HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2010.02.19. 12:58 Zsoolt

Európa Szingapúrja lehetnénk?

Még tavaly nyáron több bejegyzésen keresztül foglalkoztam Szingapúr történetével és társadalmával, aztán elsodort az élet és a gazdasági sikereikről meg a jelenlegi kihívásaikról szóló folytatás elmaradt.

Akkor is írtam, hogy bejegyzéseimet részben az motiválta, hogy rendre találkozom Szingapúrra való hivatkozásokkal, összehasonlításokkal, mint például a minap az indexen megjelent cikkel, miszerint mi akár egyenesen Európa Szingapúrja lehetnénk. A cikkben magában aztán legalább háromszor fordul elő példálózás a kis szigetországgal, mint elénk állítható pozitív példával.

Hát nézzük meg milyen is az a Szingapúr, amihez nekünk annyira kéne hasonlítanunk? Minek köszönheti mára több mint 40 éves töretlen fejlődését, és azt is, milyen kihívások előtt áll az apró szigetország.

Korábbi történelmi összefoglalóim az 1965-ös függetlenség kivívásával értek véget. Megszületett egy azelőtt önállóan nem létezett, saját nemzeti identitással alig-alig rendelkező, erőforrások és olyan alapvető nyersanyagok nélküli mini állam, mint az ivóvíz vagy az építkezésekhez szükséges homok.

Adott volt azonban számos kedvező lehetőség is.

1. Az ország geo-stratégiailag egy kiváló helyen, a világ vízi közlekedésének talán legfontosabb pontján fekszik, létét is ennek köszönheti.

2. Szingapúr már létrejöttében is egyfajta gazdasági racionalitást képviselt és mindig is inkább hasonlított egy nagyobbacska részvénytársaságra, mint egy bibói értelemben vett szerves nemzetté válás eredményeképpen létrejövő országra.

3. A harmadik fontos körülmény az ország akkori egyedülállósága volt a térségben.

A kiváló ponton fekvő apró szigeten pár maláj halászfalu volt az 1800as évek elején. A szigetet az angolok először lízingelték, majd egyáltalán nem bagóért megvásárolták, hogy aztán az első partraszálló hajó legénységével nekilássanak a dzsungelt kivágni és az első épületeket felhúzni.

A ma őslakosnak (heartlander) tekintett, az itteni társadalom 80%-át kitevő kínai lakosság paradox módon kivétel nélkül az angolok után, jobbára azok invitálására érkezett, csakúgy, mint az indiaiak és akár a területet korábban birtokló malájok is. Ez szerintem nagyon fontos momentum a mai Szingapúr megértéséhez, ami esetén a (máshol) joggal bírált gyarmati múlt is kicsit sántít, ez a sziget üzletelésre jött létre, és máig ez határozza meg fő identitását.

Az az igazság, hogy a nemzeti keretek között való gondolkodás meghaladottságának egyik koraszülött előfutára ez a városállam, az első klubcsapat, a sok nemzeti válogatott között, aminek részben azért kellett legalább külsőségekben eljátszani a nemzet szerepét, mert részvénytársaságokat és családi vállalkozásokat egyelőre még nem vesznek fel az ENSZ-be.

Amikor 1965-ben, alig pár évvel az angol gyarmati létből való „felszabadulást” követően Szingapúr kilép Malajziából, ott áll egy nyersanyag, forrás, védelmező anyaország nélküli, sikeresen központosított családi vállalkozásként útjára induló, amúgy tök jó helyen fekvő „nemtudommicsoda”.

1965-re minden riválisát a kommunista fenyegetés nevében, valójában azokat megszégyenítő módszerességgel leszalámizó Mr. Lee gyakorlatilag egyedül maradt a hatalomban, s azonnal nekilátott a most ismert gazdasági csoda építésének.

