HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2014.04.11. 15:10 Zsoolt

A választási eredmények a magyar lakosság értékrendje tükrében

Amikor a választás éjszakáján olyan 20%-os feldolgozottság körül megláttam a HVG.hu első ilyen térképét, akkor ugyanúgy összeszorult a gyomrom, mint 2012-ben az első Békemenet alkalmával, amikor az elhaladt a maga tömegével az orrom előtt az Oktogonnál.

Hungary.jpg

Ilyen mértékű narancssárgulásra nem számítottam és a választási eredmény számomra azt üzente, hogy mindenféle ízléstelen szavazókerület módosítás és egyéb machinációk ellenére ilyen eredményt nem lehet elérni valós támogatottság nélkül. Tulajdonképpen túlbiztosították magukat a fiúk, ezt a választást simán hozták volna mindenféle kavarás nélkül is. Bármilyen választási rendszerben.

Kimondani tehát azt kell tudnunk, hogy Magyarországon létező, erős támogatottsága van mindannak, amit ez a kormány az eltelt 4 évben tett. A Jobbik erősödése pedig elsősorban azt üzeni számomra, hogy a kormánnyal szemben megfogalmazódó elégedetlenség egy markáns része a másik irányból elégedetlen. Magyarán még ennél is radikálisabb elmozdulást akar a demokratikus értékek felől.

Arra már régen rájöttem, hogy a hagyományos politikai kategóriákkal lehetetlenség leírni a magyarországi társadalmi és politikai viszonyokat. Habár jelzőket aggatunk egymásra (jobbos, balos, ballibsi, fasiszta) ezek legfeljebb indulatszóként használhatóak, tartalmukban nem sokat mondanak el.

Olyan dimenziókat kezdtem el keresni melyek elemeire bontják ezeket a kifejezéseket, akár olyan áron is, hogy felülírják a besorolásokat. Hamar kiderült persze, hogy előttem ezt mások már megtették. Így botlottam a Forsense Intézet elemzésébe, ami egy 1513 fős mintát lekérdezve 2009 elején vizsgálta a magyar társadalom értékrendjét. A tanulmány az akkori politikai palettát vetette össze az általuk feltárt értékrenddel. A politikai paletta 2009 óta jelentősen módosult, az értékek azonban ennél lassabban változnak. Van értelme az akkori felvétel eredményeit összenézni a mostani eredményekkel:

A szerzők által felállított klaszterek már nevükben is sokat elárulnak az egyes csoportokról:

 

klaszterek.jpg

Pusztán a fenti táblázatra nézve, a különböző értékeket valló csoportok megoszlását látva nincs mit csodálkozni a 2014-es választási eredményeket illetően. A FIDESZnek a választási rendszer lejtőivel meg a töredékszavazatok perverz elosztásával lesz meg a kétharmada, de a magyar társadalom értékrendje alapján meg van az anélkül is.

kutatók tanulmányából kigyűjtögettem az egyes csoportok legfőbb jellemzőit.  Ezeket részleteiben megnézve már arról is lehet némi képünk, hogy az egyes konkrét kormányzati intézkedések miért nem váltottak ki nagyobb tiltakozást. Mert pontosan azoknak megfelelő értékeket vall a magyarok többsége és ezen történetesen a pártszimpátia sem változtat sokat. Hát nézzünk bele a tükörbe egy kicsit.

Paternalisták

25,7%-a a megkérdezetteknek ide sorolható, ráadásul a paternalizmus egyáltalán nem az idősebb korosztály jellemzője kizárólag. A 40 év alattiak egyharmada ide sorolható. Az ebbe a csoportba tartozók jellemzői:

