Éppen egy éve, tavaly júniusban írtam egy blogbejegyzést "A magyar jövő megtekinthető Örményországban" címmel. A bejegyzés a mai napig kering a Facebookon, arról írok benne,hogy mennyire pontosan leírják a kaukázusi ország jelenlegi viszonyai Magyarország egyik lehetséges jövőképét.
Egy évvel a megírása után sem érzem erőltetettnek a párhuzamot. Sőt! Annak idején az motiválta a poszt megírását, hogy mivel évek óta rendszeresen dolgozom különböző poszt-szovjet "köztársaságokban" folyton kísértett egy érzés, hogy az amit ott látok, az egy előrébb lévő, kifejlettebb változata annak, ami Magyarországon épül. Ma sem érzem ezt másképp és éppen ezért különös érdeklődéssel figyelem az örmény társadalmat.
Egy hónapja kaptam egy könyvet "Culture, values, beliefs: behaviour guidelines in changing Armenian society" címmel. Narine Khachatryan és munkatársai, a Jereváni Állami Egyetem Filozófia és Pszichológia karán oktató kollégáim publikálták az örmények értékrendjéről szóló tanulmányukat, amiben többek között arra keresték a választ mi alakítja azt a világot, amiben egy tehetséges, jobb sorsa érdemes nemzet így be tud merevedni egy jövőtlen valóságba.
Ez pedig egy másik bejegyzésemhez kapcsolódik, amit idén áprilisban, közvetlenül az országgyűlési választások után írtam: "A választási eredmények a magyar lakosság értékrendje tükrében". Ebben a bejegyzésben azt fejtegettem, hogy egy pár évvel ezelőtt a magyar lakosság értékrendjéről készült kutatás eredményeinek ismeretében igazából nincs mit meglepődni a Fidesz és a szélsőjobb sikerén, teljesen felesleges volt a pályát ennyire lejtősre alakítania a kormánynak, ezek nélkül is élvezik a többség támogatását.
Ez a gondolat a választások óta nagyon felerősödött. Se szeri, se száma azoknak az írásoknak, vagy kommentároknak, amik megállapítják, hogy, amit kormányzás címén az utóbbi négy évben látunk az semmi más, mint a valódi népakarat kifejeződése. Azt hiszem elég sokunkon eluralkodott ez a gondolat, azonban az én gondolkodásom olyan, hogy amikor valami nagyon biztosnak és egyértelműnek látszik, akkor azonnal megjelenik bennem egy ellenállás vagy óvatosság és elkezdem az ellenkezőjét is építeni magamban. Idegesítő tulajdonság ez, mert sosincs magabiztosság, de azt hiszem az ókori görög értelemben vett szkepticizmus nagyon jellemző rám.
Szóval miközben én is azt gondolom ma már, hogy ez nem egy ellopott és megvezetett ország, amit ördögi kommunikációval és hatalmi intrikákkal egy szűk kisebbség terelt az orbáni útra, az elszörnyülködés mellett van bennem egy ellenállás is, hogy valami itt nem stimmel. Ez az ellenállás elsősorban a saját élményeimből táplálkozik. Éppen 18 éves voltam a rendszerváltáskor, gyerek és tizenéves fejjel benne éltem a kádári Magyarországban. Eltelt velem is az a húsz év, amit 1990 óta futottunk és 2006 óta én is kerek pupillákkal meredek mindarra, amit magam körül látok. (én nem 2010-ben, hanem 2006-ban veszítettem el a talajt. A TV székház ostrománál éreztem meg először, hogy valami megváltozott ebben az országban.)
Szóval az ellenállás bennem onnan jön, hogy lehet mindent mondani népakaratról, de én tulajdonképpen azt élem meg, hogy nem ismerek rá a saját hazámra.
Visszatérve az örmény kutatásra, a szerzők bevezetőjükben hosszan fejtegetik az értékek, hiedelmek, a történelmi és személyes tapasztalatok, a kultúra egymásra hatását, és amikor arra keresik a választ, hogy valójában mik mozgatják az örmény emberek (nem) cselekvését, akkor hangsúlyozzák, hogy ez nem egy ok-okozati viszony (ilyen értékeket vallok tehát ezeknek megfelelően cselekszem), hanem sokkal inkább sokdimenziós mátrix, amiben az egyes elemek (beleértve az értékeket is) egymásra hatva alakulnak.