Szingapúr alapvető gazdasági koncepciója arra épült, amire korábban is, a rajta keresztülfolyó kereskedelemre. De ezen keresztül már igen korán, a 60as években rátalálnak a későbbi világgazdaság meghatározó szereplőire, a globális terjeszkedésbe akkoriban kezdő multinacionális vállalatokra.

A nyersanyag, jelentékeny belső piac és a biztonságot nyújtó mentor nélküli, kényszerűségből teljesen nyitott gazdaságú, mondjuk ki - kiszolgáltatott sziget egyet tudott tenni. Élére állt annak, amit nem tudott megakadályozni.

ships heading to Singapore

A szingapúri gazdaság és társadalompolitika a multinacionális vállalatok és a nemzetközi tőke megnyerésének lett alárendelve. Minden lépés ezt szolgálta, mégpedig könyörtelenül, akár a helyi lakosság kárára is.

Fegyelmezett, ugyanakkor jól képzett munkavállalókra, engedelmes lakosságra volt ehhez szükség, valamint olyan politikai-társadalmi környezetre, melyet nem feszítenek szét nemzetiségi villongások, ahol a tőke be (és ki) vándorlását nem akadályozza valamiféle nacionalizmus, vagy a helyi illetőségű vállalkozások, lakosok védelme.

Ezt a kompromisszumok nélküli fegyelmezett, engedelmes, feszültségmentes légkört az olyan általában pezsgő (értsd: érdekeket késhegyig menő vitákban ütköztető) berendezkedés sem zavarta, mint a demokrácia.

A Lee Kuan Yew által vezetett People’s Action Party 1965 óta megszakítás – és érdemi ellenzék – nélkül irányítja Szingapúrt. Jelenleg Mr. Lee fia, Lee Hsien Loong a regnáló miniszterelnök. A szingapúri politikai rendszer külön bejegyzést érdemel, most számunkra legyen elég annyi, hogy 40 éve semmi nem zavarja a pragmatikus, technokrata szemléletű, „intelligens” kormányzást, melynek sikerült gyakorlatilag minden elemében alárendelni a társadalom legkisebb rezdülését is.

Gazdasági értelemben tehát a multinacionális tőke és (Tóta W. szavaival) annak unokatestvére a matematika szempontjainak lett alárendelve az ország. Infrastruktúrában, szolgáltatásokban, telekommunikációs eszközökben, oktatási rendszerben, életmódban, szórakozásban minden az ide települő cégeknek illetve azok kozmopolita üzletembereinek lett alárendelve. Utazási, közlekedési lehetőségek biztosításával valamint befektetőbarát adózási rendszer létrehozásával kínosan ügyelnek arra, hogy megfeleljenek a piaci elvárásoknak. Ha megjelenik egy műszaki-technikai fejlesztés, abban biztosak lehetünk, hogy Szingapúr az első megrendelők között lesz. A kikötői, logisztikai szolgáltatások biztosítása mellett mindent megtettek azért, hogy a lehető legtöbb cég itt hozza létre regionális központját.

Ennek a kiszolgáló, tőkevonzó attitűdnek néhány társadalmi feltétele eleve adott volt. Az angol gyarmati múlt és az eleve soknemzetiségű lakosság döntő többsége kifogástalanul beszéli az angol nyelvet, az az ország egyik hivatalos nyelvévé vált. Ma már nem lehet elmenni azonban amellett sem, hogy a többség anyanyelvi szinten beszéli a kínai egy vagy több dialektusát, és jelentékeny tömegek tudnak megszólalni hindi vagy maláj nyelven is. Egy eleve nemzetközi kultúra fogad egy nemzetközi gondolkodású vállalati kultúrát. Nincs az anyanyelvet védő, a nacionalizmus egy bástyáját jelentő nyelvtörvény, mert az angol éppen úgy anyanyelv, ahogy a jövő nyelve is, a kínai.

A pragmatizmus, a közösségben feloldódni, magát a nagy egész egy részének látni képes és ebbéli szerepét elfogadni tudó gondolkodás tradicionálisan közel áll a kínaiakhoz. A konfuciánus filozófia és államirányítási szemlélet már korábban is jó szolgálatot tett egy hatalmas birodalom, Kína működtetésében.