  1. Intézményi bizalom rendkívül alacsony szintje legyen szó akár hazai, akár nemzetközi intézményekről 
  2. Közéleti passzivitás és kívülállás
  3. Paternalista szemlélet és zárt gondolkodás
  4. Nem igazán vallásos, de a család szerepét kiemeltnek tartja életében
  5. Az átlagnál erősebb az országhoz, mint földrajzi egységhez tartozás érzése, zártság Európával és a világgal szemben
  6. A magyarságtudat inkább a bevándorlókkal és külföldi munkavállalókkal szemben érzett erős ellenszenv formájában ragadható meg
  7. A gyereknevelés kapcsán engedelmességre, jó modorra, takarékosságra nevelés. 
  8. Itt a legmagasabb az állami ellenőrzés és beavatkozás valamint az egyenlőség mellet kiállók aránya. Az egyéni erőfeszítések ösztönzésének elutasítása.
  9. Többségük inkább az állami  tulajdon növelése mellett áll ki és közel 60% azok aránya, akik szigorúbb ellenőrzést szeretnének látni a vállalatokkal szemben. 80% bizalmatlan a nagyvállalatokkal szemben.
  10. Erősen felülreprezentáltak ebben a csoportban az életük alakulásával elégedetlen emberek és mindössze 16%-uk bízik az emberekben. Éles határ húzódik a személyes és családi tér, valamint a külvilág között. Ezen a körön kívül a szolidaritás rendkívüli mértékben alacsony.
  11. A paternalistákat mind az öt csoporttól megkülönbözteti intoleráns karakterük. Kiemelkedően erős a más etnikai csoportokkal szembeni elutasítás legyen szó más fajokhoz tartozókról, muzulmánokról, zsidókról vagy romákról.
  12. Az ide tartozók 2/3-a tisztán materialista értékeket vall, az átlagnál erősebben jelenik meg a rend iránti igény.
  13. Az ide tartozók egynegyede kétségeit fejezi ki a demokrácia működésével kapcsolatban. 50%-uk szerint a demokrácia nem hatékony eszköze a közrend fenntartásának és szerintük demokráciában rosszul működik a gazdaság is.

 

Nyitott konzervatívok

A társadalom 21,6%-a tartozik ide, ez a második legnépesebb csoport és ez tekinthető a leginkább polgárinak. A 40-50 év közöttiek határozzák meg ennek a csoportnak a korösszetételét, de a 30-39, 50-59 éves korosztály is jellemző. A csoport jellemzői:

  1. Magas a felsőfokú végzettségűek aránya
  2. Nagy az intézményekbe vetett bizalom, a normák, szabályok átlag feletti tisztelete. Nagy a respektje a nemzetközi szervezeteknek EU, NATO, ENSZ.
  3. Fontos a hagyományos közösségek értékeinek továbbvitele, a tradicionális-vallásos világhoz áll közelebb, 80% hisz Istenben azonban az egyház szerepével kapcsolatos kérdésekben inkább szekuláris nézeteket vall. 
  4. Erős családcentrikusság. Az ebbe a csoportba tartozók meghatározó része gyereket nevelő, családos ember.
  5. Hazaszeretet és nemzeti érzés kérdésében határozott, de racionális elemekkel átszőtt patrióta attitűd, ami ugyanakkor nem zárja ki a világra való nyitottságot. 
  6. Engedelmesség-önállóság dimenziójában inkább az önállóságra, személyes felelősségre, kreativitásra való nevelést hangsúlyozza, ugyanakkor jónak látná ha erősödne a tekintélytisztelet.
  7. Az individuum önálló cselekvőképességének fokát mérő zártság-nyitottság dimenziójában a magyar átlagnál közelebb vannak a nyitottabb európai mintákhoz. Például az átlagnál nagyobb mértékben gondolják azt, hogy az emberekben meg lehet bízni, fontosak a személyes kapcsolatok.
  8. Több mint 50%-uk gondolja úgy, hogy jelentős hatással bírnak saját életük alakítására, és a saját életükkel való elégedettség is ebben a csoportban a legnagyobb. Ennek megfelelően az állami szerepvállalással szemben itt inkább az egyéni felelősségvállalást tartják fontosnak. Gazdasági kérdésekben inkább liberális piacpárti, az egyenlőtlenségeket a modern haladás sajátjának tekinti. Ugyanakkor itt is megfigyelhető elégedetlenség a nagyvállalatokkal szemben amik felett nem bánnák ha nagyobb ellenőrzés lenne.
  9. Kiemelkedőek ebben a csoportban a demokratikus attitűdök. 90%-uk jónak vagy nagyon jónak tartja a demokráciát, nagy ebben a csoportban a politikai aktivitás és érdeklődés
  10. Jellemző rájuk a környezettudatosság és a nyitottság más nemzetek, kultúrák értékeinek befogadására, vagy például-e csoport 80%-át nem zavarná ha szomszédságába meleg párok költöznének.

