HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2012.04.05. 15:04 Zsoolt

Mire jó a szegények megalázása?

18. éve dolgozom mentális problémában érintett emberekkel. Dolgoztam kórházban, közösségben, állami és civil szervezetnél, az utóbbi években pedig egyetemi oktatóként és kutatóként az átfogóbb szakmapolitikai szinteken foglalkozom a témával itthon és külföldön egyaránt.

Mostani mondanivalóm szempontjából ez a háttér talán azért fontos, mert súlyos mentális problémával küzdő emberek között nagyon sok szélsőségesen megalázott, traumatizált embert ismertem meg. Nekem egyebem sincs, mint 18 éves tapasztalatom arról, hogy emberek megalázása, fenyegetése, beszorítása még soha semmilyen problémát nem oldott meg, azonban annál többet hozott létre.
 
Lassan két éve látom, megdöbbenve és elszörnyedve, hogy márpedig a megalázás, fenyegetés és megregulázás a hivatalos szociálpolitika részévé, lassan főáramává válik. A hajléktalan probléma kezelése mintegy 60 évet ugorva vissza az időben szociálpolitikai problémából rendészeti problémává vált, s a XIX. századi viszonyokat idézve az erőszakszervezetek felett diszponáló Belügyminisztérium hatósugarába került.  Az egyik leginkább kiszolgáltatott és elesett csoport, a fogyatékossággal élő emberek rokkantnyugdíjból élő tömegei először verbálisan váltak közellenséggé. Majd a paraván mögött anélkül indult el erőszakos felülvizsgálatuk, és juttatásaik könyörtelen elvonása, hogy valaha is valódi lehetőséget kaptak volna az integrációra ebben az országban.
 
A legújabb terv egy korábbról ismert helyi elgondolás országos szintre emelése, a családi pótlék és a pénzbeli ellátások nagy részének korlátozott beválthatóságú kártyával, ezalkalommal Erzsébet utalvánnyal való felváltása. Ennek kidolgozására kapott felhatalmazást a miniszterelnöktől Réthelyi Miklós miniszter.
 
Az elképzelés számszaki (drága), szakmai (értelmetlen), és etikai (valaki ezzel nagyon jól jár) aspektusairól kollégáim részletesen írtak, a miniszternek megfogalmazott levelünk itt olvasható.  Én most elsősorban ezeknek az intézkedéseknek a lelkületével és lélektanával szeretnék foglalkozni.
 
Az elgondolás mögött egyértelműen az a meggyőződés áll, miszerint a szegénységben élők másra (értsd: nem gyerekeikre és alapvető szükségleteikre) költik a közösségi juttatásokat. Ebben ráadásul mintha valamiféle közmegegyezés, ha úgy tetszik közös meggyőződés is körvonalazódni látszik, miszerint a szegények, elesettek hazug csalók, akik valójában jómódban élnek, élősködnek a közösség nyakán.
 
Már Wittgenstein is sokat beszélt arról, hogy a meggyőződés nem más, mint hangerő, és nálunk hangerőből most nincs hiány. Én nem mondom, hogy mindenkinek empirikus módszerekkel dolgozó tudósemberré kell válnia, de azért kétségbeejtő, hogy ma Magyarországon a társadalmi problémákról szóló közbeszédet és az azok kezelésére hivatott döntéseket is garázspresszók kapatos bölcsességeinek bemondásos igazságai alakítják. Mert ha a felméréseket és a témában folytatott vizsgálatokat nézzük, akkor itthon és nemzetközi viszonylatban is azt kapjuk, hogy a szegénységben élők bevételeik (bárhonnan is érkezzenek azok) nagy részét alapvető szükségleteik kielégítésére és elsősorban, sokszor akár az előbbi kárára, gyerekeik szükségleteire költik.   
 
A szociálpolitika, mint tényeken alapuló szakma és az ehhez képest megvalósuló hazai gyakorlat végletesen elvált egymástól. Ennek egyik iskolapéldája volt számomra az Út a munkához program. Igen, még az előző kormány idejéből. Érdemes megnézni a mértékadó szakmai folyóiratokat (ESÉLY folyóirat pl.), amiben a témával foglalkozó szakemberek már a program bevezetése előtt jelezték az elképzelés egyértelmű hátulütőit, várható teljes eredménytelenségét és hatástalanságát. A program lebonyolítása során aztán ezek rendre visszaköszöntek, majd a program lezárását követően elkészült első felmérések a szakmai előrejelzéseknek megfelelően egyértelműen kimutatták, hogy a program hatására olyan arányban találtak utakat a munkaerőpiacra emberek, amilyen arányban a program nélkül is sikerült korábban.
 
Mi lett ennek a következménye? A szakmai álláspontokhoz és az őket igazoló tényekhez képest ellentétes irányba mozdult el az új kormány. Elődjét minden mondatában szapulva méginkább ésszerűtlen és - mondjuk ki – kegyetlen irányba mozdította el a közfoglalkoztatás rendszerét.
 
De mi végre ez a kegyetlenség? Mire jó a szegények megalázása? Szociálpszichológiai szempontból teljesen egyértelmű. Habár a preferált középosztály államilag támogatott (láthatóan szintén elkalibrált) kamattámogatásaihoz képest elenyésző a mélyszegénységben élőknek juttatott (állítólag bőkezű) segélyek összege, ez az a csoport, akiket a legkisebb kockázattal lehet tudatosan bűnbakká tenni anélkül, hogy ennek bármilyen fenyegető következménye lenne. A miniszterelnöki testőrségből kinőtt, kistafírungozott új állami erőszakszervezet nyilvánvalóan arra az eshetőségre jött létre, ha ez a kis kockázat mégis bekövetkezne. Kövér László külföldi újságíróknak azt találta mondani, hogy nem a szegénységben élők helyzetét tartja igazán problémának.
 
A telepiekkel, a mindentől elszakított kistelepülések szegényeivel Pintér rendőrsége is el tud bánni. Hogy valójában mekkora tétel az a 60 milliárdos dőzsölés, amit mi évente segélyekre költünk, és ennek akár teljes mértékű megvonása mennyiben segít bennünket az ennél nagyságrenddel nagyobb hiányok betömésére, azt azokra az olvasókra bízom, akik a köz- és kereskedelmi média szalagcímein túl is olvasnak és értenek szavakat, számokat.
 
Aktív, határozott apai szigor. Számomra komoly identitásválságot okoz, hogy saját szakmám, a szociális munka valódi segítő hivatásból egy rigolyás nagynéni fedőemelgető, az alsó középosztály alatt élőkre nézve valójában nem segítséget, hanem közvetlen fenyegetést jelentő szakmává vált. Mintha Ingmar Bergman Fanny és Alexanderjének nevelőapja kelne életre abban a viszonyulásban, ahogyan ma az állam és annak kinyújtott karjai bánnak a szegényekkel.
 
Robert Merton úgy írta le az általam is jól ismert mentális problémával élő embereket a szociológia nyelvén, hogy ők azok, akik feladják, akik kiszállnak a játékból. Én nagyon sok embert látok kiszállni. Öngyilkosok lesznek, a betegség passzivitásába menekülnek, földrajzilag, fizikailag tűnnek el a szemünk elől, vagy hogy szakmai legyek, kiilleszkednek a közösségünkből. Adekvát reakciók ezek egy beszorított helyzetre. Devianciának hívja kicsit már régiesen a szociológia és a köznyelv is az efajta kiilleszkedést.
 
Én pedig azt hittem, hogy a szociálpolitika egyik célja éppen az, hogy ezeket a devianciákat felszámolja. És egyszerűen tragikus, hogy újabban szociálpolitika címén inkább létrehozunk, mint megszüntetünk traumatikus helyzeteket, elüldözünk, megbélyegzünk, ellehetetlenítünk embereket.
 
Szeretném a magam részéről leszögezni, hogy az, ami itt most az országban szociálpolitika és szociális munka néven zajlik, az sokszor nagyon-nagyon távol áll attól, amit ezek a szakmák valójában jelentenek.   Amikor emberek megalázása hivatalos programmá válik, onnantól nem beszélhetünk többé szociálpolitikáról

198 komment · 6 trackback

Címkék: szegénység hajléktalanság rokkantnyugdíj erzsébet utalvány


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr824365666

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mire jó a szegények megalázása? 2012.04.06. 17:09:00

Lassan két éve látom, megdöbbenve és elszörnyedve, hogy márpedig a megalázás, fenyegetés és megregulázás a hivatalos szociálpolitika részévé, lassan főáramává válik.

Trackback: Családbarát Erzsébet? 2012.04.05. 19:44:14

Brüsszel már eddig is nemtetszését fejezte ki az Erzsébet-utalvány nyíltan diszkriminatív rendszere ellen, ám a kormányt ilyen apróság nem rettenti el, ígyhát április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbel...

Trackback: Hogyan lopja meg az alacsony jövedelműeket 2012-től az állam? 2012.04.05. 18:39:56

Nem csak az alacsony jövedelműek, de a bruttó 220.000 Ft alatt keresők és gyerekeik is rosszul jártak az egykulcsos adóval. Hogyan változtak az egykulcsos adó bevezetése és az adójóváírás eltörlése után a GYED és a nettó jövedelmek? Pontosan úgy, hogy ...

Trackback: A közmunkásokat meglopja az állam 2012.04.05. 18:38:07

Ami ma Magyarországon a közmunkásokkal történik, az a munkaképes korú, dolgozni akaró, ám állást nem találó emberek tudatos megalázása és kifosztása. Ma egy közmunkás 47.000 Ft-ért dolgozik havonta. Egy minimálbéres alkalmazott 60.600 forintért dolgozi...

Trackback: Közmunkás-matek Lázár János-módra 2012.04.05. 18:36:29

Lázár János szerint ha egy közmunkás egyedül nem tud megélni egy közmunkásbérből, akkor két közmunkás gyerekekkel együtt meg tud élni két közmunkásbérből. A kérdés a február 20-án rendezett sajtótájékoztatón került elő. Valamikor a félórás tájékoztató ...

Trackback: Bözsi jól oda fog vágni 2012.04.05. 18:26:30

Miután dicső államférfijaink elfogytak, a mindösszesen 28 évet megélt önostorozó magyar szent asszony nevét tették rá az új szociális kártyára. Amennyiben az index információi pontosak, és a hajléktalanok is jól informáltak (tőlük tegnap hallottam), a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2012.04.05. 15:26:44

na most akkor azok, akik pl eddig a családi pótlék révén tudták csak kifizetni pl az áramot, azoknak ezután már az sem lesz?

és leolvad a hűtő nekik, és az a kaja, amit megvettek, az is elrohad majd?

vagy mi a faszom?

nevetséges, hozzá nem értő, illegitim, tehetségtelen, balfasz politikusaink vannak.
Ez az igazság.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 15:27:50

Helyeslem.

Miért lenne az megalázás, ha valamit nem pénzben, hanem utalványban kapsz?

Megalázás az lenne, ha pld. a kifliért le kellene nyomni pár fekvőtámaszt.

Az tény, hogy az utalványt nem lehet játékgépbe gyömöszölni és a kocsmában sem valószínű, hogy elfogadják.

De az adófizetők nem is ezekre szánják.

M_R 2012.04.05. 15:28:08

Lesz majd "szabad piaca" a Böske utalványnak: ajd a csórinegr beválthatja nagyuraméknál az 500-as címletet 400 forintra...Nagyuramék meg millilókat kaszálnak a csóringereken.

Ha ez a cél, hát elérik...

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 15:30:20

Nagy tévedésben vagy.

Ezeken a területeken a támogatásokat idáig sem pénzben kapták. Tudom, mert ilyen területen dolgozom.

Egyik helyen beírják, másik helyen megjelenik, pénz nem mozog.

Amúgy meglepődnél, mekkora összegek pld. csak a hátraléktámogatás/hó, pld. egy kerületre kivetítve.

M_R 2012.04.05. 15:34:20

@Anti Anyag: Muhaha...
Simán be fogja véltani a kocsmáros. Csak amíg józan a delikvens, addig 90%-os "árfolyamon", amikor már benne van egy-két kevert és már beledobott a jétékgépbe is pár ezret, akkor meg 50%-on.

Akik ezzel szopni fognak, azok a kis falvakban élő szegények. Ők majd bandukolhatnak be a városba a Lázár testvérek CBAjába.

Egyszerűbb volna talán rögtön nekik utalni...

"Megalázás az lenne, ha pld. a kifliért le kellene nyomni pár fekvőtámaszt. "

Ez rosszabb, mert fekvőtámaszt nyomhatsz a ház előtt is, az utalvánnyal meg besomfordálhtatsz CBA uramékhoz alázatosan... És változatlanul ré lesz kényszerítve hogy áron alul eladja az utalványát, mert a gyerekre cipőt nem vehetsz Böskéből... Meg a főbérlőnek sem fizetheted belőle az albérletedet.

Iszonyatos katyvasz lesz, és a végén a pénz nagy része egy igen szűk, tehetős réltegnél landol (akik "meg tudják hitelezni" hogy átvegyék Szerencsétlen Tóbiástól a 20 ezer forintnyi böskéjét 15-ért)

Bugaczy 2012.04.05. 15:36:50

@Anti Anyag:
"Tudom, mert ilyen területen dolgozom. "
- remélem nem sokáig, és akkor majd a saját tapasztalatod alapján jössz rá hogy hamis amit írsz -

M_R 2012.04.05. 15:37:04

@Anti Anyag: Ki ne találd már hogy eddig a családi pótlékot nem fizették ki csengő magyar forintban....

M_R 2012.04.05. 15:40:44

@Anti Anyag:
"Tudom, mert ilyen területen dolgozom"

Korményablak-e vagy?

:)

Sir Galahad 2012.04.05. 15:43:40

Ekkora egy felesleges hisztit... amennyire én tudom, a járandóságok egy részét fogják csak utalványban adni, a többit készpénzben. Én alkalmazott vagyok, és a fizetésem egy részét én is utalványban kapom, amivel adózási szempontból jobban járok - ezt hívják cafetériának. Mi ebben a borzasztó? Egyébként mint adófizető polgár üzenem: aki úgymond ki akar szállni a játékból, tegye, de egyúttal felejtse el azt is, hogy az én adóforintjaimból egy vasat is lát. Én ugyanis nem szállhatok ki, kénytelen vagyok dolgozni, ha el akarom tartani magamat meg a gyerekeimet... szerintem nagyon is ideje volt már, hogy a szociálpolitika egy kicsit azoknak az érdekeire is tekintettel legyen, akiknek a pénzéből csinálják.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.05. 15:46:31

@M_R: "Lesz majd "szabad piaca" a Böske utalványnak: ajd a csórinegr beválthatja nagyuraméknál az 500-as címletet 400 forintra...Nagyuramék meg millilókat kaszálnak a csóringereken."
Aha. Ha meg rászállnak az ilyen utalvány vásárlókra, akkor meg az lesz maga a náci terror...! :)

micsoda? 2012.04.05. 15:49:09

Egyik körbe sem tartozom, legfeljebb annyiban, hogy soha még ennyire nem éreztem a pénztelenséget. Abban bízom, hogy a fűtés megszűnésével anyagi helyzetem is egyensúlyba kerül. Nyitott szemmel járok, figyelek, információt gyűjtök. Talán ez az oka, hogy nagyon igazat adok a poszt írójának.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.04.05. 15:50:44

"Az egyik leginkább kiszolgáltatott és elesett csoport, a fogyatékossággal élő emberek rokkantnyugdíjból élő tömegei először verbálisan váltak közellenséggé. Majd a paraván mögött anélkül indult el erőszakos felülvizsgálatuk, és juttatásaik könyörtelen elvonása, hogy valaha is valódi lehetőséget kaptak volna az integrációra ebben az országban."
Ez igen drámaian hangzik. De az nyílt titok kis hazánkban, hogy a rokkantnyugdíj menekülési pálya volt sokaknak a munkanélküliségből. Lehet az elveken vitatkozni, de a számok nehezen vitathatók, lásd: www.mfor.hu/cikkek/Rokkantnyugdijak__itt_tudnak_sporolni_Orbanek__ha_akarnak.html
Nem hinném, hogy 10x betegebbek lennénk a szlovákiai lakosságnál. Egyszerűen csak rendnek kellene lenni.
A másik meg: össztársadalmilag át kellene értékelni a különböző segélyek és juttatások helyzetét a fejekben így, hogy lassan azért kiderül, hogy az államnak nincsenek végtelen kapacitásai. A különböző szociális juttatások ugyanis nem "járnak", hanem "jutnak".