Nem állt meg azonban a társadalompolitika az eleve meglévő adottságok kihasználásánál. Az 50-es évek etnikai-vallási színezetű zavargásai azt mutatták, hogy itt is vannak ezzel problémák, melyeket kezelni kell. A kezelés nálunk is ismert módját, a lefojtást választja a 60-as években egyeduralkodó kínai etnikumú vezetés, mely egyrészt felszámolja a demokrácia hagyományos intézményeit (szabad sajtó, civil társadalom, szabad oktatás, gyülekezési jog), vagy legalábbis ezek kiüresedett epigonjait hozza létre, másrészt komoly erőfeszítéseket tesz, saját, szingapúri identitás kialakítására.

A helyi iskolákban a mai napig egyenruhás zászlófelvonással és a himnusz eléneklésével kezdődik az oktatás, a férfi lakosság kötelezően 2 éves katonai szolgálatra vonul be, a nőkkel kapcsolatos nemzeti elvárás pedig a gyermekszülés.

Az egész társadalmat áthatja a meritokratikus működésmód, melyben az előrejutás egyetlen, és tényleg egyetlen kritériuma az érdem. Minimális a szigetországban a korrupció (bár erről a politikai (családi) elit viselt dolgait illetően a többször letartóztatott, vagyonából kiperelt vezető ellenzékinek Chee Soon Juan-nak azért más a véleménye), az azonban biztos, hogy a hálapénz, a rendőrök megkenése, a magyaros közbeszerzési gyakorlat, vagy a BKV-s szakértői szerződési modell arrafelé ismeretlen jelenségek. (Szingapúri) feleségem azt sem érti, amikor az iskolai puskázásról, súgásról mesélek neki, nem csak a fegyelmezett, szabálykövető attitűd miatt, hanem kulturálisan sem érti, hogy miért kifizetődő segíteni az iskolatársaknak a vizsgák, felelések alatt, hiszen ezzel a magam előrejutása alatt vágom a fát. Az ottani iskolákban ún. meritpontokat (mondjuk úgy magyarul: érdempontokat) gyűjtenek a diákok, melyek többek között akkor járnak, ha valaki felírja a későn érkezők neveit. Rend van bazzeg.

Magas kormányzati/üzleti beosztást, csak a legjobb iskolákban végzettek, az angolt a helyi akcentus nélkül, kifogástalanul beszélő, emellett más nyelveken is megszólalni képes, fegyelmezett, lojális munkaerő kaphat.

A lakosság kézben tartásának másik alapvető eszköze, a sajátos szingapúri lakásmodell, mely a kötelező nyugdíjalapból finanszírozott állami építésű (a mieinknél jóval magasabb technikai színvonalon épített) tömbházakra épül. Ezt végső soron tehát a lakosság maga finanszírozza, azonban az állam gond nélkül költöztet ki- és be embereket, egyes tömböket lebont (mert elavultak mondjuk), másokat felépít, 3-4 évente a maga által választott színekre átfesti a tömböket, amikben némi túlzással mondhatjuk, hogy úgy mozgatják a lakosságot, mint gyerekek a LEGO bábúkat. Önálló ingatlanpiacról nem beszélhetünk, de az állami központosítás olyan erős, hogy a hazai cégek akár 70 százaléka is kormányzati kézben van. Helyi tulajdonú tőkeerős magánvállalati szektor alig létezik, a mégis meglévők kérdőjelek nélkül lojálisak a regnáló hatalomhoz, annak gazdasági-politikai holdudvarába tartoznak.