 Tradicionalisták

A válaszadók mintegy 19%-a sorolható ide. Jellemzően (de nem kizárólag) 60 évnél idősebb, tradicionalista nézeteket valló, vallásos emberekről van szó. Jellemzőik:

  1. Sok közöttük a nő, özvegy, az alapfokú végzettségű és alacsony jövedelmű ember
  2. Ők adják ki a magyar társadalom "egyháziasan" vallásos rétegének a felét.
  3. Kiemelt szerepe van a házasság értékének, és a házasság alapja szerintük a kulturális azonosság, az érzelmi kötődés és az anyagi biztonság mellett a kölcsönös házassági köteléket tekintik fontosnak.
  4. Kiemelt szerepe van az erkölcsnek, munkaerkölcsnek, pregnáns véleményük van az abortuszról és mindenféle szexuális engedékenységről. Ők ítélik el legjobban a csalást és bármilyen törvényszegő magatartást.
  5. Az ide tartozók háromnegyede jónak tartaná ha a közeljövőben erősödne a tekintélytisztelet, a társadalmat meg kell védeni mindenfajta változástól. A nevelés esetében a vallásos nevelést az intézmények esetében az egyházi intézményeket preferálják.
  6. Az idetartozók körében a legjellemzőbb a kulturális és etnikai nemzet preferálásának nézete.
  7. Gazdasági kérdésekben a csoportnak nincs határozott karaktere, enyhe többségben vannak az állam szerepét hangsúlyozó etatista vélemények. Inkább támogatják az egyenlőbb jövedelemeloszlást és a nagyvállalatok nagyobb fokú ellenőrzését.
  8. Alacsonyabb jövedelmi helyzetük ellenére itt is sokan gondolják azt, hogy befolyással bírnak életük alakulására. Habár jellemző a távolságtartás, egy homogén közegben nyitottabbak az emberek felé és itt a legnagyobb a bizalom a legitimációs intézmények iránt.
  9. Faji és vallási alapon nem nagyobb az átlagnál az intolerancia ebben a csoportban, azonban itt a legmagasabb a homoszexuálisok elutasítása.
  10. Valószínűleg a csoport vallásos karaktere és feminin jellegének köszönhetően itt tapasztaljuk a legerősebb szolidaritást más, hátrányos helyzetű emberek irányába.
  11. 59%-uk úgy gondolja, hogy az ország legfontosabb feladata a rend megőrzése. Határozottan érvényesül a jól működő hierarchiák igény. A kormánydöntésekbe történő beleszólás kérdésében az átlagnál kisebbek a csoport igényei, ugyanakkor egy a parlamentet is háttérbe szorító erőskezű vezető támogatottsága is itt a legnagyobb illetve még egy ennél autokratikusabb rendszernek is lennének támogatói ebben a csoportban. A demokrácia lehetőségeinek és intézményeinek használatára itt a legkisebb az igény.  

Idős bezárkózók (poszt-szocialisták)

A teljes minta 16,3%-a tartozik ebbe a csoportba. A legtöbben itt is 60 a évnél idősebbek vannak. Magas az alacsony végzettségűek és alacsony jövedelműek aránya.

  1. A tradicionalistákhoz képest itt alacsonyabb az erős vallási kötődéssel bírók száma, azonban itt is jellemző a hagyományos értékek tisztelete.
  2. Az önállóság, a képzelőerő helyett itt is az engedelmességre nevelés a kitüntetett jelentőségű a gyermeknevelés kérdésében.
  3. Ebben a csoportban a legnagyobb azoknak az aránya, akik szerint nem lehet megbízni az emberekben, azok ugyanis folyamatosan megpróbálják kihasználni a másikat. Ennek megfelelően a szolidaritás szintje is itt a legalacsonyabb, az ebbe a csoportba tartozókra jellemző a bezárkózás.
  4. Igen erős a paternalista-etatista attitűd, az átlagnál határozottabb a kiállás az állami beavatkozás mellett a piacpárti nézetekkel szemben.