M_R 2012.04.05. 15:52:35

@Sir Galahad: Családi pótlékot kapsz-e?
Mert ha igen, akkor lehet hogy ezután azt is utalványban...
Eljön majd az idő hogy a munkanélküli támogatást is utalványban,,,,

Amúgy egy oka van ennaka nagy utalványosdinak: a kutya nem igényelt eddig böskét, mert a franc akar gagyiCBA-ban vásárolni...

M_R 2012.04.05. 15:54:09

@dr. Kóser Malac: Már bocs de hogyan tudnk rászállni? a Bpske nem névre szól... Aki eladja, nem érdeke hogy bukjon aki beváltja - mert akkor kereshet mást,aki esetleg m,ég szarabbul váltja neki...

Infomaker 2012.04.05. 15:56:25

Aki csóró, ne szüljön gyereket, mert nincs miből eltartania.

M_R 2012.04.05. 15:58:55

@Infomaker: Rátapintottál a kormány szociálpolitikájának lényegére: sőt aki csóró lehetőleg dögöljön meg mert 2014-ben úgysem a FIDESZ-re szavazna...

Nekik igazából az lenne ideális, ha csak az a kb. 30-50 ezer fideszdroid maradna életben,a kik még a pöcegödörben állva is a fideszre szavazna...

Sir Galahad 2012.04.05. 16:00:13

@M_R: A családi pótlék is egy része csak a jövedelemnek, semmi baj nincs azzal, ha utalványban adják - a fizetésemet készpénzben utalják még mindig. Egyébként az Erzsébetet 15-étől a Tescoban is elfogadják s tárgyalnak más áruházláncokkal is, így akinek nem felel meg a CBA, az sem jár feltétlen rosszul.

szarkafarka 2012.04.05. 16:04:41

@Infomaker: nem hallottal meg a "megelhetesiszulesröl" , bizonyos csoportra jellemzö... ????

M_R 2012.04.05. 16:06:58

@Sir Galahad: Csak mondjuk Kövegyen, meg Alsómocsoládpusztán nincs se tecso se CBA - szóval lehet bandukolni.

A helyi kisboltok meg becsukhatnak - de nem gon, majd a munkanélkülivé váló boltosnéni megkapja böskében a a munkanélküli járandóságát...

"a fizetésemet készpénzben utalják még mindig"

hangsúly a "még mindig"-en :)

" 15-étől a Tescoban is elfogadják s tárgyalnak más áruházláncokkal is"

Akkómost mitől is más eza nagyonmagyar böske? Ja, hogy a pénz a fideszes haverok zsebébe megy.. értem..

M_R 2012.04.05. 16:08:02

@szarkafarka: Na éppen az emlegetett csoport jeles tagjai tudják ajd ugyanúgy elinni, eljátékgépezni a csp-t

Sir Galahad 2012.04.05. 16:12:57

@M_R: Na tessék. A CBA büdös, de ha lehet vásárolni a Tacskóban is, akkor mindjárt az is... Ugye, ha jól értem, te olyan "ha van sapka rajta, azért, ha nincs, akkor azért"-típusú ember vagy? :) Egyébként a kisboltos is e fogja fogadni a Böskét, ha meg akar maradni a piacon, meg fogja találni a módját.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.05. 16:13:44

"A helyi kisboltok meg becsukhatnak - de nem gon, majd a munkanélkülivé váló boltosnéni megkapja böskében a a munkanélküli járandóságát..."
Kis boltok nem lehetnek elfogadóhelyek?

kajajegy 2012.04.05. 16:15:26

Nem volt már valami ilyen jellegű próbálkozás (szociális kártya) és az ellen valami hőbölgés, hogy az jogellenes?

taa 2012.04.05. 16:18:08

@Infomaker: azt nagyon bírom, amikor ilyenekt ír valaki, mintha akár a gyerekvállalás, akár a csóróság, az egy etlen pillanat az életünkből. Képzeljétek el az úgy van, hogy az ember gyereket vállal, aztán eltelik néhány év, amikor a köcsög fidesz miatt még kevesebb munkahely van, megszűnik anyukáé is, apukáé is, az ember csóró lesz, mert közben minden drágább, a gyerek is nőtt kollégista lett, stb. és még hitelt is kell fizetni. Az a fránya gyerek meg még mindig ott van...Na most, hogy csóró lettem, mit csináljak vele??!!!
Több blogot olvastam a napokban ebben a témában, és gyomorforgató az a demagógia és előítélet ami a kommentekben jelentkezik.
Sir Galahad-nek üzenem, hogy én is dolgozom, és az én adóforintjaimból pedig azt a léhűtő bandát fizetik, akik odafent vezetik az orránál fogva a népet. Mélységesen felháborít, hogy a tisztelt képviselő urak, hölgyek is csak kapják azt a pénzt, juttatásként, ellenszolgáltatás nincs mögötte, és még keveslik a disznók. Kapják ők Böskében, és költsék el a barátaiknál.

Sir Galahad 2012.04.05. 16:27:16

@taa: Én meg neked üzenem, hogy 1: nem csak azt a léhűtő bandát fizetik az adódból, hanem mindenki mást is, aki bármilyen okból nem dolgozik, 2: engem is felháborít, hogy a képviselő urak mit művelnek. A csóróság - gyermekvállalás témában meg annyit, hogy amit leírsz, az valóban előfordul, de aki a szegények ész nélküli gyermekvállalását kritizálja, szerintem nem erre gondol. Hanem arra, hogy vannak, akik úgy vállalnak gyereket, hogy eleve nincs munkájuk, esélyük sincs rá, hogy legyen, mert vagy semmihez nem értenek, vagy eszük ágában sincs dolgozni. No, az ilyen miért vállal gyereket? És ne mondd, hogy ez ritka kivétel.

mocc 2012.04.05. 16:28:03

Ilyenkor azért szégyellem magam. Szégyellem, hogy magukat embernek tartó, írni olvasni tudók azon örülnek, hogy annak, akinek rossz, még rosszabb lehet. Hogy azon kárörvend, hogy a másik még lejjebb csúszik. Hogy fogalma sincs toleranciáról, empátiáról, társadalmi felelősségről.Hogy észre sem veszi, mit jelent, ha beszabályozzák, mire, hol és hogyan használható fel valamely járandóságunk. Igen, sokan cigit-kávét-piát is vesznek, DE NEM MINDEN SZEGÉNY ALKOHOLISTA SEMMITTEVŐ! Nem minden munkanélküli lusta disznó! Ha holnap elveszíted a munkádat, nyakadon marad a hitel meg 2 gyerek, akkor is ugyanezt mondod vajon kedves "dögöljönmegaszomszédtehene, de leginkább a csórók" kommentelő?

Svarcenberg 2012.04.05. 16:29:31

3 gyerek után kapok családi pótlékot. Nem érezném magam megalázva.
Amikor az Egyesült Államokban éltem, ott is kaptam támogatást a gyerekekre. Szintén utalványokban, amit csak meghatározott termékekre és meghatározott mennyiségekre tudtam levásárolni. Értelemszerűen többet nem tudtam venni a meghatározott mennyiségtől, de kevesebbet sem. Ha az adott termék (pl: tej), nem volt kapható a meghatározott kiszerelésekben, akkor nem vehettem meg. A pénztáros nem engedte. Az utalványt elfogadó boltok köre szintén adott volt. (Az más tészta, hogy nálunk miért azok a boltok lesznek az elfogadók akik, de a cikk nem erről a részről szó.)
Egyszóval, nem érzem magam megalázva, és egyet értek vele. Talán annyit tennék hozzá, hogy opcionálisan a villanyszámlát is lehessen belőle fizetni, meg a víz-fűtés-stb díjakat.

Katzenstreu 2012.04.05. 16:29:45

Kellemesen szánalmas írás. A megszálló hatóságoknál, (IMF, EU) panaszkodj. Az ő követelésük.

Kanstruktív 2012.04.05. 16:29:58

Király a poszt, tetszik, bár kicsit sarkosnak tartom. A jogok és a pénz kettősében mindig a második a fontosabb (sajnos), az első akkor lehetséges, ha a pénzt rászánják. Ezek meg, úgy látszik, maguknak szánják. Ezért fideszkormány sucks.

taa 2012.04.05. 16:33:34

@Sir Galahad: akkor, ha "van aki nem erre gondol", akkor ne általánosítson senki.
Svarcenberg: a cím a szegények megalázásáról szól, nem arról, aki kint élt az USA-ban...

Sir Galahad 2012.04.05. 16:34:29

@mocc: Szerintem azért valahol jogos az, hogy azok az adófizető polgárok, akik az adóforintjaikból ezeket a juttatásokat megteremtik, közvetve kapjanak valamiféle beleszólást abba, hogy a pénzüket mire költsék. Nyilván nem minden szegény alkoholista, de azt nem is zavarja különösebben, hogy a kaját nem készpénzzel fizeti, hanem utalvánnyal. Aki dolgozik, az is kap cafetériát.

Sir Galahad 2012.04.05. 16:35:09

@taa: Mert ki általánosított? :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.05. 16:40:28

Nálunk a sarki kisboltban is elfogadják. 100%-ban, és forintban ad vissza. Azért, mert ha nem teszi, a paraszt elbandukol a CBA-ba.
Ezt hívják piaci versenynek.

Az itt fröcsögő II. kerületi agymosttaknak pedig gőze nincs arról, hogy a vidék problémája nem az, hogy a sokgyerekes megélhetési szülők hol költik el a segílykét, hanem az, hogy élje túl az a kevés, aki még termelne, csak hetente kirabolják a megélhetési bűnözők.

mocc 2012.04.05. 16:41:43

@Sir Galahad: és rengeteg dolgozó kap csp-t. De ne kelljen már mondjuk 3 gyerekes egyedülálló anyaként vákuumcsomagolt húst és fóliázott zöldséget venni 3x annyiért, mint a piacon! Pláne, ha azt csak 3 településsel arrébb tudom megvenni, ahova el kell buszoznom! Pláne, hogy a csp. egy részéből inkább tűzifát venne, hoyg ne fagyjanak meg télen. Vagy cipőt a gyerek lábára. Tényleg nem értitek, hogy mi a különbség?

Svarcenberg 2012.04.05. 16:46:17

@taa: A cikk címe az ami.
Engem a családi pótlékos rész fogott meg. Az, hogy aki eztán a családi pótlékot utalványban fogja kapni, az megalázva fogja magát érezni. A válaszom erre vonatkozott. Az USA példa arra, hogy ott szintém így működik a rendszer (nyilván állama válogatja), és nem vettem észre, hogy ott ez megalázottságot jelentene. Pedig ha valahol nyígnak a szabadságjogokért meg az egyenlőségért meg az egyenlő bánásmódért akkor az ott van.
Az USA-ba a szegénység elől menekülve próbáltam szerencsét. Nem jött össze, visszajöttem (tehát gazdag se lettem, legfeljebb tapasztalattal :)
Az utalványos rendszert jó ötletnek tartom és nem látom miért alázna meg engem, aki 3 gyerek után kapja a családi pótlékot.

Épelméjű 2012.04.05. 16:48:45

Az nem megalázó, hogy a napi betevőre sincs pénz, az nem megalázó....
Az a megalázó, ha az adófizetők pénzéből kapott juttatást az adófizetők elképzelései szerint kell felhasználni, az megalázó....

Gratulálok minden azon okfejtéshez, mely ezt a megalázottságot hívatott alátámasztani.

A probléma nagyon egyszerűen megoldható, holnaptól nincs 1 Ft-nyi szociális juttatás sem, kész, ennyi. Attól kezdve nem lesz megalázó, az TUTI!
Majd minden adófizető saját elképzelése szerint támogat akit ahogy akar.

Én pl a faluban szívesen adok munkát a rászorulóknak, napi 4-5.000 Ft 8 óra munkáért. Abból a pénzből azt vesz amit akar, de abból amit az Én adómból kapnak, azt majd úgy költhesse el, ahogy Nekem is jó, mert elvégre ÉN dolgoztam meg azért vagy nem?

Akik az adóforintjaik elköltésére csak legyintenek, mert az már nem a miénk, mi közünk hozzá, azok csak képviseljék továbbra is a posztban írtakat.
Nekem viszont nem mindegy, hogy mire megy el 1-1 adó Ft, sőt, KÖVETELEM, hogy hasznos dolgokra költsék, HASZNOS dolgokra. A cigi és sör, stb nem hasznos....

Bicepsz Elek77 2012.04.05. 16:50:19

Szerecsenmosdatas ez a cikk. Mondjuk en is inkabb egyet ertenek a szocialis kartyaval, deezis egylepes elore. A segely az nem jarandosag. Az azert van, hogy segitse az emberek tuleleset, nem pedig azert, hogymenjunk a kocsmaba jatekgepezni meg inni, bagozni. Akinek erre van igenye, az vegezzen alkalmi munkat. Az helyes, hogy ne a CBA legyen az egyeduli kedvezmenyezett, de amagyar adofizetok penze legalabb itt mennyen vissza a magyar gazdasagba a multik helyett.

fifibá55 2012.04.05. 16:50:23

A poszt alapgondolatával egyet lehet érteni: SENKIT nem szabad ok nélkül és feltűnő módon megalázni.
Azonban az is igaz, hogy a pénzbeli segélyezés pont a legproblémásabb
körökben és esetekben nem biztosít kiutat, csupán egy status quo fenntartására elég, ha egyáltalán.
Erre a problémára azonban, ha jól tudom, történtek olyan próbálkozások, amelyek valamilyen cél-kártyát használtak/használnak arra, hogy a segély összege csakis a targetre legyen költhető, kissé hasonlóan pl. egyes USA-beli megoldásokhoz.
Persze, rögtön voltak ellenvélemények és jajveszékelés, hogy ez mennyire embertelen, meg megszégyenítő, meg a szabadság korlátozása.
Az. Viszont egyrészt lehetőséget kényszerít ki arra, hogy a rászorulók, vagy gyerekeik olyan fogyasztási javakhoz is hozzájussanak amelyekhez készpénzből sohasem vagy nagyon ritkán.
Másrészt - és ez pökhendinek tűnik, de elméletileg lehetséges - a segélyt _nem kötelező_ elfogadni, ha valakinek az nagyon megalázó; úgy is dönthet, hogy inkább büszkén nélkülözik.
Úgy vélem, ezt a polémiát se az érintettek kezdték és folytatják - sokan nem is képesek rá - hanem a fogadatlan vagy megélhetési prókátoraik. A segélyezettek el fogják fogadni ezt az 'utalványt', és megnézik, mit lehet vele kezdeni.
Az, hogy a szereplők kiskapukat fognak keresni és vissza fognak vele élni, az determinált, mivel magyarok találták ki, magyaroknak..

Sir Galahad 2012.04.05. 16:52:44

@mocc: Újra leírom, hátha megérted: nem a teljes járandóságot, hanem csak egy részét tervezik utalványban adni. Tehát lesz készpénz is, amiből vehet tüzelőt, piaci zöldséget. És mindent a piacon se lehet kapni.

