HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2014.05.22. 10:12 Zsoolt

Magyar sorozatok régen és most

A TV24 összeszedte néhány magyar TV sorozat népszerűségét az IMDB alapján. A lista lehetne bővebb is, de így is egyértelműen látszik, hogy az újabb sorozatok meg sem közelítik a régi klasszikusok népszerűségét.

Szerintem egy nyilvánvaló törés következett be 1990-ben a magyar film és sorozat gyártásban és ez nem csak az (onnantól számított) új alkotásokat érintette, hanem azokat is, melyek mintegy átnyúlóan a rendszerváltás előtt és azt követően is készültek.

Nyilván a különböző filmek műfaja is alakult, ennek a bejegyzésnek a keretében elsősorban azokkal a produkciókkal foglalkozom, amelyek a szappanoperák vagy mai sitcom-ok és 20-50 perces TV-sorozatok mintájára napi/heti rendszerességgel futnak illetve azokra az (inkább korábban jellemző sorozatokra), melyek valójában játékfilm léptékűek, ám valamilyen módon egymásra épülve egy sorozatot is alkotnak.

Szerintem a 70-as évek vége és a 80-as évek eleje volt a magyar sorozatgyártás csúcsa. Egy óra múlva itt vagyok, Bors, Linda, a Bujtor-Kern féle Ötvös Csöpi filmek, Abigél. Ezek mai szemmel is vállalható filmek, különösen ha az azóta készült próbálkozásokkal hasonlítjuk őket. Nyilván ma nézve őket van az emberben egy nosztalgia, illetve nem egy alkotás valóságos kordokumentum és ez a két tényező visszamenőleg emeli a sorozat értékét.

bujtor.jpg

De ezzel együtt is szembeötlő a változás, a látványos színvonalbéli esés. Az egyik leginkább szemléletes példa a Bujtor-Kern féle Ötvös Csöpi filmek lejtmenete. Az olyan filmek mint a Pogány Madonna (1980) vagy a Csak Semmi Pánik (1982) színvonalához képest egyszerűen méltatlan az, amit szinte ugyanaz a szereplőgárda Zsaruvér Csigavér (2001) címen 20 évvel később kipréselt magából folytatásként.

Mintha elveszett volna a tartalom, mintha 1990 után talajt vesztettek volna ezek a filmek. A 80-as években készült Ötvös Csöpi filmek minden karikírozás és Bud Spencer utánérzés ellenére azért voltak többek között nézhetőek és ma azért jelentenek igazi értéket mert ezekből a filmekből nagyszerűen visszaköszön a 80-as évek Balaton felvidékének a világa. Az 1983-ban indult Linda sorozat ebből a szempontból igazi aranybánya. A díszleteket, a rendőrségi iroda asztali lámpáit és írógépeit, a szódás szifont, az 1200-es Ladákat, a dunai kompot, a kemping készletet és még a sárga Babettát is imádni lehet. Szerintem ezeknek a sorozatoknak az egyik titka ez. Akármilyen történetet is kreáltak belőle, az egész egy hiteles, azonosítható, ma is sokak számára felismerhető közegbe volt ültetve.  Az Ötvös Csöpi és Linda filmek a 80-as évek Magyarországáról szólnak.

Ehhez képest nem tudok mit kezdeni azzal, hogy míg a Pogány Madonnában vagy a Csak Semmi Pánikban igazi fakabátokat látunk a Balaton felvidéki német turistás környezetben, addig a 2001-ben készült folytatás, a Zsaruvér Csigavér első epizódjában már Ulmann Mónika szerű csajok vihogó kommandójával próbálják ábrázolni a kor rendőrségét. Mi lehetett itt a koncepció?

Hogy egy másik (igaz játékfilm) klasszikus említsek. A Tanú 2 (az első részhez képest szintén förmedvény film) menő vállalkozója (Cserhalmi György) helikopteren érkezik a rendszerváltás után polgármester jelöltté avanzsáló Pelikán gátőrhöz (Kállai Ferenc). Mi? Hol? Hova? Eléggé beszédes és látványos volt a korai '90-es évek makkos cipős, ciklámen öltönyös "vállalkozói" kultúrája, de a tömegfogyasztásra szánt 1990 utáni filmek készítői rendre valami nagyobbat, a keserű valóságtól mindenképpen elrugaszkodottabbat akartak csinálni. 

