A munkásmozgalom szebb napjait idéző szenvedélyes beszédet mondott Korózs Lajos az MSZP szociális ügyekért felelős volt államtitkára a megváltozott munkaképességű fogyatékos emberek és önmaga védelmében az ATV-n. A sajtó és a kormány a politikus szerintem médiahekként bedobott Mengelézésén lovagol, én a megszólalást más dimenziók mentén szeretném egy kontextusba helyezni.
Én nem a Mengelézést tartom a megszólalás legnagyobb képmutatásának, hanem azt, hogy ez a szenvedélyes érdekvédelem csak ellenzékben érvényes. Nekem ugyanis egész más emlékeim és élményeim vannak az MSZP regnálása alatti fogyatékos ügyről. Az a Korózs Lajos, aki bevallása szerint:
"...én ezek között az emberek között élek, én állandó kapcsolatban vagyok velük."
az ugyanaz a Korózs Lajos, aki reklámtollakkal és kulcstartókkal jutalmazta meg a siket olimpia érmeseit és ugyanaz a Korózs Lajos, aki a híradó kamerái előtt keveredett csúnya veszekedésbe a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnökével, amikor az ő államtitkársága alatt olyan költségvetési tervet nyújtottak be, mellyel a többek között vakvezető kutyák képzésével vagy Braille-nyomtatással egyedüliként foglalkozó szövetség 200 milliós állami finanszírozását 50 millióra kívánták csökkenteni.
A brutális leszámolás a legjobb kifejezés arra, amit a FIDESZ kormány művel a megváltozott munkaképességű emberekkel Magyarországon, de ez a folyamat nem 2010-ben, és nem a FIDESZ-szel kezdődött. Amit ők csinálnak az a kendőzetlen, nagyobb léptékre kapcsolt, cinikus kegyetlenséggel végrehajtott továbbfejlesztése annak, amit az MSZP 2006 óta szépen csendben már elkezdett. A FIDESZ által most űzött rokkant-vadászathoz az MSZP verte fel az erdőt. Szegényüldözésben, elesett, hatalom nélküli emberek megalázásában jóval nagyobb az egyetértés a két politikai tömb között annál, mint ami az ilyen ATV interjúkban kampányszerűen átjön. Korózs Lajos a lassan felfelé kúszó közvéleménykutatási adatok nyomán érkező első azon fecskék egyike, aki elkezdett melegíteni az újabb átadás-átvételre.
Ez a bejegyzés pedig arról szól, hogy egy a fogyatékos-pszichiátriai területen dolgozó szakember szemével rávilágítson arra, ami itt most folyik, az NEM 2010-ben kezdődött.
Azt kifogásolja - joggal - Korózs Lajos, hogy három percet szánnak egy komplex felülvizsgálatra és szinte a papírjaiba sem néznek bele az embernek. Igaza van. 2006-ban is ennyit szántak. Az akkoriban megreformált szakértői eljárások egy fontos változáson estek át, a lehető legrosszabbul kivitelezve. A "rokkant-kérdés" évtizedekig orvosi kérdés volt. Fiziológiai értelemben valóban orvosi kérdés az, hogy valakinek nincs lába, nem mozdul a keze, mindez leírható biológiai terminusokban. Ám ezek általában nem sokat mondanak el az érintettek szociális státuszáról, munkaerő piaci lehetőségeiről, életminőségéről. Ezért a reform keretében a korábban egydimenziós - orvosi - vizsgálatokat kiegészítették három fős szakértőcsoportokká, amiben egy szociális és egy foglalkoztatási szakember is részt vett. Már 2006-tól látni lehetett, hogy mindez azonban nem töltődött meg valós tartalommal, sok esetben a szociális és foglalkoztatási szakember csak papírokat látott, aláírta azt, amit elé tettek.
Egy szakmailag igen alacsony színvonalú, cinikus folyamat keretében már az MSZP regnálása alatt megindult a korábban rokkantnyugdíjat kapó emberek átterelése az ún. rehabilitációs járadék felé. Mintegy 30 ezer ember került akkor ebbe a rendszerbe, rokkantnyugdíj helyett 3 évre szóló rehabilitációs járadékot kapva. Az MSZP javára legyen írva, hogy ennek összege akkor megegyezett a korábbi rokkantnyugdíj összegével és kizárólag az új belépőket érintette, de már akkor látszott, hogy az intézkedések valódi motivációja a bevezetett intézkedésektől remélt anyagi megtakarítás volt. Ez utóbbi leginkább abból vált nyilvánvalóvá, hogy nagy határozottsággal bevezették a rehabilitációs járadék rendszerét, ennek működtetéséhez azonban nyoma sem volt azoknak a szolgáltatásfejlesztéseknek, amik elengedhetetlenek lettek volna ahhoz, hogy a járadék folyósításának 3 éve alatt valamifajta komolyan vehető rehabilitáció, foglalkoztathatóvá tétel közelébe kerüljenek az érintettek.
Ilyen fejlesztés nem történt, illetve, ami történt az az MSZP kormányok máig megbocsáthatatlan mulasztása és pazarlása. Magyarországon az ún. foglalkoztatási rehabilitáció évtizedek óta azt jelenti, hogy ún. "védett szervezetek" keretei között százmilliókat ölnek egy rendszerbe, ami leginkább működtetőik számára jelentett és jelent védettséget. Érdemi rehabilitációs utakat a hazai védett foglalkoztatás soha nem volt képes teremteni. 2006-ban, az akkori jogszabály módosítások során hiába kértük, hogy a jóval korszerűbb integrált foglalkoztatási formák kerüljenek nevesítésre és bevezetésre. Az akkori kormányzat inkább az évekkel korábban ugyancsak jogszabályban felszámolásra ítélt nagy létszámú intézményeket stafírungozta ki szociális foglalkoztatás címszó alatt. Ezenkívül beleölt több milliárd forint EUs fejlesztési pénzt azokba a munkaügyi központokba, akik a megváltozott munkaképességűek rehabilitációja terén korábban soha, és ma már tudjuk, hogy a fejlesztési pénzek hatására sem voltak képesek látható eredményeket felmutatni.