Bicepsz Elek77 2012.04.05. 16:59:11

Mar elnezest, de ha valaki ker valami, akkor ne legyen nagy pofaja, hanem oruljon, hogy kap. A szocialis segely az nem munkanelkuli jaradek, hanem egy gesztus, hogy segitsenek a bajba jutottaknak. Regota van, de ez egy adhato valami. Aki adja, annak el kell dontenie, hogy az illeto mire koltheti, akarcsak egy hitelnel(foleg, hogy ezt vissza se kapja). Rengeteg az olyan ember, aki felelotlensege miatt jutott rossz helyzetbe (lehet,hogy ezt tanulta el a szuleitol vagy a kornyezetetol). Elobb-utobb fel kell allnia a sajtat labara. Degeneralt lett a vilag. Regen a rossz tanulonak,felelotlen embereknek kuss volt a neve, amig meg nem valtoztak. Es ez igy volt helyes.

rézfa szú 2012.04.05. 16:59:49

Hi. Nem vagyok egy nagy gazdasági szakember, de elképzelhető, hogy a megnövelt áfa visszavetette a belső fogyasztást, és a kormány így akar belső fogyasztást indukálni? Mert utalvánnyal nem lehet rezsit fizetni, csak boltban lehet levásárolni. Elég nagy piac lehet ez szerintem, és az elköltött forintok 20+% áfát is tartalmaznak, ami simán bevétel, és még nem beszéltünk a 3-6 %-os el sem titkolt visszajuttatásokról. Szerintem. Minden jót!

Sárga Király 2012.04.05. 17:03:12

Ha csak ötezer forintot költhet a szegénye hideg élelemre az Erzsébetből, akkor hogy fogja eltartani majd a két gyerekét és magát? Ja, hogy étteremben ebédelnek és vacsoráznak majd az utalványból. Már értem is.

Bicepsz Elek77 2012.04.05. 17:07:40

index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/05/30_szazalekos_afarol_ir_matolcsy/

Amugy lehet egyebkent konkretan ez az Erzsebet utalvany nem jo otlet, de elvisz egy jobb iranyba.

delvideki 2012.04.05. 17:08:32

Pontosan ezt a jelenséget írta le Loc Vacquant: A nyomor börtönei (ISBN: 963208701-1) könyvében: a szociálpolitikát rendészeti problémává alakítani, a segélyezés büntető célú ellenőrzése, a segélyre szorulók kriminalizálása, a börtönök privatizálása...ez már 1999-ben látszódott...Szóval nem olyan új a dolog. Azóta már látszik, hogy hatása sincs, viszont rengeteg pénzt kereshetnek rajta kormányközeli vállalkozók.

Sierrababa 2012.04.05. 17:17:37

Nem teljesen értem az összefüggést a cím és a tartalom között...az, hogy pénz helyett utalványt kapnak, egyértelműen hülyeség, amellett hogy drága, sok visszaélésre ad lehetőséget. Eddig ez tény, azt hiszem csak a "megalkotói" vitatják.
De...attól, hogy más formában kap valaki egy támogatást, nem lesz megalázott...az már csak a privát véleményem (a hülye középosztálybeli értelmiségié), hogy a tartósan támogatásból élők SOHA nem fognak kiemelkedni a mélyszegénységből. De nem ám...mert jó részük egy idő után olyan szinten "kiilleszkedik" a társadalomból, hogy fogalma sem lesz arról, hogy hogyan találhatna munkát magának, nem is fog keresni! Miért is tenné? Kap segélyt? Kap. Eltengődik belőle? El. Macerás lenne minden nap dolgozni? Az hát. Az emberek nem szívesen változtatnak...nem szívesen lépnek át saját komfortzónájukon...Mint szociális munkás, nyilván tudod, hogy mélyszegénységbe nem egyik percről a másikra süllyed senki! Ez egy viszonylag hosszú folyamat. Szerintem ezeket a pénzeket sokkal inkább a folyamat elejére kéne csoportosítani, s abban segíteni az embereknek, hogy NE kerüljenek oda...tehát ha valaki például egy baleset folytán korlátozott munkaképességűvé válik, informálni őt a lehetőségeiről és segíteni neki abban, hogy ok haver, nem lehetsz többé asztalos, mert levágtad a fél lábadat, de jó dumás vagy, menj el call centerbe dolgozni. Sosem értettem igazán, hogy az állam miért volna köteles eltartani olyan embereket, akik pl. felelőtlenül (mondjuk két nyolc általánossal, munka nélkül) bevállalnak 5 gyereket, aztán csodálkoznak hogy nem tudják etetni őket! Miért is? Nyilván nem olyan emberekről beszélek, akik valamilyen fogyatékosság miatt egyáltalán nem képesek gondoskodni magukról. Őróluk kutya kötelessége volna az államnak gondoskodnia, emberhez méltó intézetekben, ahelyett, hogy sorsukra hagynák őket a családjukban, ahol nem tudnak velük mit kezdeni.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 17:21:14

@M_R: Olvassál már b+. Nem a családi pótlékról beszéltem.

Bicepsz Elek77 2012.04.05. 17:22:17

@delvideki: Az USA-ban is ez a trend, marpedig nekunk kovetnunk kell a vilag legfejlettebb demokraciajat!!!!

en.wikipedia.org/wiki/Capitalism:_A_Love_Story

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 17:31:52

@Bicepsz Elek77: Az itteni libsik szerint nácik lennénk, ha az lenne itt is mint ott.

Ott eleve az kap valamit, aki dolgozott és adót fizetett valaha.

A többi kap naponta egy kajajegyet egy szendvics, egy űdítő, esetleg némi használt ruha.

Ráadásul azért persze oda kell menni, nem hozza házhoz a postás.

Brix 2012.04.05. 17:49:43

A szegények nem célcsoportjai a kormány politikájának, ezért nincs is rájuk szükség... A magat nemzeti-kereszténynek valló kurzus példátlan antiszociális, önző és az az egyes társadalmi rétegeket egymás ellen uszító politikát folytat. A társadalom felső 10%-át példátlan módon támogatja, a többi embert viszont a víz alá nyomja. A középréteg legfelső, már nyugati szinten elő része, jóval nagyobb kedvezményeket élvez, mint a " kádári" középosztály- ha még lézezik egyáltalán olyan....Az adójóváirás eltörlése éa a megemelt adók, a vágtató elelmiszer- és benzin árak, a romló foglalkoztatási lehetőségek, mind a kisembert sújtják leginkább és tolják egyre lejjebb a mélyszegénység felé. Közben azért van egy réteg, amelyik egyre jobban kivirult és az anyagi érdekei is egyre inkább a jelenlegi kormányhoz kötik. A békemenetben sem fiatal pesti munkások vonultak, hanem 2-3 lakással rendelkező budai polgárok, oligarchákkal kéz a kézben.
A kormány ennyire erős osztálypolitikája teljesen értelmetlen, hiszen a válság következtében amúgy is tovább növekedtek a társadalmi különbségek, így mesterségesen nem kellett volna még rásegíteni. Ennek persze beláthatatlan következményei lesznek társadalmi szempontból, de ez a politikát nem érdekli

sterimar 2012.04.05. 17:53:23

Miért is megalázás, hogy a támogatás egy részét utalványban fizetik ki?

fzoli77 2012.04.05. 17:54:26

Szociális / Közgazdasági intelligencia / tudás hiánya sajnos ide vezet. Meg persze a gerinc hiánya.
A társadalom nagy része meg akarja mondani, hogy hogyan éljenek mások, hogy a saját életterüket ne veszélyeztessék a többiek.
Ráadásul még keresnek okokat is. Erkölcsi, morális érvelések hangzanak el, hogy ők csak segíteni akarnak, azzal hogy megmondják, hogy a másik hogyan éljen, de az ő életébe ha lehet ne szóljon bele senki.
Majdnem működni látszik is a dolog.
Az egyetlen hiba, ami nem kicsi, hogy ezen morális / erkölcsi mérce KETTÖS, és semmiféle reális, tényszerű elemzésen nem alapul.
A megfelelő döntések meghozatala így kb. szerencsejátékká vált.
És a kettős mércén alapuló döntések ritkán alkotnak koherens rendszert, mely egy adott cél felé haladásban szükséges lenne.
Inkább az 1-et előre, 2-t hátra tipikus ez esetben.
A rossz megoldási kísérletek tovább eszkalálják és/vagy állandósítják a problémát általában.

Nem teljesen csak a posthoz kapcsolódik, de szerintem itt van a probléma gyökere és a kettős mérce a levezetésben / gondolkodásban, ami miatt a szolidaritás hiányzik:
1. Ha én sikeres vagyok, akkor az, az én érdemem
2. Ha egy velem korábban kb. egyenlő lehetőségekkel rendelkező ember sikertelenebb lesz (mondjuk munkanélküli), akkor ő tehet róla, hiszen biztos volt amikor lusta, trehány volt
3. Ha én, egy velem korábban kb. egyenlő lehetőségekkel rendelkező embernél sikertelenebb leszek, akkor nem volt szerencsém (az fel se merül, hogy lusta, trehány voltam), illetve a másik csalt/lopott/hazudott

Ha pedig az önértékelés, reflexió, ennyire félre siklott, hogyan várjuk el a társadalmat alkotó egyénektől, hogy társadalmi kérdésekben legalább igénye legyen következetességre, tisztességre, a másik emberszámba vételére?

Persze ez csak egy érzet, ami meg bennem alakult ki, és nem tényeken alapul.
Gondolom a saját önértékelésemet elégítem ki a gondolataimmal, némileg felületessen, mint majd mindenki más.
Ha pedig ez igaz, akkor talán egyformábbak vagyunk, mint néha gondoljuk. Mindannyian máshogy csapjuk be magunkat, hogy jól érezzük magunkat.
Talán csak azt felejtettük el, hogyha másokon segítünk az önmagában akkora érték, hogy nem is leszünk rászorulva az embertelenségünk hamis / önző érveken alapuló erkölcsi / morális tisztogatásával.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 17:57:11

@Brix: Rövidebb oka van ennek. A szegények utalvánnyal sem halnak jobban éhen, viszont utalvány nélkül rengeteg olyan megszorítást kellene bevezetni, ami a lakosság döntő többségét érintené.

Jó az neked, hogy ezeket bevezetik, cserébe azért, hogy a csóró cigánycsaládok esetében továbbra is megérje a 8 gyerek?

Szerentem nem.

sterimar 2012.04.05. 17:58:18

@rézfa szú: Miért, a rezsi fizetése nem fogyasztás??

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.05. 18:04:49

OFF: Mihez kezdjek, ha nyolc általánossal csak fizikai munkát tudnék vállalni (az ország másik felén), de a testem gyenge. Végeztem fizikai munkát, de aztán felmondtam, mert képtelen voltam mindennap a megfelelő tempóban végezni. Ha gyengébb a test, az akaraterő sem erősíti fel. Pedig minden reggel Rocky mentalitással mentem dolgozni. Az akaraterőmre bizonyíték a hobbi kiskertem, amit egyedül művelek meg kézi szerszámokkal. (14x80 méteres a telek.) Van egy másfél éves ismeretterjesztő blogom. Mégsem kellek sehol sem itthon, mert hendikepes a külsőm és gyenge a testem. Közben a szellemem fürge és nincs semmilyen szenvedélybetegségem, éppen azért, hogy kíméljem a testemet.
A kiábrándultságom és a szegénység generálta állandó stressz ellenére nincs rosszkedvem. Mindjárt írok egy mini előadást a Húsvétról, ami át lesz itatva az életszeretetemmel.
Nem depressziós, hanem kiábrándult vagyok. Leginkább magamban csalódtam. Ha ennyi jó adottságom van, akkor mégis miért nyomorgok? Erre nincs értelmes válaszom.

Durendal 2012.04.05. 18:09:57

Szia,

ez itt egy egyetemi kutatás kérdőíve, páran már kitöltötték, de még szükség van néhány résztvevőre, légy szíves töltsd ki ha ráérsz:

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás a magyarországi politikai irányzatokat és hozzájuk kapcsolódó gondolatokat vizsgálja, a részvétel természetesen anonim.

-JzK- 2012.04.05. 18:12:15

"E szabadságkorlátozás igénye mögött az a feltételezés van, hogy a szegények és gyerekesek nem rendeltetésszerűen használják fel az állami támogatásokat. A feltételezés téves, előítéletes és megalázó."

Ha ez a feltételezés téves, akkor tulajdonképen arról van szó, hogy úgysem piára vagy cigire költik a segélyt, hanem olyan dolgokra, amiket Erzsébet-kártyával is megvehetnek majd. Ha pedig így van, a szimbolikus vitán túl, ezek szerint emiatt semmilyen hátrány nem éri őket, nemigaz?

szarkafarka 2012.04.05. 18:16:00

@mocc: az utalvanyozas köszönhetö többek között azoknak akik visszaeltek a keszpenzes lehetösegeknek es nem arra forditottak amire kaptak, sajnos ilyenkor a becsuletes is sziv...SORRY.

Brix 2012.04.05. 18:20:24

@Anti Anyag: A családi pótlékot lehetne utalvánnyal fizetni, de a rendszeres szociális segélyt nem, mert sok embernek más bevételi forrása nincs. Abból veszi a tűzifát, fizeti a közüzemi számlákat. Attól tartok, az utalványt majd a helyi maffia megveszi diszkont áron és megint csak a legszegényebbek fognak rosszul járni....

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:30:48

Még hány blogot tolnak ma címlapra a francia utalványoscégek?

Kaptál 1 évre való melegutalványt blogger koma?

szarkafarka 2012.04.05. 18:31:04

Itt sokan arrol irnak hogy MIERT NEM JO!!!! Talan meg kene kerdezni azokat is akik kapjak es örulnek neki hogy egyaltalan kapnak valami segitseget es ök nem agalnak es keresnek kifogasokat...

alib 2012.04.05. 18:44:24

@Sir Galahad: soha ne kerülj olyan helyzetbe, amikor megérted, vagy reális alternatíva lesz az, hogy kiszállsz a játékból. Valószínűleg nem érted meg, de nekifutok: aki kiszáll, annak nem opció a munka, mert valószínűleg nem talál olyat, amiből fenn tudná tartani magát, ill. egyáltalán nem talál, és mindezt önhibáján kívül. Igen, sokan lógnak, és lustaságból nem dolgoznak, de a poszt most azokról az emberekről szólt, akik valóban segítségre szorulnak, akik olyan szociális helyzetbe kerültek, amit mi átlagemberek - szerencsére - nem tudunk felfogni. Tőlük nem hiszem, hogy sajnálnám az adóforintjaimat. Sok embertől sajnálom, de tőlük többek között nem.

jani888 2012.04.05. 18:46:41

A rokkantnyugdíjasokat eddig is felülvizsgálták bizonyos idő elteltével. Két-három évente.Ez most nem elég,meg is kell alázni őket,nekik,"önként" kell kérni a saját felülvizsgálatukat és ott majd szinte biztos,hogy elveszik tőlük az igen-igen szerény megélhetésüket. Micsoda mocskos, rosszindulatú, szemét,pitiáner banda .

alib 2012.04.05. 18:49:05

@Katzenstreu: "Kellemesen szánalmas írás. A megszálló hatóságoknál, (IMF, EU) panaszkodj. Az ő követelésük. "

Kellemesen szánalmas hozzáállás.

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:51:40

@jani888: De amikor adót emelnek akkor lapulsz mi, pubi?

megadeth1 2012.04.05. 18:51:41

Szerintem nagyon helyes, h utalványban adják.Egyre több olyan kisgyereket látok, aki úgy néz ki, mint a férges kismacska, de apa-anya pofájából bezzeg lóg a cigi. A kisgyerekkori hiányos táplálkozás pedig behozhatatlan testi és értelmi visszamaradottságot okoz, vagyis már az első pár évben elvesz minden esélyt a rossz helyre született gyerektől. Más kérdés, h aki akar, ugyanúgy visszaél ezzel is, mint bármi mással.

nu pagagyí 2012.04.05. 18:53:19

Ezzel az utalványosdival akkor lehetne egyetérteni, ha egyébként a kormány tüsténkedne munkahelyek generálásában.