A Linda sorozat Petőfi Csarnok környékén az Első Emelet zenekar közreműködésével készült epizódja úgy hozza vissza 1984-85 hangulatát, hogy az ember beleborzong. Nem vagyok benne biztos, hogy 20 év múlva bármelyik Barátok Közt epizódot megnézve hasonló érzés fog majd el.

Az átmenetet egyik filmes korszakból a másikba leginkább talán a Szomszédok sorozat jelenítette meg. Főleg a korai, 80-as évek végi epizódoknak ma már egyértelműen van egy kordokumentum jellege de már jól látszanak a Szomszédokon azok a tünetek, amik előrejelezték a jövő bődületes minőségbéli visszaesését, ahova aztán a Familia Kft-Angyalbőrben-Kisváros-Barátok Közt vonalon eljutott a magyar televíziózás.

Mert még Taki bácsi a taxis vagy Vágási Feri a nyomdász rátehető arra a fent említett vonalra, hogy ezek létező és felismerhető karaktereket jelenítettek meg, de mutassa meg nekem valaki azokat az 1997 környékén állami gondozásból kikerült fiatalokat, akik aztán sikeres építési vállalkozóvá váltak. Ki ismer magára a Barátok közt szereplőiből?

Persze úgy is gondolkodhatunk erről, hogy éppen ez volt a koncepció. A rendszerváltás utáni sorozatgyártás funkciója nem a kézzel fogható valóságból való kikacsintás (nekünk is vannak hős/vicces rendőr sztorijaink még ha 1200-es Ladával járnak is), hanem a valóság teljes tagadása, az attól való elrugaszkodás és egy nemlétező világba való eltávolodás. Ez pedig kortünet, a magyar társadalom elveszítette az önismeretét és ezzel együtt a reális önértékelését is. A filmesek nem okai, hanem pusztán készséges kiszolgálói ennek az igénynek.

A másik lehetséges értelmezés még ennél is prózaibb. Mint annyi minden másban 1990-ben egy valódi törés következett be a magyar filmgyártás infrastruktúrájában, személyi állományában és ennek következtében teljesítőképességében is. Az eredmény, amit látunk az az, amire a maradvány és az arra épülő újabb generáció képes. Még nem érte el a 70-es évek színvonalát.  

 

21 komment

Címkék: sorozatok filmgyártás Barátok Közt Linda Ötvös Csöpi Famila Kft


A bejegyzés trackback címe:

http://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr16194612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kolléga 2014.05.22. 12:51:52

Hmm.. Elgondolkodtató amit írsz. Különösen annak fényében, hogy a Társas játékot például milyen magasra tartják a nézői. Én magam sajnos még nem láttam, de valamennyit tudok róla. Ezért tartom teljesen értelmetlennek a abba az irányba indulni, amerre a Tűzvonalban indult. Hiszen az is csak annyira volt jó, amennyire a történet. A filléres költségvetésből összerakott akciójelenetek csak lefelé húzták.

☉ ☾ 2014.05.22. 12:53:41

Kiderült, hogy a korai sztárpalánták, csupán szerencsések voltak, majd később, az elvárások miatt már éles helyzetekben a legprimitívebb megoldásokat választották, mert más lehetőségük nem is volt. Csak meg akartak élni, semmit több. "Bunyósfilm" - de gáz.
Tehetségtelenek voltak? Talán nem. De a Bujtor-féle magatartás jól mutatja, hogy egy ilyen kicsi piacon 40-50 éven keresztül meg lehet élni a múlt ködös emlékeiből - Bujtor még színházigazgató is lett, ami azért már a vicc kategóriájába esett.

Mr.Treeger 2014.05.22. 13:02:46

@☉ ☾:
Láttam Bujtort színpadon, és színpadi rendezését is anno. Teljesen jó volt.

☉ ☾ 2014.05.22. 13:14:33

@Mr.Treeger: Sajnos nekem más tapasztalataim voltak ezzel kapcsolatban. Rutinból ment minden, mint a most tárgyalt filmekben. Az pedig a színház halála.

Mr.Treeger 2014.05.22. 13:50:06

@☉ ☾:
OK, ez volt vagy 20 éve.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.05.22. 15:40:24

Érdekes vitaindító poszt.
Nekem a "Hacktion újratöltve" tetszik. Vannak benne külsős helyszínek - hogy lehessen mire révedni majd 20 év múlva - és a karakterek is kellően civilek ahhoz hogy szerethetők vagy legalábbis megérthetőek legyenek. Az eredeti Hacktion nem ilyen volt. (De szerintem a Tűzvonalban sem.)