Nézzük meg mit talált ez a kutatás az örmény társadalomban, és habár minden párhuzam, ahogy minden általánosítás is, sántít, szerintem a Magyarországra vonatkozó esetleges tanulságokat, majd mindenki le tudja vonni magának.
Az örmények alapértékeit vizsgálva a kutatók azt találták, hogy a legfontosabb vonatkoztatási pontokat az örmények számára a család, illetve a szűk közösség jelenti. Sokkal erősebb a közösségnek való megfelelés ereje, mint az egyéni érvényesülés vonzása, olyannyira, hogy még az esetleges sikeres kiemelkedés is valamifajta ősbűnnek számít, amennyiben az a szűkebb környezet, a család és a közösség értékeinek, szokásainak és rendjének elhagyásával jár. Emellett igen erős a sorsban, szerencsében, egyfajta eleve elrendeltetésben való hit, az egyéni erőfeszítések kifejezetten negatív köntösben jelennek meg, hiábavaló, sőt kártékony próbálkozások, azokra úgy tekintenek mint a közösséget romboló elhajlások.
Lehetne ezt úgy interpretálni, hogy ez maga a konzervatív mennyország. Az erős hit és a család. Az összetartó közösség, az együtt sírunk, együtt nevetünk világa, ahol nincs önző egyénieskedés és önkiteljesedés, mindenkinek megvan a maga helye a közösség harmóniájában, amit megbontani nem helyes cselekedet.
A könyv szerzői azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy Örményországban nem a család és a hit ilyen erős, hanem minden más ilyen gyenge. A család nem valami erős nagy építmény alapköve, hanem nincs egyáltalán építmény, a család és a helyi közösség az egyetlen, utolsó mentsvár, az egzisztenciális és identitásbéli biztonság egyetlen menedéke, és ennélfogva egyúttal börtön is. Minden, ami a családi rendszeren kívül van, az mély válságban van, annak legmarkánsabb eleme a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Amikor a jogrendszerről, üzleti környezetről, politikai aktivitásról, úgynevezett közügyekről, az emberek egymásba vetett bizalmáról van szó, akkor egyértelműen az derül ki, hogy ezek a rendszerek végtelenül fertőzöttek, a hétköznapi ember számára közvetlenül nem megélhető és nem valódi szintek.
Külön tanulságos volt számomra a jogrendszerről, a jog, jogállamiság szerepéről szóló fejezetrész. Mivel különböző pszichiátriai szolgáltatások létrehozásán dolgozom immár évek óta Örményországban, már az elejétől fogva feltűnt, hogy a területen manapság jellemző erős emberi jogi, betegjogi szemlélet nem tud érvényesülni. Nem csak egyszerűen nem hatnak a jogi, emberi jogi érvek, hanem egyenesen irritálóak a helyi szereplők számára. Beletelt egy időbe míg rájöttem, hogy ennek az az oka, hogy a jog annak ellenére, hogy írott alkotmánya és jogrendszere van ezeknek az országoknak, egyszerűen nem létezik abban az értelemben, ahogy mondjuk az amerikaiak szeretnek hivatkozni alkotmányos jogaikra. Az már az érem egy másik oldala, hogy manapság a jogvédő szervezetek tevékenysége is kimerül sokszor annyiban, hogy 3-4 kulcsmondatot mantrázva, a helyi kulturális és társadalmi viszonyokra érzéketlenül importálni akarnak nyugati rendszereket, amik így ugyanolyan erőszakosnak hatnak, mint bármilyen más "megszálló" hatalom a korábbi történelemben.
