HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2009.06.06. 13:06 Zsoolt

Krakkó (Lengyelország II)

 

1991-ben jutottam el másodszor Lengyelországba. Katona voltam éppen, és rávettem az egyik szakasztársamat, hogy menjünk ki Krakkóba. Tatabányáról előző délután felvonatoztam Pestre, majd kora hajnalban indultunk az apja 1200-es Ladájával.
Különös hangulata van mindig a korai indulásnak. Még nyáron is csípős hideg van reggel 3 körül, a széles pesti utakon szinte senki nem volt. A határon is álmos határőrök között slisszantunk át, s már javában Szlovákiában jártunk (vagy akkor még Csehszlovákia volt?), amikor a nap végre felkelt.
 
Ahogy két évvel korábban a vonaton, most is az tűnt fel legelőször, ahogy lassan változott a táj, több lett a fenyő és vicces fából eszkábált buszmegállók mellett suhantuk el a harapnivaló levegőt szelve.
 
10 körül már Krakkóban voltunk. A várost nem volt tudomány megtalálni, de azon belül olcsó szállásra lelni már annál bonyolultabbnak tűnt. Egy szót sem beszéltünk lengyelül, oroszul már nem volt kóser megszólalni, én még németül, barátom angolul próbálkozott sikertelenül.
 
De a nyelv nem volt igazi akadály, egy asszony, akit a piac mellett találtunk simán beült velünk az autóba és elvezetett minket egy hostelhez. Nagy szatyrokkal felszerelkezett háziasszony formájú 50-es nő volt, egy szót se értettünk abból, amit mondott, de ő csak aktívan mutogatott és csak intett mosolyogva majd sietve eltűnt valami buszmegállóban, amikor megérkeztünk. Hálás voltam neki, és tetszett ez a bátor vállalkozó szellem.
 
Egyikőnk sem volt egy nagy utazó, igazából fogalmunk sem volt mit jelent az, hogy hostel. A recepciós angolul elmagyarázta, hogy annál olcsóbb a szállás minél nagyobb szobában lakunk. Én bevallom nem értettem. Pont fordítva képzeltem, hiszen akkor az elnöki lakosztályt kérjük, biztos az jó nagy és ezek szerint az a legolcsóbb. Aztán lassan leesett, hogy itt arról van szó, hogy megszállunk egy 10 ágyas szobában, ami most éppen üres, de bármikor berakhatnak mellénk valakit. Tekintve, hogy a laktanyában is minimum 10-en laktunk egy körletben nem nagyon hatott meg ez a feltétel.
 
A szoba tényleg nagy volt, tele volt pakolva emeletes ágyakkal meg volt benne egy kis asztal és körülötte pár szék. Fürdő az viszont nem volt, csak WC és egy csap. A fürdő kint volt a folyosón valahol és egy szofisztikált rendszer keretében lehetett a kulcshoz és törölközőhöz hozzáférni. A rendszer valószínűleg egyébként mégsem volt szofisztikált, csak mi egyszerűen harmadszor sem értettük meg mit kell csinálni így egy teljes hétig megelégedtünk a csap, mint fürdő szolgáltatásaival.
 

Krakow 011-1

Fegyelmezett turistaként jártuk a várost. Így 18 év távlatából a zsidó negyedre emlékszem csak nagyon élesen. Bementünk egy zsinagógába, ahol egy idős zsidó házaspár üldögélt. Ők voltak a személyzet és csak akkor engedtek be, ha feltettük a sábeszt. Ősz hajú, bölcs tekintetű öregúr volt a férfi, ő vezetett körbe. Kérdezte milyen nyelven mondja, mi meg kicsit gondolkodóba estünk, és ő mielőtt válaszolhattunk volna végigsorolta, hogy angol, francia, német, spanyol, lengyel ugyanúgy jó neki. Németül kezdett bele a kedvemért végül, de amikor nem értettem mit mond azonnal a társamhoz fordult és angolul folytatta.
 