Sajnos pillanatnyilag pont az ellenkezőjét teszi az állam. Szivatja a vállalkozásokat, államosítgatással rombolja a piacot, leállította a hitelezést, idióta külpolitikájának hála az EU-tagság előnyei helyett csak a hátrányait élvezzük. Egyre újabb akadályokat gördít azok elé, akik itt munkát tudnának adni.

A munkaerőpiacról kiszorultaknak átképzés helyett munkatáborokat szervez, vagy éppen most ilyen módon alázza őket. Felhívnám a figyelmét az itteni pillanatnyilag jómódúaknak, hogy mindenki lehet munkanélküli, az is aki utálja őket és ugyanúgy lecsúszhat egy reménytelen helyzetbe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:54:23

Nincs meg Gyurcsány szakdolija.........

Meglepődtem. Érdekes, egy Index-blog sem foglalkozik vele, pedig nem elnök, hanem miniszterelnök volt.

Múlt 7en hétből 10 blog a szakdolikon rugózott. Beszarás.

Tzp 2012.04.05. 18:59:02

A poszt írójával egyik részről nem értek egyet, mert a régi szociálpolitika egyáltalán nem működött jól. Rengetegen visszaéltek a rendszerrel, ami sok pénzbe került és az inaktivitást és adóelkerülést segítette.

Viszont annyiban egyetértek, hogy szemmel láthatólag a kormány nem megfontolt módon, a középutat irányába kezdte el átalakítani a rendszert, hanem hirtelen irányt váltva átesik a ló túloldalára.

Nem igaz az, hogy a szegény nem tehet semmiről, de az sem igaz, hogy csak ő tehet róla hogy ott van ahol. Egy jól működő rendszer valahol a kettő között lenne.

2012.04.05. 19:23:33

Valaki tegnap jól leírta egy másik blogon, hogy miért kell a családi pótlékot Erzsébet utalványban adni. Egyszerűen azért, mert az 5000 Ft-os utalvány után a kibocsátó az elfogadónak 3-6%-kal kevesebbet fizet ki, azaz úgy lehet adni támogatást, hogy 3-6%-ot ki sem kell fizetni. Ehhez még hozzájön a megsemmisült, fel nem használt utalványok mennyisége (1-2%) és mindjárt átlag 5%-kal csökken a támogatásokra fordított összeg.

Az csak hab a tortán, hogy ezzel a baráti, támogatott kereskedelmi egységek felé lehet irányítani a forgalmat.

Én az egész praktikus oldalán gondolkodtam el, vajon hogy jutnak el az utalványok a jogosultakhoz. Nyilván postai úton, nyilván magasabb költséggel, mint az átutalás. (Újabb fricska a karvalytőkének, a családi pótlék forgalma ezután elkerüli a pénzintézeteket.) Összességében azt gyanítom, hogy a megnövekedett postai költségek miatt az utalványokon keletkező megtakarítás el is fog olvadni. Amikor valamelyik minisztériumban erre végre rájönnek, nagy eséllyel ejteni fogják az egész ötletet, kivéve, ha valakinek nagyon be lett már ígérve a konc.

KayaIbrahim 2012.04.05. 19:51:42

Innen már csak néhány lépés kehet a jegyrendszer. S a közalkalmazottak, állami alkalmazottak, stb kizárólag a kormány haverjainál válthatják be a jegyeket, mert lassan a fizetést is abban kapják majd. Illetve ahogy fentebb írták, eladja 10% engedménnyel a neppernek.

TGabi 2012.04.05. 19:59:58

Jaja...Viki nem nagyon ismeri a demokratikus normákat sajnos...

szarkafarka 2012.04.05. 20:00:04

@nemorino: majd az önkorm. kiosztja vagy be kell menni erte de megtalaljak az eljuttatas modjat...

Tiborc 2012.04.05. 20:05:38

@alib: Ne reménykedj, hogy megérti. Egy havi fizetésembe le merem fogadni, hogy Sir Galahad (vaj'h miért is ad magának ilyen veretes nevet egy hulladék) nem adófizető. Azok szok' így ugatni leginkább akik valamilyen állami segélyhelyen töltik az idejüket, melyet munkahelynek titulálnak ők. Akármibe.

komplikato 2012.04.05. 20:16:56

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: " Lehet az elveken vitatkozni, de a számok nehezen vitathatók, lásd: www.mfor.hu/cikkek/Rokkantnyugdijak__itt_tudnak_sporolni_Orbanek__ha_akarnak.html
Nem hinném, hogy 10x betegebbek lennénk a szlovákiai lakosságnál."

Érdekes, mert ez egy kormánypárti forrás, egy a kormánypárt által kitalált megoldás (ami persze annyira működik mint összes eddigi ötletük) támogatására. Na most konkrétan számokkal levezetve még anno leírta valaki, hogy ez a 10x-es szám miért kamu. Kiket számoltak bele direkt itt, akiket ott nem oda és fordítva. Pont olyan mint az 50.000-el csökkent munkanélküliek száma ami valóságban jó +300.000 ...

komplikato 2012.04.05. 20:22:50

@jani888: "A rokkantnyugdíjasokat eddig is felülvizsgálták bizonyos idő elteltével. Két-három évente."
Volt olyan akinek fél évente. Kollégámnak is be kellett mászkálnia, hogy most akkor megszűnt e magától a két lába közti 10 centi difi.
Egyébként eddig akiről halottam, hogy elvesztette a jogosultságát az mind tényleg rokkant volt, és hazánk viszonyait ismerve mérget lehet rá venni, hogy akinek eddig is fizetett kamu volt, annak megmarad.

2012.04.05. 20:27:44

@szarkafarka: Én ezen a területen dolgozom, hidd el, kulturált módon ezt nem lehet megoldani. Egyszerűen nincs rá ember, hely, illetve családi pótlékot sok olyan család is kap, ahol mindkét szülő dolgozik és képtelen munka után még sorba állni ezért is.
Azt nem is említve, hogy a családi pótlékot a Magyar Államkincstár folyósítja, ehhez az önkormányzatoknak semmi köze nincs. Biztos vagyok benne, hogy marad a posta - ami akárhogy is nézzük komoly visszalépés a 21. században.

csaba76 2012.04.05. 20:28:18

Toljon már valamelyik qrva okos hozzászóló egy linket olyan kutatási eredményről, ami azt támasztja alá, hogy a segélyt a gyermek ellátását veszélyeztető mértékben költik cigire meg játékgépre. Biztos van ilyen is, de hogy jellemző lenne és ezért be kell vezetni mindenféle utalványt, azt előbb kutatni és bizonyítani kell.

komplikato 2012.04.05. 20:29:47

@Kompli: Teszt. Nézz utána hány vak és látássérült, hány süket vagy nagyothalló, hány szellemi fogyatékos vagy értelmi sérült, hány amputált végtagú ember van csak csoportonként. Szerintem lesz olyan csoport, ami alapból nagyobb mint a Szlovákiára megadott (egyébként KAMU) adat. És akkor a többi dolog, szívműtöttek, gerincsérv, porckorong, stb. sehol nincs benne. Ezen számok után aki elhiszi, hogy a megadott magyar szám halmazába tartozók 90%-a csaló, az szerintem hülye.

Frizuravarjú 2012.04.05. 20:30:35

@csaba76: Minek? Menj be segílyosztás napján egy kocsmába...

árnyékgyuri 2012.04.05. 20:31:07

Én mint borsodi kisfalu lakója bizony úgy érzem, hogy pont a szociálpilika, ezen belül a közmunka rendszere egyértelmű sikertörténet. Miért? Mert vannak egyértelmű prioritások: segélyt elválasztani a munkabértől, a közmunkabért a rendestől, hogy az emberek igyekezzenek rendes munkát találni. Én még emlékszem a 2000 előtti (minbér emelés előtti) időkre, amikor gusztustalan kocsmatöltelékek kiröhögték a bolti pénztárosokat, gyári munkásokat, akik mentek a hajnali buszhoz, felöltöztek, bérletet vettek stb. oszt ők kaptak 22-ttőt a segély meg 19 volt. Ezt változtatta meg baz első fidesz kormány a minbér felemelésével. Óriási ötlet volt. persze akkor meg ugattak a pedagógusok, hogy most a takarítónő annyit keres mint ők. Az út amunkához azért volt rossz,mert pl. aki utána rendes munkát kapott, az kevesebbet keresett,mint a közmunkával. Nekem volt olyan közmunkásom, aki hazajött a gyárból mert csak 2 ezer volt a különbség. Most kezüket lábukat törik a 47 ezres közmunkáért, de hajtanak a 70 ezres rendes munkára is. Motiválva vannak. Ha minden ilyen jól sikerülne, akkor ez egy nagyon sikeres kormány lenne.

komplikato 2012.04.05. 20:40:12

@árnyékgyuri: Rajtad kívül ezt bárki elhiszi? Kéne 800.000, de lassan inkább egymillió munkahely, ehelyett bazz van 200.000 szerencsétlen aki napi 8 órás melóért SEGÉLYT értsed SEGÉLYT kap fizetés helyett? És ez szerinted normális??? Ja és nyilván rengeteg lehetőségük van közben mellette munkát keresni és megbeszélésekre elmenni. Meg ugye "tisztes megélhetést" ád a 63.000-ről 47.000-re csökkentett összeg, mi?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:43:04

@Kompli: De amikor fizetned kéne, akkor behúzod a nyakad, ugye pubi?

Lebuktál segélyes bekaphatod.

komplikato 2012.04.05. 20:48:15

@Báthory: Szeretnél valamit mondani vagy csak ennyire futja a napidíjból? Ismerek rengeteg embert aki a szociális hálózatban dolgozik. Konkrétan ezt tanulták, ezt csinálják évek vagy évtizedek óta. Egyet nem láttam közülük aki szerint nem impotens idióták hoznak a témában törvényeket és szabályokat, akik nem csak ehhez a témához nem értenek, de kábé semmi máshoz sem. Avagy havi 800.000-2 millás fizetéssel (vagy pláne többel) könnyű a más faszát verni a csalánba.

komplikato 2012.04.05. 20:51:38

@Báthory: Ja te vagy az a kretén aki végig floodolta összes blogot Gyurcsány szakdogájával. Konkrétan milyen kormány tisztséget is visel most az a faszkalap? És miként jön pl. ide? Ja sehogy. Ez volt a reggeli eligazításon a pártiskolában?

Doktor Kotász 2012.04.05. 20:51:49

Egy utalvényból nem lehet visszaadni, aki meg csak azt kapja, az hogyan vásárol vele? Mindig névértékre kiszámolja?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:55:38

@Kompli: Jó általában a lumpenek minden cégnél ezt mondják hogy aki a döntéseket hozza az sík hülye.

Még valami?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:56:26

@Kompli: Jajaja, nem is most kellett volna kiderülnie. Nyehehe.

komplikato 2012.04.05. 20:59:13

@Doktor Kotász: Nem érted? Így nem tudja elkocsmázni nyerőgépezni vagy aljas módon gyerekruhára, mosóporra költeni! Vegyen inkább sok zöldséget, mert Matolcsy elvtárs is megmondta a pénz nem boldogít, de a sok színes zöldség igen. (Kár, hogy effektív megfizethetetlen a hazai zöldség.)
Ja, de lehetőleg a CBA-ban, hogy legyen elég zsé a vezetőink zsebében, meg a svájci offshore cégben. :D

komplikato 2012.04.05. 21:03:03

@Báthory: Lol, melóhelyemen van majd' 30 darab középvezető, van vagy kemény 3 köztük aki ért is valamihez. Sejtheted, hogy a másik 27 helyett is ők dolgoznak és azt is, hogy pont nem ők keresnek 1-3 milliót ... Szóval nem képzelem, hanem konkrétan TUDOM.
És kb. annyira hallgatják meg ott a hozzáértőket is mint az összes eddigi kormány, semennyire. Tök mindegy szociális háló, oktatás, egészségügy, mindig is leszarták a szakma véleményét.

És lumpen az a sok gagyi megélhetési politikus aki nem ért semmihez és élő munkatapasztalata közelítőleg nulla perc.

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:03:39

@Kompli: Igy van. Nehogy már a mi vezetőink legyenek gazdagok. Adjuk a franciáknak és nem kell irigykedni, hiszen sose jutsz el oda.

Nyehehehe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:04:33

@Kompli: Neked a kapálás-szántás a munka. Nekik más.

Nyehehe.

árnyékgyuri 2012.04.05. 21:05:57

Igen kellene egy csomó munkahely. De nincs és nem is lesz. Kormányoktól függetlenül, egyszerűen egy csomó embernek a munkája nem kell. Amit egy kormány megtehet: motiválja az embereket a munkára. Ezt most megteszi a kormány. Ez jó. Igen, kevés a 47, de hidd el: sorban állnak ezért is. Sokkal jobb dolgozni mint nemdolgozni.

zellerlevél 2012.04.05. 21:08:19

Mi a baj a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával?
A Kisalföld nevű nívós bulvárlap több cikkben ecsetelte, hogy milyen felháborító: egy 28 éves férfitól, akinek nyolc éve a lábára esett egy hatalmas súly, megvonták a rokkantnyugdíjat.
Nyolc évig kapta, az alatt nem volt képes elvégezni egy támogatott órás, cipész, műszerész szakmunkásképzőt.

A rokkantnyugdíj nem arra lenne való, hogy 21 éves kortól halálog kapja valaki, aki semmit sem tesz a gyógyulásért. Arról nem is beszélve, hogy közben egy részük feketén dolgozik...

A családi pótléknál ugyanez: évtizedek óta nem történik semmi azokkal a szülőnek nem nevezhető véglényekkel, akik a gyerekek utáni járandóságból élnek. Valamit tenni kell azért, hogy a gyerekeik kapják meg azt, amit az adónkból a nevelésükre szánunk. Mondjuk szerintem ez az utalványos dolog nem fog beválni...

Ezeknek az intézkedéseknek nem az a lényege, hogy minden szociális juttatást igénylőt potenciális csalónak tekintsenek, hanem az, hogy a szociális ellátásokkal senki ne élhessen vissza. Mivel ezek a visszaélések a hatvanas évektől kezdve valóságos nemzeti sporttá váltak, nehéz lesz megszüntetni.

(Pár éve a Börzsönyben voltunk nyaralni. Bementünk a boltba, üresek voltak a polcok. Kérdeztük a boltost: várható áru, vagy menjünk Szobra vásárolni? A válasz: "Nem kell, holnap jön a családi, akkor lesz minden de jöjjenek korán, mert amikor a postás elindul, utána már sokan vannak." Másnap láttuk, mit vásároltak a "családi"-ból: szeszt, cukros löttyöket, chipseket, készételeket. Nem alapvető élemiszereket.)

árnyékgyuri 2012.04.05. 21:12:57

Ja cikkbeli megalázás: az nemmegalázó, hogy semmit se csinálsz és semmit se kapsz. Ez korrekt üzlet. De ha dolgozol 8 órát - nem segélyes, hanem rendes munkahelyen - és nincs hiteled mégsem tudod kifizetni a villanyszámlát az az igazi megalázottság. Ha meg hiteled is van az egyszerre nyomor és megalázás. Naná, hogy ezeken segít a kormány. Ez egyszerű és racionális döntés, ellentétben az érzelmektől motivált panelekkel dobálózó cikkíróval.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.04.05. 21:17:18

A poszt jó, helyes, igaz. Egy valamit kell itt világosan látni: Mint sok minden egyéb más "gazdasági intézkedésnek" is, ennek is az _ország lerablása, vagyis a fideszmaffia pénzhez juttatása_ a célja. Ez a lényeg itt barátaim, és nem más. A többi kolonc, függelék, mese.

komplikato 2012.04.05. 21:18:31

Ekkora mellébeszélést:
"Nyolc évig kapta, az alatt nem volt képes elvégezni egy támogatott órás, cipész, műszerész szakmunkásképzőt."

Mi köze a rokkant nyugdíjnak az illető szakképesítéseihez? Ja, semmi.