Azt a feelinget azonban nem érdemes keresni ma már amit az ős-ötvöscsöpi filmek adtak. Egy bevágott Gold Fassl sör, pár kibuggyanó cickó, vagy néhány nyugati verda ma már kevés a halhatatlansághoz...

Kolléga 2014.05.22. 20:31:51

@☉ ☾: Lehet, hogy neked rossz tapasztalataid voltak. Én azt hallottam, hogy nem volt közvetlen, vagy barátságos ember. Nem lehetett könnyű kivívnia a saját nevét hihetetlenül tehetséges féltestvére mellett. Viszont színészi képességei, igenis nagyok voltak.

legelső MortalWombat 2014.05.22. 21:12:45

@Kolléga:
Egy másik blogon volt egyszer szó Bujtorról.
Egy beíró pont azt mondta, hogy hihetetlen jó fej volt, és közvetlen.
És ő beszélt vele, nem pedig hallotta valakitől. Ez azért egy kicsit más!

legelső MortalWombat 2014.05.22. 21:17:40

@városjáró:
Szerintem tök bájosak voltak az alábbi "reklámok":
- Egy Olympost mindenkinek!
- Két barackot! Úgy látszik, Mr. Smith tudja, mi a jó! (nemzeti magyar pálinka reklám)
- Jól látható BB pezsgő, cimkével a kamera felé.
- stb...

A Pogány Madonna-Csak semmi pánik-Elvarázsolt dollár-Hamis a baba négyes pedig nagyon is szerethető.

nevetőharmadik 2014.05.22. 21:41:01

Nem sorozat, de ahol egyetlen filmben látom ezt a különbséget a régi és az új minőség között, az a Konyec. Az öregek világa és története ugyanabban a filmben annyira súlyos és hiteles (az elszálltsága mellett is), hogy elképesztő. A fiataloké meg... egy halálszar jelentéktelen gagyi, ami csak lóg a levegőben, pedig az lenne a hétköznapilag hihető történetszál.

porch monkey 4 life! 2014.05.22. 21:51:50

A Hamis a baba egyszerűen kordokumentum. Ha valaha tananyag lesz a módszerváltás, ez kötelező megtekintés kell hogy legyen. Egyszerre primitív módon vicces és brutálisan szarkasztikus.
Szerintem nem ilyennek szánták, mégis tökéletes lett :)

Axel Torpedo 2014.05.22. 21:55:01

Jo az iras. Ezen a dolgon en is sokat filoztam mar.

a Zsaruver csigaver filmekkel kapcsolatban. pusztan a nosztalgia azert eladja ezeket szerintem a fanatikus rajongoknak mint pl en. joparszor megneztem mindharmat. Nyilvan a koltsegvetes a toredeke volt. Ezek a filmek inkabb szerintem nyaralasok voltak a keszitoknek, egyfajta "poen".

tobbek kozott altalanos gond szerintem az, hogy mintha a 90es evekre elfelejtettek volna a filmesek, hogy mennyit szamit a filmzene egy filmben. Hiaba draga a szimfonikus nagyzenekar, akar a koltsegvetes 30 %at is koltsek ra, mert a film ertekeben megterul. Pl az Otvos Csopi filmek szinvonaleseseben szerintem oriasi felelossege van az irtozatosan fos szintetizator pruntyogesnek, ami sajnos Frenreisz Karoly nevehez fuzodik.

Axel Torpedo 2014.05.22. 22:12:00

Es meg egy momentum. Ez a drasztikus minosegromlas nem csak magyar gond. Most beugrott a nemet pelda. Regen micsoda sorozataik voltak, Derrick, Ket ferfi egy eset, Az oreg, Tetthely (asszem ezek mind nemetek). Aztan a 90es evek vege ota amit lattam a teveben par masodperc erejeig, semmi mas mint az autopalyan felborul par kocsi meg repul a medikopter. Lehet tevedek, minimalisan tevet nezokent nekem ennyi jott at a nemet sorozatokkal kapcsolatban az utobbi 15 evben.

