Valami miatt sokszor jár eszemben az érvelés, miszerint kétségbeejtő, hogy a fejlett demokráciákban (szerintem egyik sem az ezen a bolygón) az emberek egyre nagyobb arányban elfordulnak a politikától. Hogy az amerikai tizenévesek közül sokan nem tudják megmondani ki az elnök és még kevesebben, hogy ki az államuk kormányzója.
A kérdés számomra úgy vetődik fel, hogy az élet illetve életben maradás elengedhetetlen része-e az, hogy tud ki a miniszterelnök vagy a városod polgármestere? Olyan-e ez, mint a víz vagy az oxigén, hogy az ő szerves jelenlétük nélkül az én életem már nem is lehetséges? És sokszor jutok arra a válaszra, hogy IGEN, ott ahol az embereknek még van félnivalója a hatalomtól, ott bizony az életben maradás egyik záloga, hogy a folyamatos légzés és a minimum pár óránként való vízhez jutás mellett az egyik szemed a politikán kell tartani. És ott ahol az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy ennek vagy annak az eszmének, ideológiának, vagy bármi váratlan felső döntésnek a nevében az életükre, vagyonukra, állásukra, jóhírükre törnek, ott akár egy életet is le lehet élni anélkül, hogy tudnám ki éppen a miniszterelnök vagy a polgármester. A politikától való elfordulás éppen jó jel is lehet, a félelem-nélküliség jele, a bizalom jele is akár.
Tudod-e ki irányítja a lakóhelyed szerinti vízművet? Valószínüleg nem. És iszol a csapból otthon? Valószínűleg igen. Miért? Mert bízol benne, hogy akiknek az a dolga, hogy tiszta víz legyen a háztartásokban elvégzik a munkájukat. Elmondhatjuk-e ugyanezt a hazai politikáról? Bízol-e abban, hogy akik az országot irányítják elvégzik-e a dolgukat, vagy legalább abban, hogy semmi számodra ártalmas dolgot nem fognak tenni?
Ma a közéletben való részvétel nem azért fontos, mert az a kiteljesedett élet, a közösségi felelősségvállalás formájában egy magas szintű kultúra része, hanem azért, hogy ments a bőröd, hogy megvéd, ami egyébként a tiéd, hogy érvényesítsd a jogaidat és résen légy azonnal, ha fenyegetve érzed magad. Egy ideje már inkább ebből az indíttatásból olvasok híreket, mintsem a modern lét egy fennkölt és intellektuális esszenciája lenne.
Uj Péter így jellemzi a tegnap kitört rádiós botrány kapcsán a most dühösen és kétségbeesetten kapálódzó két rádiócsatornát:
„Hogy a drámai műfajoknál maradjunk: a magukat tragikus hősként láttató vesztesek a legnagyobb hazugok. Éveken át maguk mutyiztak ezerrel, elcsalták az államnak befizetendő koncessziós díjat, fű alatt frekvenciaengedélyt hosszabbíttattak, lefeküdtek a hatalommal és a hatalomnak ahányszor és amikor csak kellett, most meg zokognak, hogy jaj, irreális üzleti terv így, pártmutyi úgy, tessék kizárni mindenki mást, hadd csináljuk mi tovább, életünk végig, mert annyira, de annyira faszák vagyunk.” (index.hu)
Tegyük fel igaza van ebben, de éppen azt akarja mondani azt hiszem a cikkel, hogy eddig sem volt életre lehetőség a politikán kívül mire ez a nagy rácsodálkozás most. És mégis…én is rácsodálkoztam.
Mert a probléma magja, hogy a szabad, független, félelemtől mentes polgár nem létezik, nem létezhet ebben az országban. Az a polgár, aki a középkortól kezdve városlakóként már több száz éve kivívta magának azt a szabad mozgásteret, amit itt még csak nagyon kevesek tapasztalhattak meg.
A svájci órásmester, aki a „rá bízott tálentumokkal sáfárkodva” esténként miután lehúzza a földszinti üzletének rolóját a gyertyafénynél, még átszámolja a napi bevételt, cirádás betűkkel nagylapú könyvébe bekönyveli, amit a kantonnak kell befizetnie, és a maradékot lelkiismeretfurdalás nélkül elégedett mosollyal erszényébe teszi, aztán felmegy az emeletre házaséletet élni feleségével.
Ez nekem a vállalkozó archetípusa, a protestáns etika megtestesítője, a szabad üzletember és polgár, akinek sem rejtegetnivalója, sem félnivalója nincs. Látott már ilyet valaki Magyarországon? Nem tudom kik a tulajdonosai a Danubius rádiónak és a Sláger rádiónak, de nem azért kellett lefeküdniük a hatalomnak, mert ez az egyetlen lehetséges módja itt a boldogulásnak?
A hatalomtól való állandó fenyegetettség körbeér nálunk. A keret, amit kaptunk olyan, hogy csak hibával tudsz megfelelni és ez nem a rendszer elégtelensége, hanem a lényege. Hogy nincs egy autópálya építő, aki ne eltűnő tintával trükközne az alkalmi munkavállalói könyvben, az nem csak azért van, mert ilyen haszonleső geci mindegyik (pedig ez is benne van). Hanem azért is mert ma sem egy sarki vegyesbolt, sem egy építőipari mamuttvállalkozás szintjén nincs olyan üzleti terv, ami pozitív egyenleggel, „a rád bízott tálentumokkal” való sikeres sáfárkodás eredményeképen rejtegetnivaló és szégyenkezés nélkül zárulhat. Ha mindent úgy csinálsz, ahogy a hatalom által adott keretek elvárják.
Mutass nekem egy igazi tényeltáró újságírót, egy jogvédőt vagy aktivistát ebben az országban, egy hangját hallató polgárt, aki az egzisztenciáját fenyegető következmények nélkül szembehelyezkedhet a jelenlegi politikai elit egészével vagy csak egy szegmensével?
Nem az érdeklődés hiánya miatt nincs. Ha valaki idáig merészkedne úgy kéne berendeznie az életét, mint Robert DeNiro-nak a bankrablós filmjében (Szemtől Szembe). „Semmid ne legyen, amit nem tudsz két percen belül otthagyni, ha a szükség úgy hozza”. Riadtszemű őzként, ugrásra kész nyúlként lehet élni ebben az országban, vagy tüskék mögé elrejtőző csendes sünként.
Nemhogy szabad órásmesterek, de független értelmiségiek és politikai hatalomtól/befolyástól mentes üzletemberek sem létezhetnek.