"A rokkantnyugdíj nem arra lenne való, hogy 21 éves kortól halálog kapja valaki, aki semmit sem tesz a gyógyulásért."

Gyógyulásáért? Te mit szívsz? Rokantságnak azért vannak fokozatai bazz, mert az romlani szokott, nem javulni. Ha hiányzik egy lábad, vagy a fél tüdőd, az neked mikor gyógyul meg szerencsétlen? vagy szerinted ha valaki síbalesetben lesántul, de meggyógyul 12-18 hónap alatt az kap rokkantságit? Jézusom.

zellerlevél 2012.04.05. 21:20:42

@nemorino:

MIért lenne az bonyolult? Legalább négy-öt különböző szervezet most is foglalkozik minden gyerekkel, ezeknek a munkáját kéne összehangolni.

Ha a gyerek rendes, tiszta ruhában megy suliba, oviba, orvoshoz, ha látszik, hogy kap enni, van iskolai felszerelése, képes ember módjára viselkedni, nem kapják rajta a boltban lopáőson, akkor nem kellene piszkálni a családot.

Ha ezek nincsenek meg, akkor az óvodai, iskolai védőnő, az osztályfőnök, az önkormányzat szociális osztálya, ahol segélyt kérnek, kezdjen el vizsgálódni. A következő hónaptól a családi pótlék már mehetne az iskolába (tanszerre, menzára), a védőnek (gyógyszerre), a gyerekvédelemnek (a nála lévő pénzt a felügyeletével költhetné el a szülő: élelmiszerre, ruhára).

Nem olyan bonyulult ez. Egy év alatt be lehetne vezetni még a legellenállóbb csoportokban is, csak a fenti személyeket fokozottan védeni kéne, az ellenük fellépőket keményen büntetni.

Légvárak 2012.04.05. 21:27:51

@Báthory: Látod, neked a legnagyobb problémád a "nyehehehe". Van akit Ausztriában sem tudnak ebből kigyógyítani...

komplikato 2012.04.05. 21:28:37

@zellerlevél: A leírt válaszodnak mi köze ahhoz amit "nemorino" írt és vagy a poszthoz? Vagy te szándékosan kevered a különféle hátrányos helyzetű kisebb csoportokat a teljes magyar lakossággal? Miért is?

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:29:17

@zellerlevél: Nem fogod tudni ezt elmagyarázni a sok blogra gyógyult segílyesnek. Nyehehehe.

Légvárak 2012.04.05. 21:31:56

@árnyékgyuri: Te milyen "rendes" munkahelyekről beszélsz? A multikat leszámítva mindenki úgy indít, hogy, persze, megkapod a 250-et, de minimálra leszel bejelentve. Tudod miért? Mert nem tudja kitermelni a kisvállalkozó az adóterheket. Borítékolom: az ország 80%-a adócsaló.

komplikato 2012.04.05. 21:35:39

Szeretnék látni azoktól akik fikázták a posztot és annak íróját, egy a posztban leírt KONKRÉT dolgokat felsorakoztató ÉS valós tényekkel cáfoló írást, hogy de nem úgy van. Szakmai színvonalon Addig ez marad óvodás fikázás.

soproni1 2012.04.05. 21:38:25

@Légvárak: Tévedsz. 100 százalék. A gyerekeim is már azok,pedig együtt sincsenek 18 évesek. Viszont így jól járnak ők is, meg a különórás tanár is.

soproni1 2012.04.05. 21:39:00

@Légvárak: Tévedsz. 100 százalék. A gyerekeim is már azok,pedig együtt sincsenek 18 évesek. Viszont így jól járnak ők is, meg a különórás tanár is.

Netszamuráj 2012.04.05. 21:46:55

Nem teljesen értem, minek van még a forint. Szüntessék meg, aztán kapja mindenki Erzsi utalványban meg állampapírban a fizetését. ;)

zellerlevél 2012.04.05. 21:50:32

@Kompli:

(Nem személyeskedtem, te se tedd.)

A rokkantnyugdíjasoknak, az utóbbi években a rehab. járadékosoknak a munkaügyi központok folyamatosan indítanak átképzéseket.
Aki nyolc év alatt egyetlen egyet sem akar, hajlandó elvégezni (vagyis olyan végzettséget szerezni, amivel képes munkát végezni), annak miért kéne rokkantnyugdíjat adni? A rokkantnyugdíj töbnyire nem jelenti azt, hogy semmilyen munkát nem tud végezni az illető, hanem azt, hogy az addigi munkáját nem képes elvégezni.

(Mielőtt megkérdőjeleznéd: az elmúlt 12 évben három olyan embert vettünk fel, aki rokkantellátás mellett tanult más szakmát. Többnyire fizikai munka helyett könnyű szellemi munkát igénylő szakmát tanultak.)

Nem tudom, hogy hány olyan emberrel találkoztál, aki rokkantnyugdíjat kapott mondjuk 90 előtt. Én sokkal, főként az utóbbi években, felvételi elbeszélgetésekkor. Pár jellemző mondat: "amikor a férjem beteg lett, a háziorvos mondta, hogy maradjak otthon rokkantságin, hogy ápolhassam, öt évig ápoltam, még ötig otthon voltam, de most megvonták tőlem a szemetek"; "kikészített idegileg a főnököm, ezért lerokkantosíttattam magam, most meg, 20 év után, ötvenöt évesen szégyenszemre munkát kell keressek", "volt egy balesetem, utána elrokkantottak, de most megvonták".. soroljam?

Egy negyvenes, rehab. járadékos férfi jelentkezett időszakos helyettesítésre, nem fizikai munkára. Mondtam neki, hogy szabadságon lévők és betegek helyére keresünk olyan embert, aki egy-egy hétre helyettesítene. Azt mondta, hogy majd szól, amikor jó neki, mert ha adódik valami, amit kézbe fizetnek, akkor ő oda megy. Azóta sem jelentkezett.

És: egyidejűleg létezik a másik véglet is: nálunk jelenleg két rehabos dolgozik: az egyik nálunk dolgozott, fizikai munkát, aztán beteg lett, először rokkantnyugdíjat kapott, most rehab. járadékot. Mellette az elejétől részmunkaidőben portás. Az eredeti munkakörében soha nem fog tudni dolgozni már. De mást képes végezni.

A másik rákos, már több éve, változó az állapota, néha sokat hiányzik, ápolónő volt a szakmája, most részmunkaidőben van nálunk, ő is portás.

De mondhatok más példát is: a születése óta mozgáskorlátozott, kerekesszékes férfi munka mellett egyetemet végzett, lassan meglesz a negyven év szolgálati ideje...
Volt egy alkalmazottunk, akit családi problémák okozta idegkimerülés miatt százalékoltak le. Pár évig dolgozott nálunk részmunkaidőben, míg az ellátást kapta. Utána visszament teljes munkaidőben dolgozni az eredeti munkahelyére, munkakörébe.

Így is lehet. Nyilván nem mindenki képes rá, de az biztos, hogy a többszázezer ember jelentős része képes lenne valamilyen munkára.

Légvárak 2012.04.05. 21:54:47

@Kompli: Tudod, mi a konkrétum? Pl. az egyik legnagyobb kispesti CBA-ban nem tudsz húst (élelmiszer!) vásárolni E-utalvánnyal (tuti, mert barátnőm egy ideje ott dolgozik és ma küldte a mailt), az, hogy a lakosság 1-2 %-a elgépezi a segélyt, mert szerencsétlennek semmire sem elég és primitív módon ebben látja a messiást, az, hogy a rokkantak 1-2%-a csalt és ezért az összes bűnbakká vált, az hogy a dohányosokat megbélyegzik, mert sok az egészségügyi költség (holott egyértelmű, hogy a cukorbetegek és koleszterinben túltengők viszik a "prímet")sorolhatnám még a jobbnál jobb kifogásokat, hogy hogyan tegyük tönkre az országot. Lehet, holnaptól jobbágy adót és tizedet kell fizetned és ha nincs pénzed be sem mehetsz a fővárosba. Ez úgy xar ahogy van - persze nem mindenkinek...s

babraba 2012.04.05. 21:55:14

@árnyékgyuri:
Önkormányzatnál dolgozol? Nem? jahhh... akkor miért nem fizetsz nekik MUNKABÉRT???? Hiszen ők dolgoznak! Vagy egyszerű (olcsóbb) közmunkásként alkalmazni? hmmm...

zellerlevél 2012.04.05. 21:56:51

@Báthory:

Tudom. :)

Csak optimista vagyok, és mindig remélem, hogy minden emberben van arra fogékonyság, hogy meghallja a józanabb hangokat is.

(Ezért aztán pl. a személyeskedésért egyszer szólok, a második után az illetőt figyelmen kívül hagyom.)

Légvárak 2012.04.05. 22:00:13

@zellerlevél: Te komolyan gondolod, hogy ettől Magyarország kikerül a xarból? Vagy csak írtál valamit, mert van időd...

zellerlevél 2012.04.05. 22:00:52

@Netszamuráj:

:) Ha belegondolunk, hogy egyiknek sincs klasszikus értelemben vett fedezete, akkor nem sok különbség van köztük.

zellerlevél 2012.04.05. 22:06:06

@Légvárak:

Mo. csak úgy tud kimászni ebből a helyzetből, ha megváltozik a többség hozzáállása a világhoz, a munkához, a közösségi szolgáltatásokhoz.
Akinek józan paraszti ésszel nem megy (mert elissza a gyerek után a kapott segélyt, családi pótlékot, gyest; mert azt hiszi, hogy munka nélkül lehet élni), annak majd menni fog kényszerből.

Légvárak 2012.04.05. 22:10:38

@soproni1: Bocsi, igazad lehet, pl. egy belvárosi Match-közértben is borítékban kapják a fizetésük többi részét, valamint a biztonsági őrök be sincsenek jelentve, ők pl. a Nyugati parkolójában kocsiból a 90-et 13-15 óra munkáért...

Légvárak 2012.04.05. 22:13:06

@zellerlevél: Még egyszer leírom: a többség nem gépezik és nem issza el a segélyt. Ez a ti propaganda-dumátok. Éltem vidéken elég sokat és tudom...

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:14:45

@Sir Galahad: "A családi pótlék is egy része csak a jövedelemnek, semmi baj nincs azzal, ha utalványban adják - a fizetésemet készpénzben utalják még mindig. "
Nálad , barátom,...nálad ! De van ahol csak ez van ...és a segély . És mi a faszt kezdjen vele a csórikám Alsóbödröncén ?...Főleg ha kéz alól venne tüzifát,..mert megfagynak ?!

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:17:59

@Légvárak: "Még egyszer leírom: a többség nem gépezik és nem issza el a segélyt. Ez a ti propaganda-dumátok. Éltem vidéken elég sokat és tudom... "
Folytatom a gondolatmeneted : és a részegeseknek ,gépezőknek fagyott kutyaszarban is adhatod ,..azt is beváltják és elisszák...tehát nem ez a megoldás . Az gyanúm , valakik nagyon nagyot fognak kaszálni ezen a "kártyabizniszen " !!!

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:20:09

@mulire93: Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megfelelő munkát találjon magának, csak nem kéne válogatni annyira és "tenni" kell érte valamit, ahogy a címben.

Hahóóó, ébresztőőőő ! menjél már el egy szabolcsi kisfaluba,....mennyi munkalehetőség van ?! fideszgyík...

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:20:40

@Légvárak: Akkor mi baja a jeggyel? A Niggerek mindig is jegyben kapták a munkanélkülit ámerikában.

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:21:32

@dr kíváncsivagyok: Ja igen, oda is kéne neki vinni a melóhelyet, esetleg haza a TV elé. Nehehehheeh.

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:22:44

@zellerlevél: "Nyilván nem mindenki képes rá, de az biztos, hogy a többszázezer ember jelentős része képes lenne valamilyen munkára. "
A hangsúly ezen van : 1.)" nem mindenki képes rá " 2.) ha lenne munka.....

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:23:09

@dr kíváncsivagyok: Miért nem zavart senkit, hogy a kártyabizniszen eddig is kaszált valaki? Nyeheheheh.
Csak nem az Index hirdetői az érintett francia cégek? Hehe-haha.

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:25:30

@Báthory: "Ja igen, oda is kéne neki vinni a melóhelyet, esetleg haza a TV elé. Nehehehheeh. "
Nem,..minimálbérért adjál néki munkát 200 km - re...és rámegy a bére az utazásra - szállásra...
Vagy vásárolja fel a vezéred haverja a maradék földeket is a falujuk határában ..és fogadja őket örökbe ( vagy lője Őket gödörbe....).

bigthereal 2012.04.05. 22:25:40

ez nagyon zagyva írás...

el kéne dönteni, kikről is szól, a mentálisan érintettekről, vagy a mély-szegénységben élőkről, esetleg ezek metszetéről.
vagy a cigányokról.

a 60 milliárdos szám honnan jött ki?
forrás?

és miért kegyetlen és megalázó az, ha nem pénzt kapnak, hanem olyan formában érkezik a támogatás, amire úgyis elköltik?

évuska 2012.04.05. 22:26:08

@Sir Galahad: most nagyon megijedtem, nem is panaszkodom többet, mert nem adsz az adóforintjaidból

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 22:26:26

@Báthory: Nyeheheheh. miért nem baszod szájba anyádat a nyekegéseddel !?

portugéza 2012.04.05. 22:27:04

@zellerlevél: 1000%-ban egyetértek, amit a rokkantnyugdíjasokról írsz. Bizony, a régi rendszer hibája volt, hogy élethosszig tartó státuszt jelentett. Ez nem ösztönzött az átképzésre, az egészségi állapotnak megfelelő munka keresésére. Pontosabban utóbbira csak feketén.

Alapvetően háromféle rokkantnyugdíjas volt: 1. a valóban beteg, sérült emberek – jogosan kapták az ellátást. 2. a csalók, akik többnyire feketén dolgoztak.

A 3. kategória: valamilyen szinten betegek voltak ugyan, de munkaképesek. Na, ők rájátszottak a bajukra, ha a munkahelyükön szorult a hurok, elővették a „tartalék” betegségüket, elindították a leszázalékolásukat. De miért is volt az baj, hogy munkanélküli ellátásként funkcionált a rokkantnyugdíj? Ha később lett volna legális munka, nem adták vissza a rokkant státuszukat, életük végéig igényt tartottak a havi apanázsra. És ahogy írtad, nem is képezték magukat, csúnyán szólva a betegségükből akartak megélni. Arról nem beszélve, hogy sokan különböző szintű egészségi problémával is dolgoznak, mert nem akarták/tudták magukat lerokkantosítani.

Általában a két szélsőséges vélemény szokott ütközni a rokknatnyugdíjasokkal kapcsolatban: az egyik szerint a felük-kétharmaduk csaló, a másik véglet szerint meg 800 ezer tolószékes, mozgássérült, fogyatékos ember van az országban. Az igazság nyilván a kettő között van. Sokan pl. cukorbetegséggel, deréktáji fájdalmakkal (kövérség miatt) vagy magas vérnyomással voltak „rokkantak”. Vagy idegi alapon úgymond. Meg a rokkant vállalkozók is érdekesek voltak, az ő esetükben a rokinyugdíjnak még a munkanélküli segélyt helyettesítő szerepe is okafogyottá vált!

Végül egy tipikus magyar történet: női (maszek) fodrász szomszédom 10 éve lerokkantosította magát, egyúttal visszaadta az egyéni vállalkozói engedélyét és feketén fogadja tovább a vendégeit. Az ízületeivel százalékolták le, de akkor hogy tud dolgozni??? Sőt, takarítani is eljár, ott is kell cibálni a porszívót, felmosni, stb. Az utcán nálam gyorsabban szedi a lábait, pedig feleannyi idős vagyok, mint ő. Nagyon súlyos beteg lehet, nagy fájdalmakkal.

