...és még annyit, hogy

Tegnap végre sikerült áthatolnom a T-mobile rendszerén és hosszú hetek próbálkozásai után kártya függetlenítettem a telefonomat.

Először ugye volt az, hogy bementem, megkérdeztem lehet-e, hiszen lejárt a hűségidő már januárban. Lehet persze, 15000 Ft lesz. Megvártam míg lesz erre 15.000 Ft-om és kb. egy hónap múlva ugyanoda visszamentem.

Egy másik ügyintéző. Mondom szeretném kártya függetleníteni a telefonomat, lejárt a hűségidő több mint fél éve. Persze lehet, de ahhoz be kell mutatnom az eredeti számlát meg talán még azt is mondta, hogy az eredeti garancialevelet.

Gondoltam kapjátok be, majd találok valami aluljárós buheragurut és lehet még olcsóbban is kijövök. Kaptam itt tippeket a facebookon, mentem aluljárókba, puccos iphone doktorokhoz, de mindenhol ugyanazt mondták. A t-mobile-os iPhone készülékeket csak ők tudják függetleníteni, illetve legfeljebb alaplapcserével lehet, ami egy új készülék ára kb.

Leesett ettől, hogy azért kérnek számlát meg minden szart, mert eszük ágában sincs odaadni a telefont szabad használatra, hiába fizetett ki nekik az ember mindent 2 éven keresztül, busás haszonnal valószínűleg. Az is szöget ütött a fejembe, hogy miért kérnek eredeti számlát tőlem, amikor nekik is van egy példány, mindig mindenből kettőt csinálnak.

Kitaláltam, hogy bemegyek, kérek először hivatalos számlamásolatot az eredeti vásárlásról majd utána előállok a függetlenítéssel és amikor mondják, hogy kell az eredeti számla hát nicsak épp most kaptam egy hivatalos másolatot róla.

Bementem immár harmadszor ugyanabba az üzletbe és szurkoltam magamnak, hogy lány legyen az ügyintéző. Nem is tudom miért, az első két alkalommal is lányok voltak, de valamiért az volt a koncepcióm, hogy velük jobban lehet beszélni.

Lány volt. Először kifizettem az előző számlám ügyintéztem egy-két dolgot, hogy legyen valami bemelegítő felvezetés. Hogy teremtsünk egy hangulatot. Igen azt hiszem ez volt a koncepcióm, ezért akartam, hogy lányhoz kerüljek. Amikor fizettem kérdezte van-e apróm, mire a zsebemből kihúztam egy 20.000-rest és mutattam csak ez van. Elmosolyodott és megjegyezte, hogy addig jó, amíg ilyenek vannak az ember zsebében. Innentől éreztem, hogy most már a hangulat megvan és azt is, hogy ettől a 20.000-restől mindjárt megfosztanak. Mondtam én is valami vicceset, de igyekeztem nem nyomulós lenni és aztán előálltam a farbával.

Szeretném kártya függetleníteni a telefonomat és a múltkor a kollégája azt mondta 15000 Ft-ért itt megcsinálják.

Persze, mondja a számot...és már gépelte is.

Egy ötezresre cseréltem a húszezrest, de lett kártyafüggetlen telefonom. Illetve lesz, amint 72 órán belül megkapom a visszajelzést az iTunes-on.

Én most sem tudom, hogy hivatalosan, a T-mobile protokolljai szerint kell-e az eredeti számla ehhez és ez a lány volt egyszerűen kedves. Vagy nem kell ilyesmi egyáltalán és a múltkori volt szimplán szemét.

Abban azonban biztos vagyok, hogy bármi is a protokoll meg a szabály sokkal inkább viszonyok alakítják nálunk a dolgokat és nem szabályozott rendszerek. Az teljesen egyértelmű, hogy a három hölgy közül valaki hazudott az irodában, illetve valaki szabályt sértett.

Az is elgondolkodtató, hogy nagyon sok szabály nálunk nem a rendszerszintű megbízható és mérhető működés eszköze, hanem lehetőség a büntetésre és a kegy gyakorlására, attól függően, hogy milyen viszonyban vagyunk.

