...és még annyit, hogy

A következő felszámolandó áldozat a Költségvetési Tanács. Ezt azonban nem sajnálom. Pontosan azt nem sajnálom, hogy állami pénzt nem kap többet.

A Költségvetési Tanács honlapján a következő szerepel saját magukról:

"A Költségvetési Tanács egy független állami intézmény, amely tevékenységével az ország anyagi erőforrásainak felelősségteljes kezeléséhez kíván hozzájárulni. Feladata, hogy célzat és részrehajlás nélkül bemutassa a gazdasági folyamatok és az országgyűlési döntések várható költségvetési hatásait. A Költségvetési Tanács a hatályos törvények keretein belül nyilvánosságra hozza a rendelkezésére álló adatokat és saját elemzéseit, hozzájárulva az állampolgárok tájékozottságához és az állami pénzügyeket érintő döntések megalapozásához."

Ha egy intézménynek az a feladata, hogy célzat és részrehajlás nélkül mutasson be gazdasági folyamatokat akkor ne attól várjon erre forrást, akinek egyebe sincs csak célzata és részrehajlása. A független állami intézmény ebben a térségben értelmezhetetlen fogalom. Van nekünk pár ilyen, például a közalapítvány mint szervezeti forma. Most akkor civil és  alapítvány, vagy közigazgatási szerv? Mert akkor inkább kihelyezett minisztériumi  osztály? Kamu, kamu hátán. 

A Költségvetési Tanács egyetlen bűne, hogy jól végezte munkáját. Még csak nem is azért mert valami objektív síkon (ha létezik ilyen) igaza volt, hanem mert az előző kormány és a jelenlegi kormány idején is komolyan vette a dolgát, no meg a függetlenségét és a kormányzati kommunikációtól eltérő módon interpretálta ugyanazokat a számokat.

Meg kéne tanulnunk végre, hogy függetlenség kormánypénzből nincs. Legyen szó médiahatóságról, fogyatékos érdekvédelemről, költségvetési monitorozásról bármiről. Finanszírozza az a Költségvetési Tanácsot, akinek tényleg nagyon fontos, hogy a hazai közéletben folyamatosan jelenlévő kormányzati lila dumák, kincstári optimisták , világmagyarázó szimbólumalkotók, heti programalkotók magyar tengerében egy független hangot akar hallani.

Finanszírozzák piaci cégek, akiknek fontosak lennének megbízható hazai adatok, finanszírozza az EU ha érdekli más véleménye is mint a kormányé, kaphassanak 1%-ot és akkor finanszírozza akár a lakosság számokra is fogékony szűk rétege, ha igazi számokat akar olvasni. Vigyék el a Költségvetési Tanács honlapját egy amerikai szerverre, tagjai költözzenek Thaiföldre és onnan laptopozva írják a jelentéseiket. Akkor kb. lesz függetlenség, mindegy ki van kormányon Magyarországon. És nagyon kellenének ilyen független intézmények, polgárok, emberek.

Kedves civil szervezetek, ilyen olyan tanácsok, szakszervezetek, alapítványok, érdekvédők! Húzzátok ki a töltőiteket az állami konnektorokból! Lehet, hogy csak 1-2 marad belőletek, de azok végre igaziak lesznek!

A stumble upon-on keresgélve akadtam erre a fotóra és azonnal le is ragadtam. Eredetileg egy Novartis kampány részére készültek, Tom Hussey csinálta őket, de még az a tény sem tudott eltántorítani a remek fotóktól, hogy nem nagyon pumálom a gyógyszergyárakat.

A kedvencem ez az idős japán hölgy, aki belenézve a tükörbe egykori magát látja meg, egy gyönyörű ázsiai nőt. Profilból látjuk a nénit, de így is szembeötlő a hasonlóság és kettejük között egy sajátos beszélgetés alakul ki. Az idős hölgy mosolyog, boldog, hogy újra fiatalnak látja magát, de ugyanakkor bölcs mosoly is ez, annak a mosolya, aki tud valamit. Tudja a fiatal nő jövőjét, a sok kalandot és bukást, ami még előtte van. Megértő mosoly ez, megbocsátva minden hibát és naív elképzelést.