 

Individualisták

Ebbe a csoportba leginkább a (poszt)modern, új értékek mellett kiállók találhatók. A megkérdezettek 8,9% tartozott ebbe a csoportba. A 18-39 éves korosztály képviselői közül találunk sokakat itt, és a következők jellemzik őket:

  1. Elutasítják a hagyományokat és a hagyományos erkölcsi értékekkel szemben is elutasítók.
  2. Magas a csoportban a különélők, illetve nőtlenek/hajadonok aránya, és nyilván a korösszetételnek is köszönhetően itt a legnagyobb a gyermektelenek aránya. Felülreprezentáltak a csoportban a közép és felsőfokú végzettségűek. Inkább férfiak és magasabb jövedelműek. 
  3. A vallásosság nem jellemző a csoportra. Az átlagnál engedékenyebbek a szexualitás terén, és a normaszegéssel szemben is. Nyitottak az új utakra, kísérletekre.
  4. Itt is lokális képet mutat a földrajzi identitás, ami alatt a lakhelyet és környékét kell érteni, de ebben a csoportban gyakrabban említik Európát. A nemzethez való tartozás érzése rendkívül gyenge ebben a csoportban, nem hisznek a kulturális vagy etnikai alapú nemzet fogalmában.
  5. Erős távolságtartás mindenféle autoritással szemben. Nem tartanák jónak ha a jövőben növekedne a tekintélytisztelet, a nevelési elvek között leginkább az önállóságot és a kreativitást részesítik előnyben az engedelmességgel szemben.
  6. Bizalmatlanság jellemzi ezt a csoportot, ez a csoport is azt gondolja, hogy mások megpróbálnák őket kihasználni. Azt gondolják a többség csak magával törődik, nem bíznak az intézményekben sem. 
  7. Gyenge demokratikus attitűd, a politikától távolságot tartanak, de a közvetlen - intézmények nélküli - demokratikus részvétel felé nagyobb nyitottságot mutatnak.
  8. Erősebb a tolerancia a más etnikai csoportokkal és a mások számára rendszerint zavaró csoportokkal szemben. Ugyanakkor alacsony szintű a szolidaritás ebben a csoportban. 
  9. A legfontosabb jellemzők a vallástalanság, individualizmus, immoralitással párosuló nyitottság, tolerancia és multikulturalizmus.

Szabadelvűek

A válaszadók 8,4%-a sorolható ide. Sok tekintetben hasonlít ez a csoport az individualistákhoz. A lényegi különbségek:

  1. Erős az Európához való kötődés, sokkal jellemzőbb a kozmopolitizmus, mint a lokalitás. 
  2. Nagyon fontos a személyes autonómia de azzal együtt a felelősség is. Szolidaritást vállalnak más csoportokkal, és sokkal kevésbé engedékenyek morális, erkölcsi kérésekben és nincs akkora elutasítás a családdal, házassággal szemben. 
  3. Inkább jellemző a környezettudatosság, jónak tartanák azt is, ha a jövőben nem az anyagi javakon lenne a hangsúly, hanem mondjuk a több szabadidőn.
  4. Megbíznak a nagy nemzetközi szervezetekben és nem utasítják el a politikát.

 

80 komment

Címkék: társadalom értékrend pártszimpátia 2014 választás


A bejegyzés trackback címe:

http://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr36004219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

colonel pondró 2014.04.11. 16:59:13

Tapasztalataim szerint a paternalista gondolkodás leginkább a szocialista szavazótáborra jellemző. Ők azok akik Kádár apjukat siratják, nem vallásosak jellemzően, saját sorsukkal elégedetlenek, intoleránsak más népcsoportokkal( rengetegen szavaztak innen át a jobbikra is). A többi része valószínűleg így nézne ki a legtöbb európai demokráciában.

Diorella Queen 2014.04.12. 08:43:14

Nincs ellenzék, ezek meg bebetonozták magukat a következő 30 évre.
A következő választásokon már nem kell a rezsicsöki sem és egyéb kedvezmény sem.
A nyugdíjasok megszavazták, és eldöntötték mi legyen az ország sorsa.Az pedig nem más, mint az egypártrendszer még 30 évig.
Ámen.