A jog, csakúgy mint mondjuk a pénz, tulajdonképpen absztrakció. Ahhoz, hogy létező dologként legyen jelen az emberek életében, ahhoz egy nagyon erős közös megegyezés kell, aminek erős lábakon kell állnia a társadalom minden szintjén. Emlékszem mekkorát futott az interneten annak a szerencsétlen magyar juhásznak a története, aki két 54.000 Ft-os bankjegyért cserébe eladta három birkáját. Röhögött rajta mindenki, mert ma már úgy tűnik az a közmegegyezés, hogy egy számjegyet nyomtatunk egy papírdarabra, és annak címleteit, értékét előre rögzítetten elfogadjuk, az milliók számára világos és elfogadott. Nagy civilizációs teljesítmény ez, én sokszor rácsodálkozom.
De a jog, és különösen az olyan finom, puha jogok, mint az emberi jogok, még messze nem tartanak ezen az elfogadottsági szinten. Akkor sem, ha részei a jogrendszernek. Emberek úgy viszonyulnak saját jogaikhoz, ahogy az első kínai paraszt állhatott a piacon a X. század környékén amikor először történt meg vele, hogy a rizsért, amit eladott egy papírdarabot kapott. Halott már róla, mégis azt látva, hogy körülötte mindenki árut cserél vagy érmét használ, hát nehéz elhinni, hogy ezzel lehet is kezdeni valamit.
A jog kapcsán az örmény tanulmány szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel a rendszer alapeleme a bizonytalanság és annak tudatos fenntartása, a jogrendszer paradox módon inkább ezt szolgálja, miközben éppen az ellenkezőjét kellene, hogy tegye. A jogalkotás a despota állam kezében van, de az nem az állampolgáriság, a mindenkire vonatkozó jogegyenlőség megtestesítője, amit a független igazságszolgáltatás hivatott biztosítani, hanem éppenséggel a bizonytalanság fenntartásának, ezen keresztül az elnyomásnak az eszköze. Amikor a jogszabályok a hatalom birtokosai által szabadon, igény szerint, névre szólóan akár, megváltoztathatóak, illetve szabadon értelmezhetőek, akkor habár rövid távon talán hasznot hoz ez az aktuális kormánynak, hosszabb távon azonban hihetetlen civilizációs károkat. A jog ilyen formában való megerőszakolása egy atombombánál is hatékonyabban repít vissza egy országot a középkorba. Pontosan ez történt Örményországban és ez történik napjainkban Magyarországon. A nagyon "elfoglalt", a szabályokat folyamatosan változtató országgyűlés nem a demokrácia győzelmét, hanem éppen ellenkezőleg a jogrendszer aláásását jelenti.
Márpedig ha sem üzleti, sem polgárjogi, sem politikai értelemben nem lehet számítani egy stabil jogrendszerre, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az emberek a bizalom utolsó létező körébe, a család és kisközösség körébe vonulnak vissza. Erre azért is szükségük van, mert kiszámítható külső szabályok híján, a konformitás lesz a túlélés záloga. Egymást kell figyelniük, egymás cselekvését, "jogértelmezését", viselkedését figyelik az emberek. A kutatók által készített interjúkból kirajzolódik, hogy mind az üzletvitelben, mind pedig a mindennapi életben párhuzamosan létezik egymás mellett az írott szabályok és íratlan megállapodások, szokások szinte kibogozhatatlan, sokszor egymásnak ellentmondó kombinációja, amiben az egyetlen eligazodást a közvetlen környezet valódi cselekvése adja. Olyan ez, mint amikor járókelők egy csoportja álldogál már egy ideje a gyalogátkelő piros lámpájánál, azonban autó nem jön sehonnan. Az írott szabály egyértelmű, nem lehet átmenni. Az íratlan az, hogy ha nincs veszély csak a balekok állnak ott, főleg ha még az eső is esik mondjuk. A valós cselekvés nagyban fog attól függni, hogyan cselekszenek a többiek.
