Érzékletes példán keresztül mutat rá a TASZ egy nemrég megjelent írása arra, milyen módon zajlanak a társadalmi és szakmai egyeztetések a hazai szociálpolitika területén.
Magam is többször írtam már azokról a mechanizmusokról, amikkel a mindenkori minisztériumok (igen, az előzők is) a szakmai egyeztetés, a konzultáció látszatát keltik, valójában azonban előre rögzített, valahol paraván mögött meghozott döntések véghezviteléhez keresnek statisztákat.
A hazai szakpolitikák egyik katasztrófája, hogy habár elegendő intellektuális kapacitás lenne az országban, évek alatt számos tanulmány, vizsgálat, kutatási eredmény és gyakorlati példa is felhalmozódott az adott területen, valójában egy személyre szűkül a döntéshozatal. Ez pedig rendszerint azért katasztrofális, mert így az adott szféra ott fog tartani, viszonyai úgy fognak alakulni, ahol az adott tisztviselő egyéni felkészültségben, világnézetben tart.
A hazai fogyatékosügy talán legfontosabb fejleménye a 13. éve halogatott kitagolás, intézmény kiváltás folyamata. Ennek lényege, hogy a jellemzően határ menti településekre, kis falvakba, vagy városon belül is zárt intézményekbe száműzött emberek számára lehetővé kell tenni a közösségbe való visszatérést, a részvételt mindabban, amit mi életnek tekintünk.
Miközben 1998 óta többszöri nekirugaszkodás után 2009 őszén már úgy tűnt megegyezés születik a kitagolás előmozdításáért küzdő civil és szakmai szervezetek valamint a kormányzat között, hosszú hónapok hallgatása után a NEFMI államtitkár-helyettese egy interjúban üzente meg, „nem ért egyet azzal a kikötéssel, hogy 12 fős intézményeket kell létrehozni”. A majd másfél éve elhangzott interjú óta eltelt időszak fejleményeire visszatekintve, bátran kijelenthetjük, ez a mondat aztán mintegy rögzített pontjává is vált a kormányzat fogyatékosügyi politikájának. Ezen semmilyen egyeztetés, tudományos alapú érvelés, tiltakozás, nyílt levél, demonstráció nem tudott változtatni.
Hiába írt alá Magyarország nemzetközi egyezményt, hiába alkotott saját hazai jogszabályt arról, hogy a fogyatékosággal élő emberek közösségi integrációját fogja elősegíteni, végül olyan koncepciót és ennek mentén olyan megvalósítási terveket fogadott el a kormány, mely továbbra is teret engedne 50 fős nagy létszámú intézmények létrehozásának.
A kormányzat még 2011 augusztusában közleményt adott ki a szociális intézmények
átalakítását felügyelő testület létrehozásáról. Közleményükben leszögezik:
„A testület munkájában a fogyatékossággal élő emberek, az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, a szociális háttérintézmények, a szociális és gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, valamint a szolgáltatásokat fenntartók vesznek részt.." (forrás)
(fotó: Pelsőczy Csaba)
Alig pár nappal később ehhez képest az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) a következő nyilatkozatot adta ki :
„Érdekegyeztetés érintettek nélkül – avagy mindent rólunk nélkülünk
Se érintett fogyatékos személy, se fogyatékos személyeket képviselő szervezet nem kapott helyet a most megalakult kitagolási testületben – így összegezhetjük a Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár által csütörtökön bejelentetteket.” (forrás)
Most a TASZ vette a fáradtságot és megnézte közelebbről, mit is jelent pontosan az, amikor a kormányzat felállít egy egész szféra viszonyait befolyásolni hivatott testületet. Érdemes a teljes dokumentációt elolvasni, én itt most csak a főbb megállapításokat ismertetem:
„A testület ügyrendje 2. 1. pontja szerint a tagokat a szakterületért felelős helyettes államtitkár kéri fel, továbbá az ügyrend rögzíti, hogy a testületet fogyatékossággal élő emberek, az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, szociális háttérintézmények, a szociális és gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, valamint a fenntartók képviselői alkotják. A tagok kiválasztására vonatkozó egyetlen procedurális szabály az, hogy annak összetételéről bizonyos szervezeti szempontok figyelembe vételével egyetlen ember – jelesül a helyettes államtitkár – dönt. A tagok felvételéről a helyettes államtitkár dönt, és – az ügyrend ezt nem fejti ki, de a kiválasztás logikájából ez következik – a tagok eltávolítása is az ő joga. Ez pedig azt jelenti, hogy a testület minden tagja a helyettes államtitkártól egyoldalúan függő helyzetben végzi munkáját: a szakmai testület egyértelműen kiszolgáltatott egy döntően politikai pozíciót birtokló hivatalnoknak. Ez a kiválasztási processzus nem garantálja, hogy a leginkább megfelelő emberek kerüljenek a testületbe. További aggodalomra ad okot a testület aktuális összetétele: a testületnek összesen tizenegy tagja van, a tagok többségének munkaadója maga a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, illetve a minisztérium által fenntartott vagy finanszírozott szervezet: 11 tagból legalább hat esetében biztosan tudható, hogy – amennyiben az érintett tag nem a NEFMI munkatársa – munkahelyének pénzügyi stabilitása jelentős mértékben függ a NEFMI döntésétől.1 A testület tagjai többségének munkaadója, ezen keresztül pedig e tagok anyagi helyzete egyértelműen a NEFMI döntéseitől függ, a NEFMI-nek kiszolgáltatott.
A TASZ ezért a testületet nem tekinti szakmailag független szervnek, hanem olyan testületnek, amely egyoldalúan kitett a kormány politikai befolyásának.” (forrás)
Kiderül tehát, hogy ugyanoda jutunk vissza. Habár egy egész testület kerül felállításra az intézményi reform lebonyolítására, valójában továbbra is egy személyre szűkül a valódi döntéshozatal.
Hogy mindez miért életveszélyes azt az élet maga igazolta. Az indokát nem tudjuk, de nemrégiben a helyettes államtitkárt eltávolították pozíciójából. Felépítette személyére szabott rendszerét, és ahogy az lenni szokott, ő már sehol sincs. Maradt a feladat és a sok hónap munkájával felépített teljesen illegitim egyeztetési és döntéshozatali folyamat.
Időközben a kitagolás kérdése a küszöbön áll, a mai nap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi vitára bocsátotta a témában releváns TIOP 3.4.1.-es Európai Uniós program pályázati kiírás tervezetét.