Hűvös, sötét hely volt az a zsinagóga, nehéz levegőjű, mintha évszázadok szorultak volna bele, ami valószínűleg így is volt. Azóta megtanultam, hogy a különböző felekezetek templomainak alternatív felhasználási lehetősége az istálló. Ez az öreg zsidó ember elmesélte, hogy a háború alatt a németek lovakat és fegyvereket tartottak itt, és ugyanezt hallottam jópár évvel később Szentpéterváron a kommunistákról, akik hasonló célokra hasznosították azokat a gyönyörű hagymakupolás templomokat. Most, hogy elgondolkodom rajta, azt hiszem a praktikus méreten kívül az is oka lehet ennek az új funkciónak, hogy így alázzák meg a legyőzötteket. Kedves szokás.
 
A nehéz pillanat a fizetés körül érkezett el. A látogatásnak ugyanis nem volt szabott ára. Amikor megkérdeztük mennyivel tartozunk akkor az öreg azt mondta adjunk, amennyit akarunk. Kapott pár bankjegyet a markába, de nem lehetett elégedett vele, mert azt továbbra is nyitva tartotta és szúrós tekintettel nézett ránk. Azt hiszem, emiatt a pillanat miatt jegyeztem meg az egész látogatást, mert szóse róla nagyon szarul éreztem magam. Miért nem mondja meg akkor mennyit kér? A 10-szeresét szívesebben kifizettem volna fix áron, mint ezzel a maroktartós szemmelverős stílussal azt a pár zlotyit. Úgy éreztem megszégyenített ezzel a viselkedéssel, mint valami rámpirítós tanítás, mert magamtól nem adtam elég pénzt és ő most a tekintetével megtanította a leckét.
 
A történet inkább rólam szól. 16 évvel később már egész másképp kezeltem a helyzetet a pekingi ya-show piacon.
 

Krakow

Egy este, amikor hazatértünk a hostelbe, a szobában az egyik emeletes ágy felső szintjén egy kerek női popsiit világított meg a folyosóról beáradó fény , fekete csipkés bugyiban. Szerintem mindketten először láttunk ilyet élőben, és bizony odafagytunk az ajtóba. Álmos szemű, kócos barna lányka fordult meg és ült fel a kerek popsi folytatásaként, s rögtön mellőle felemelkedett egy vékony félmeztelen, szintén kócos fiatalember is.
 
Holland turisták voltak, talán 1-2 évvel idősebbek, mint mi. Én aludni sem bírtam, mégiscsak életemben először alszom egy fekete csipkebugyis lánnyal egy szobában, és hosszan elgondolkodtam azon, miért kellett nekem az autószerelő szakközépbe és utána a katonai főiskolára mennem tanulni.
 
Másnapra a hollandok eltűntek, ők csak átszaladtak itt. De délután mikor visszaértünk kis utazótáskát találtunk egy másik ágy mellett, és némi bosszúsággal konstatáltuk, hogy valaki összeszarta a WC-t de a kefét nem találta meg. Nem ehhez voltunk szokva a laktanyában. Hangosan morogtunk, hogy biztos kaptunk valami bunkó lengyelt és én életem elszalasztott lehetőségeként sóhajtva gondoltam vissza az alulöltözött holland lányra.
 
Estére aztán kiderült, hogy a lengyel bunkó egy kanadai orvos, aki egy évben három hónapot dolgozik és 9-et nem. 4-en vannak egy státuszon és ő bőven keres annyi pénzt egy negyedév alatt, hogy nincs szüksége többre. Megszakítja magát ügyeletekkel, műtétekkel, aztán vitorlázik vagy leginkább utazgat. Most is Bécsből ruccant át ide vonattal, mert a bérelt autót nem merte áthozni keletre.
 