A másik fontos dimenzió, amit a tanulmány szerzői kiemelnek, a nyilvánvalóan érzékelhető és következmények nélküli társadalmi igazságtalanság. Ide egyszerre tartoznak a hihetetlen jövedelmi egyenlőtlenségek, a politikai elit pofátlan kiváltságai és megint a jogrendszer azon sajátossága, hogy az alól sokszor minden takargatás nélkül egyesek kihúzhatják magukat, míg másokra többszörös elemi erővel csap le. Ez még inkább erősíti a bizonytalanságot, a jövő kiszámíthatatlanná válik, az egyéni erőfeszítések (megfeszített munka mondjuk egy sikeres vállalkozás építésére) hiábavalóvá, sőt kifejezetten veszélyessé válnak, hiszen magukban hordozzák azt a veszélyt, hogy az ember a hatalom (vagy annak helyi letéteményesei) látómezőjébe kerül. A túlélés záloga tehát a láthatatlanság, a szűk körön kívül mindenki felé nagy a bizalmatlanság, hiszen nem működnek azok a szabályzó viszonyok, amin keresztül biztonsággal érintkezni lehetne a külvilággal. Az egyének számára ilyenformán megszűnik a perspektíva, az idő. Az emberek tömegei máról holnapra élnek. Az ilyen környezet nem fejlődésre, előrelépésre inspirál, hanem a meglévő kevés megtartására. Mivel teljesen kiszámíthatatlan, hogy egy esetleges változás mit hoz, ezért a legnagyobb veszély éppen maga a változás. Az attól való félelem, hogy a jelenlegi rendszernél még rosszabb jöhet, tartja hatalmon a bebetonozódott jelenlegi politikai elitet.
Az egyén jóléte szorosan összefügg családja jólétével és természetesen megvan a vágy, hogy mindkettő emelkedjen. Egy biztonsági játékot játszva azonban a jólét növelésének eszköze nem a bátor vállalkozás, hanem a patrónusok szerzése és a rajtuk keresztül történő kijárás. Ezek a patrónusok általában a helyi kiváltságos (politikai vagy gazdasági - legtöbb esetben ez ugyanaz) réteg képviselőiből kerülnek ki. Megbízható egészségügyi rendszer hiányában, ismerni kell egy "jó dokit", szociális támogatás, álláslehetőség, lakáskiutalás, kedvezményes nyaralás, vagy éppen a tudatosan betarthatatlannak alkotott szabályok kijátszása alóli felmentés mind mind a helyi potentátok jó vagy rosszindulatától függ.
Ez az érvényesülési mód igen erős tartóköve a rendszernek, hiszen az előrejutás, az apró vagy nem is olyan apró előnyök egész tárházát biztosítják, azonban szinte azonnal meg is szűnnek, amint bárki a családból, szűkebb közösségből a hatalomnak nem tetsző irányba mozdulna. Ettől válik igen erőssé a konformitás elvárása. Egy jól kiépített rendszerben mint az örmény, már nincs szükség a nyílt erőszakra. A család, a közösség maga szabályozza le a bármilyen módon nonkonform viselkedést. Pontosan úgy, ahogy a sajtó, vagy az igazságszolgáltatás. Jól példázza ezt az is, hogy egy állami egyetem keretei között ez a kutatás minden gond nélkül megjelenhetett egy könyv formájában. Svájci támogatással persze.
A kutatás két csoportban talált érdemi törekvést a kitörésre. A városi fiatalság körében, és különösen a városban élő fiatal nők körében. Ők adják annak a kevés, de kétségtelenül létező civil kezdeményezésnek a magvát, akik változásokat akarnak az országban. A lázadás, ellenállás leggyakoribb eszköze ugyanakkor a kivándorlás. Ezt semmilyen módon nem korlátozza a hatalom, sőt, gazdasági értelemben nagyban épít a diaszpóra hazautalásaira. Az elégedetlenség hatalmas az országban. Amit jól mutat a napjainkban is zajló elvándorlás. Növekszik a civil aktivitás is, minden új generáció egy kicsit előrébb jut, nagyon nagy a hatása a kényszerből (pl. Szíriából) vagy önként (az USA-ból, Franciaországból) hosszabb rövidebb időre hazatérő kivándoroltaknak. Azonban a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ezek még 20 évvel a Szovjetunió összeomlása után sem érték el azt a szintet, hogy érdemben tudjanak változtatni a viszonyokon. Érdekes megfigyelni, hogy - talán mert az otthon maradottaknak nem akarnak ártani - a diaszpóra is előszeretettel támogat kulturális, szociális projekteket, vagy adakoznak földrengések után, de nincs egy erős külső ellenzék, ami nyíltan nekimenne a politikai elitnek. Márpedig ez lehet(ne) az egyik kitörési pont.