Olyan 20 évvel ezelőtt, amikor valakinek meséltem a szakmámról, akkor kenetteljes tisztelet vett körül. Hogy micsoda áldozat és szent dolog fogyatékosokkal meg pszichiátriai betegekkel foglalkozni. Idegesített akkor ez, mert éreztem benne szörnyülködést is, hogy olyan ez, mint a WC pucolás. Valakinek el kell végezni, "de hál' istennek nem én vagyok az".

Manapság már nem kell idegeskedjek e miatt. Segítő szakembernek lenni, szociális dolgokkal, szociálpolitikával foglalkozni nemhogy nem tiszteletreméltó, hanem egyenesen kártékony dolog. A gyengédebb értelmezés még az, hogy lúzerek (akik nem tudnak normális munkát találni) foglalkoznak a még nagyobb lúzerekkel (akik rendszerint nem is akarnak normális munkát találni) és ezt a csinos homokozót az állam szociális juttatások és szociálpolitika néven finanszírozza. Ráadásul mindezt a tisztességesen dolgozók pénzéből.

Ettől csak kicsit tér el az agresszívabb változat, miszerint ez az egész szociális szféra egy balliberális szocialista felforgató tevékenység. Nem elég, hogy cigányokat, csöveseket, ingyenélő rokkantnyugdíjasokat támogatnak, folyamatosan piszkálják is a fennálló rendet, kis picsák közjogi méltóságokat zaklatnak, irodáikat elfoglalják.

Ezekben az olvasatokban nem merül már fel, hogy ez olyan lenne mint a WC pucolás. Ez olyan sincs, mert teljesen felesleges, sőt kártékony tevékenység, ahogy kártékonyak (gyengédebb értelmezésben naiv álmodozók), akik ilyen pályára lépnek.

Mindkét értelmezésben benne van az a finom kis náci vonal, ami gyengéden belengedezi ezt az országot. Ami sokallja a segélyeget, a szegények, a kirekesztettek bárminemű támogatását, segítését a közösség pénzéből. Mert azt gondolják az az ő pénzük, a szegények tőlük veszik el, ők tartják el őket, és számomra döbbenetesen hamar bűnbakot, ellenséget, démonokat kreálnak emberekből és mindent áthat a leszámolás hangulata.

A társadalomtudomány talán azért lett egyetemeken oktatott tudás, mert van ebben valami tényleg ördögi körforgás, amit ideje lenne felismerni, és befejezni, de nem sikerült. Nem sok közöm volt a szociológiához és szociálpolitikához, amikor felvételiztem a 90'-es évek elején az egyetemre, de feltűnt, hogy a megtanulandó fogalmak, kifejezések, jelenségek és folyamatok egyértelműen a nácizmus jelentette szörnyűség megértése és megelőzése körül forogtak. Az előítéletek, az F-skála, attribúció, a tömeglélektan, a konformitás. Szociálpszichológia és nagyon erős társadalomtörténet. Naphosszat kellett olvasni az 1867 és 1945 közötti magyar társadalomtörténet rezdüléseit és ez a tudás igazából számomra csak mára értékelődött fel. A felismerés, hogy ezek az apró hasítások a társadalomban, a közösségben hogyan vezetnek aztán katasztrofális összeomláshoz.

A szociálpolitika egy ideje kerüli a szegénység kifejezést. A szegénység egy statikus, középkori fogalom. Mint a viccben az autópálya szélén álló csiga, aki szerint a másik oldalra születni kell. Ma is népszerű konzervatív körökben, hogy a szegénység (ahogy a gazdagság is) egy állapot, nincs rajta semmi felszámolandó, kiváltképp nem a jobb módúak rovására.

Ehhez képest előtérbe került a kirekesztés fogalma, ami egy dinamikus fogalom. Azt írja le, hogy a szegénység és a nélkülözés nem úgy magától keletkezik. A kirekesztés úgy ragadja meg a nélkülözés (mint végeredmény) állapotát, hogy egy személyes kudarcból valójában egy társas cselekvést kreál. A kirekesztés fogalmában minimum két szereplő van. A kirekesztő és a kirekesztett. Azért álságos teljesítményt, törvénytiszteletet, részvételt, alázatot és fegyelmet elvárni marginális élethelyzetben lévőktől, mert nincs az életnek olyan területe (oktatás, egészségügy, közlekedés, kulturális javakhoz való hozzáférés), ahol ne behozhatatlan hátránnyal indulnának, ahonnan ne lennének eleve kirekesztve. És hogy ez így maradjon, ahhoz a javakkal inkább ellátottak mindent megtesznek.

