HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2008.11.11. 21:20 Zsoolt

Kirgizisztán - az utazás

Egy hetet töltöttem Kirgizisztánban. Munka...nem nyaralás. Ettől már kicsit nyögvenyelősen indultam, mert első hallásra nagyon jól hangzik az ilyen út, aztán kiderül, hogy a szállodát sem érsz rá elhagyni. Most azért nem ez történt, igen sajátos élményeket szereztem. Az elkövetkező posztokban ezeket osztom meg:)

Budapest - airport

 

Kora reggel indult a gép Isztambulba. Nem az a baj, hogy korán kellett kelni, hanem az, hogy utálok repülni. Nem volt ez mindig így. 10 éve ültem repülőgépen életemben először a Budapest Frankfurt járaton. Nagyon élveztem, főleg amikor már fent hangtalanul siklott a gép (a hajtómű hangja olyan baromira hangos, hogy egy idő után nem is hallod):). Azóta legalább ötvenszer repültem.

 

De valami történt, mert mostanában szabályosan...ok kimondom...FOSOK A REPÜLŐN. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mitől lehet, figyeltem magam a gépen. Azt hiszem az egész a kontrollról szól. Ha én lennék a pilóta akkor nem érezném magam ennyire kiszolgáltatva. Kocsiban is inkább én vezetek, csak a taxis mellett érzem magam biztonságban mert azokról azt fantáziálom, hogy olyan sokat vezetnek, hogy belejöttek. 10.000 méter magasan a szaros életem a pilóta kezében van, meg a mérnökökében. Mikor beszállok, ha a lépcsős megoldással kell felmenni, akkor igyekszem a tekintetemmel elkapni a kapitányt, aki rendszerint már a kabinban ül. Szeretném ha olyan deres hajú, nagytenyerű, apameleg szemű magas ember lenne, egy Harrison Ford, aki olyan profi, hogy akkor is leteszi a gépet, ha mindkét szárnya letörött.

Fontosak a légikísérők is! Ha a legnagyobb viharban is lazán felszolgálnak az megnyugtató. Ha felszállás közben unott arccal üldögélnek, az is megnyugtató. De mikor eltűnnek a behúzott függöny mögött...

A statisztikákkal nyugtatom magam. „Ha már kiértél a reptérre, a nehezén túl vagy!”. Hiszen sokkal kisebb az esélye a gép lezuhanásának, mint egy autóbalesetnek. Ez valamelyest meg is nyugtat. Az első turbulenciáig.....Amikor ez a műanyaghenger megrázkódik..én már látom hogyan tekeredik el torzulva a géptest, hogyan válnak le a szárnyak...és látom magam zuhanni...olyan 2 perc lehet. Na ez a különbség b...ki! Az autóbaleset egy pillanat...ez meg egy örökkévalóság.

Érdekes, hogy ha felállok és sétálok akkor jobb. Csak ülni mint egy zsák méginkább kiszolgáltatottá tesz. De pont a rázós viharok alatt nem engednek felállni. Azt hiszem nem ilyen birka módjára akarok meghalni...Petőfisen kozákokkal küzdve inkább....(hacsak nem Tengizben...):)

sunrise at the airport

Amúgy biztosan azért van az egész mert Bika vagyok. Az én fő elemem a föld. Két lábbal a talajon. Mit érdekel engem mi vár Bishkek-ben! De addig összesen 7 órát kell tölteni a levegőben. 2 óra Isztambulba és 5 óra onnan Bishkekbe. Rémálom!

 

1 komment

Címkék: repülés utazás isztambul kirgizisztán bishkek


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr92764180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tb7999 · http://uksi.blog.hu 2009.07.18. 11:52:45

Jaj, ne is mondd, gyerekkoromban én is élveztem a repülést (bár nem repültem sokszor), de most már fosok tőle!! Ugyanúgy érzek, mint te... turbulencia... és az a földön nagynak, stabilnak és erősnek látszó fémhenger hirtelen kis vacak semmiséggé változik az elemeknek kiszolgáltatva...