7 hónap hallgatás után, nem túl biztató keretek között, végre megszólalt az új kormányzat a hazai fogyatékosügy egyik legnagyobb kérdése, a fogyatékos embereket ellátó nagy létszámú intézmények kitagolása kapcsán.

2009 őszen csak jelentékeny civil és szakmai tiltakozás eredményeképpen vonta vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt a pályázati tervezetet, aminek eredményeképpen akár újabb százötven fős mamut-intézmények jöhettek volna létre Európai Uniós forrásokból. Az összes nemzetközi egyezménnyel ellentétes módon. Habár az akkori kormányzat képviselői nehezményezték a tiltakozásokat, informális beszélgetések során nem felejtettek el megjegyzéseket tenni civil szerezetek képviselőinek, a területen dolgozó szakembereknek, járhattak volna sokkal rosszabbul is.

Bulgáriában ugyanis éppen most zajlik az Európai Uniós források felfüggesztése az ottani gyermekotthonok és árvaházak bővítése miatt. A pénzt ők is a közösségbe történő integrációra kapták, azonban nem arra költötték.

Elsősorban a kormányváltásnak köszönhetően 7 hónapig nem hallottunk semmit a kitagolásról, a mai napig nem került összehívásra a szféra kérdéseit megvitatni hivatott Fogyatékosügyi Tanács és számos jelentős, a fogyatékos embereket is érintő társadalmi kérdés került eldöntésre, az érintettek megkérdezése nélkül. Pedig voltak bizakodásra alapot adható jelek.

Biztató volt, hogy az új kormánypárt képviselői között, több fogyatékossággal élő korábbi aktivista is található, egyikőjük Kósa Ádám Európai Parlamenti képviselő közvetlenül is megnyilvánult a témában, nyilatkozatot adott ki a kastély-otthonok kiváltásának szükségességéről.

Aztán egy nyilatkozat elejtett félmondatában, a témáért felelős helyettes államtitkár megjegyezte, hogy "nem ért egyet azzal a korábbi kikötéssel, hogy 12 fős intézményeket kell létrehozni". Megint oda jutunk, hogy habár nemzetközi egyezményeket írtunk alá a témában, tanulmányok, vizsgálatok tömege szólt az eltelt 20 évben a kitagolásról, a fogyatékos embereket tömörítő szervezetek szinte egyöntetűen kiállnak annak szükségessége mellet, megint egyes tisztviselők felkészültségén, esetleg jóindulatán múlik egy teljes ellátórendszer, benne több tízezer ember sorsa.

Múlt pénteken aztán megtört a hallgatás jege. Uniós kezdeményezésre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a kormányzat képviselői gondosan szűrt résztvevői körben workshop-ot rendeztek a fogyatékos embereket ellátó nagy intézmények kitagolása ügyében az Astoria szállóban. A titkolózásnak, és a szférát megosztani próbálkozó szelektív meghívási rendszernek sok értelme ugyan nem volt, a szakminisztérium által körbeküldött anyagokat a témában érintett szakemberek és aktivisták 4-5 párhuzamos forrásból kapták meg és küldték tovább órákon, napokon belül.

Jó lenne már inkább élére állni a közügyek átláthatóságának, közös dolgaink nyilvános intézésének, mert ez a pukkancs titkolózás és a meghívókkal való izgalmas játszadozás gyerekes dolog. Ha eddig nem vették volna észre a hazai kormányzati (mindegy éppen melyik kormányzati) szereplők, az EUs intézmények már réges-régen nem bíznak meg a térség kormányaiban, hivatalos adataiban és jelentéseiben. Évek óta bevett szokás szinte az összes területen, hogy a magyar kormány által kiküldött dokumentumokat, jelentéseket hazai, kormányzattól független szereplőkkel, szakértőkkel nézetnek meg EUs tisztviselők. Árnyékjelentéseket és watch-dog jellegű kutatásokat finanszíroznak nemzetközi szervezetek.

Azzal sem érdemes próbálkozni, hogy a minisztérium berendeli a témában érintett civil szervezeteket, felkínálva nekik az egyeztetéseken való részvétel lehetőségét, abban az esetben, ha a megjelent prominens külföldi szakemberek előtt nem konfrontálódnak a kormánnyal és nem hoznak nyilvánosságra olyan tartalmakat, melyeket előtte nem egyeztetnek a minisztériummal. Mindkettőre volt példa az eltelt 2 évben, az új és a régi kormány stratégiájának egyszerre része ez.

Ha valahol nincs tisztességes kultúrája a társadalmi egyeztetésnek, a különböző érdekeltségek és vélemények felszínre hozásának, ott alternatív forrásokra támaszkodva fognak információhoz jutni azok, akik hiteles képet szeretnének alkotni az ország helyzetéről. Múlt héten is ez történt.

A színvonal lehet egyébként az egyik oka a titkolózásnak. Az Astoria szállóban bemutatott tervek hátteréül szolgáló dokumentumok láthatóan kb. két nap alatt kerültek összeállításra, az angol fordításra, jó ha órákat szántak. Én nagyon szégyellném magam, ha egy európai köztársaság kormányaként ilyen színvonalú anyagokat kellene kiadnom a kezeim közül, különösen akkor, ha tudom, a témában 20 éve léteznek tanulmányok, felmérések, szakpolitikai elemzések.

Ami miatt még meglehetősen szomorú dolog a titkolózás és a paraván mögött zajló szakpolitizálás hagyományainak folytatása, az az, hogy alapvetően számos elismerést és támogatást is learathatott volna az új kormány, hiszen habár nem a legszínvonalasabb anyagokkal, de mégiscsak zászlajára tűzte a fogyatékos intézmények kitagolásának szükségességét.

Komolyan kéne venni az érintetteket. A fogyatékos embereket képviselő civil szervezetek például a legkomolyabb tudományos közlések szintjén álló, hihetetlenül alapos tanulmányt állítottak össze, melyet 2010. augusztusában tettek közé, az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezmény ratifikálása óta eltelt első két év eredményeiről mulasztásairól. Nemzetközi szinten elismert betegjogi aktivistáink vannak, szakemberek tucatjai, érintett szervezetek képviselői évtizedek óta foglalkoznak a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációjának kérdésével.

A titkolózós, kegyesen csepegtetett információkkal és megosztási módszerekkel operáló hatalmi technikák helyett, ki kéne nyitni ezt a vitát. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, mit kívánunk kezdeni a közel 600.000 fogyatékos emberrel Magyarországon. Egy valóban megnyitott vitában jönnek majd a Taigetoszért kiáltó trollok, a határmenti nagy zárt kastélyintézményeikhez ragaszkodó megyei mindenhatók, az emberi jogokat akár a hazai realitások ellenében elvből védő aktivisták. Mindegy, jöjjön az, ami van az ég alatt. Ebben a mezőben kell közösen megoldást találnunk. A társadalmi egyeztetések módszertanáról egyébként pár évvel ezelőtt komoly tervek készültek, azonban kialakult valódi kultúrája máig nincs a dolognak.

Márpedig enélkül nem lesz semmiféle változás egyik nagy társadalmi alrendszerünkben sem. Egyet azonban leszögezhetünk. Bármi is történjék fogyatékos témában, azt nem lehet a paraván mögött csinálni többé. Ez a bejegyzés is ennek elősegítésére született.