Hohenstaufen 2014.04.12. 09:30:08

Diorella Queen: Nekem az egykori Chokito-reklám jut az eszembe atörténtekről, és ezt MINDENKINEK ajánlom figyelmébe, nem csak azon ellentmondás kapcsán, hogy az állítólagos, ám valójában súlytalan "demokráciaféltés" pont azok szájából hangzik el, akik kisebbségben voltak és kerültek most is, és a többséget egyszerűen lehülyézik, tehát lehet egyszerre demokráciázni meg kisebbségi terroristáskodni. Szóval ebben az országban minden létező ellentmondás elképzelhető és elő is fordul. Nyilván a történtekből az derül ki, hogy hmis demokráciában élünk, ha egyszer az emberek folyamatosan le akarják váltani. Nem értem, hoyg az egyébként szintén áldemokrata műbaloldal a puszta demagógián kívül miért van mindig lemaradva két utcahossznyival, valószínűleg azért, mert még mindig nem vették észre, hogy nekik nem a nyugati "demokráciának" és főleg azok mainstream diktátorainak kéne megfelelni, hanem a magyar választóknak, magyar módon, magyar testre szabott megoldásokkal. Tehát a Chokito reklám, amely kapcsolódik ehhez: "Randa, de finom!" Emlékeznek rá! Mert én igen. És úgy érzem, ez jó párhuzam arra, ami történt. Ugyanis innentől nem a belterjes-kontraszelektált-életidegen fővárosi értelmiségi, hivatásos aggódó, címkéző, káosz-, gyűlölet- és vitorladagasztó íróasztal melletti értelmiségi szűk beltenyészet fogja megmondani mi a jó neki, és mihez kéne igazodni másoknak, pontosabban mindenkinek, hanem ezt a bandát szépen elzavarta a magyar nép többsége, aki nem steril és hazug és idegen műbaloldalizmust, globalizmust, kapitalizmust és egyebeket akar, hanem magyar Chokito-t. És kapaszkodjanak meg, lehet, hogy az valóban nemzetiszocializmus lesz, úgyis annyiszor festették falra az ördögöt, derék názizgatóink és hivatásos rettegőink, hogy lehet, hogy távlatilag ez fog bejönni, elismerem, ez elég sok embernek fog fájni, de vélhetően még többnek nem fog fájni, aki egyszerűen csak dolgozik, adózik, és szereti a hazáját, és nem fekszik le akárkinek, de főleg nem a külföldieknek. Kileng a történelmi inga, ide jutottunk ezzel a nyugati megfelelési kényszerrel és erőltetett, évtizedek óta tartó kihasználható, jófiú-szereppel. Elég volt, vili? És ha a magyarok nácizmust akarnak, és abban érzik esetleg jól magukat, akkor az lesz. Ez van! Jobban kellett volna a rendszerváltás után politizálni, nem pedig kirabolni, elárulni, lezülleszteni, becsapni, kiszolgáltatnia népet kedves műbaloldaliak, álliberálisok és mások! Ez a választások tanulsága. El kell adni a terméket, és az egész szétrohadt baloldal Gyurcsányostul, nemzetietlenestül, elszegényedettestül, szóval úgy ahogy van, nem kell, megbukott!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.12. 10:24:00

A dolgok sokkal egyszerűbbek.

A Fidesz sikerének a fő titka: az emberek nem akarják a bukott ballib értékrendet.

Amint megjelenik egy NORMÁLIS baloldali vagy jobboldali alternatíva, hatalmasat fog bukni Fidesz.

h.kovacs 2014.04.12. 10:53:18

@maxval a gondolkodó birca:
egy nagy l*faszt, itt már senkinek sincs esélye, addig lesz orbán hatalmon ameddig akar, egy új párthoz rengeteg pénz és médiafelület kell, honnan a f*szból lesz nekik, a belföldet orbán uralja, külföldi támogatás esetén meg beindul a lakájmédia vonyító kórusa

Rwindx 2014.04.12. 11:16:14

@maxval a gondolkodó birca: így van. A jelenlegi ballib pártok "megsemmisülésével", a fidesz is darabjaira fog hullani.

Sajnos jobb lett volna ha az első lépés most bekövetkezik, de reméljük majd a következő választásokon.

Egy ritka előfordulású, de jobboldali demokrata 2014.04.12. 11:34:05

Rendkívül pontos elemzés. Jelenleg a Kádár rendszer 2.0 épül gőzerővel.