Az a tény tehát, hogy az örmények többsége, bezárkózó, biztonsági játékos, a legmagasabb elvárásokkal a konformitás iránt nem az alapértékeikből fakad, ami aztán értelemszerűen hatalomra juttatta a maga politikai reprezentációját. Reakció ez inkább egy több évszázados hatalmi berendezkedésre, ami különböző felállásban ugyan, de nagyon régóta jellemző a régióban. Más jellegű történelmi és személyes tapasztalatok híján, ezek a tapasztalatok rögzültek hiedelmekké, az életben eligazodást nyújtó értékek is ezek mentén alakultak.
A tanulmány annyiban optimista, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy itt nem egy eleve adott, már-már genetikai adottságnak tekinthető felállásról van szó. Ezek a viszonyok igenis megváltoztathatóak, új, más tapasztalatok mentén. Annyiban azonban egyáltalán nem optimista, hogy leírják mi van, látják a progressziót, azonban annak üteme kétségbeejtően lassú. Generációk mehetnek rá, míg végre lesz áttörés, változás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
midnight coder 2014.06.22. 11:17:44
eßemfaßom meg áll 2014.06.22. 12:30:27
bastian 2014.06.22. 13:07:12
Miért, megváltozott valami Izraelben?
Egyébként mindenhol ez történik, azaz felüti a fejét a bizalmatlanság, ahol tradicionális (értsd: még nem szétrombolt) társadalmakra ráerőltetik (próbálják) a nyugati (értsd: romboló) viselkedési, gondolkodási mintákat.
Afrika a legjobb példa erre, a gyarmatosítás előtt egy nyugodt édenkert volt. Mi maradt a gyarmatosítás után? Szétvert társadalom káoszban és pusztulásban.
Érdekes módon, azok az afrikai országok vannak még úgy-ahogy elfogadható állapotban (a többihez képest), amik angol gyarmatok voltak,mert ott hagyták meg leginkább az eredeti társadalmi viszonyokat. A francia gyarmatok erőszakos társadalomátalakítása, az "egyenlősdi", "mindenkinekjogavanmindenbebeleugatni" iszonyatos pusztítást végzett és azóta ezek horrorállamokká voltak.
Csak hierarchikus társadalmaknak van hosszú távú jövője. Ahol mindenki azt hiszi, hogy ő is lehet király, az pusztulásra van ítélve. Ahol analfabéták is beleszólhatnak az ország ügyeibe, ott mindig lesznek akik felhasználhatják őket egyéni céljaik érdekében. Akinek nincs semmije (proletár), az könnyen vezethető, irányítható. Ezt hozta a "nyugat". (Nem, a polgárosodás az bizony előbb volt...)
Ahol a májsejttel elhitetik, hogy lehet ő agysejt, meg szívizomsejt is (mert joga van hozzá) ott a az alkotóelemek lázadásáról (lázításáról) beszélhetünk, aminek csak egy eredménye van: a végső pusztulás.
Tehát, a neoliberalizmus nem fejlődés, hanem pusztítás és ilyeténképpen a "halál kultúrája" és ennek felkent papjai semmi mások, mint hóhérok, az emberiség hóhérai.
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.22. 13:08:37
A liberális polgári demokrácia nem jött be, vége van, tessék tudomásul venni.
rockjano 2014.06.22. 13:19:48
A nyugat nincs bukásban ez teljes hülyeség. A diktatúrák nem működnek (még Kína sem) legfeljebb ott ahol hatalmas természeti kincsek vannak, még ott is repedeznek. Milyen ember az aki diktatúrában akar élni…próbálta már (én még igen)
bastian 2014.06.22. 13:34:22
Ez egy óriási tévedés.
Te azt látod, mint amikor valaki pillanatfelvételt lát egy felugró emberről. Azt a látszatot kelti, hogy az illető tud "lebegni" a levegőben, holott csak az időintervallum olyan kicsi, hogy nem látni az egész folyamatot.