hungarisztan 2014.05.22. 23:05:28

Szerintem azért itt javarészt erősen múltszépítő nosztaligázással állunk szemben. Mert bármennyire is szerettük (vagy legalábbis megnéztük) annak idején a Lindát, az ős-Szomszédokat vagy a Bujtor filmeket, azért valahol mindig éreztük, hogy érvényes rájuk is a „kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk” séma. (Az Abigél ebbe a mezőnybe egyáltalán nem illik.) Én legalábbis gyerekként láttam a Lindát és már akkor is picit ciki volt „akciófilmnek” vagy „bűnügyi filmnek”. Azóta persze a díszlet kordokumentummá vált, persze, no de az nem annak volt szánva (vagy legalábbis csak annyira, amennyire szükségszerűen minden azzá válik idővel), akkor és ott az a rögvalóság volt, márpedig olyan rögvalóság, amit már akkor sem szerettek sokan... (Nem véletlenül indult ugyebár meg a legendás zarándoklat Bécsbe, amikor már lehetett menni, és nem véletlenül volt minden háztartásban német áruházi katalógus, és nem véletlenül irigyeltük a már akkor is élettől elrugaszkodott víziókat bemutató nyugati reklámokat...)

A szódásszifon, az Ezeröcsi, a Babetta, a filmben mutatott otthonok és munkahelyek vicces/tré tárgykultúrája mára ugyebár már retró és ez tagadhatatlanul kölcsönöz neki némi bájt, vagy legalábbis rácsodálkozást, hogy jé, tényleg, olyanunk is volt! Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a rácsodálkozásélmény csak a tervgazdálkodás „csodás” éveiben felnövekedetteknek generációs élmény, és ez is azért, mert nem volt választék, minden egyes háztartásban ugyanaz a Réka elemes bútor volt, akár szeretted, akár nem. Sem a mi gyerekeinknek nem lesz már ilyen, sem az akkor jóléti kapitalizmusban (választékosabb tárgykultúrában) felnövekvő nyugatiaknak nincs ilyen „élménye” – ami persze nem is biztos, hogy baj. Ők nem tudnak rácsodálkozni az Olympos citromlére, mert bemennek/bementek a hipermarketbe (a mibe?), és polconként látnak 12 fajtát...
Viszont ezt a fajta, szükségből (is) származó hitelességet (ha jól értem, szerző ezt kérné számon a gengszterváltás után időszak filmesein) szerintem hiba összemosni filmesztétikai, dramaturgiai, narratívabeli kategóriákkal. A Bujtor filmben azért volt 1200-es Zsiga rendőrautó, mert Szentgotthárdtól Fehérgyarmatig mindenütt csak 1200-es Zsiga volt a rendőrautó, ha csak egy nagyzoló Volgát raknak be rendőrségi matricázással, hát akkor már fel sem ismeri a nagyérdemű, mert hát mijeza hülyeség, ilyen nincs is, a rendőrség 1200-as Zsigával jár, aki nem azzal jár, az nem is rendőr...

Szerző jól tapint rá arra, hogy a filmgyártás elmozdult a valóságra kikacsintó Lindáktól, Taki bácsiktól és Vágási Feriktől a szinte szürreálisan hazug narratívák, díszletek és tárgykultúra irányába, ám az ebből levont következtetéssel én egy fokkal óvatosabb lennék. Mert tény ugyan, hogy egy mai sorozat valósággal köszönőviszonyban sem álló, eufémizáló, műproblémákat rágcsáló, imaginárius világokat mutat nekünk, no de nem mi akartuk ezt? A Brinkmann professzor, a Dallas, vagy az Izaura nem ugyanez volt? És a mai, nem otthoni gyártású sorozatok túlnyomó többsége nem „hiteltelen”, imaginárius, túl egyszerű, eufemizált világokat mutat? És tényleg nem arra akarok kilyukadni, hogy a tévé a szem rágógumija, szellemi kábszer, de nehéz másra kilyukadni, mert a tévé egyre szebb/jobb/izgalmasabb búfelejtőket tud ajánlani, ahova menekülni lehet a mindennapok kilátástalanságai elől. Kristálytisztán emlékszem, 89-ben Taki bácsit én már csak akkor néztem, ha iszonyatosan nem tudtam mit kitalálni, anyámék meg nem hagyták, hogy az egy szem tévénken a Music Television menjen a maga dekadens cuccaival – mert nem voltam kiváncsi a kamerábanézős szájbarágásra, hogy milyen szar nekünk, hogy még a parizert is hamisítják a sarki ábécében. És irigyeltem, hogy van Pro7, meg Sat1, ahol a műsorfolyamot negyed óránként reklám szakítja félbe, ahol habosan gőzölög a kávé, olvadtan csorog a csokoládé, Volvóba száll be a mosolygós család és úgy általában minden csöpög a dőzsöléstől és luxustól. Debil voltam, na, azóta nyilván lederiváltam, hogy ez a valóság, amaz meg a tévé, de a társadalom javarésze nem akar ide eljutni, mert szüksége van kábszerre.