Conchobar 2014.04.12. 11:42:09

@Hohenstaufen: "innentől nem a belterjes-kontraszelektált-életidegen fővárosi értelmiségi, hivatásos aggódó, címkéző, káosz-, gyűlölet- és vitorladagasztó íróasztal melletti értelmiségi szűk beltenyészet fogja megmondani mi a jó neki, és mihez kéne igazodni másoknak, pontosabban mindenkinek, hanem ezt a bandát szépen elzavarta a magyar nép többsége, aki nem steril és hazug és idegen műbaloldalizmust, globalizmust, kapitalizmust és egyebeket akar, hanem magyar Chokito-t" - Más szavakkal: nyugaton a társadalom többségének dolgai többé-kevésbé már/régóta rendben vannak, ezért természetes, hogy a kisebbségek (pl.melegek) ügyei, törekvései is nagyobb súlyt kapnak. Azonban nagyon-nagy hiba Magyarországra adoptálni ezt a nyugatia mainstreamra jellemző gondolkodásmódot, ugyanis itt nálunk még nagyon nincsenek rendben a többség dolgai

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 12:18:14

"Amikor a választás éjszakáján olyan 20%-os feldolgozottság körül megláttam a HVG.hu első ilyen térképét, akkor ugyanúgy összeszorult a gyomrom, mint 2012-ben az első Békemenet alkalmával, amikor az elhaladt a maga tömegével az orrom előtt az Oktogonnál."

mi a kurvaanyádat keresel még itt?

továbbá a szaros tanulmányoddal kitörölhetet, ott áll benne fehéren-feketén, hogy a készültekor a jobbik - szerintük - 1-2%-os párt volt. az apátok faszát. 2009ben már bőven 10% felett volt.

továbbáilyen habermassokra meg karácsonyokra hivatkozni, no meg önmagára ennek a jelenfinek vagy kia faszomnak.
egyátalán milyen név az, hogy jelenfi? biztos vmi ősi magyar :DDD

szóval komám az a valóság, hogy a lakosság 20-25 év után eljutott oda, hogy utálja a konrád-heller-korniss vonulatot, és minden értük csápolót. a lakosság 2/3-a, 3/4-e mára már jobboldali, tisztességes magyar ember és nem kér belőletek. ha nem tetszik, akkor el lehet takarodni, ahogy gyurcsányapátok is javasolta.

egy kis segítség:

konzuliszolgalat.kormany.hu/download/9/24/60000/lemondas_hu_allampolgarsagrol2013.pdf

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 12:21:07

@h.kovacs: "honnan a f*szból lesz nekik,"

te szerencsétlen, az elmúlt években is tonnaszámra öntötték a pénzt ezekbe a gecikbe nyugatról, de az az átkozott magyar nép még így se volt képes megválasztani ezeket a jóravaló anti-magyarokat.

pedig a Fidesz még a választási rendszert is átalakította, hogy kedvezzen nekik, ugyanis ha lenne 2. forduló, akkor nem 10 egyénit nyertetek volna, hanem egyet, az újlipótvárost, oszt jónapot. a másik 9ben a másodikfordulóban fölényes jobboldali győzelem született volna, oszt a fidesznek nem 132-135 mandátuma lenne, hanem 145 vazzeg.

h.kovacs 2014.04.12. 12:32:27

@anyád, a szúnyogok:
"az elmúlt években is tonnaszámra öntötték a pénzt ezekbe a gecikbe nyugatról"
ja, tonnaszám
megszólalt a voníyító kórus

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.12. 12:34:38

3. bekezdés vége a jobbikos részről meg a demokratikus értékek felőli elmozdulásról.
Na ezért a mondatért már járna egy menyapicsába!