Írta valaki itt, hogy mitől lesz jobb, ha szigorítjuk a szociális ellátásokat? Van egy olyan összefüggés, hogy a munkát terhelő adók, járulékok, elsősorban a munkaadói oldalon, azért ilyen magasak, mert kevés a (legálisan) dolgozó, kevés embertől kell sok pénzt behajtani. A magas munkaadói közterhek gátolják a (legális) foglalkoztatást. Ördögi kör: minél több embert tartunk el, annál kevesebb másiknak jut (legális) munkahely.

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:28:15

@dr kíváncsivagyok: Nem, igazad van. Ilyet nem szabad. Ami jár 'a jár!

Hitelbül. Maj' ki lesz fizetve!

Légvárak 2012.04.05. 22:32:49

@Báthory: Ok. persze nem csak niggerek vannak itt. Más: holnaptól neked jegyben jár a fizetésed. A jegyet csak cipőfűzőre és cipőkrémre költheted. Élelmes vagy, nem? Keress egy olyan cipőkellék-kereskedőt aki mellesleg plazma-TV üzlettel is foglalkozik. Megvan? Rendben. Cseréld el az utalványodat mondjuk plazma TV-re. Sikerült? Ügyi vagy! Akkor most keress egy péket aki plazma TV-kkel is üzletel. Megvan? Akkor már van kiflid. Már csak zsírt kell szerezned hozzá...
Jah, hogy te nem vagy nigger? Akkor mi a f@szt írogatsz a niggereknek?

évuska 2012.04.05. 22:36:25

@Sir Galahad: A gyerek, az bizony könnyen lesz, minden második-harmadik nagy meglepetés. Ilyen az élet. Közben azért mégis hiányzik néhány százezer gyerek a korfáról. Tőlem magyarórán Jókai-regény kapcsán 13 évesek kérdezték, nem lehetne-e a szegényeknek megtiltani az egynél több gyereket, de szerencsére lehurrogták az osztálytársak értelmes érvekkel hamar.

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:37:05

@Légvárak: Fizetés? A fizetés ugyi forintba van.

Ha meg a niggerek nem tudnak megélni, akkor arra költik amire adják nekik és mosolyognak hozzá.

Pont ezt várom én is az adósomtól, márpedig az én pénzemet osztják.

Persze aki kivesz a rencerbő annak nem teccik. De kit érdekel, nemigaz?

pandacsökiboborján 2012.04.05. 22:41:55

cigány=szegény.
és nem évi 60 milliárdba,hanem kb. 500 milliárdba kerülnek tb.oktatás,börtön stb...
lehet őket sajnálni,de jobb lenne a világ nélkülük

pandacsökiboborján 2012.04.05. 22:45:40

ja és az evolúció nem torelálja az életképteleneket...szar ügy,de ha Kanada nem,talán egy back to India bejöhet még

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:47:04

@pandacsökiboborján: Cigányok sem hülyék hogy olyan helyre menjenek ahol nincs szocháló.

Ahhoz itthon lőni kéne rájuk. Nyehehehe.

zellerlevél 2012.04.05. 22:50:12

@dr kíváncsivagyok:

Két hete hirdettünk szakács állást az üzemi konyhánkra. Volt összesen 32 telefon. A többségüknek nem volt végzettsége. Akinek volt, azok közül majd a fele kikötötte, hogy csak a nyári szezon után jön. (Vagyis: ha véget ér a Balatonon a fekete munkalehetőség.) Néhányan kiestek a rostán egyéb okból (kevesellték a bért; zsebbe is akartak "kiegészítést"; messze van a munkahely a buszmegállótól - belváros!).
Maradtak öten, akitet behívtam.
Az egyik kijelentette, hogy hétvégén és ünnepen nem dolgozik. (A hirdetésben benne volt, hogy kell.)
A másik alig bírt járni, két perc várakozás miatt széket kért, hogy nem tud állni. Főzni hogy tudna?
A harmadik elmesélte, hogy az előző helyéről azért jött el, mert kidobták, amikor feljelentette a közvetlen főnökét, meg a cég vezetőjét. Az elmúlt két évben négy munkahelye volt, mindegyik három hónapon belül megszünt.
A negyedikről kiderült, hogy nincs végzettsége. Még ez sem lett volna baj, ha hajlandó rá, hogy elvégezze a szakács tanfolyamot (három féléves indul most éppen a városban), tanulmányi szerződéssel, úgy, hogy a felét fizetjük, de erre nem volt hajlandó.
Az ötödik el sem jött.

A megyei jogú város munkanélküli hivatala közel száz munkanélküli szakácsot tart nyilván a megyében.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt a kijelentést, hogy úgy általában nincs munka, már nagyon régen nem tudom komolyan venni.

komplikato 2012.04.05. 22:51:43

@mulire93: "Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megfelelő munkát találjon"

Nyilván azért jut a munkaügyi központra heti 3000 új jelentkező és kemény 25-30 állás. Nyilván azért küld már kínjában a Munkaügyi Központ állásajánlatokat Németországból, Ausztriából, Angliából, stb. mert olyan kúrva sok munkahely van. Nyilván azért dolgozik már több mint 130.000 magyar kint. Aha. Nyilván csak szívatásból van 200.000 "közmunkás", mert nem árulják nekik el hol lehet állást találni.

pandacsökiboborján 2012.04.05. 22:51:49

hát itt a megoldás! Le kell bontani a szochálót. Ez már el kezdődött,csak cigányhitler és pártja politikai elődjéhez hasonlóan a magyarokat szopatja és nem kolompárékat...

Légvárak 2012.04.05. 22:54:35

@pandacsökiboborján: Szerintem az időseket is ki kéne nyírni! Azért vigyázz, nehogy megöregedj!

komplikato 2012.04.05. 22:55:09

@árnyékgyuri: "Kormányoktól függetlenül, ..."
Egy lópikulát, igen is a kormányon múlik, hogy itt lesz új munkahely vagy Szlovákiában, Romániában, stb. Mint ahogy az is, hogy leépít a Nokia, Philips és a többek vagy sem. Vagy például a csodás gazdaságélénkítő program is, aminek folyományaként a kereskedelem romokba dőlt, januárban még "csak" a boltok nagy része zárt be, most már egyre több élelmiszer bolt (köztük pár CBA, Coop, stb is!), meg az olcsó kifőzdék mennek csődbe sorban.

pandacsökiboborján 2012.04.05. 22:56:55

@Légvárak: erről beszélek bakker:először a magyarokat nyírják ki asaját hazájukban,jó reggelt!

Légvárak 2012.04.05. 22:58:20

@zellerlevél: Valamit itt is elfelejtesz: aki jó szakács és érti a szakmát az nem válaszol hirdetésre. Annak mindig van állása...

komplikato 2012.04.05. 23:00:28

@pandacsökiboborján: Bontsák le, számoljanak a következményekkel, de akkor a pénzt meg hagyják ott a cégeknél és embereknél amit elvileg erre a célra nyúlnak le.

zellerlevél 2012.04.05. 23:03:35

@Légvárak:

Valóban. Vagy csak rövid ideig nincs neki.
(Van négy jó szakácsunk. Ők is hirdetésre jelentkeztek, egyik nálunk szerzett szakmunkásbizonyítványt.)
Nem adtuk fel, ősszel kell valaki egy nyugdíjba menő helyére. Addigra találunk, csak jobb lett volna, ha van ideje a betanulásra.

pandacsökiboborján 2012.04.05. 23:04:10

@Kompli: ja a magyar cégeknél,amik nem akarnak annyit se fizetni,mint egy osztrák cég 1 hétre. Magyarország már csak agonizál és nincs sok hátra.
good by

komplikato 2012.04.05. 23:10:15

@zellerlevél: A vendéglátáshoz nem értek, de van egy ismerősöm aki chéf volt egy Michelin csillagos helyen ... aztán fogta magát és elment nagyfőnöknek valami gagyi tömegétkeztetési céghez többszörös fizetésért. Én buta fejjel azt hittem megfizetik olyan helyen, ahol arany bevonatú tortaszeleteke árulnak az arra ácsingózóknak, de nem.

katalinnagy 2012.04.05. 23:44:23

@fifibá55: Elképesztő az az arrogancia, ahogyan legtöbbek nyilatkoznak agyhúgyköves segélyezettekről, akik nyilván felmérni sem képesek mi szolgálja érdekeiket, nemhogy kiállni azok mellett. Amit ez a fasiszta kormány és holdudvara művel a szegényekkel az gyomorforgatóan undorító, és felér egy népirtással. A négy fiamat 13 éve nevelem egyedül, itt jegyzem meg, hogy érettségim van és két szakmám, mielőtt jönnének sokan a gusztustalan sztereotípiáikkal, anno volt férjem uránbányász volt, így alakult ki a nagy család. A gyerekeim műveletlenségi fokáról annyit, hogy a legnagyobbnak még sikerült kifutni, ő egyetemen dolgozik, a legkisebb még középiskolás, de már középfokú nyelvvizsgája van. Én viszont mostanára lebetegedtem, rákgyanúval vizsgáltak hónapokig, gerincsérvem, magas vérnyomásom, szívproblémám van. Egy további gyermekem egyetemista, másik pedig munkanélküli. Az apa pedig nem hajlandó gyerektartást fizetni mióta a kormány átminősítette a 120 ezer forintos rokkantnyugdíját, és az letilthatatlanná vált!!!! azóta egy jövedelempótló támogatásunk, egy szociális segélyünk, és egy családi pótlékunk van, összesen 60 ezer forint értékben, minthogy a kormány ezek összegét is lecsökkentette 16 ezer forinttal! Ha a kormány valóban bevezeti a jegyrendszerét, éljen és virágozzék simicska úr! a maradék nyomorult 60 ezrünket csak és kizárólag Erzsébet utalványban kapjuk ezek után, mert dicső kormányunk fogyatékos lumpenekként bánik el velünk. Nos, ebből hogy fizessünk áramot,telefont netet, hogyan közlekedjünk vásároljunk gyógyszert, esetleg egy cipőt? ja, a tisztálkodást még nem említettem! Üljünk otthon a sötét, hideg lakásban, tájékozatlanul, ápolatlanul, rongyokban, és zabáljuk a számunkra kijelölt élelmiszert? És utána, ugye mi leszünk a bűnösök, ha az így is szinte lehetetlen munkavállalás (mert hogy nincs) végképp elérhetetlenné válik? És ezek visítoznak, hogy fogy a magyar? Kurvára megérte gyermeket vállalni, és ráadást még kitartani és egyedül felnevelni őket, ha mostanra a vízcsapból is az ömlik, hogy én döntöttem romba ezt a kies országot, nyilván cigány vagyok, naplopó, fogyatékos, esetleg szenvedélybeteg lumpen, és egyébként is dögöljek meg, a gyermekeim nyilván meg szart sem érnek, mivel nem multimilliomos családi háttérrel rendelkeznek, ha a 28 éves nagy fiam nem támogatná a fizetéséből az öccseit, már rég végünk lenne, na de neki élettársa van, persze, saját gyermekre így gondolni se tud. Egyetlen megoldás marad, ebből a mocskos országból elmenekülni. Oszt röfögjön az itt maradt embertelen, rosszindulatú, pöffeszkedő, vagy dúsgazdag bagázs egymás fülibe a továbbiakban, csak akkor lesz nagyon nagy gáz, ha már nem marad, akiket kizsákmányolhatnak és sarcolhatnak,mert az vagy beledöglik, vagy elmenekül. Sebaj, akkor majd legalább egymásnak esnek...

[c] 2012.04.06. 00:08:38

@zellerlevél: "A másik alig bírt járni, két perc várakozás miatt széket kért, hogy nem tud állni. Főzni hogy tudna? "

Azt mondjuk nem értem, hogy ő miért a "nem akar dolgozni" kategóriába esik.

Reggie 2012.04.06. 00:37:44

@katalinnagy: Szelsoseges esetet mindig lehet talalni, atlagban viszont igaza van.

midnight coder 2012.04.06. 06:10:32

@katalinnagy: A négy gyerekből egy sem dolgozik ?

Azt kellene felfogni, hogy amit a szociális juttatásként kapsz, az nem a levegőből hulló manna, azért mások keményen megdolgoznak. Örülj, hogy egyáltalán kaptok valamit.

Azon visítozni pedig hogy jaj de szar ez a rendszer, miközben az egyik gyereked egyetemista, a másik ott tanul, a másik kettő meg középiskolás...

Az én anyukám azért nem tanulhatott anno tovább, mert kellett a pénz az öccse taníttatására, és néha ennie is alig volt mit. És nem a csúf gonosz kapitalizmusban, hanem a Kádár rendszer fénykorában.

midnight coder 2012.04.06. 06:36:00

@midnight coder: Ps. Azért persze az érettségiig anyukám is eljutott, de az egyetemre már nem - pedig kitűnő tanuló volt, pedig akkor nem annyi volt egy középiskola mint most. És ehhez a nagyszüleim iszonyú sokat dolgoztak, és nagyon takarékosan éltek. Internet ? Még ma is emlékszem amikor gyerekként ott voltam náluk délutánonként, és estig ücsörögtek a sötétben, és csak vacsorára gyújtották fel a villanyt. Pedig ez már a 80-as években volt, amikor már viszonylag nagy volt a jólét és még olcsó az energia, és inkább csak megszokásból takarékoskodtak az árammal.

lima31 2012.04.06. 07:27:05

Szó sincs megalázásról. Ez egy üzlet kedveseim, na, nem nektek, vikinek és barátainak, világos?

katalinnagy 2012.04.06. 07:41:12

@midnight coder: Úgy látom, szövegértelmezési problémáid vannak. Még csak végig sem olvastad tisztességgel amit leírtam, csak élből mocskolódsz. A legnagyobb fiam az egyetemen DOLGOZIK, mint programozó matematikus, ám amíg tanult végig dolgozott és önmagát finanszírozta, bocsesz. A másik még egyetemista, ám nyilván ő is dolgozik is, különben lakni sem tudna, mert koleszt nem kapott. A legkisebb jövőre érettségizik, persze, neked jobban tetszene, ha elvárt módon segghülye lenne :). A munkanélküli, bár szakmája van, legutóbb a cigányokkal bozótot irtott, én pedig 13 év magányos küzdelem után nem a láblógázástól lettem munkaképtelen beteg. Továbbá a rendszernek kurvára semmi köze ahhoz, milyen szellemi teljesítményt nyújtanak, ez az ő egyéni produktumuk, mindehhez hatalmas fanatizmus, és kemény munka kellett, hogy ne roppanjunk össze, és ne süllyedjünk a béka segge alá ilyen miliőben, ami pl. a te hszedből is árad. "Kapni" pedig nem ennyit kéne, hanem minimum a tripláját, több okból is. Egyrészt az ország jövője, leginkább a szellemi innovációtól függ, semmi mástól kilábalni nem fog tudni ez az ország a szarból, csak abból, ami a fejekben hasznosítható tudásból összegyűlik. Másrészt, ha egy ország népessége pusztul, és ez is szociális katasztrófával fenyeget, alapból az anyaságot munkaként kellene végre ELISMERNI, és minimum egy minimálbérrel honorálni. Harmadrészt, amit idelöknek baromira nem adomány, hanem annak csak töredékrésznyi VISSZAOSZTÁSA, amit előzőleg már különböző járulékok formájában beszedtek. Például TŐLEM is,amikor még bírtam dolgozni. Végül, de nem utolsósorban az ország totális lepusztulása NEM miattunk, nem a segilykéktül, és még csak nem is a cigányok léte miatt van, hanem a politikai elit példátlan szabad rablásától, aminek során a népvagyont cca 15%-os áron elkótyavetyélték, idegen kézre juttatták, vagy saját zsebükbe süllyesztették. Megjegyzem, a befolyt összegből anno röhögve ki lehetett volna fizetni a kádári éra alatt összegyűlt államadósságot is! Ám amíg ezt a emberek nem fogják végre fel, és fikarcnyi szolidaritás sincs bennük, tovább folyhat háborítatlanul a népnyúzás, mert a kizsákmányoltak egymást fogják gyapálni, nem pedig összefogni, és végre azok ellen fordulni, akik bajaik okozói.