Irígykedve hallgattuk a beszámolóit miközben hármasban szallonáztunk az asztal körül és azon gondolkodtam, hogy szeretnék én is így dolgozni. Tanárként ennek az inverzét már megvalósítottam, kicsit azonban még lehetne a rendszeren csiszolni.:)
 
Kis lengyel barátnőmmel Grazenával is találkoztam. Igazán romantikusra sikeredett. Vonatra szálltunk és elmentünk Kielcébe. Én vittem az összes holmimat, mert azt terveztem ott alszom pár napot. Grazena már 16 éves volt én 19. Tudtam a címét a levelei alapján és egy taxi el is vitt minket oda. Felcsöngettem és a barátomnak meghagytam, hogy várjon kicsit lent, majd mindjárt jövünk.
 
Még el sem értem a lakás bejárati ajtajáig, amikor az feltárult, és az én szőke Grazenám helyett egy feldúlt, félrefésült hajú „Iván” lépett ki. Mögötte ott rohant Grazena, próbálta visszahúzni a karjánál fogva, de Iván nem engedett, Otelloként rontott  ki, és dühösen elviharzott.
 
Hát megjöttem….álltam ott a kis hátizsákommal az ajtóban, s Grazena láthatóan nem tudta eldönteni, hogy Iván után szaladjon, vagy engem engedjen be.  Nekem erről az apró részletről elfelejtett írni a leveleiben, és talán nem hitte, hogy tényleg megjelenek az ajtóban aznap. Romantikus világ volt tényleg. Nem volt olyan, hogy mobiltelefon, de még olyan se, hogy telefon, legalábbis számomra nem, ezért hetek alatt befutó levelekben, szépen lassan csordogáltak az információk.
 
Grazena végül mellettem döntött és beinvitált. Nagyon szép lány lett, magas és vékony, két évvel ezelőtt inkább olyan kerek formás volt, most csak ott volt kerek, ahol nagyon muszáj. A haját levágatta, hátul egy számomra ismeretlen stílusban lefelé fordított V betűt formált a frizurája. Hamar kiderült, hogy oroszul már egyikünk sem tud úgy, mint két éve. Azóta egy rendszer omlott össze és az ilyesmi nagy tudatállapot változást tud okozni. A katasztrófa az volt, hogy én németül, ő pedig angolul kezdett el tanulni, és a mi szakállas fordítónk sehol nem volt már akkor. Fel kellett hívjam az én barátomat, hogy tolmácsoljon nekünk. Beszélgettünk kicsit, ittunk teát, csináltunk pár fényképet, aztán Grazena erőtt vett magán, elnézést kért és közölte, hogy jobb, ha ő most inkább összeszedi a barátját.
Nem haragudtam rá, még hazatérésünk után is írogatta a leveleit, elnézést kért és a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül szóljak, ha megint Lengyelországban járok, és írjam meg hol, mert azonnal odautazik. Soha többet nem írtam neki.
 
Hazafelé a lengyelek mégegyszer tanúbizonyságot tettek arról, hogy a lengyel-magyar két jóbarát. Az 1200-es Ladát nem arra tervezték, hogy 300 km-t kibírjon két fordulóban közte egy hét pihenővel. A lengyel Tátra lábánál a kocsi megadta magát. Elment a gyújtás, és mi pár 100 métert még gurultunk siklórepülésben aztán egy falu határában game over.
 
Számolgattam, hogy gyalog elérjük-e még a szabadság lejárta előtt Szentendrét, de erre kicsi volt az esély. Majdnem a legelső kocsi megállt és miután megint szavak nélkül megértette mi van eltűnt és fél óra múlva egy overálos szerelővel jött vissza. Mindkettőnk polgári végzettsége autószerelő volt, de én Rába motorokon kívül máshoz még az életben nem nyúltam, s az én barátom is a kelletténél ártatlanabb arccal fütyürészet tisztes távolban, míg a szerelő derékig el volt süllyedve a motorháztető alatt. Az még az a korszak volt, amikor egy 1200-es ladához (bennünket kettőnket leszámítva) minden férfiember értett. Pár perc alatt megcsinálta, valamit az elosztónál buherált és a Lada száguldott megint, ahogy kellett.
 
Imádom Lengyelországot. (a fotókat jóval később, 2008-ban készítettem Krakkóban.)

 

Szólj hozzá!

Címkék: lengyelország krakkó


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr521167253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.