Időről időre megjelennek olyan újságcikkek nagy nemzetközi terjesztésű lapokban is, melyek egyenesen azt az elsőre nevetségesnek ható kérdést teszik fel, hogy tekinthetjük-e Szingapúrt kommunista államnak? A felvetésről társadalmi vagy szakértők között zajló politológiai vita azonban nem nagyon alakulhat ki, a jellemző szingapúri reakció az, hogy a szart is kiperelik akár patinás európai vagy amerikai gazdasági, politikai lapokból, melyek vonatkozó példányszámait Szingapúrban bezúzzák.

Látható tehát, hogy a szingapúri társadalom végletesen szabályozott, sikerrel hoztak létre egy Marcuse-i egydimenziós embermodellt, a tökéletes munkavállalót, a fogyasztásnak alárendelt politikailag passzív, nem túl kreatív, de végtelenül fegyelmezett metropolisz lakót.

Nem is csodálkozom, hogy általában két típus rajong Szingapúrért. Az egyik a fent idézett cikk sárga nyakkendős, fehér inges yuppi interjúalanya. Ez az ország nekik lett dizájnolva.

A másik a jobboldali, rendpárti diktatúra hívei, akik itthon legalábbis, elegánsan kifelejtik rajongásukból, hogy a szingapúri ideológia valóban rendpárti, azonban nem tűri a nemzetiségi, faji alapú megkülönböztetést. A számára igazán fontos gazdasági fejlődés akadályozójaként tekintenek a nacionalizmusra, de még a nemzeti keretek között való gondolkodásra is. Az általam fentebb említett reggeli himnuszéneklésben is inkább valamiféle multinacionális lojalitás fejeződik ki, amiben a fő mondanivaló, hogy ez egy multikulturális közösség, sokan, sokfélék dolgozunk azért, hogy ez az ország virágozzék.

Mindez azonban még mindig nem lett volna elegendő (ma már világosan látszik, hogy a folytatáshoz nem elegendő) a látványos fejlődés eléréséhez és fenntartásához. Van egy másik, Szingapúrtól teljesen független tényező, ami 40 éven keresztül biztosította a városállam töretlen fejlődését. Ez pedig Szingapúr sokáig elhúzódó egyedülállósága a térségben.

Singapore

Ázsia hatalmi, kulturális és gazdasági epicentruma évezredeken keresztül Kína és India volt. Az olyan helyek, mint Tajvan, Hong Kong, Szingapúr, Dél-Korea valójában perifériának számítottak. Felemelkedésük annak köszönhető, hogy az utóbbi 40-50 évben ez a két óriás még mindig hosszúra nyúlt téli álmát aludta. Szingapúr esetében ráadásul ugyanez mondható el közvetlen környezetéről, Indonéziáról, melyet egy Suharto nevű végtelenül korrupt fickó irányítgatott, Malajziáról, akik fogalmam sincs mit műveltek 1960 és 1990 között, Thaiföldről vagy éppen Vietnámról, akiket akkor még javában napalmoztak, amikor Szingapúr már felhőkarcolókat épített.

A miniállam gyakorlatilag versenytársak nélkül lehetett vonzó a külföldi befektetők számára a térségben, s ezek a kis gazdasági csodák, mint Hong Kong, Tajvan és Szingapúr valójában úgy lehettek vonzó célpontok, hogy ideiglenesen átvette a periféria a központ helyét.

Mára azonban mindez megváltozott. És ezt tudják Szingapúrban is.

Hiába a katonás fegyelemmel nevelt, nyelveket beszélő, magas szintű oktatást kapó lakosság, a vállalkozóbarát jogi és infrastrukturális környezet, a lefojtott politikai izgés-mozgás ezt a trükköt már Kínában is ismerik, s méreténél fogva talán még a sokkal instabilabb India is jóval vonzóbb a maga 1 milliárdos piacával, mint a 4 milliós mini-tigris Szingapúr.