Reggie 2012.04.06. 07:50:02

@katalinnagy:
a) Anyasagot munkakent? Jo vicc. A gyerekednek adod a szamlat a meseolvasasert vagy az apjanak. Nefelejts el adni, mert kulonben adot csalsz.

b) 180/ho a semmire? Fizettel te egyaltalan ennyi SZJA-t havonta? Ha igen, akkor hol van a felretett penz, vagy elszortad mind?

Pont az olyanok miatt, mint te, nincs az emberekben szolidaritas. Szarban van az orszag, kevesebb mint 4 millio ember tart el magan kivul meg 6-ot. Te meg agresszivan koveteled a penzt (mert ugyen neked minden jar), ahelyett, hogy megkoszonned, hogy eltartunk. Szart erdemelsz nem kakaot.

lima31 2012.04.06. 08:12:22

@Reggie:

Fogalmad sincs arról mit írsz mi? Drága barátom:)

"pont az olyanok miatt"

- Tanuld, meg, hogy nem mindenkit kell hülyének nézni. Segítség ahhoz, hogy megértsd a rendszert amiben élsz, íme:

Vezess végig egyetlen terméket a kezdettől a befejezésig, ez legyen a kenyér. Fontos, hogy a kenyér legyen!
További segítség Neked a tanuláshoz és a megértéshez:

Onnan indul a kenyér, hogy szükség van a termőföldre (tudod meg kell venni ADÓVAL növelt érért) Ott ér véget a kenyér útja amikor papírt és vizet használsz, hogy megszabadulj a látványától és a szagától (budi, trón, bármi).
A köztest próbáld meg pontosan pótolni és lásd meg mi történik! Okosodni fogsz!

katalinnagy 2012.04.06. 08:15:18

Nem követelek én semmit,öreg :) karitatív tevékenységként megpróbáltam némi fényt csempészni koponyád sötétjébe. Esetedben, ez látom esélytelen, de ha egyetlen ember akad, aki elolvassa mindazt, amit eddig leírtam, és elkezd gondolkodni, már nem volt hiábavaló.

Reggie 2012.04.06. 08:41:25

@katalinnagy: Ahhoz talan a te koponyadba kene eloszor fenyt csempeszni. Az a baj, hogy ha elolvassak amit irsz azon kezdenek el gondolkodni, hogy miert kell ilyen emberek kozott elni, mint te.

PetriGabor 2012.04.06. 08:44:09

Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a fent leírt folyamatok nem egyediek, a Magyarországon tapasztalható történésekhez hasonlóak máshol az EU-ban is vannak...
Angliában például krónikus betegeket kényszeríthetnek (akár utolsó stádiumos rákban szenvedőket) közösségi munkára, különben azok elveszíthetik járadékukat. www.guardian.co.uk/society/2011/nov/08/unemployed-risk-losing-benefits
Csehországban tervek szerint állítólag olyan mágneskártyára utalnák a segélyt, amely a használó minden vásárlását, annak helyét, idejét, a vásárlott termékeket is rögzítené. Emberjogi szempontból súlyosan aggályos tervezet!
A megszorítások politikája egész Európán végigsöpör, az Orbán-kormány által bevezetett/-endő intézkedések nem egyediek sajnos, a gazdasági válság kormányok tucatjainak kiváló apropó arra, hogy szegénységben élőkön és fogyatékos embereken "verjék el a port". Sajnálatos, hogy a magyar sajtó csak kevés hírt ad arról, mekkora mértékű társadalmi tiltakozások vannak Nyugat-Európában folyamatosan: sztrájkok, tiltakozások, tüntetések, aktív sajtózás, társadalmi akciók.
Ezen az oldalon egy nemzetközi fogyatékosügyi civil szervezet híreit lehet olvasni ez ügyben: enil.eu/tag/disability-cuts-in-europe/

lima31 2012.04.06. 08:59:48

@Lodger:

a válságot éppen azok az ember lények okozták akik most rajtad szorítanak, bassza meg.

katalinnagy 2012.04.06. 09:06:52

@Reggie: ezt bízzuk az olvasókra :). Egyébként azt figyeltem meg,ahol valaki értéket próbál meg képviselni, vagy öntudattal rámutat a bajok valódi gyökereire, ott menten megjelennek a hozzád hasonlók. Remélem, fizetnek is a tevékenységedért P, de az a helyzet, a sötét gonoszságot nem lehet a végtelenségig fenntartani. Előbb-utóbb a zemberek felébrednek...

mocc 2012.04.06. 09:59:37

Reggie: Szóval szerinted úgy van rendben a világ, hogy a négy gyerekét tisztességgel, egyedülállóként felnevelő anya, aki a 4 gyereket évtizedekig a munkabéréből etette-ruházta-taníttatta, mellette nevelte és szerette őket, plusz háztartást vezetett főzött-mosott takarított 4 gyerekre és 1 fizetésből gazdálkodta ki 5 ember megélhetését, most kussoljon és örüljön, hogy nem lövik a Dunába, mert megrendült az egészsége abban a munkában, pszichés terhelésben,aminek te a felét se bírnád. Ocsmány véglény az ilyen, nem érdemled meg, hogy embernek tartsanak.

fifibá55 2012.04.06. 10:14:05

@lima31: "éppen azok az ember lények okozták.."
Is. Mi is benne voltunk/vagyunk, alaposan.

Katzenstreu 2012.04.06. 11:38:06

@alib: Ez még tőled is gyenge. Egyeztess barátaiddal, hogy meddig utaznak a megszorításokban.

Reggie 2012.04.06. 11:42:15

@katalinnagy: Nagyon nem a lenyegere mutattal ra, egyedul a politikusokkal kapcsolatban van igazad. Melle konzervalnad a megelhetesi szulest es nagyobb teret nyujtanal a visszaeleseknek, mert azzal te konkretan(es ertem en, hogy nem visszaelokent) jol jarnal. Nem veletlen megy jelenleg ezzel szembe a trend. Emellett abbol is elege van a dolgozo embereknek, hogy mindenkinek minden jar, ok meg a sor legvegen vannak. Meg kene erteni, hogy az jar legfeljebb ami jut.

@mocc: Olvasd ujra mit irtam, talan masodjara sikerul megerteni.

punciuspilatus 2012.04.06. 13:06:31

@Reggie: ha valakinek támogatást kell adni, akkor pont a kicsit megcsúszott, de amúgy teljesen jó úton lévőknek kell. katalinnagy és kiscsaládja pont ilyen, picit megtámogatná őket az állam, nyerne pár db kulturális tőkével rendelkező, adófizető állampolgárt. ha hagyja őket bebukni, csak a segélykérők számát növeli.

punciuspilatus 2012.04.06. 14:36:43

a rokkantnyugdíjas témához pedig annyit szeretnék hozzáfűzni, h tavaly és végén 305 ezer korhatár alatti volt. szeretik a korhatáron felülieket is hozzájuk csapni, de ők rendes nyugdíjat kapnak, nem rokkantsági ellátást. a 305 ezerből pedig roppant kíváncsi leszek, hány főt tudnak visszazavarni, pláne h pár éve (talán 2005/2006-ban) felülvizsgáltak mindenkit.

zellerlevél 2012.04.06. 15:51:33

@tea fan: Szerintem nem is írtam azt. az a hozzászólás a "nincs munka" témáról szólt.

Sir Galahad 2012.04.06. 21:19:00

@évuska: Pedig lehet, hogy bizonyos szempontból igaza volt a kérdezőnek. Értem én, hogy mindenki szeretne gyereket... én meg szeretnék mondjuk egy jó sportkocsit. Összedobjátok nekem rá a pénzt? Mert a felelőtlenül vállalt gyerekekre kénytelenek vagyunk összedobni a pénzt az adónkon keresztül.

Sir Galahad 2012.04.06. 21:20:11

@évuska: Sajnos adok, mert nem szólhatok bele az adóforintjaim elköltésébe...

Sir Galahad 2012.04.06. 21:21:23

@dr kíváncsivagyok: Sokadjára leírom, hogy a tervek szerint az ilyen juttatások EGY RÉSZÉT adnák utalványban, tehát lenne kp. is.

lima31 2012.04.07. 06:57:16

@fifibá55:

55 évesen talán alaposan benne vagy, legyél abban biztos, hogy Én nem. A fiatalabbakról nem is szólva...

Az Állam fogalma mindig sokat segít a megértésben, "a néptől elkülönült" szakasz igazán sokat mondó...

évuska 2012.04.07. 10:37:20

@Sir Galahad: Sok szempontból összedobja neked a társadalom, hogy autózhass, útépítéssel, a borzalmasan drága infrastruktúra fenntartásával, az autó költségként való elszámolhatóságával. A gyerek viszont nem önző hobbi. Ha megszületik, márpedig megszületik mindenhol, akkor az egész társadalomnak az az érdeke, hogy esélyt kapjon. Éppen azért, hogy később ő is hasznos tag legyen.

Bírom ezt a középosztálybeli körülményfetisiszta attitűdöt: gyereket csak jókor, jó helyen, megfelelő körülmények közé, a többi az felelőtlen, minek szaporodik... pedig ugyanattól esünk mindannyian teherbe, bármelyikünket érhet meglepetés, és szemforgatás azokon számonkérni a tudatos családtervezést, akiknek szociokulturálisan, anyagilag nem jön szóba a korszerű fogamzásgátlás, és akiket a többségi társadalom lenéz és kirekeszt.

Reggie 2012.04.07. 12:33:21

@évuska: Addig onzo hobbi, amig garantaltan csak plusz terhet fog jelenteni. Marpedig aki annyira szarik a gyerekre, hogy iskolaba sem hajlando kuldeni, az ez a kategoria. Ezek altalaban szinte kizarolag a segelyen elnek. Ezert kell korlatozni a segelyuk felhasznalhatosagat.

évuska 2012.04.07. 19:07:05

Nincs garantáltan terhet jelentő gyerek, ember: esélyt kell kapnia. Képzést, segítséget, elfogadást, munkalehetőséget, infrastruktúrát, mindez neked vagy nekem annyira természetes, hogy észre sem vesszük. Kíváncsi lennék azért, hogyan szeretnéd korlátozni, visszaszorítani az esélytelenek gyerekvállalását: ők haljanak éhen, tűnjenek el? Nem fognak. Tényleg érdekelne, hogy az emberi normák, demokratikus meggyőződéseink figyelembe vételével hogyan tudnád ezt a jog nyelvén megfogalmazni.

Egyébként megmondom, ki az önző hobbi: a jól menő pár tárgyakkal, különórákkal kibélelt, fúvó szél ellen beoltott egy szem gyereke, kocsiba be, kocsiból ki, mérhetetlenül pazarló és önző, jogot formáló életre nevelik, később protekcióval egyengetik az egész életét.

Sir Galahad 2012.04.07. 19:14:42

@évuska: Nem Évuska, ha én mondjuk autót veszek, ahhoz legfeljebb töredékben járul hozzá a társadalom, a felelőtlenül vállalt gyerekek felneveléséhez viszont döntő részben. "Ha megszületik, márpedig megszületik mindenhol" - na ez a baj. Szerintem nem körülményfetisiszta az attitűdöm. Én 2 gyereket vállaltam, mert ennyit tudok a jövedelmemből biztonsággal felnevelni. De miért vállal 8-at az, akinek esélye sincs olyan jövedelemre, amiből akár csak egyet is felnevelhetne? Jogos, hogy nehéz számon kérni a fogamzásgátlást a szerény körülmények között élők nagy részén - ha azt mondanád, legyen lehetőségük ingyenes fogamzásgátlásra, támogatnám. De azért az mégiscsak elgondolkoztató, hogy ha valaki örökbe akar fogadni egy gyereket, a hatóságok aprólékosan megnézik, milyen körülmények közé érkezik az apróság - szülni viszont bármilyen körülmények közé lehet. És igen, a gyerek a hátrányos helyzetű családok egy jelentős részénél tényleg nem hobbi, hanem megélhetési forrás.

szarkafarka 2012.04.07. 22:24:59

@Sir Galahad: Bejegyzeseddel en is egyetertek es utolso mondata nagyon is igaz de a falvedök erösen tagadjak...

Sir Galahad 2012.04.08. 10:48:09

@évuska: Egyébként nem tudom, nekem szólt-e a feljebb lévő kérdéssor, mert nem címezted nekem ("Kíváncsi lennék azért, hogyan szeretnéd korlátozni, visszaszorítani az esélytelenek gyerekvállalását: ők haljanak éhen, tűnjenek el? Nem fognak. Tényleg érdekelne, hogy az emberi normák, demokratikus meggyőződéseink figyelembe vételével hogyan tudnád ezt a jog nyelvén megfogalmazni."), de ha igen, szívesen megválaszolom. Az esélytelenek éhenhalását természetesen ép eszű ember nem akarhatja, az azonban jogos elvárás egyéni és társadalmi, állami szinten is, hogy mindenki annyi terhet vállaljon, amennyit maga elbír, és ne másoktól várja, hogy helyette helytálljanak. Abban természetesen igazad van, hogy a jelenlegi szélsőségesen liberális törvényi-világnézeti keretek között ennek a megoldása (sok más, hasonló problémával együtt) illúzió. Először a tiédhez hasonló gondolkodási sémákat kell meghaladni, ezt követően lehet megoldást keresni és találni. Jó jel, hogy az ország és a világ ebbe az irányba halad, de ezt egyik napról a másikra várni nem lehet - türelem kell hozzá.

évuska 2012.04.08. 12:51:21

@Sir Galahad: Engem nagyon zavar ez a sok kéne, lehetne, meg az előírása annak, hogy mások mit csináljanak, sőt, a megmondása annak, hogy jelenleg mit csinálnak. Szóval ne should meg would, hanem bare infinitive, esetleg simple future legyen: mi van, mi lesz? A többi álságos moralizálás, baromi kényelmes, tökéletesen értelmetlen a megoldás szempontjából.

Haladj meg, engem, a szélsőséges liberálist vagy nem tudom, milyen hozzászólót (én progresszívnek gondolom magam, és a nézeteidet rendpártinak érzem), és írd le, mit tennél, hogy ne szülessen annyi megélhetési gyerek, hogy kisebb legyen a teher a Zadófizetőkön.

Rendőrt minden hálószobába? Abortuszra kötelezni a érdemteleneket? De tényleg.

Nem érzed össztársadalmi felelősségedet abban, hogy az esélytelenek ennyire azok? Én igen. Én kaptam esélyt, nekem ki volt bélelve az életem (noha alsó középosztálynak számítok, nem toltak a seggem alá lakást, nincs autónk, nincs saját lakásunk, de ha úgy gondolom, veszek három könyvet vagy egy cédét bármikor, és nem márványsajtot veszek, hanem gorgonzolát. Jár a busz, tudok önéletrajzot írni, megértek bonyolultabb szövegeket is, engem senki nem piszkál, hogy biztos a segélyért szülök hármat, nem lesnek a boltban, hogy lopok-e,

és ezért

NINCS POFÁM

azokon sóhajtozni, ítélkezni, akiknek ez nem jutott.

Én azt látom, a sikeres, rendes stb. tagjai a társadalomnak üres óráikban szívesen képeznek fiktív ellenséget: Azok, Akik Az Én Adómból; Azok, Akik A Segélyért Szülnek, Azok, Akik Másokon Élősködnek. De egyáltalán nem ismerik e csoportokat (legfeljebb "a szomszédom is..." szinten), nem veszik a fáradságot, hogy kutatásokat, komoly helyzetelemzéseket olvassanak, csak ún. józan paraszti ésszel nyomják az okosságokat. Közben persze ők, a sikeresek is vígan csalnak adót, lógnak a buszon, mennek át a piroson, számolnak el olyasmit céges költségként, ami nem az, esetleg közülük néhányan kimennek Németországba vagy Svédországba és ők is megkapják az ottani igen magas támogatásokat, és nem érzik, hogy ugyanezzel a logikával az ottani jómódúak is élősködőnek tartják őket. Pedig őnekik nem a túlélés a tét, sőt, de nagyon fel vannak háborodva, hogy a reménytelen helyzetben élők viszont megpróbálnak túlélni, akárhogy is, és nem azzal fognak foglalkozni, hogy te az okostelefonoddal meg a horvátországi nyaralásoddal mit szólsz mindehhez.