Így van ez az un. kapitalista, nyugati rendszerrel is. A működés látszatát kelti. Olyan rövid ideje létezik, hogy életképtelensége nem mutatkozik meg a rövidtávú szemlélő számára. Ez kizárólag a világ más társadalmainak és a föld (fogyó) kincseinek gátlástalan kifosztásán alapul. Ha ez nem lett volna, már rég eltűnt volna (ki sem alakult volna).
Aki azt képzeli, hogy ez a rendszer működőképes és akár csak megközelítheti pl. az 5000 évig fennálló egyiptomi birodalom élettartamát, az egy illúziónak esett áldozatul és egy működésképtelen rendszerrel példálózik, azaz kártyavárra alapozza az érvrendszerét.
biobender 2014.06.22. 13:43:48
Az a baj az ilyen dumakal, hogy aki modja mindig faraonak kepzeli magat, de valojaban agy tehenszaros paraszt lehetne max, az meg azert nem buli,
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.22. 14:49:05
Egy jó rendszerben mindenkire szükség van, a fáraóra és a parasztra is. Bármelyikük nélküld összeomlik a rendszer.
A nyugati liberalizmus alakította ki a világ első olyan rendszerét, melyben a társadalom egy részére nincs szükség.
Ambiorix 2014.06.22. 14:53:07
U - nal - mas.
Lexa56 2014.06.22. 15:13:07
Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.06.22. 15:14:40
vazzup 2014.06.22. 15:28:03
Másrészről a diktatúrák vízen járó diktátorairól is csak pillanatképet látsz, azt, amelyik éppen a vízfelszínén mutatja a lábát. A következő képkockán már nyakig merülne persze a habokban, csak azt már nem látod.
A birodalmak, berendezkedések, születése, emelkedése, virágzása, hanyatlása és bukása a történelem színpadán teljesen természetes.
Lehet, hogy így lesz a felvilágosult, liberális berendezkedéssel, lehet, hogy nem. Ezt majd a történelem eldönti.
Csak azt ne feledd, hogy az életed nagyobb részét pont ennek a liberális, felvilágosult berendezkedésnek köszönheted.
E nélkül nem írogatnál itt az interneten, hanem odakint napszámban kutyagolnál rabszolgaként, minimális életvitellel.
Nem, nem a 8-8-ig a gyárban szalag mellett, ami után hazamehetsz a családhoz, tévézhetsz, intetezhetsz, faszságokat kommentelhetsz, hanem napi 14 óra, a hét minden napján.
Egyébként a szociológiai és pszichológiai kutatások pont azt mutatják, hogy jobban működnek azok a rendszerek, amelyek működését többen felügyelik, abba többen szólnak bele.
Ezért működnek a kooperációra épített szolgáltatások is (lásd még közösségi írások, moderálás, egyáltalán bármi közösségi).
Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.06.22. 15:33:26
"A nyugati liberalizmus alakította ki a világ első olyan rendszerét, melyben a társadalom egy részére nincs szükség."
A liberalizmusról szinte minden rosszat alapos okkal el lehet mondani, de amit te írsz, az konkrétan inkább az ipari-műszaki-tudományos fejlődésnek köszönhető, vagyis annak, hogy a javak megtermeléséhez kevesebb emberre van szükség, mint amennyi létezik.
Persze a liberalizmus sem ártatlan a dologban, mert élen jár más társadalmak kirablásában, a hazai társadalom bomlasztásában (pl. bevándorlás erőltetése), de valószínű, hogy nélküle is bekövetkezett volna egyes emberek fölöslegessége. Már a cocizmusban is ott volt az "kapukon belüli" munkanélküliség, pedig a cocista vezetőket nemigen lehet liberalizmussal vádolni.
Watchdog 2014.06.22. 15:34:51
Emberöltő nagyságrendű időtávon szemlélődve döntenek az emberek. Tiszta szerencse, hogy a hanyatló nyugat polgárai akár tömegesen is emigrálhatnának keletre... de miért zajlik inkább fordított irányban? Talán, mert az elmúlt 100 évben sokaknak hosszútávú (=élethossz) perspektívát volt képes nyújtani az a pillanatfelvétel...
kisa 2014.06.22. 16:18:56
Kicsit tanulmánozhatnád Afrika gyarmatosítás előtti történelmét, ami törzsi harcokkal van tele, éppúgy, mint a világ többi részének liberális demokrácia előtti történelme.
kisa 2014.06.22. 16:34:12
Milyen szép is volt az az idő, mikor a hagyományos értékrendű keresztények irtották egymást pl. a 30éves háborúban!
