Annyira kellett ez már nekem, mint mobiltöltő a Nokiának! Mert az ember lassan megadja magát. Kezdtem már elhinni, hogy most már mindig így lesz, és reggel csak úgy lábbal tapogatózva lehet kimenni a kapun, mint az aknát kereső szovjet katona, és hogy két-háromszor is lemegyek vallomást tevő térdelésbe, míg bejutok a munkahelyemre.
Hogy úgy esik az a fagyos eső, hogy két perc alatt mégegy szélvédő lesz az autón, és hogy orosz rulettként átsuhanok majdnem egy-egy kereszteződésen akijön-akinem alapon. A legszarabb egyébként ez a szürkeség. Mert ha hó van a hangulatos. Akkor az ember szája tátva marad a fagyos fehérbe öltözött fáktól és ropog minden lépés. De ez???!!
Én javasolni fogom, hogy a mentális egészség országos programjába vegyük bele, hogy szürke, sötét napokon a prevenció okán, nem kell kimenni. DVD, playstation! Távmunka esetleg…
Mondom, már majdnem feladtam, de ma reggel ez az égető napsütés a szemembe..jaj ez nagyon jól jött. Úgy 14 éves lehettem, mikor részt vettem egy szakálas pszichológus előadásán, aki úgy definiálta a boldogságot, hogy „ a boldogság az, amikor befogják egy satuba a farkad és utána elengedik”. Hát én akkor elhatároztam, hogy nem szeretnék inkább boldog lenni, de ma reggel több mint 20 év távlatából megértettem valamit abból, amit mondott. Soha ilyen melegnek nem éreztem még a +3 fokot, mint most ezzel a kis napsütéssel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.