Ráadásul az sem pálya, hogy vissza a gyökerekhez, majd kiváló földrajzi elhelyezkedésünknek köszönhetően ismét kiszolgáljuk a két óriást (és Európát, Ausztráliát meg Amerikát) a remek kikötői és logisztikai szolgáltatásainkkal. Ebben Szingapúr mai akadálya, éppen fejlettsége. A technikai előny soha sem igazi előny, mert az időközben szintén életre kelt Malajzia nem kell, hogy negyven éves technológiai fejlődést járjon végig, ugyanúgy behúzzák az üvegszálas technikát saját kikötő-ipari park-logisztikai központ fejlesztéseikbe, és adják az olcsóbb munkaerőnek köszönhetően negyedáron ugyanazt a szolgáltatást 3 km-rel arrébb, mint Szingapúr.

A fejlett, magas életszínvonalat biztosító országok a világon mindenhol azzal a problémával küzdenek, hogy jelentősen megemelkedett bérszínvonaluk miatt, képtelenek a fejlődő országokkal versenyre kelni, legalábbis, ami a bérmunkára épülő piacokat illeti.

Így kelnek életre a tudás-alapú társadalom, a kreativitásra és a humán-erőforrások magas szintű kihasználására épülő gazdasági modellek, melyek a mai Szingapúr jövőképének gerincét adják. Óvatosan adagolt, de egyértelműen érzékelhető programjaikban az olyan eddig nem sok figyelmet kapott területek kerülnek az érdeklődés középpontjába, mint a kreatív iparágak, a high-tech és IT fejlesztések, vagy a turizmus.

Ez utóbbi például intenzíven ausztráliai reklámokban jelenik meg, ahol a vibráló várost „cool and funky city”-ként jellemzik, a „live, work and play” (élj, dolgozz és játsz) jelszavával.

Olyan fejlesztési (kormányzati) dokumentumok látnak napvilágot, mint a 2002-ben kiadott Creative Industries Development Strategy: propelling Singapore’s creative economy című riport, mely a művészetek, a kultúra, a design szektor vagy a média szerepét hangsúlyozza, melyeket innovatív, bátor, kreatív területekként jellemez, a jövő fejlett gazdaságát megalapozandó.

Olyan szerzőket idéznek, mint Richard Florida, aki szintén 2002-es bestsellerében egyenesen egy új társadalmi osztályról, a kreatív emberekről beszél, akiknek életmódja, munkaritmusa, szokásai jelentősen különbözhetnek a ma megszokott bérmunkás tömegekétől. Vagy ehhez kapcsolódóan hivatkoznak a nálunk is ismert magyar Csíkszentmihályi munkáira , akinek flow-elmélete éppen ennek a kreatív rétegnek az életérzéséhez és munkastílusához áll közel.

Sok szerző, többek között az egyetemi professzor Kenneth Paul Tan azt a kérdést veti fel, hogy vajon az ezekben a tervekben vázolt kihívásoknak hogyan fog megfelelni az eddig éppen ellenkező irányba lefojtott szingapúri társadalom.

A kreativitás, legyen szó designerekről, új ötleteket hozó, távoli tartalmakat kreatívan összekötni képes mérnökökről, vagy médiamunkásokról szabad mozgásteret, a másképp gondolkodás nemcsak képességét, hanem annak lehetőségét is igényli.

Gazdasági értelemben Szingapúrban minden adott erre a váltásra. Nem okoz nehézséget forrást teremteni kulturális, művészeti, kreatív beruházásokra, oktatási programot indítani csúcs-technológiai fejlesztések elősegítésére, iszonyatos pénzeket pumpálni kutatásfejlesztésbe, vonzó attrakciókkal (live, work and play) a világ minden tájáról kreatív embereket vonzani ebbe a klubcsapatba.

Társadalmi értelemben azonban, ahhoz, hogy ezek az iparágak valóban húzó tényezővé váljanak és (legalábbis ami a kreativitás forrásának tekinthető művészeteket és kultúrát illeti) ne futottak még kategóriaként rejtőzködő, pénzt nem hozó szubkultúra legyenek, ahhoz egy egész gondolkodásmódot kell megváltoztatni.