Azt hiszem az igazán nagy baj, akkor szokott kezdődni, amikor a javakkal inkább ellátottak sem élnek túl fényesen, túl nagy biztonságban, és akkor úgy pszichológiailag van szükség egy underclass-ra, akik nyomorúsága mellett a középosztály bizonytalansága és életszínvonala még mindig egy kánaán. Ráadásul ezért a bizonytalanságért kiválóan lehet hibáztatni a nélkülözőket, mondván a mi sikertelenségünk oka, a rájuk (a mi pénzünkből) költött hihetetlen mennyiségű pénz.

Ez a jelenség engem a megboldogult Magyar Néphadsereg (az én esetemben BM Határőrség) korabeli viszonyaira emlékeztet. Amikor még 18 hónap volt a kötelező sorkatonai szolgálat, félévente érkező új váltásokkal, akkor a laktanyák társadalma három részre tagozódott. Az utolsó etapjukat szolgálókat hívták öregnek, a középsőt guminak (foglalmam sincs miért éppen gumi) és a friss bevonulókat kopasznak. Talán nem kell részleteznem, hogy a legrosszabb sora a kopaszoknak volt. De érdekes módon az öregek és a kopaszok viszonya sokkal békésebb volt, mint a gumik és a kopaszok kapcsolata. Az öreg katona már bottal jár, ahogy mondogatták. Vágta a centijét, hazafele gondolt már, nem sok kedve és ingerenciája volt a kopaszokat egrecíroztatni. Egy katonatársam, akivel együtt voltunk kiképzők a soproni laktanyában azt mondta, hogy parancsolgatni, meg üvöltözgetni a legfárasztóbb dolog a világon. Nem is nagyon gyakorolta. Öreg iszapszemű rája volt (ez is bevett mondás volt).

Ehhez képest az igazi szemét az a gumi katona volt. Aki alig jött még ki a kopasz korból, ott voltak felette az öregek, akik emlékeztek még hogyan nézett ki rózsaszín fejjel a laktanyában, amikor még a kantint sem találta meg. És alatta ott voltak a kopaszok, akiket szívből gyűlölt. Mindent megtett a gumi katona, hogy megnyomorítsa a kopaszok életét, mert minden kanyarban bizonyítania kellett, hogy ő több, vagy jobb az újoncoknál, hogy ő uralkodhat felettük. Valójában kopaszok, gumik és öregek egyformán szívtak, egymás életét tették pokollá, miközben az egész egy pokol volt, ha másért nem hát azért mert értelmetlenül ott kellett rohadni az elviselhetőnél jóval hosszabb ideig.

Ilyen a mi mai magyar társadalmunk is. A középosztálynak csúfolt valami leginkább a gumi katonára hasonlít. Nem igazi polgár, nem igazi független lény, öregek nálunk alig vannak. Az ún. középosztály bizony közelebb van a kopaszokhoz, a nélkülöző, napi betevőért minden nap megküzdő szegényekhez. A mai magyar többségi társadalom a gumik társadalma.

Ők azok, akik általában egy piszkosul nagy(nak tűnő) adatot kürtölnek világgá arról, hogy mennyit költünk segélyekre és ettől neki milyen nyomorult sorsa van. A valóság persze az, hogy ehhez képest nagyságrendekkel többet költ ez a "középosztály" magára. Az ún. hazai újraelosztás - Ferge Zsuzsa szavaival - valójában egy perverz újraelosztás, amiben a saját helyzete miatt folyamatosan (egyébként joggal) szorongó középosztály rendre körbeosztogatja saját magát (lsd pl. lakás kamathitel támogatások vs. a legszegényebbek segélyei). De fontos eleme a hazai tömegpszichózisnak az is, hogy mindeközben teljes hangerővel megy a sikoltozás, miszerint a jóléti újraelosztás ilyen mértéke már tarthatatlan, nem igaz már, hogy a szegények (naplopók, tolvajok, ingyenélők, kisebbségek, idegenek) mennyi pénzt elvisznek. Valójában éppen fordítva van. Az újraelosztott javak igen rosszul hasznosulva egy életképtelen formációt tartanak életben, amiben a lecsúszás (mindenki lecsúszása) igaz lassú, de egyértelmű és megállíthatatlan folyamat.