És akkor majdnem ugyanoda lyukadtam ki, mint a szerző az utolsó előtti következtetéssel, csak picit más irányból és másképp... Viszont azt tartom, hogy filmesztétikát és (néha hamis) nosztalgiázást ne mossunk egybe, mert nem vezet semmi jóra! ;o) Van ezer és egy egyéb lehetőség és sajna ok is rá, hogy a magyar társadalom fejére olvassuk, hogy elrugaszkodott a valóságtól, a normalitástól, a józan észtől, nem feltétlenül kell ezt Taki bácsi vs. Magdi anyu bontásban tenni...

hungarisztan 2014.05.22. 23:17:50

@Axel Torpedo: A múltkor elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem egy Derrick epizódot. Egy világ omlott össze bennem, milyen hihetetlenül ótvar gagyi volt. (És akkoriban az még mindig ezerszer jobb volt a hazai felhozatalnál – no ezért kell óvakodni a hamis nosztalgiától!)

Kevesebb autó robbant benne, de azért itt sem mentek a szomszédba pocsékul ripacs színészi játékért, ordítóan szájbarágós történetvezetésért, buta klisékért és hasonszőrű, mára már nagyon amatőrnek tartott dolgokért. (El vagyunk kényeztetve, na!)

Megoldás? Tessék skandináv filmeket nézni, ott aztán van olyan naturalizmus és hitelesség, hogy a fal adja a másikat, és még csak el sem kell távolodni Lars von Trierig és a dogma-filmekért, mert a popkultúrás tömegtermékek, sorozatok is olyan világokat mutatnak be, hogy az ember inkább visszarohan a Barátok Közt által sugallt álságos és műanyag életbe. (Na jó, ez azért túlzás volt, oda jóérzésű ember semmilyen körülmények között nem rohan.)

GERI87 2014.05.22. 23:53:10

Ez nem csak magyar jelenség, a 80-as évek vége, 90-es évek eleje táján bekövetkezett egyfajta hanyatlás, mindenben.

Axel Torpedo 2014.05.22. 23:59:02

@hungarisztan: tavaly megneztem talan az osszes neten elerheto Derrick-reszt es meg vagyok elegedve veluk. Mondjuk a szineszek 4 reszenkent ismetlodnek, becsuszik par gyenge resz, de mindent egybevetve szerintem nagyon nezheto, a sztorik eleg valtozatosak, neha az elejen kiderul ki a gyilkos, neha a kozepen, neha nincs is gyilkos.

ja a Szomszedok a 90es evekben kb a Friderikusz elotti toltelekmusor szerepet jatszotta a tiniknel vagy talan a tobbsegnel, ami alatt gyorsan meg lehet kajalni. Mostanaban egyertelmuen csak a nosztalgia elesztette fel.

Viszont az emlitett Klinika, meg pl a Guldenburgok orokseg is szamomra meg nosztalgikus erteket sem kepvisel, nem tudnam ujranezni. Inkabb akkor mar a familia kft...

Travis007 2014.05.23. 01:14:11

Az elemzessel egyetertek, de a felsorolasbol erdemtelenul kimaradt a Nyolc Evszak cimu sorozat. Szerintem az egyik legjobb sorozat volt. Jo tortenettel, kituno zenevel, es remel szineszekkel!

victor vacendak 2014.05.23. 07:15:01

Nehéz rátapintani, hogy mi a különbség a régi és az új változatok között. nálam talán az, hogy a régiek kedvesek, viccesek voltak, jól megírt dialógokkal (ma is idézhető dumákkal), gegekkel és igen, természetesen a korszak ikonjaiva (pl. a Lada). Az újakban az írók nagyon erőlködtek, nem volt a filmekben semmi könnyedség, a színészek is megfáradtak talán, ki tudja? Linda nem akkora csalódás, mint Csöpi. A nagymellű, x-lábú, suta mozgású karatéző ulmann-kommandó a magyar filmgyártás egyik mélypontja.