A terveket örömmel fogadó ám azok megvalósítását némi kétkedéssel néző elemzők és gondolkodók ugyanis úgy ítélik meg, hogy jelentékeny társadalmi változások nélkül ez a paradigmaváltás nem végrehajtható. Szingapúr kulturális értelemben agyhalott településnek számít. A pár éve büszkén átadott a város szívében helyet foglaló Esplanade (az ottani MÜPA), nem a helyi művészet és kreativitás fellegvára, ami bátorítja és életre kelti az új ötleteket, hanem egy olyan csillogó tüskevár, ahova továbbra is inkább a már itt élő vagy ide csábítani kívánt kozmopolita lakosság kiszolgálására milliós gázsikkal iderepítenek kényszeresen bárkit csak ismert és drága legyen, aki lenyom egy haknit nekik.

Esplanade - Singapore

Szimbolikus kérdés a nyelvhasználat. A kritikus hangok arra hívják fel a figyelmet, hogy a multikulturálisnak hirdetett, valójában a nemzetvédő nyelvi erőszakok logikájához nagyon hasonlóan a kifinomult angolt erőltető nyelvi politika megintcsak a kreativitásnak mond ellent. Az újító, különböző tartalmakat összekötni képes gondolkodás megteremtésének egyik kiváló lehetősége a különböző nyelvek összekapcsolása. Ha büntetjük azokat a projekteket, vagy egyéneket, akik a hokkien és angol összekapcsolásakor néha vicces, szórakoztató, néha elgondolkodtató nyelvi kombinációkat képesek létrehozni, akkor éppen azt a kreativitást vágjuk megint ketté, amit elérni akarnak.

Kreatív média, szólásszabadság és bátorító környezet nélkül aligha létezhet. Abból legfeljebb altató valóságshow-k, táncos-cicis, csak gondolkodni ne kelljen típusú műsorok lesznek, ezt a munkavállaló már most is megkapja. Letiltogatott weboldalakkal, blogokkal, bezúzott sajtópéldányokkal, elérhetetlenné tett alkalmazásokkal nem nagyon lehet fejleszteni a később esetleg pénzt is hozó keativitást.

Nem használ a terveknek, a mára alternatív szubkulturák nélküli, egydimenziós szingapúri társadalmi modell sem. Hány idegesítő, hátsó kisházban bütykölő, önjelölt feltaláló villamosmérnököt kell elviselnie egy országnak, míg abból lesz egy Rubik Ernő? Ha mindenki jól vasalt öltönyös, multimunkás, abból ragyogó excel táblák ugyan lesznek, de valami vérfrissítő, kreatív újítás nagyon kevés.

Érdekes a gondolat, a Csíkszentmihályi flow elméletének munkaerőpiacra értelmezett felfogása, ahol a kreativitását, szabad gondolkodását áruba bocsájtó munkást már nem lehet, a 3 műszakos ipari termelés keretei közé szorítani. A teljesítmény optimalizálásához szükséges „flow” tudatállapot, amit szerintem a művészek eddig úgy ismertek, mint „ihlet”, nem érhető el, a bérmunka típusú foglalkoztatás keretei között, a munkafeltételeket úgy kell kialakítani az ilyen területeken, hogy minél gyakrabban jöjjön az az ihlet, ami később igazán termékeny ötleteket hoz létre.

Ez a fegyelmezett, uniformizáló, LEGO bábú típusú társadalompolitizálással sajnos nem fog menni.

Láthatóan a szingapúri kormány apró lépésekkel de igyekszik nyitni a szoros béklyókon. A miniszterelnök jelenti be, hogy holnaptól engedélyezett a bárokban az asztalon táncolás, és a jövőben a kormány helyet teremt akár vezető állások betöltésekor is az arra alkalmas, de meleg munkavállalóknak is. Ez a szexuális irányultság ugyanis némileg felülreprezentált a jövőben gazdaságilag preferendálandó kreatív iparágakban.