És ez az életképtelen formáció, bizony, nem a jövedelmi létra alján, a zsákfalvak mélyszegényei között található. Az ő élethelyzetük úgy reménytelen, hogy valójában már pénzt sem visznek el. Lassan hagyjuk őket meghalni, amit ők engedelmesen meg is tesznek. Az, ami mint egy örvény húzza le a magyar társadalmat, az sokkal inkább a kirekesztő, zárt gondolkodású, bármilyen másságra, újításra, modernizációra nyitni képtelen többségi társadalom.

Augusztus 8-án ünnepli Szingapúri az ottani államalapítás nemzeti ünnepét. Ilyenkor hagyományosan beszédet mond a miniszterelnök. 

Akik nem szeretnek sokat olvasni, azoknak itt a bejegyzés zanzásított verziója:

- a kommunista/szocialista múlttal nem vádolható Szingapúr az oktatás kiszélesítését, a lakáshoz jutást és a munkavállalói jogok erősítését tűzte ki céljául. Ők - tőlük meglepő módon - ezt tartják a kor kihívásaira adott helyes válasznak. Egyértelműen elhangzik az egyenlőbb társadalom kialakításának igénye. Szingapúrban!

A Tusnádfürdői Bölcs, akinek eddigi teljesítményéhez természetesen Szingapúr teljesítménye még nem mérhető, ehhez képest egy ellentétes úton halad. Anélkül, hogy részletes megjegyzésekkel látnám el az alábbi szöveget belinkelem ide ennek a blognak egy korábbi bejegyzését, ami arról szólt, hogy "Mégsem lettünk Európa Szingapúrja".

A szingapúri miniszterelnök idei beszédét pedig teljes terjedelmében begépeltem ide, egy hevenyészett fordítással. A bennfentes fogalmakat és elnevezéseket igyekeztem ellátni tájékoztató linkekkel. 

Szingapúri barátaim!

A SAFRA klubházából beszélek most hozzátok itt Toa Payoh-ban. A SAFRA ezen a helyen építette első közösségi házát 1975-ben, amit most újjáépítettünk, új szolgáltatásokkal egészítettünk ki, a hadsereg és családtagjaik számára. Ez egy apró gesztus köszönetképpen a sok áldozatért és hozzájárulásért. Ezenkívül jó példája ez annak, miképpen fejlesztjük szolgáltatásainkat és környezetünket, ahogy Szingapúr is fejlődik évről évre. 

Sokat fejlődtünk az elmúlt évben is. Felszámoltuk az HDB lakások várólistáit, stabilizáltuk a BTO árakat, megszigorítottuk az ingatlan spekulációt és a kiterjedt kölcsön ügyleteket. Több buszt állítottunk szolgálatba a tömegközlekedésben és növeltük a buszjáratok számát. Kísérleti fázisban vannak az ingyenes reggeli nyeregvasút járatok a belvárosba. További vasútszerelvényekkel fogjuk kiegészíteni a már létező járatokat. A belvárosi járat első fázisa decemberben indul útjára, további nyeregvasút járatok pedig ezt követően.

További sikereket értünk el a művészetek és a sport területén is. LIONXII teamünk megnyerte a malajziai szuperligát. 

Hosszútávú kérdésekkel is foglalkozunk. Különösen a házasságok és a gyermekvállalás kérdésével, valamint a népességnövekedéssel. A januárban kiadott Népesedési Fehér Könyv erős reakciókat váltott ki. De a vita segítségünkre volt abban, hogy jobban megértsük ezeket a kérdéseket. Nehéz választás előtt állunk. Szükségünk van külföldi vendégmunkásokra, hogy gazdaságunk és a szingapúriak igényeit kiszolgálják. És bevándorlókra, akik pótolják az alacsony születési arányszámokat. De ugyanakkor aggódunk a zsúfoltság, a túlnépesedés és szingapúri identitásunk megtartása miatt is. Óvatosan haladunk előre. Tudatában vagyunk szükségleteinknek és korlátainknak is. A legjobb megoldást keressük Szingapúr számára. 