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 12:40:32

@h.kovacs: bezony, tonnaszámra.
a vonyító kórus jelenleg a szabadságtéren dzsemborizik...miért nem vagy ott? hátha kapnál egy kis könnygázt vagy gumibotozást. elnézve a gondolkodásmódodat igencsak rádférne. természetesen szigorúan terápiás célzattal, hátha sikerülne egy kis demokráciát és magyrságtudatot belédverniük az erre feljogosított hatóságoknak.
ha már az iskola és a szüleid erre nem voltak képesek.

h.kovacs 2014.04.12. 12:48:13

@anyád, a szúnyogok:
"itt már senkinek sincs esélye, addig lesz orbán hatalmon ameddig akar"
te csekélyértelmű, bemásolom mégegyszer hátha elhatol a tudatodig
mi a f*szomnak menjek tüntetni nem vagyok mazochista, ha nektek jó orbán, akkor nekem is

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 12:54:51

@h.kovacs: akkor meg kussolj, és ne rinyálj tele minden blogot. tisztességes baloldli már 6 napja letagadja azt, hogy ő valaha is az volt. a véresszájú, fasiszta része meg ott tombol a szabadságtéren.

süt a nap vazzeg, fogd megy a gyereket meg az asszonyt, oszt menjetek kirándulni. annyi szép hely van ebben az országban. közben járjon át az a büszkeség, ami miatt irigyelnek minket a nyugat-európai emberek. mert ott nem ám az a vélekedés, amit a fizetett cikkekből kiolvasol, hanem az, hogy pl merkel helyett ők is szeretnének egy ilyen Orbánt maguknak.

h.kovacs 2014.04.12. 12:58:09

@anyád, a szúnyogok:
baloldali vagyok és az is maradok, de ez nem érdekes, viszont voltam nyugaton és tudom hogy az emberek mit gondolnak orbánról

Conchobar 2014.04.12. 13:06:34

"A Jobbik erősödése pedig elsősorban azt üzeni számomra, hogy a kormánnyal szemben megfogalmazódó elégedetlenség egy markáns része a másik irányból elégedetlen. Magyarán még ennél is radikálisabb elmozdulást akar a demokratikus értékek felől" - Miért nem tudunk elszakadni a kampány jelszavaktól, miért hisszük azt, hogy a választók felől nézve is a kormánnyal szembeni elégedetlenség jelenik meg origóként, viszonyítási pontként? Miért hisszük azt, hogy a választók számára központi kérdés az, hogy az elit vörös és narancs szárnyai hogyan osztják fel egymás közt a hatalmat? A Jobbik valóban veszélyes, de nem a demokráciára és a demokratikus értékekre, hanem a hatalmon lévőkre, és a hatalmon lévők által képviselt ideológiákra, doktrínákra, ugyanis csak nagy jóidulattal lehet demokráciának nevezni Magyarország 1990 utáni (és persze előtti) berendezkedését. Magyarországon az elit tulajdonképpen nem a választók többségének nevében, hanem a választók helyett kormányoz, működteti az államot. Magyarországon már régóta az a felfogás jellemzi a kormánypártokat (az MSZP-t is!), hogy 'megnyertem a választást, ezért 4 évig kényemre-kedvemre kormányozhatom az országot'

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:09:56

@h.kovacs: dehogy tudod. max ott is találkoztál pár agyhalottal, vagy ők is max a te fajtád hazugságaiból tájékozódnak.

ezzel szemben beleolvasol egy tetszőleges német lapban megjelent lejárató cikk alatti kommentekbe, és szinte csak a cikkel ellentmondó, Orbánt és a magyarokat dícsérő hozzászólásokat olvasni.

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:14:27

@anyád, a szúnyogok: az még lemaradt, hogy ez kb olyan, amikor az agyhalott DK-s söpredék nem érti, hogy kaphatott ennyit a fidesz, hisz akivel ő beszélt, az mind az ormányváltókra szavazott...

a ti kis szűk univerzumotokban igaz az, amit elképzeltek. és fogalmatok sincs az azon kívüli valódi világról és a benne zajló folyamatokról.

Conchobar 2014.04.12. 13:14:32

@h.kovacs: "viszont voltam nyugaton és tudom hogy az emberek mit gondolnak orbánról" - Ugyanazt gondolják, amit a kedvenc sajtójuk, médiájuk mond?

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:22:52

@h.kovacs:

nesze

www.welt.de/debatte/kommentare/article126655384/In-Ungarn-kann-es-jetzt-ungemuetlich-werden.html

tom:
Gratulálok Orbán úrnak!

Volker Dirk Hiller:
Ez a cikk megint egy jó példája annak, hogy a sajtó és a közvélemény köszönő viszonyban sincs egymással. Kényelmetlen?(utalás a cikk címére) - legfeljebb az EU számára.