Az adófizetők meg bizony jönnek a should-okkal meg a must-okkal keményen. Pedig mindannyian fájunk a földnek. Most félre tudok tenni, de közben ugyanazokat a támogatásokat kapom pl. a gyerekek után, mint az ún. élősködők. És nekem is lehetne fogyatékos gyerekem, engem is kirakhatnak a bérelt lakásból, én is rokkanhatnék le, válhatnék egy pillanat alatt teherré.

Reggie 2012.04.08. 13:22:23

@évuska: Annak sem kell tulelni, akit nem szulnek meg a nyomor kozepen. Tehat az elsodleges feleloseg az ilyen szuloke, kar itt ostoroznod Sir Galahad-ot. Raadasul az ember a tulelest nem azzal kezdi, hogy szul nehany gyereket, mert az csak eszkalalja a problemat. Ezt minden normalis ember felismeri, amely pedig nem az van annyira buta, hogy a tarsadalomnak kotelessege kozbelepni. Mondhatni szellemi korlataik miatt csak korlatozottan cselekvokepes igy ennek megfeleloen kell kezelni.
Tehat peldaul lehet a tamogatasokat azzal kezdeni, hogy akik a terhesseg elott nem tudjak hitelt erdemloen igazolni a gyerekneveleshez megfelelo korulmenyeket, azok az "illegalisan" megszuleto gyerekuk utan semmilye soha nem kaphatnanak tamogatast. Igy mar nem lesz ertelme a megelhetes miatt gyereket gyartani. Meg a gombaszashoz is igazolni kell az alkalmassagot, akkor egy gyerek felnevelesenel ez evidens, hiszen embereletrol van szo!!!

évuska 2012.04.08. 14:41:14

"Minden normális ember" -- én ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy a középosztályból kijelentjük, hogy mi normálisak vagyunk, tessék másoknak is azok lenni, mert annyira zavarnak minket...

Jó, nem kap semmit, és mégis megszületnek azok a gyerekek, mit csinálsz? Az Audidból vagy nem tudom, végignézed, ahogy felfordulnak? Nem a te bajod? Temetésre adunk azért az adóból, vagy holló intézze?

És hol a határ? Ki nem szülhet? Ki dönti ezt el? Ha gazdag és mainstream (!) vagy, lehet sok gyereked. Ha mi, az erős többség úgy ítéljük meg, hogy nem vagy alkalmas rá, akkor nincs gyerek. hozzá ne nyúlj az asszonyhoz, mert megbánod!!! De jövőre újra megnézzük, hátha addig összeszeded magad.

Nálunk pl. nincs kiságy, volt már védőnői fejcsóválás emiatt. Szépen volnánk, ha ők mondanák meg, mi a helyes, mi nem.

Tiltsuk be a szexet? Kényszersterilizáció? De komolyan, mire gondoltok? A gyakorlatban? Nem lehetne megnézni az ezen a területen sikeres, kevés nyomorgót, kitűnő közszolgáltatásokat, nagy mobilitást, kevés reményvesztett polgárt felmutatni képes társadalmakat, hogy ők mit csináltak? Biztosan nem ezt, ez emberi jogi botrány, ilyen nincs, nem értitek?

Írjuk át az összes emberi jogi alapdokumentumot, amely szerint mindenkinek elidegeníthetetlen joga a gyerekvállalás, az erről való döntés? Ha gondolod, adok egy radírt meg egy cerkát, aztán usgyi.

Szép új világ. Nem félnétek az éhséglázadástól?

Ennél a szabályozásnál és végrehajtásánál sokkal olcsóbb is, ráadásul humánus felzárkóztatni, ismeretet terjeszteni, segítő kezet nyújtani, szolidárisnak lenni. Mondjuk tizedannyiból, amennyit csapatépítésre meg PR ajándékra költenek a munkáltatók...

szarkafarka 2012.04.08. 15:20:41

@évuska: valahogy a kinaiak is megoldjak...
De nem igy:
1 gyerek 1 penz
20 gyerek több mint 20 penz...nonszensz + allami gondozasba kerulnek, rokon kiveszi es megosztozik az igazi szulökkel a zsozson. Ne mond hogy nem fordul (fordult) elö...Több pelda is van ra...

Reggie 2012.04.08. 15:25:32

@évuska: A normalis meghatarozasa altalaban tobbsegi elven mukodik.
Nem kell nezni, majd megoldjak egymas kozott.
Barki szulhet, max tamogatast nem kap. Tehat a szules nincs be tiltva, csak a tarsadalom szipolyozasa. A szabalyokon nem kell sokat szenvedned, az orokbefogadas miatt mar kitalaltak helyetted.
"Tiltsuk be a szexet?..." Na ez a szalmabab erveles iskolapeldaja. Tehat ha nehez volt megerteni elmondom ismet: a gyerekszules nem tiltott, csak a tamogatasnak lennenek feltetelei. Eseleg olvasd el az elozo irasomat, vagy kerj meg valakit aki segit neked megerteni.

Reggie 2012.04.08. 15:26:04

@Reggie: betiltva egybe irando...

Sir Galahad 2012.04.08. 23:08:01

@évuska: Ahogy te itt beszélsz, a francia akadémia tudósaira emlékeztet, akik az 1800-as évek közepe táján pályázatot írtak ki hangszigetelt istállók megalkotására. Kiszámolták ugyanis, mennyi lesz Párizs lakossága száz év múlva, és úgy gondolták, ennyi ember lovaskocsin való szállításához olyan sok ló kell, hogy azok meg fogják bolondítani az embereket, ha nyerítenek az istállóban... Az akadémikusok demográfiai számítása helyes volt, csak épp közben feltalálták az autót.

Igen, igazad van, a jelenleg uralkodó jogi és világnézeti keretek között nagyon nehéz lenne erre a problémára működő és hatékony megoldást találni, de hát az autót sem látták előre az 1800-as évek közepén. Ahhoz meg kellett haladni a kor uralkodó szemléletét, amely a lovaskocsik problémáját a hangszigetelt istállóval vélte megoldani.

Igen, nyugodtan hívj rendpártinak, nincs nekem a renddel semmi bajom. De hívhatnál liberálisnak is, mármint ha a szó igazi értelmét vesszük. Ennek ugyanis klasszikus megfogalmazása egyszerűen úgy szól, hogy "öklöd szabadsága az orrom hegyéig ér". Azaz: mindent jogodban áll megtenni, amivel másnak kárt, hátrányt nem okozol, azon túl viszont semmit. A felelőtlen gyermekvállalás ezt az elvet sérti: aki tudja, hogy képtelen a saját erejéből akár csak egy gyereket is felnevelni, és mégis nyolcat vállal, az bizony a többieknek kárára van. Jó lenne a jövőbe látni, és tudni, mi lesz az a megoldás, amivel ennek gátat szabnak (lehet, hogy valami olyasmi, amit Reggie javasol, ki tudja?), de sajnos nekem sincs ilyen képességem.

Egy biztos: a világ afelé halad, hogy mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Erről szól például az a szigorúság, amivel Magyarországtól megkövetelik az államadóssági szint csökkentését. Nagyon helyesen - az ugyanis hosszú távon nem megy, hogy azt csinálok, amit jól esik, aztán majd csak lesz valami marha, aki fizeti. Ennek a világnak lassan, de biztosan vége az államok és az egyén szintjén is.

Famulus 2012.04.09. 10:03:56

Nincs olyan szabályozás, vagy intézkedés, amit ne lehetne kijátszani, amivel ne lehetne visszaélni. A rosszhiszemű emberek mindig lépéselőnyben vannak a jóhiszeműekkel szemben.

Sir Galahad 2012.04.09. 12:16:52

@Famulus: Ez nem indok arra, hogy ne legyen szabályozás. Szigorítani kell az ellenőrzést. 100 %-os eredménye ennek se lesz persze, de ha jól csinálják,legalább a többséget elrettenti.

Famulus 2012.04.09. 15:02:04

@Sir Galahad: Nem a szabályozás, a szabályozottság ellen vagyok, de akarjunk pápábbak lenni a pápánál.

1120 2012.04.18. 00:01:29

Kedves ZSOOLT! Nem emlékszem, hogy felemelte volna a szavát akkor, amikor az OPNI-t bezárták...

zellerlevél 2012.04.18. 15:48:39

@Légvárak:

És ezt miért írod nekem?
Olvasd el, amit 2012.04.05. 21:20:42-kor írtam.

zellerlevél 2012.04.18. 16:00:06

@zellerlevél:

Ja, egyébként meg egy keddi történet: a buszon többször panaszkodott egy hatvanas nő, hogy a lányától megvonták a rokkantnyugdíjat, már csak rehab. járadékot kap. Mondtam neki, hogy az egyik portásunk gyakran beteg, az ő helyettesítésére időnként felvenném a lányát, adjon telefonszámot. Felhívom a negyvenes nőt, mondom, hogy beteg a portás, várhatóan két hét most, aztán nyáron biztosan még hat hét, közben a többiek szabadsága alatt is kell valaki, vagyis az idén kb. még 110 nap, jövőre pedig az egyik nyugdíjba megy, ha beválik, állandóra is felvennénk. Mire: nekem nem kell kegyelemkenyér.

Hát akkor kapja a 39 ezer forintos rokkantnyugdíjat, ha neki az elég.

És felmerült bennem, hogy rákérdezek a munkaügyi központtól, hogy van-e valamilyen ellenőrzés a rehab. járadék ideje alatt, hogy akar-e egyáltalán rehabilitálódni az illető...

Hetek óta nem találok olyan embert, aki valamilyen járadék vagy nyugdíj mellett időnként beülne a portára minimálbérért. Vajon miért?
Persze, megtehetném, hogy meghirdetem az állást, azt hazudom, hogy végleges, aztán próbaidő alatt elküldöm, akit felveszek. Akkor tolonganának a jelentkezők, aztán meg szidnának a munkahelyi terror blogon.

sam2sam 2012.05.26. 07:53:45

@Sir Galahad: Nagyon tetszik ez a kis parabola a Párizsi lovakkal vs. Akadémikusok. De nem biztos, hogy a következtetésed helyes. A Franciák úgy gondolkodtak, hogy 100 év múlva kellemetlen lesz Párizsban élni, ezért már ma gondolkodjunk a megoldásról. Szerintem bölcs és tisztelni való állam/város-szervezési gondolat. Te ugye szellemesen leütöd, hogy nem számoltak azzal, hogy közben feltalálják az autót, ezért a megoldás keresésre fordított erő, energia pocsékba ment. Mi van, ha -mondjuk- nem találják fel az autót, vagy csak 150 év múlva, akkor is lehülyézzük Öket? Vajon az autó feltalálása ténylegesen megoldotta az eredeti problémát nevezetesen a zaj teher emelkedését ? Hogy egy klasszikust idézzek, egy nagy francot oldottak meg. A korbeli automobilok hangja pöfögése és csattogása hallatán bizonyára visszarítták a jó párizsiak azt a kis nyerítést. És született még további probléma is a zaj mellé a füst. Na most ha időben kezdünk egy majdan felmerülő probléma megoldásához, akkor esetleg adaptálhatjuk a megoldásokat további újonnan felmerülő problémák megoldására (megszületett pl. a gumi rádli). Ha viszont úgy summázzuk a történetet, hogy az ostobák, megakartak oldani egy problémát ami közben magától megoldódott, abból az következhet, hogy ne foglalkozzunk a jövővel, mert a karma úgyis felülírja az erőfeszítéseinket. Hát tegyük át ezt az aktuális post témájára. Kell-e nekünk ezzel az egész demográfiai (mert alapvetően ki nem mondva erről beszélünk) problémával foglalkoznunk. Ha fenti parabolát visszük tovább, nem mert a jövő megoldja magától. Hogy technológiai síkon folytassuk, megvalósul a Mátrix (a film) és minden emberből lapos elem lesz.:)) Na jó ez csak marhaság (remélem). Na de a fő kérdés dönteni kell hogy ki szaporodhat. Ugye egyszerűsítve így szól a kérdés ? A javaslatod könnyen követhető, kössük jövedelem vagy vagyoni helyzethez, hogy ne kelljen segélyezni. Nem lehetséges, hogy hamarost kihalunk mondjuk 100 éven belül? Szerintem lehet. Ha ugyanis, Te, aki megteheted 2 gyermeket nevelsz, akkor semmit sem tettél csak reprodukálod a népességet (fére ne érts én is 2-t neveltem). Hol, milyen vagyoni helyzet engedi meg a 3, 4 vagy több gyereket ? Hány évre előre tudod garantálni, hogy képes leszel a mai állapotok szerint fenntartani azt a gazdasági hátteret ami ma van. Mi lesz ha feltalálják az autót. Ne adja Isten: elveszíted a munkahelyed, megbetegszel, tönkre megy a vállakozásod, házasságod... stb, stb. Hol a garancia ? Nem lehet, hogy évuska -mint nő- tudhat valamit az anyaságról, vagy az élet értelméről, a szeretetről, a gondoskodás öröméről ? És nem kikérni való, hogy erről "magasabb" fórum döntsön ? Nem hasonlít ez az 50-es évek Abortusz bizottságához, ahol aki odatévedt azt szó szerint lekurvázták, megalázták és eldöntötték helyette azt amit Neki kell eldönteni ?
Nincs baj a renddel. A rend jó, én szeretem. De a rend ott kezdődik, hogy egy nemzet akar valamit. Például fennmaradni. Szokták mondani a tőke szereti a nyugalmat, csak oda megy ahol az meg van. Mi egy nemzet tőkéje, a polgárai, az Ősei a hagyományai. Ehhez pedig olyan ország kell ahol a polgárai otthon vannak, és nem érzik üldözöttnek magukat saját országukban.

zellerlevél 2012.05.27. 21:20:18

@samsem: "Hol, milyen vagyoni helyzet engedi meg a 3, 4 vagy több gyereket ?"

Miért pont hármat és négyet írtál? Miért nem egyet, vagy akár kettőt?
Arra sincs garancia...
Nagyjából egyforma rizikó a mi négy gyerekünk, mint a te kettőd.

A különbség csak ott van, hogy kinek mit jelent a biztonság rövid, közép, és hosszú távon.

sam2sam 2012.05.29. 11:08:15

@zellerlevél: Biztosan nem voltam kellően értelmes. Semmiképpen nem azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy hány gyerekhez mekkora pénztárca kell. Az én gyerekeimnek a száma biztos, hogy nem ettől függött, amikor megszülettek -még a r.váltás előtt,- sem anyagi sem társadalmi garanciák nem voltak. Ha nem derült ki, éppen erre szerettem volna kilyukadni, hogy család és nemzet nem gyarapodhat úgy, hogy előtte bankbetét formájában megalapozzuk, inkább úgy, -hogy kellő felelősséggel-megteremtjük (nem segélyből) a feltételét. Erre példa volt egy korábbi világban a 2. 3. állás vállalása ha már egyből nem jött össze a szükséges. (persze, hogy mi a "szükséges" az egy külön regény)

-JzK- 2013.01.21. 05:09:17

@évuska:
"Nem félnétek az éhséglázadástól?"

Miért kéne attól félni? Van rendőrség, terrorelhárítás, kommandó, hadsereg.

Terroristákkal nem tárgyalunk. Mert mégis mi volna, ha nem terrozimus az, hogy rákényszerítjük az államot, hogy adjon pénzt (érdemtelenül), mert különben zavargások, fosztogatások és gyilkosságok lesznek?
süti beállítások módosítása