Lehet, hogy én vagyok Dr. Jekyll és Mr. Hyde? Vagy ilyen rohamosan fejlődő (ne jó: változó) személyiség vagyok?

Mindenesetre a legapróbb banki ügyintézés is kész kálvária számomra. Már tudom előre, amikor belépek az ajtó, hogy gond lesz. A hölgy még nem sejt semmit, barátságosan mosolyog. De én már a kezemet tördelem, hogy mindjárt jön a pillanat, amikor alá kell írni.

Szorongatom a pórázas tollat, teljesen kifehérednek már az ujjaim és görcsösen igyekszem visszaemlékezni vajon melyik aláirásom lehet a kartonon. A cirádás, türelmesen kiírt? Amiben a g-nek van még lefele úgy egy hurka és nem sokkal később a "k" felső hurka követi? Vagy az azóta inkább elharapódzott kunkor-vízszintes vonal és a Zsolt egy áthúzott hullámmal való odabiggyesztése.

Önmagában aláírni nem tudomány...mert az úgy kijön az emberből. Megfogom a ceruzát és egy lendülettel leírom a nevem. Elvégre tudom még egyelőre a nevem, és habár már igen távol kerültem a MACI ÍR stílusú még írásnak tekinthető betüvetéstől, a jó hír az, hogy egy aláírástól senki sem várja el, hogy olvasható is legyen. Tehát nagy levegő, tollfogás (mindegy hogyan, ne szóljál már bele mindenbe!), és egyszuszra. Meg lehet ezt csinálni.

De ki kezdte el terjeszteni azt a hülyeséget, hogy ezt kétszer ugyanúgy meg lehet csinálni? Sőt nem kétszer, hanem gyakorlatilag mindig ugyanúgy kéne csinálni! De nekem basszus nem megy. Minden aláírásom így egyszerre hihetetlenül bonyolult lett, mert nem csak arról van szó, hogy megfogom a tollat és alákanyarítom a nevem, hanem gyakorlatilag úgy készítek művészi rekonstrukciókat, hogy nem láthatom az eredeti művet. Néha ha kicsit legalább oldalra van fordítva a kisasszony monitora akkor belelesek. Már sokat segít, ha látom melyik fajta lehet....de ha nem...hát az aztán az igazi tudomány. Ehhez képest a középkori kódexmásolás kutyafasza.

Néha a hölgy segítőkész. Alkotok egyet, és rázza a fejét. De megkegyelmez és azt mondja: egy kicsit jobban ki kéne dolgozni. Én úgy megadóan bólintok és nekiesek mégegyszer, mint ötödikben az asztalra tett alma portréjának, amire már csak ingatja a fejét. Ez már sokkal jobb, de még nem az igazi. Arra gondolok, közben, hogy én most gyakorlatilag egy olyan parapszichológiai kísérlet részese vagyok, ahol nekem ki kéne találni mire gondol...és ha elég erősen koncentrál a képernyőn látható, valamikor a történelem előtti időkben leadott mintára, akkor én felvéve az ő hullámait produkálni fogom. Van, hogy három aláírás is szerepel ugyanazon a papíron és akkor az utolsót, amolyan 4-es alá jeleggel, még elfogadja.

Nekem az aláírásom más ha esik, más ha fú. Ha szexeltem előző nap hát az hogy lenne ugyanolyan, mintha egy hete már semmi? És ha éhes vagyok? Vagy rosszkedvű? És ha eltelt 5 év? Az piskóta?

Lehetne ezt úgy cizellálni. Elég nagy az az aláíráskarton, miért ne lehetne rajta mondjuk 6-7 változat. Kis pöttyökkel lehetne jelölni. A lila a dühös korszaké, a piros a kicsattanó, a sárga a napsütéses és feketével lehetne az esős napok aláírását jelölni. Ha sietek az zöld és mondjuk nyáron a szabadság idején meg olyan ráérősen kék.

Ezt még nem sikerült egyik bankkal sem elfogadtatnom, pedig valjuk be világbajnok ötlet...leginkább az történik, hogy már az aláírás előtt, ki sem várva a kínos pillanatot azt mondom: készpénzt szeretnék majd felvenni, de előtte írhatnánk egy új aláírási kartont?