A megint jó hosszúra nyúlt bejegyzés látszólag végig Szingapúrról szólt, valójában azonban a mi kis országunkról Magyaroszágról írtam. A fentiek ismeretében őszintén érdekel, hogy ugyan melyik aspektusában lehetnénk mi Európa Szingapúrja?

----

Az idézett szerzők hivatkozásai:

Florida R. (2009) : The Rise of the Creative Class, and how it’s transforming work, leisure, community and everyday life , NEW YORK, Basic Books

Csíkszentmihályi M. (1999): Implications for a systems perspective for the study of creativity. In: R.J. Stenberg (szerk). Handbook of Creativity Cambridge: Cambridge University Press.

Tan K. P. (2007) Renaissance Singapore? Economy culture and politics. National University of Singapore. NUS Press

15 komment

Címkék: ázsia szingapúr


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr341773004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.02.19. 15:29:56

Ezekre a hangzatos "mondjuk valami jó ütőset" mondatokra (lásd még rendezzünk olimpiát, 1 millió munkahely, stb.) azért haragszom, mert jó nagy nylvánosságot kapnak, aztán pedig valami teljesen irreális álomvilágba ringatják a társadalmat: rengetegen el is hiszik, hogy ezek lehetségesek.

Persze a társadalom, amelyik ezeket beveszi, az meg is érdemli ezt.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2010.02.19. 18:35:51

Nagyon hosszú, de öröm végigolvasni :)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.02.20. 11:54:55

Ilyen részletes és érdekes írást még sehol se találtam Szingapúrról, köszönöm :)

is 2010.02.20. 15:51:12

Orbán (Krisztián) nyilván a multiknak kiszolgált, modern, nyitott gazdaságról beszélt. nem is ért a társadalomhoz.

ez a poszt nagyon tanulságos. kösz.

Marvelous 2010.02.20. 18:01:30

Én szeretem a politikusok "új munkahelyeket teremtünk" nyilatkozatatit, ebből látszik, hogy beveszik az öreg hülye spekulánsok megközelítését a válságról.

OmegA404 (törölt) 2010.02.20. 18:50:23

szingapuri feleség?
gratula.

szépmező 2010.02.20. 19:54:50

először is gratulálok a poszthoz, szép munka.

másodszor sajnos siralmasan gyenge a mögöttes ideológia miatt.

idézet a posztból: "komoly erőfeszítéseket tesz, saját, szingapúri identitás kialakítására."

ezt ugyan később próbálod nem úgymond "nacionalizmusként" értelmezni, de sajnos tévedsz.
a csoportidentitás előfeltétele egy hatékony (és egyáltalán működőképes) társadalom életének.
Erős, közös identitás nélkül lehet menni a sunyiba.

És bezony az eddigi történelem során a legerősebbnek és legtartósabbnak nem a "klubcsapat" ("alkotmánynemzeti" vagy érdekközösség alapú) identitás számított, hanem az etnikai-nyelvi-kulturális.
Ez így lesz ezután is, ettől nem félni kell, hanem élni vele.

szépmező 2010.02.20. 20:08:13

no igen, és Richard Florida a "nem menő" kategóriában van, írásainak nincs tudományos háttere.

captain morgan 2010.02.20. 20:19:16

Pár éve hoztak létre egy a kormány mellett működő 16 fős véleményez/tanácsadó testületet. A testület tagjait az állampolgárok közül sorsolják.
Nálunk melyik kormány vállalná be?
Persze bármelyik, aztán agyonhallgatnák a hozzászólásaikat.

crazyfish 2010.02.20. 20:28:18

Tetszik, korunk pestise...a globalizált világ szószolói...Az ingatlankufár és bandája is ezt szerette volna,mert akinél a pénz annál a hatalom, a kevesek hatalma a nyomorultak tömege felett, ja s vigyék magukkal a Bokrost is...lebaszni öket Ausztrália mértani közepére és indulhat a túlélőshow, aki eléri az óceánt azt csak vagyonelkobzásra itéljük a szaros életét megtarthatja...mikor azt olvasom, h a bankok 217 milliárd hasznot realizáltak....addig nem lesz rend ebben az országban s a világon amig nem lógatnak fel 1-2 "bankár üzletembert"..mert semmiből nem tanulnak, semmitől nem rettennek...a kinai módszert kellene tanulmányozni...lol

vizesnyolcas 2010.02.20. 21:42:13

Jól értem? Singapur és Kína példája azt mutatja, hogy létezik működő tervgazdaság, csak megfelelő (pl. konfuciánus) beállítódás szükséges hozzá?

