2011.01.28. 14:14:07

@Zabalint: Édesanyám pont így járt. Munkaképtelen, de nem veszik fel rokkantnak, még a 66%-ért is három évet kellett pereskednünk.
Most jött a papír nem régen, kezdhetjük megint elölről... a pereskedést is...

Faszom a kamurokkantakba. Pont.

Etniez 2011.01.28. 14:26:20

@punciuspilatus: Nem, de protézise lehet addigra.. Ez igaz az ujjatlanra is. Az orvostudomány fejlődik.

dakaju 2011.01.28. 18:21:56

Jól értelmezem a táblázatot? A korkedvezménnyel nyugdíjazott rendőrök, tűzoltók, vámosok, stb. (rendvédelmisek) + a bányászok száma 15524?
Akkor a rendőrök nyugdíja miatt miért hisztizünk annyit? Ha jól kib@szunk velük és megszüntetjük a kedvezményes nyugdíjukat, azzal csak néhány milliót spórolhatunk, de örülhetünk, hogy nekik sem jobb, mint nekünk. (Tipikusan magyaros megközelítése a dolognak.) Gondolom utána csupa elhivatott, lelkes egyenruhás intézné ügyes-bajos dolgainkat.

Kopi3.14 2011.01.28. 20:11:37

@Pasternak: Kevered a szezont a fazonnal. Egy futócipő extra kiadás, amit a megélhetésen felül kell kitermelni, meg megtermelni. Remélem érted a különbséget közöttük.
Az vajh hol van dokumentálva, hogy esetleg meghalt valakinek a családja, avagy a gyerekei külföldre költöztek, s nem foglalkoznak vele? Ezekért is büntetni, másodrendűvé kell őket tenni? Ha pedig mindent külön kell így vizsgálni, akkor a rendszer működési költségei vajon nem emésztik fel a nyereségét? illetve hogy tudod ezt nem diszkriminatívan szabályozni, törvényben leírni? Mert ez azért eléggé diszkrimináló elképzelés.

@Yasashi Tanuki: Ha azok az emberek-nem csak cigányok, rokonságomban is van olyan, aki baszik dolgozni, s a saját testvérein élősködik, meg az államon, pedig csak lusta- akik fiatalon már mentálisan alkalmatlanok a munkára, pl aszociálisak, ideggyengék, stb. stb. azok joggal lehetnek valóban alkalmatlanok rá, nem csak orvosilag kitalálva. illetve ezek jelentős részénél pedig a nevelés otthon és az iskolában egyaránt is tehet arról, hogy nem lehet betagozni az illetőt a munkaerőpiacba. Azt nem kéne rendezni? Jobb megoldás, hogy aki oda került, azt basztassuk, ahelyett, hogy esetleg segíteni próbálnánk az azt igénylőknek kijutni a gödörből?

@buddha: szerintem közelről te sem láttál még ilyen intézményt. Ahogy a rokkant-nyugdíj, plusz az ilyen helyeken megkereshető pénzek összegéről sincs valós képed az egyszerű alkalmazottak szintjén.

@bontottcsirke: a fasz te vagy, de hatalmas.

@Etniez: csakhogy a protézist meg is kell tudnia fizetni a kuncsaftnak. Jellemzően nincs neki miből, szolidaritást meg látjuk mennyit várhat a többiektől.

@konrada: jó ötlet, támogatom.

@EG0: igen, a piaci alapon szerveződő rendszerek olyanok. De jogosultságot rokkant-nyugdíjra is szerezni kell, anélkül nem fog járni. A te befizetett adódból konkrétan egy fillért sem fogok látni soha, nem is tartok rá igényt. Öngondoskodásnak vagyok a híve, de az államtól meg elvárom, hogy akik arra képtelenek, azokat árokba lője ilyen vagy olyan módokon.
Mutass már egyetlen egy olyan családot, amelyik kurva jól megél GYES-ből, GYED-ből!

A mindenki dolgozzon aki az államtól pénzt remél hogy értelmezendő a jelen problémában? Akkor, amikor a pénzt reméli, akkor dolgozzon, vagy szerezzen jogosultságot bizonyos juttatásra? Ha rokkant akkor dolgozzon, hogy kaphasson járadékot, vagy hogy képzeled? Nem pont azon sír a fél blog, hogy a járulék mellett még dolgozni is merészel? (megjegyzendő, a járulék leginkább az éhenhaláshoz elegendő egyedül, semmi máshoz.)