A fiatal nő inkább komoly. Csak a szeme mosolyog és kíváncsian csillog. Meglepi, hogy valaki nézi és láthatóan nem ismeri fel magát azonnal. De ha elég sokáig nézed képet az arca hirtelen megmerevedik. Egy rövid mozi ez egy képbe szorítva, ami elkapja a felismerés pillanatát. Te jó ég! Ez én vagyok…

Fikció a fotó mégis nagyon valóságosnak találom. Hány és hány ember lehet, magamat is beleértve, aki mikor reggel belenéz a tükörbe felismeri ugyan magát, de valaki mást lát ott, az a kicsi ember, aki belül él, rácsodálkozik arra a másikra, aki a tükörből visszanéz.

..magam persze nagy környezetvédő vagyok, de azért valljuk be van valami pszichedelikus jellege annak, amikor az ember suhan az autóval és bekapcsolja a zenét. Hónapok óta alig vezetek. Mióta a belvárosban lakunk nincs szükség az autóra csak ha vidékre megyek vagy cipelni kell valamit. Pár hónap kihagyás után az újdonság erejével hat a vezetés és az a fura tudatállapot, amit a vezetésre való odafigyelés, a suhanó autó sebessége és a zene együttesen ad.

Veszélyes mulatság a zene. Mikor megvettem az autóm beruháztam egy CDs , UBS csatlakozós autórádióba mert eredetileg egy kazettás valami volt benne. Kicsit olyan béna ugyan, hogy úgy kilóg belőle a pendrive ha bedugom, de azért mindent kárpótól, hogy az és csak az szólal meg, amit én oda beteszek.

Reggelente korábban úgy mentem munkába, hogy kényszeresen kapcsolgattam a rádiócsatornákat. Ha meghallottam, hogy megszólal valaki, már azonnal nyomtam is el, mielőtt hullani kezdene a hajam. Azt mondják a rádiózásban a karrier csúcsa a reggeli műsorozás.......pedig istenem, mennyit spórolhatnának. Nincs idegesítőbb műsor a reggeli viccezős vagy éppen komolykodós rádióműsoroknál. Talán egy valami mégis van. A rádióra írt reklámok. 

Szóval az autós zenehallgatást nem szabad rádiócsatornákra bízni. Az kész öngyilkosság. Módja van annak, hogy az ember a hangulatához illő zenét válasszon. Korábban kis CD gyűjteményem volt, de kilopták (innen üdvözlöm az édesanyjukat). Most már elég ezekre a körömnyi "gadget"-ekre rámenteni 10 millió számot. Kell is annyi, mert hát hangulat is annyi van kb.

Álmos reggelen valami kis ébresztő Red Hot Chilli Peppers. Arról nekem Mexikó ugrik be és a Red Hot Chilli visszahozza San Pedrót:

Egy másik jellemző autós hangulat az valami olyasmi, amit ez a videó ad vissza. Shanghai-ban voltam pár éve és úgy hatott rám az a város mint a bús arcú színészre Tokió az Elveszett jelentésben. Számtalanszor találtam magam egy taxiban az arcomat fáradtan az üveghez nyomva és néztem az ismeretlen város elsuhanó fényeit. Utazáshoz is más zene kell ám, nem lehet akármi.:)

És megint mást kell választani akkor amikor az ember munkából hazafelé vezet. Azt össze se lehet hasonlítani a reggelivel. Sokszor olyankor mentem haza, amikor még világosban indultam és sötét lett mire hazaértem és az út volt az átmenet, amikor egyre fényesebbek a lámpák és szürkül minden. Van egy régebbi videóm arról, amikor az alsó rakparton mentünk és láttunk egy szivárványt. A zene nem alá lett vágva, ez ment a kocsiban:

Ez meg egy másik szivárványos, de autópályán.

És megint egy másik hangulat. Nyugisan hoz haza a GPS Krakkóból Budapestre. Az egy sokkal nyugisabb út volt, mint az előző, amin Bécsből vezettem haza sietve Pestre. Így a zene is más.:)

És végezetül egy karácsonyi díszletes lecsorgás az Andrássy úton, ahol a fák hosszú karokkal nyúlnak feléd ha már megint szívtál.

Egy USB csatlakozónyi csillagkapu és már máshol találod magad. Hát sose gondoltam volna, hogy akár csak munkába menni ilyen pszichedelikus élmény lehet.