HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2009.01.31. 09:50 Zsoolt

Az én cigány barátom

Hat éves voltam. Lapátfülű. Ez azt jelenti, hogy füleim derékszögben elálltak a fejemtől. Ma az ilyesmi fel sem tűnik, ha látom, de akkoriban én ezt katasztrófának éltem meg és 18 éves koromban meg is műtettem.

A katasztrófa érzésre hat évesen rásegített az is, hogy kedvelt célpontja voltam az iskolában a „nagyfiúknak”, ami a 9-10 éveseket jelentette. Magas, fehér bőrű, jól öltözött újvárosi fiúk voltak ezek. Focizni jártak, menők voltak és jó illatuk volt. De én utáltam őket. Ez nem jó szó, mert ebben van valami agresszív támadás.  Én igazából rettegtem tőlük. El akartam tűnni, fel akartam szívódni és könyörögtem anyámnak, hogy engem vegyen ki az iskolából. Elkaptak a folyosón, de még ennél is megalázóbb volt, amikor egyszerűen utánam jöttek az osztályterembe és a többiek szeme láttára vezettek ki. Az ajtó előtt aztán körbeállva huhogtak, taszigáltak, lapátfülűnek, nyuszinak vagy éppen egérnek szólítottak.

Egy cigánygyerek volt az egyetlen társam.  Társnak nem mondanám, már megint rossz szó. Mert az valami összefogást, partnerséget jelent, valami együttműködést. Mi nem működtünk együtt. Ettől a cigány fiútól én ugyanúgy rettegtem, mint a többiektől. Eseményszámba ment, ha nagy kegyesen megjelent az iskolában. Jóval idősebb volt nálunk, hiszen már ki tudja hányadszor járta az első osztályt. Fizikailag nagyon erős volt, pedig nem volt magas. Amolyan kis fürge szemű vasgyúró. Azt beszélték róla, hogy kiugrott menet közben a rendőrautóból, amikor intézetbe akarták vinni. Ezt én simán el tudtam képzelni. Nagyon tiszteletlenül beszélt a tanárokkal, és ha valami nem tetszett neki, akkor egyszerűen hazament, de előtte még a közeli romokból összeszedett féltéglákkal dobálta az iskola épületét. Tucatszámra álltunk ott gyerekek, félelemmel teli döbbenettel húzódva hátrébb az udvaron, hogy ne találjon el a téglákkal. Nem mert senki se szólni hozzá. Én próbáltam a tekintetét is kerülni, mert úgy éreztem kihívásnak érezné és engem is megver. Egy alkalommal technika órán ragasztóval dolgoztunk. Két-három fős csoportokban. Ő egy magyar fiúval és egy másik cigány gyerekkel került egy csoportba. A magyar srác az én padtársam volt. Kicsit esetlen gyerekként nem tudta kibontani a ragasztós tubust ezért a többiek besegítettek neki. De valahogy a tubus megszaladt a kezében és a ragasztó nagyon nyomással a cigánygyerek szemébe csattant. Hatalmas, fájdalmas üvöltés rázta meg a termet, és rögtön utána a két cigány fiú csépelni kezdte azt az én barátomat.

A tanító néni üvöltve, a hajánál fogva vezette ki a cigány fiút. Az egyszerre üvöltött a ragasztótól, a dühtől és az általa igazságtalannak vélt eljárástól. Én megint, mint mindenki más inkább lehajtottam a fejem, mert bármilyen részrehajlás, tekintet áldozattá tehetett volna engem is. Fel sem merült bennem, hogy meg kéne védeni a barátomat. Gyávább voltam annál.

Társak úgy lettünk ezzel a Jóska nevű cigánygyerekkel, hogy volt neki egy jóval fiatalabb húga, aki a sok bukás miatt most egyszerre osztálytársa is lett. Rozinak hívták ezt a lányt, sötét bőre és bongyor haja volt.  Szünetekben kicsit játszottam vele. Nem emlékszem már mit, inkább beszélgetés lehetett, de nevetve. A szavakra nem emlékszem, de arra a zavartságra igen, hogy ez a lány olyan felnőttesen beszélt velem. Ma azt mondanám flörtölt, de azért az egész olyan pajkos játék volt inkább.

Az egyik szünet végén azt vettem észre, hogy miközben megyünk vissza az osztályterembe, Rozi bátyja engem néz. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, de csak egy pillanatra, mert ez a nézés meleg volt, és hálás. Nem szólt egy szót se, csak előreengedett a teremben.

Nem telt el sok idő, hamarosan sorra kerültem ismét. Megjelentek a nagyfiúk és először csak csúfolódtak aztán elkezdtek körbevenni az udvaron. De ott volt a cigánygyerek is, aki látta mindezt, és mint egy duvad nekiesett ezeknek a jó illatú újvárosi gyerekeknek. Én egy szempillantás alatt kikerültem a körből és csak azt látom, hogy akik az előbb még erőszakoskodtak hirtelen áldozatokká váltak kb. mint a Mayák Mel Gibson filmjében.

A szünet után az igazgató, akitől mindenki retteget, mert hatalmas pofonokat tudott adni, dühöngve tört be az osztályterem ajtaján maga előtt cibálva két, a szó szoros értelmében verejtékben úszó felsőbb évest. Arra kérte a még mindig reszkető fiúkat, mutassa meg, ki verte meg őket. Egyöntetűen a kis vademberre, az én Jóska nevű megmentőmre mutattak, aki azzal a sajátos rezzenéstelen tekintetével nézett vissza rájuk.

Nem beszéltem aztán sem vele egy szót sem. Nem lettünk barátok, de engem pár hasonló eset után nem bántott többé senki az elálló füleim miatt. Pár év múlva megbukott ismét, és én soha többé nem láttam azt a kis cigánygyereket, aki az én egyetlen igazi társam volt ebben az iskolában.

 

Szólj hozzá!

Címkék: roma cigány verekedés iskola igazgató


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr39913815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.