@zulu: egyetlen emberből mersz a teljes csoportra vonatkozóan következtetést levonni? Nem vagy kissé felelőtlen?

buddha 2011.01.28. 20:23:20

@Kopi3.14:
teljesen igazad van.csak 5 évet dolgoztam ott,és vett el az életemből.

buddha 2011.01.28. 20:24:18

@buddha: jah és vezető voltam egy 400 fős üzemben,ahol láthattam mind2 oldalt

nyíregyházi betti 2011.01.29. 09:29:11

@Zabalint: OFF: Loptak az elvtársak és az urak is minden szinten, de nem mindenki. A különbség a nagyságrendben van. Jelenlegi uraink sokkal nagyobb mennyiségben lopnak mint a főelvtársak anno. Jelenleg a kismelós csak akkor tud valamit komolyabban eltulajdonítani, ha összefog a főnökével és bukás esetén elviszi a balhét. ON

Etniez 2011.01.29. 10:04:12

@Kopi3.14: Ha valaki "beteg", akkor a gyógyszert meg kell vennie magának. Ha vesz protézist, az nem csak munkára alkalmassá teszi, de emeli az életszínvonalát.

A protézist támogatja az állam és mondjuk egy ujj nélküli ember kiváló CC-s lehet. CC-s munkahely meg van egy csomó. Innentől kezdve nem jogosult rokkantnyugdíjra szerintem.
Ő pont nem jó példa szerintem, hiszen munkaképes, csak nem alkalmas mindenre.

nyíregyházi betti 2011.01.29. 10:12:25

@Lámpavas: "És ez nem csak az adófizetőkkel szemben szemétség, hanem azokkal szemben is, akik szintén munkanélküliek lettek, de volt bennük annyi gerinc, hogy nem váltak tolvajokká, és főleg az igazi rokkantakkal szemben, akik elől közvetlenül ellopták az erre szánt keretet. "

Igen, igazad van. Miért kell nekem szégyellnem magam? Szabályosan kiröhögtek a környezetemben mert nem voltam hajlandó a legnyomorúságosabb munkanélküli időszakban sem leszázalékoltatni magam egészségesen. :-(((

Miért mi, egész életünkben tisztességesen adót fizetők vagyunk a lúzerek még a saját pártjaink és kormányunk szemében is?
(Most rabolják le az eddig is kevéske nettó béreinket a gazdagok javára. Így működik a magyar "adócsökkentés".)

nyíregyházi betti 2011.01.29. 10:27:58

@Le Orme: "2002-ben medgyesi jóléti rendszerváltást hajtott végre"

Tegyük hozzá, hogy csak a közférában. A versenyszférás magyaros kisbéreket nem érintette ez az un. "jóléti rendszerváltás". :-((((

nyíregyházi betti 2011.01.29. 10:41:49

@soproni1: Nálunk a családban és a környezetben senki nem kap ingyen gyógyszert, legfeljebb ingyen szurit influenza ellen. (Az sem mindig: tavaly nekem pl.a H1N1 elleni 3000 forintomba került.)

Én pl. csak akkor megyek orvoshoz, ha már végleg munkaképtelen vagyok. (A pártállamban is így volt.) Ha bírom, húzom a bélésemet, nehogy elveszítsem a munkámat. És nem vagyok egyedül, nagyon sok ember teszi ugyanezt.

Politikus, VIP személy az anyukád?

uni1002 2011.01.29. 11:10:09

@soproni1: Mesélj már, hogy csinálja anyukád?
Neki ingyen van a pirula. Az orvosok nem szoktak csak úgy feleslegesen semmit sem kiírni, csak azt ami szakmailag indokolt. Különben a TB rendszeresen ellenőrzi őket.
Az én szüleim legalább havi 10000 forintot költenek gyógyszerre, a krónikus nyavalyákra. /vérnyomás, koleszterin, vércukor, stb./
Ha nem szednék, talán már nem is élnének...

nyíregyházi betti 2011.01.29. 11:27:53

@AnnaKarenina: Úgy van. A társadalom valódi elesettjeinek a további ellehetetlenítése (beleértve a teljes mértékben bejelentett alacsony bérű munkavállalókat is) nem más, mint figyelemelterelés a mindenkori hatalom rossz működéséről.