Zedder 2014.06.22. 16:48:10
Igen, BIRKA, tudjuk. Nagyon rossz a nyugati világ, legalábbis számodra biztosan rossz lenne. Ott ugyanis dolgozni kell, haladás meg verseny van. Ott nem tudnád ám éjjel-nappal a hét hét napján a butaságaidat a netre fröcsögni, mert előbb-utóbb éhenhalnál.
J.László 2014.06.22. 17:13:20
Pipas 2014.06.22. 17:55:54
Még jó, hogy a kapitalizmus előtt sem a társadalmat sem pedig a természeti kincseket nem fosztagatta senki. Évezredeken keresztül ment a korrekt játék, senkinek semmiféle kifosztás eszébe sem jutott volna, korrekt természetvédelem meg ilyenek, és akkor jött a kapitalizmus.
Ugye?
Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.06.22. 17:56:53
És akik hisznek a családban, szintén nehezen vennék jónéven, ha azt mondanánk nekik, hogy csak valamiféle politikai machináció eredményeképpen szorultak az érvényesülés "peremterületére" - és lettek családcentrikusak.
Ettől függetlenül az analógia kicsiben működik: éppen annyira, amennyire minden diktatórikus rendszer valamennyire hasonló - logikátlanok a "józan paraszti ész" számára.
(Mivel a posztoló pszichiáterként hivatkozott magára, nagyon óvatosan próbáltam fogalmazni)
imres 2014.06.22. 18:23:28
padisah 2014.06.22. 18:34:08
ha minden hónapban dobókocka döntené el hogy hány százezer forintot keresek, az átlag 350 ezer lenne, de néha csak 100e máskor 600e, logikus hogy félre kellene raknom a jobb hónapokban hogy ne kelljen éhenhalni ha egymást követi 2-3 gyengébb hónap
a posztból valahogy elbújik az az állítás, hogy a társadalom korruptságát mi okozza, legfeljebb a korreláció jön elő az értékvesztettséggel, és hogy a családi összetartás marad, úgy látszik az a legkevésbé lebontható értékünk
nekem az az elméletem, hogy a társadalom korrupcióját pont az informális kapcsolatok hálózata, és azok érvényesülésben való elterjedt használata okozza, ha úgy tetszik az a könnyű drog, ami a rávezeti az egyént a korrupció módszereinek az elfogadására, és az alkalmazására is
sose felejtem el, amikor egy foci utáni sörözésen a jelenlévők egy része hangos röhögés közepette jelentették ki, hogy a korrupcióban csak az a gáz hogy minket nem vettek be a buliba, hát én ezt akkor se így gondoltam
egy társadalom onnantól válik korrupttá, hogy elkezdik pl. egymást beajánlani munkahelyekre, vezetők viszik az ismerőseiket, a már behozott ismerősök meg az ő cimbijeiket a céghez - lehet ez teljesen magánvállalat is. Ezzel kezdődik el az a verseny, hogy ki fordít több energiát a kapcsolati hálója építésére, mint a tényleges értékteremtésre, amiből már csak egy lépés hogy a kapcsolati hálót (ennyi munka belefektetése után) már kéne valami pénzt termelőre használni
lehetne ilyen relációkat kutatni, ha valaki szociológus például a fociban, köztudottan a korrupcióval egyik legfertőzöttebb szegmense az országnak, ott remek nyersanyagot lehetne ehhez találni
LINOLEA 2014.06.22. 18:55:45
Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.06.22. 19:04:51
Amiről te beszélsz, az szerintem inkább a nepotizmus.
Persze rokon a korrupcióval, hiszen itt sem az érdemek vagy a teljesítmény dönt, másfelől viszont a szokásos értelemben vett korrupció éppen az informális kapcsolatok hiányából fakad, vagyis abból, hogy rokoni/ismeretségi úton nem tudsz előnyökhöz jutni, ezért fizetni vagy kénytelen.