Jancsiszeg1980 2014.05.23. 10:10:48

A sorozatoknál említhetnénk még a Fekete várost, a Tüskevárat, a Tenkes kapitányát, az Utánam Srácokat, vagy a Sándor Mátyást is.

Filmeknél meg kifogyhatatlan a lista: az eredeti Pál utcai fiúktól a Kőszívű ember fiain át az Egri csillagok a milliónyi irodalmi feldolgozás mellett voltak olyan gyöngyszemek is, mint a Dögkeselyű vagy a Tanú. Nembeszélve a rengeteg nosztalgikus hangulatú ifjúsági filmekről, mint az Égig érő fű például.

Imádtam mindet és nem értem, hogy miért nem lehet ilyet csinálni...

Miért akarnak mindenáron ÉRTÉK ÉS TARTALMAT erőltetni, ami nem megy. A művészfilmek szarok, unalmasak.

Dolgozzanak fel irodalmi műveket, de rendesen...

sam2sam 2014.05.24. 09:46:49

De jó, végre egy kis közélet politika mentesen. Nem szeretnék mélyen szakmázni de, azt hiszem a válogatás kicsit eklektikus. Abigél, Linda, Bors nagyon különböző műfajok. Talán egyedül a készítés ideje, vagy korszaka köti őket egymáshoz. Anélkül hogy érték vitába bonyolódnék bárkivel, -úgy hiszem- a véleményezők születési ideje döntően befolyásolja az élmény nagyságát, és napjainkban megélt csalódás mértékét. Az én korosztályomnak gyermekkorához az Orion űrhajó kaladjai, a Belfegor című horror kezdemény kacsolódik, meg az üvegajtókon keresztüli leselkedés. Nem gondolom, hogy mai szemmel esztétikai vagy szakmai elemzésre méltóak lennének, de hiszen éppen ebben van a lényeg.
Miért kellene egy 1970/80-ban készült műalkotásnak megfelelnie a 2014-es elvárásoknak. Szerintem a fenti filmeket nem az Örökkévalóságnak hanem a jelen kor szórakoztatására készítették. Ebből adódik, hogy miként egy jóízzel elfogyasztott vacsorát, a korábban havonta élvezhető Coca Cola ízét sem fogom tudni ma megélni, éppen úgy mint az első Platói vagy testi szerelmet sem. Legfeljebb felidézem, hogy mit nyújtott akkor nekem és a másiknak jelenidőben. Nem pedig ma. Ma már csak az emlékét szerethetem. A fenti opuszokkal szembeni véleményekben is érzek kis megcsalatást. Kicsit olyan mintha 30-40 év után gyermekkkorom szerelme megvastagodott csípőjét hasonlítanám, érintetlen korának nádszálderekához, ráncos arcát korábbi baba bőréhez. Minden esztétikai élményt csak jelenkorban élvezhetek, nem tisztességes a megélt jövőből visszafikázni.
Mindezzel együtt vannak klasszikus értékek amik megállják a helyüket (kinek ez kinek az). Zsurzs Éva, Várkonyi Zoltán és még sokan mások míves munkákat hagytak hátra. Bujtor, Szurdi, Gát, Kabay nem hiszem hogy a legjobb 100 magyar alkotás közé akartak kerülni. Az akkoriban robbanó média-ban akartak maximális nézettséget elérni. Dejszen a lényeg talán éppen ez. Nem a művek determinálják a kort, hanem fordítva. Amíg 1 vagy 1,5 csatorna volt addig mindenki azt nézte. Futball meccs, Szilveszteri kabaré, Pártkongresszus az építők székházából. És mindenki másnap azt szídta, arról vitatkozott a munkahelyén ahelyett hogy dolgozott volna. A '90-es évek 3-6 csatornája nem beszélve a parabolák betöréséről, döntően új szempontokat adott. Az állami finanszírozás megszünt, nézettséget reklámpiacot kellett felépíteni, egy szűz pályán. Ide csöppentek a most fumigált "ujhullámosok". Az emberek már nem kívánták a nagy érzelmeket, a nagy gondolatokat, röhögni szórakozni vágytak, és az akkori társadalmat ezek a művek szórakoztatták. Nem véletlen hogy a felsorolt művek maradtak fenn, leértékelve vagy értékelve.
A mai szappanoperákat pedig ócsárolhatjuk vagy sem a korábbi Szabó család videósított formáját örökítik tovább, ami azért elélt vagy 40 évig, miközben azt is ócsárolták a saját korában.