Kopi3.14 2011.02.01. 02:41:38

@buddha: a mindkét oldalt tuti nem láttad teljes valójában vezetőként, illetve ha vezető voltál, akkor fentebb szép kis bizonyítványt állítottál ki magadról. Akik melóznak ilyen helyeken azok kb. pont egy már tűrhető bért kapnak a rokkant-nyugdíjjal együtt.

Kopi3.14 2011.02.01. 02:47:13

@Etniez: már ha fizeti. Kerekesszéket is fizet elvileg, olyat, ami gyakorlatilag csak több hátrányt okoz neki a mindennapi életében, s nem is eléggé tartós, a segédeszközt meg ritkábban fizetik, mint amennyit bír. S jellemzően a protézisre szorulók jelentős része más munkakörben sem kell, mert úr isten, egy nyomorék.

buddha 2011.02.01. 08:16:59

@Kopi3.14:nincs kedvem veled vitázni,mert fogalmad nincs ,hogyan működik egy ilyen cég.
1.én a cégeket meszelném el,nem az embereket
2.szerinted vezetőként kerül az ember oda vagy végigjárja a ranglétrát és látja mindkét oldalt?
3.döntő többségében korábbi szabályozás szerint 40 illetve 67 %-os emberek dolgoztak ott .Szerinted egy rokkant megtud emelni egy tele raklapot vagy tud dobozokat pakolni?miután profitorientáltak ezek a cégek,így terméket kell előállítani,azaz anyagmozgatás van,elő kell állítani a terméket vagyis komoly fizikai munka vár rájuk 8 órában!!
Tehát ezek az emberek vagy egészségesek vagy jogosulatlanok a járadékra vagy az egész cég egy nagy humbuk..
4.Nekünk vezetőknek is kellett,mondjuk-minimum egy 7 pontos papír/remélve,hogy tud
od mi ez/ahhoz dolgozhassunk,a cég támogatást vegyen utánunk fel.

buddha 2011.02.01. 08:19:13

@buddha: jah, igen.
most ezeknek az embereknek felajánlották/az új szabályozás szerint/ a napi 6 órás munkát vagy mehet amerre lát.
Ez így korrekt a ROKKANTNYUGDÍJASOKKAL vagy nem rokkantnyugdíjasokkal.
remélem most már érted miről beszélek.

Kopi3.14 2011.02.02. 01:12:31

@buddha: vagy hülye vagy, az a helyzet. konkrétan tudom, hogy volt olyan, aki lép nélkül, elhalt, protézissel helyettesített combnyakkal volt kénytelen ilyen helyeken dolgozni, asszem 60% körüli rokkantsággal, mert máshol nem alkalmazták, s a nyugdíjból meg nem tudott megélni. Aztán egy kellemes felülvizsgálati cirkusz miatt kellett eljönnie, hogy a fellebbezés miatt egy jó ideig gyakorlatilag semmiből kelljen megélnie, mert sem a járadékot, sem a munkát nem kapta. Aki ha meg akar élni, akkor kénytelen leszarni, hogy nem emelhet, hisz azt áthágni át lehet, de evés nélkül nem meghalni nem nagyon.

buddha 2011.02.02. 11:41:43

nem akartam édesanyádat belekeverni,de lassan kénytelen vagyok.mivel íq-talan vagy még nem fejlődött ki a bal agyféltekéd ,hogy nem érted miről van szó:ÉN A CÉGEKET MESZELNÉM EL AKIK JOGOSULATLANUL HASZNÁLJÁK FEL AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁST,ÉS PÉLDÁUL VAKOKKAL GOMBOT VÁLOGATTATNAK.
ILLETVE EGÉSZSÉGES EMBEREK LESZÁZALÉKOLTATJÁK MAGUKAT KORRUPT ORVOSOKKAL,HOGY IGÉNYBE VEGYEN JÁRADÉKOT ÉS MELLETTE DOLGOZHASSANAK!!!!TE SEGGLYUK
süti beállítások módosítása