Gazdaságunk erős maradt a nemzetközi bizonytalanság közepette is. Több minőségi befektetés érkezik az országba, a munkanélküliség továbbra is alacsony. A gazdaság 2013 első felében 2%-kal növekedett, az év végére 2,5-3,5%-os növekedést várunk. Többet mint korábban gondoltuk. 

Még ha meg is szigorítottuk a vendégmunkások és bevándorlók érkezését, fenn kell tartanunk a befektetők bizalmát, nyitva kell tartanunk Szingapúrt a vállalkozások számára. A világ gyorsan és kiszámíthatatlanul változik. A technológia átalakítja életünket, a társadalom minden országban nyomás alatt érzi magát. Az állások bizonytalanná váltak, a fizetések lassabban nőnek, vagy stagnálnak, a családok keményebben dolgoznak és a szülőket aggodalommal tölti el, vajon gyermekeik többre viszik-e mint ők?! 

Szingapúr is változik. A gazdaság érettebbé válik, a lakosság öregszik. Az egyes társadalmi csoportok között megnőttek a különbségek és érdek konfliktusok. Idősebb polgáraink aggódnak az egészségügyi ellátás és a megélhetés költségei miatt. A fiatalok szélesebb lehetőségeket akarnak az oktatásban és elérhető lakásárakat. Az út, ami előttünk áll, más út lesz, mint amin eddig jöttünk. Újra kell értékelnünk helyzetünket, felül kell vizsgálnunk az eddigi irányokat, és meg kell újítanunk stratégiáinkat, hogy az új világban is képesek legyünk a növekedésre.

Tavalyi beszédemben azt mondtam, hogy Szingapúr a mi legjobb otthonunk tele szívvel és reménnyel, és ennek így is kell maradnia. Útjára indítottuk a Mi Szingapúrunk Párbeszédet, hogy közösen határozzuk meg saját jövőnket. Sokan részt vettek ebben a párbeszédben, aktívan és szenvedélyesen. Sok értékes javaslat érkezett, szeretnénk megköszönni az erőfeszítéseinkben való részvételt. A párbeszéd Szingapúrról segítséget nyújtott nekünk abban, hogy kikristályosodjanak jövőbeli törekvéseink. Egy Szingapúr, ami lehetőségeket nyújt polgárainak a sikerre és a teljes életre. Egy nemzet, ami nagyon sokféleképpen definiálja a sikert, és sok utat kínál különböző csúcsokra. Egy társadalom biztonsági hálóval, mely lelki békét hoz az embereknek. Egy közösség, ahol a hátrányt szenvedők segítséget kapnak. Azok akik jobban teljesítettek viszonzásként többet tesznek másokért. 

Célokat fogunk kitűzni és terveket fogunk készíteni ahhoz, hogy elérjük ezeket. Össze kell egyeztetnünk ezeket a törekvéseket azzal a világgal, amiben élünk. Az állandó versennyel, a lehetőségekkel, és a nemzetünkben rejlő tehetséggel. Ma Szingapúr kimagaslik a nemzetközi közösségben. Sok ország ámulattal néz ránk. Fejlett országok és fejlődő gazdaságok idejönnek az ötleteinkért. Minden polgárunk részesedik a Szingapúr-márkanév áldásaiból. Dolgozóink évente prémiumot vihetnek haza. Külföldön tanuló és dolgozó honfitársainkat szívesen látják, tisztelet veszi őket körül. 