Frank Galvin 2010.02.20. 21:59:53

ZSOOLT, Ütős írás!

Érdekes lenne még az az infó, hogy Te hol élsz/hol bírsz jobban élni...?

És talán egy kiegészítés: ha már Nyugatról nézzük, meg előkerül Marcuse, akkor - nekem legalábbis (egy 2 hónapos, nem-munka(!) ottlét után) az jutott eszembe, hogy a munka ethosza. (Ja, hogy ez akkor kicsit olyan maxweberes? És már mindjárt ott is vagyunk, hogy működő bürokrácia, meg kiszámítható (azaz olyan, amilyennek kell) jogrendszer...?!?) Majd százféle embert láttam Szingapúrban munka közben (könnyű volt megfigyelni, mert ahogy mondom, én - szerencsére - nem dolgozni voltam). Mind a százan jól érezték magukat a bőrükben. Munka közben. És nem volt egyikük sem "gazdag".

Hát, nézzünk meg itthon random 100 magunkat... akár 100 "gazdagot"...

***

SZÉPMEZŐ, Nem hiszem, hogy ZSOOLT értelmezett, szerintem csak tapasztalatokat sorolt.

Egyébként pl. az USA (most) mi Neked, ha nem "alkotmánynemzeti"? Persze, ha hozzáteszed, hogy Európáról beszélsz, akkor lehet, hogy igazad van "-)

Az a ciki, hogy a világon senki sem kíváncsi arra, hogy nekünk "igazunk", meg "ideológiánk" van. Verseny volt. Verseny van. Verseny lesz. Hát, edzeni kéne, baszki...

A 90-es években (56 hátán) bemosolyogtuk magunkat a TOP-ba (nézzétek meg az akkori FDI/capita adatokat), aztán annyira elcelebesedtünk, hogy tökéletes patyomkinországgá váltunk. Senki ún. politikus (egyik "oldal"-ról sem) vette észre, hogy "Jönnek a csehszlovákok!" Aztán Szlovákia (Szlovákia!) velünk egyidőben csatlakozott az EU-hoz... Mi van?!?

Se szellemileg (lásd: "oktatás", se fizikailag (lásd: "egészségügy") nem tudunk felkészülni. Pedig lényegében olyanok vagyunk, mint egy alaptábor: szinte ontjuk magunkból azokat, akik a csúcsokat mindig valahol máshol érik el.

(És most nem csak a legendás Nobel-díjasainkra gondolok, hanem "mindennapi" történetekre: en.wikipedia.org/wiki/Agoston_Haraszthy )

sam2sam 2012.01.03. 09:53:56

Csak most jutott el hozzám. Félig ájultan és -majdnem végig- hangosan röhögve olvastam a műved. Ez így 2012 -ből visszatekintve 2010-ből súlyos próféciának bizonyul.

törzsmókus 2014.09.29. 14:04:31

„...kulturálisan sem érti, hogy miért kifizetődő segíteni az iskolatársaknak a vizsgák, felelések alatt, hiszen ezzel a magam előrejutása alatt vágom a fát. Az ottani iskolákban ún. meritpontokat (mondjuk úgy magyarul: érdempontokat) gyűjtenek a diákok, melyek többek között akkor járnak, ha valaki felírja a későn érkezők neveit. Rend van bazzeg.”

erről nekem már erősen Észak-Korea jutott eszembe :-/
süti beállítások módosítása