Az MSZP kormányok súlyos pénzeket és kínosan hosszú éveket vesztegettek el vagy semmittevéssel vagy hatástalan intézményi viszonyok és szolgáltatások életben tartásával, ami sokkal inkább szólt megyei és helyi kliensrendszerük életben tartásáról, mint a már akkor is égető problémák megoldásáról. Kiemelkedő példája ennek a 2009-es kormányzati kísérlet újabb akár 150 fős nagy létszámú fogyatékos intézmények építésére EUs forrásokból akkor, amikor 11 évvel korábbal jogszabály született ezeknek az intézményeknek a felszámolásáról.
2006 és 2009 között persze még messze nem tartottunk ott, hogy kegyetlen leszámoló egységekké váljanak a rehabilitációs bizottságok, de a mostani intézkedéseknek az MSZP rakta le az alapjait, a munkát a FIDESZ csak lázári cinizmustól vezérelve kéjes örömmel kiteljesítette és feltette rá a koronát.
Korózs úr éles hangon kell ki a közösségi ellátások és támogató szolgáltatások megnyirbálása ellen. Arról elfelejt említést tenni, hogy ennek az ő államtitkársága alatt ágyazott meg a szakminisztérium a FIDESZes kézivezérlést előrevetítő módon önálló életre kelt parlamenti képviselőcsoport irányításával.
A közösségi ellátások, támogató szolgáltatások létbizonytalanságát az MSZP kormány teremtette meg akkor, amikor kiemelte ezeket a normatív finanszírozás keretei közül. Teljesen világos volt már akkor is, hogy ennek az intézkedésnek a célja az ilyen szolgáltatások visszaszorítása volt.
Annak idején magam is egyike voltam azoknak a szakembereknek, akik a közösségi ellátások normatív támogatásának megtartása mellett érveltek, és már akkor megkezdődött az a folyamat, amikor alapvetően szakpolitikai döntések kezdtek felcsúszni a parlamenti képviselőcsoport szintjére vagy annál is magasabbra. Ma már ez lightos akciónak számít, akkor azonban számomra legalábbis példa nélküli volt, hogy olyan telefonhívások érkeztek a közösségi ellátásokért kiálló szervezetekhez, miszerint vagy befejezzük a tiltakozást a normatív finanszírozás megszüntetése ellen, és beleegyezünk a pályázati rendszer bevezetésébe, vagy mindkét szolgáltatás (közösségi ellátás, támogató szolgálatok) megszűnik.
A támogatások, pályázati pénzek visszatartása, költségvetések tudatos alultervezése sem FIDESZ találmány. Ők a maguk nyílt arroganciájával a felszínen csinálják azt, amit az előtte lévő kormányok a paraván mögött bújtatva ugyanúgy csináltak. A 2006-2010 között időszak szocialista kormányának bevett költségcsökkentő fogása volt az, hogy a normatív finanszírozással bíró szolgáltatókra újabb ás újabb ellenőrző hatóságokat eresztett rá az Államkincstártól kezdve, az FSZH névre hallgató akkori műintézmény rémkommandóin keresztül az önkormányzati jegyzőkig bezárólag, milliós nagyságrendű bírságokat szabva szervezetekre. Ehhez képest azt kell mondjam, hogy a FIDESZ nagyarányú szolgáltatás visszafejlesztése, kivéreztetése majd a szolgáltatások általuk elismert egyházaknak nagyüzemi méretekben történő átadása pusztán egy nagyobb léptékre kapcsolt ideológiailag kicsit áthangolt és brutálisabb verziója annak, amit a szocialista kormány már 2006 óta elkezdett. A két politikai tömb között az ATV interjúhoz képest jóval nagyobb megegyezés van a szegényüldözés, és a szociális szolgáltatások megnyirbálása terén.
Rengeteg teendő lenne ezen a területen, kétségtelen, hogy valamit kezdeni kell a megváltozott munkaképességű emberek hatalmas tömegével. Ám ehhez képest sajnos én csak azt látom, hogy egy 20 éve ismert váltógazdaság keretén belül az egyik ellenzékben melegít, a másik kormányon csinálja azt, amit ellenzékben élesen bírált. Korózs Lajos élő példája ennek a viselkedésnek.
"Látja..Vicsek Úr..bármi ilyen történik ebben az országban én és a szocialista párt föl fogja emelni a szavát"
ui.: A kommentárokra reagálva szeretnék egy megjegyzést tenni. Számomra a munkásmozgalom nem szitokszó. Korózs Lajos interjút adott az ATV-n, ami engem sok vonásában egy tüzes hangvételű beszédre emlékeztetett inkább. Több ilyen szenvedélyes megszólalás kéne. Az interjúban elhangzottak minden szavával egyetértek, azonban Korózs Lajos szájából számomra hiteltelenek ezek a szavak, amiatt mert az MSZP-nek van része és felelőssége a fogyatékos emberek körül kialakult helyzetben. Korózs Lajosnak, mint a tárca volt államtitkárának pedig személyesen van része és felelőssége.
Nem kell velem egyetérteni, de sajnos én nem láttam, nem látom az MSZP és a FIDESZ között szociálpolitikai kérdésekben azt a nagy különbséget, amit kommunikációjukban pozicionálni próbálnak. De mindig van esély a változásra és a változtatásra. Mindkét oldalon.