Ugyanakkor számos más ország is gyorsan fejlődik. Az élen kell maradnunk a versenyben, meg kell tartanunk a pozíciónkat a világban. Hogy sikert érjünk el a megváltozott körülmények között, alapvető megközelítéseinket adaptálnunk kell nemzetünk építkezéséhez is. Új egyensúlyt kell találnunk az egyén, a közösség és az állam szerepei között. Meg kell erősítenünk az érzést, hogy mi egy közösség vagyunk. Több segítséget kell nyújtanunk egymásnak. Segítenünk kell a kevésbé szerencséseket nagy és apró dolgokban egyaránt. Önkéntes munkát kell vállalnunk jó ügyekért, meg kell szerveznünk hogyan dolgozhatunk együtt a közösség javáért. Már csináljuk ezt most is, különösen a krízis idején. Amikor az indonéz erdőirtások füstje fenyegetett bennünket együtt álltunk ki magunkért és segítettük egymást. Ez Szingapúr - nem pusztán egymásnak idegen egyének vagyunk. Hanem egy közösség, közös célokkal és a közös felelősség érzésével. Segítjük egymást jó és rossz időkben egyaránt.  

Meg kell erősítenünk az összetartozásnak ezt a szellemét. A jövőben a kormányzat nagyobb szerepet fog vállalni egy igazságos társadalom építésében. Többet fogunk tenni azért, hogy minden szingapúri részesülhessen a sikerben. Az oktatási rendszeren keresztül, az élethosszig tartó tanulás erősítésével. Szélesre tárjuk a felemelkedés útját mindenki előtt. Segíteni fogjuk azokat, akik nélkülöző családból származnak, egy biztos kezdet kialakításában már az óvodás kortól. Kordában fogjuk tartani a megélhetés költségeit, különösen az idősek egészségügyi ellátása terén. Egy egyenlőbb társadalom kialakításán fogunk dolgozni. Támogatni fogjuk a családokat, hogy fenntarthassák lakásaikat, és az alacsony jövedelmű munkások számára lehetővé tesszük előnyösebb munkaszerződések kötését a munkaerőpiacon. 

Szingapúrban mindenkinek lesz részesedése az ország sikeréből. Komoly esélye egy jó életre. De tartsuk észben azt, hogy továbbra is, mindannyiunknak meg kell tennünk, minden tőlünk telhetőt. Önellátónak kell lennünk, meg kell teremtenünk a saját erőforrásainkat. Szingapúr csak akkor lehet sikeres, ha mindannyian megtesszük a magunkét. Ugyanakkor ez mind csak akkor elképzelhető, ha egységes nemzetként tekintünk magunkra. Nem szakadunk szét fajokra, társadalmi osztályokra, politikai oldalakra. Őszinte, cselekvőképes és elkötelezett vezetőkre van szükségünk, akik bírják a nemzet bizalmát, hogy szolgálhassák a szingapúriakat. Jó kormányzatra van szükségünk, amelyik előre gondolkodik és tervez, amelyik mindenek előtt érzékeli aggodalmainkat és reményeinket egyaránt. Ez a módja annak, hogy egy jobb Szingapúrt építsünk - együtt. Hosszú út áll mögöttünk, de a legjobb éveink még előttünk állnak. Megvan a hatalmunk arra, hogy alakítsuk saját sorsunkat, és új fejezetet írjunk Szingapúr történetében. Fogjunk hát össze, és szenteljünk magunkat annak, hogy fényesebb jövőt építsünk Szingapúrban, mindannyiunk számára. Boldog Nemzeti Ünnepet!

u.i. a kommentárokra: Szingapúrra nem azért szoktam hivatkozni, mert annyira jó országnak tartom. Ezt leírtam számtalan Szingapúrról szóló bejegyzésemben. Ha példát kéne választani, akkor ezerszer inkább Ausztráliát tartanám annak a térségben. Szingapúrt azért használom párhuzamnak, mert egyrészt a hazai jobboldal is előszeretettel hivatkozik rá, mint a sikeres, szigorú, konzervatív modell egy példája. Másrészt pedig azért mert Szingapúr sikerének titka szerintem éppen ott van, amiben nagyon különbözik Magyarországtól. Habár cseppet sem demokratikus hely, egy percre nem tűri azt az ostoba, önsorsrontó butaságot, ami nálunk simán (bármelyik oldalról) kormánytényező, és azt a gyűlölködő nacionalizmust és rasszizmust, ami mérgezővé tette az itthoni levegőt.