HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2010.01.08. 19:22 Zsoolt

Tudok repülni

Legalábbis álmomban. Már nem először álmodom azt, hogy repülni tudok. Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy egy nagy vajszínű gumicsónakkal repültem. Nem a csónak tudott repülni, hanem én. 

Hátul ültem benne, mint egy nyitott kabrió hátsó ülésén és kényelmes két-három méteres magasságban siklottam a városban. Egyetlen gondom a villany és trolivezetékek kerülgetése volt. Néha mintha kifogyott volna a szufla, a csónak le akart ülni. De akkor megint csak akarni kellett, és újra lendületet kapott, még a Mechwart lépcsőn (illetve a fölött) is simán felmentem vele.

Más repülős álmaimban is lépcsők vannak, gyerekkorom óta álmodom azt, hogy simán veszem lefelé rohanva a lépcsőfokokat úgy, hogy a lábam tulajdonképpen nem éri őket. Mintegy a levegőre támaszkodva kapok új lendületet, és egész lépcsősorok felett lebegek el.

Nem lenne rossz, de azért van benne ijesztő is. Mert ha ez igaz, akkor minden igaz, ami ugyanebből a világból jön, és akkor van ördög, vannak szörnyek is. Ezek rendszerint gyerekkoromban kísértettek. Óvodás koromban anyámnak megtiltottam, hogy a szobánkba teregessen éjjelre. A szárítón lógó ruhák ugyanis estére szörnyekké váltak, illetve az volt a szabály, hogy elalváskor egyetlen porcikám sem lóghat ki a paplan alól, mert a szörnyek pontban éjfélkor átvonulnak a szobán, és ami kilóg azt levágják.

Azóta megküzdöttem a szörnyeimmel, de ha a repüléssel együtt ezek mind jönnek, akkor inkább nem akarok repülni. 

 

--- 20100108

3 komment

Címkék: álom valóság ördög szörnyek é:repülés


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr641657445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.01.09. 23:33:56

Nekem még középiskolában az iskolapszichológus azt mondta, hogy ha repülsz az álmodban az a repülés irányától függően mindig jelent valamit. Ha zuhansz az nyílván rosszat, ha emelkedsz felfelé akkor valami pozitív dolog van történőben.
Mivel én mindig lebegtem ugyanazon a szinten és abban gyönyörködtem, hogy mindenki felett vagyok, ezért erre tért ki leginkább. Aki lebeg az a biztonságot keresi, ne is legyen a többi ember között, ne is legyen túlságosan magasan, távol tőlük. Mégis fölöttük akar lenni, jobb akar lenni náluk, de annyira túlzásba se akarja vinni.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2010.01.09. 23:57:45

Lehet ebben valami. A magasabb nekem már nem lenne jó, mert örökké fosok a repülőn is. De 2-3 méter az elég távolság, hogy úgy legyél emberek között, hogy egyedül maradhass:)

barbarela 2010.11.26. 00:08:05

Álmodtam már én is azt többször, hogy tudok repülni. Mindenféle erőfeszítés nélkül haladtam a levegőben. Néha, nagyon ritkán teljes bizonyossággal tudom, hogy ez az ismeret bennem van, hogy bármikor repülhetnék és csak nagyon kicsi választ el tőle. Nem emlékszem már a repülésem irányára sajnos, de az érzésre igen...és nagyon "hiányzik".
Plusz az a szörnyes dolog is megvan...:D ha véletlenül nyitva maradt a szekrényem ajtaja, akkor képesek voltak onnan is kijönni, de a bejelentett lakcímük az ágyam alatt volt. Lehet, hogy ma már barátok lennénk.