Tehát míg a nepotizmusnál barátnak/rokonnak/havernak adsz előnyöket hasonló szívességekért cserében, addig a korrupciónál bárki vásárolhat előnyöket pénzért.
padisah 2014.06.22. 19:12:12
azért a nepotizmus és a korrupció kéz a kézben jár...
A korrupciót is lehet arra a vállfajra bontani, amikor baksist kell fizetni (török szó tudtommal) hogy a hivatalnok valamit engedélyezzen, amit jogában áll vagy félrenézzen és ne csináljon semmit amikor az illető szabályt sért.
A másik vállfaj, amikor az állam pénzét költik, és a pénzt elköltő bürokrata kezét térítik el a célzott irányba, és tulajdonképpen a rokonok/ismerősök állásba helyezése is bizonyos fokig ide illik.
Én eddig úgy tudtam nepotizmusnak csak a rokonok vezető posztra juttatását nevezik, amikor ismerősnek szerzel sima állást azt nem.
Magyarországon a korrupció második változata elterjedt, mert túl nagy az állam befolyása, súlya, túl sok pénzt vesz el az emberektől, és azt viszonylag könnyű kicsalni az informális kapcsolati hálón keresztül.
padisah 2014.06.22. 19:30:35
"korrupció éppen az informális kapcsolatok hiányából fakad, vagyis abból, hogy rokoni/ismeretségi úton nem tudsz előnyökhöz jutni, ezért fizetni vagy kénytelen"
ezen elsőre elsiklottam, pedig durva
nehogy már azzal indokoljuk a korrupció "szükségességét", mert a nepotizmus nem jött össze...
nem mondanám magam a téma szakértőjének, de nekem úgy tűnik a korrupció részhalmaza a nepotizmus
tehát attól hogy a nagybátyám a közjegyző, és "elintézte" az építési engedélyem a természetvédelmi területre szánt nyaralómhoz, az még mindig korrupció, akkor is ha nem fizettem érte egy forintot sem!
Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.06.22. 19:35:30
"Én eddig úgy tudtam nepotizmusnak csak a rokonok vezető posztra juttatását nevezik, amikor ismerősnek szerzel sima állást azt nem."
Én is, de most kicsit kiterjesztettem a fogalmat, mert arra próbáltam utalni, hogy pénz helyett (nyilván pénzértékű) szívességek cserélnek gazdát.
"nekem úgy tűnik a korrupció részhalmaza a nepotizmus"
Persze, egyetértek: én is írtam, hogy rokon a korrupcióval, de a te megfogalmazásod pontosabb. Csak azt akartam jelezni, hogy amit a szó hétköznapi értelmében korrupciónak nevezünk, az nem az, amit te először írtál (nepotizmus).
kisa 2014.06.22. 19:36:49
No.
sdani 2014.06.22. 22:21:00
mrZ (törölt) 2014.06.22. 22:21:23
Mert ha arról akartál írni hogy a lelki/agyi toprongy konzervatív (financiális judeofeudálkapitalista) sötétség elnyomja el a progresszívok (buzi, multikulti, technokrata) optimizmusát, és ezáltal a nyugati civilizáció a süllyesztőbe került,
... akkor miért fosod a betűt?
sanyix 2014.06.23. 09:51:30
GERI87 2014.06.26. 19:54:28
Nem arról hogy változtatás nélkül át kell venni mindent, ami nyugatról jön és akkor jó lesz, hanem arról hogy ha nincs jogállamiság, kiszámíthatóság, bizalom akkor egy korrupt, bürokratikus rendszer épül ki amin a "kisebbik rossz" passzív dogmája miatt maguk a polgárok tartanak életben miközben csak rosszabb lesz.
Nem tudom ki akar ilyen "uram-bátyám" , protekciós, hálapénzes jobbágyvilágban élni, szerintem önként nem sokan.
Mit nem lehet ezen látni hogy itt is ez van?
Már annyira konformisták sokan hogy attól beszarnak ha csak le van írva ennek a ténye, elképesztő.