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > Volker Dirk Hiller:
A vélemények mind Orbán pártiak, min vagy úgy felháborodva?

kietz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther:
Szerinted ez a cikk Orbán-párti? Olvastál egyátalán Orbán-párti cikket a sajtóban?

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > kietz
Úgy értem a kommentek, a közvélemény Orbán-párti, nem a cikk.

Fritz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther
Jaj ez csak 'összeesküvés-elmélet', erre te tönkreteszel mindent. Ráadásul tényekkel :)

Fred1999:
A magyarok bátor és büszke nép, akiket nem lehet elnyomni. Olyan utat választanak maguknak, amilyet akarnak, akár tetszik az EU-nak, akár nem. Tanulhatnánk tőlük.

G. Weinelt:
Gratulálok a magyaroknak

vendég:
"Magyarország kényelmetlen lehet"(idézi a cikk címét)....kiknek? Valószínűleg csak Brüsszelnek, Martin Schultznak és Barrosonak. Május 25.-én (EP választás)küldjük el őket!

IB:
A baloldali propaganda ellenzi, hogy az európai emberek maguk döntsenek az identításukról és az értékekről. Hangos nemet a szocialista beetetésre! Itt az idő, hogy Németországban is megváltozzanak a dolgok.

Lex Luthor:
Orbán sokat tesz a magyar emberek érdekeiért ezért mindig újraválasztják. És mivel ezért a mi EU vezetőink állandóan besározzák, számomra világos, hogy valószínűleg jól csinálja amit csinál. Orbán a kevés, ha nem az egyetlen igazi demokrata az EU-ban.

Hawe: Magyarország szerencsés - csak gratulálhatunk a kormányának és a választóinak.

Tom Vander:
Mit jelentsen az, hogy "az EU nem fogadhatja el"? Puccsot robbantanak ki és megbuktatják a kormányt? Demokratikus szavazás volt. Ha arról döntöttek volna a magyarok, hogy kilépnek az EU-ból, azt is kötelessége lenne elfogadnia az EU-nak. Ez a szép a demokráciában.

gassst:
HATALMAS ÉLJEN a bátor magyar embereknek!

mgladbacher:
A magyarok már másodszor választották meg nagy többséggel Orbánt az ország élére, erre EU-s vezetőink nehézségekről beszélnek.
Milyen demkokraták ezek?

Sheldor_der_Eroberer:
Gratulálok Orbán Viktornak a választáson elért eredményéhez!

Dr. Acula:
Mitől lenne "kényelmetlen"? A magyarok mindent jól csináltak, de jellemző: mindenki aki szembemegy az EU-s őrültségekkel, az mindjárt szélsőjobboldali.

Bastasta:
A ma este 7 órás híreket 10 másodpercig tudtam nézni. Amint meghallottam a jobboldali populista kifejezést, nyúltam a távirányítóért és elkapcsoltam a ZDF1-ről. De a többi csatorna sem volt különb. Hagy döntsem el én, hogykit tartok jobboldali, baloldali vagy EU-s populistának, vagy akárminek.

Herbert Frahm Jr.:
Csodálom ezt a bátor apró magyar nemzetet, ahol a többség nem hajlandó behódolni a nyomásgyakorlásnak és az EU-s elnyomásnak. Én ezt úgy hívom nemzeti büszkeség és szabadság és őszintén úgy gondolom, hogy a magyarok valódi európaiak.

A vörös-zöld baloldali demokratát mindig olyan nagyon a szabad választások és népszavazások mellett kardoskodnak, de ha véletlenül a nem nekik megfelelő eredménnyel végződnek, akkor egyből hangosan kiabálnak és csalást gyanítanak.
A magyarok nagy része ismét olyan kormányt választott egy szabad választásokon, amelyik a nemzeti érdekeket az EU-s érdekek elé helyezi. Semmilyen kivetnivalót nem tudok ebben észrevenni. Én is Orbánt választanám ezerszer inkább, mint egy szocialistát vagy egy kommunistát.

Wahler:
Orbán a népéért és az országáért dolgozik, ezért nyeri a választásokat. Jó lenne, ha itt Németországban is lenne egy ilyen valaki.

Diorella Queen 2014.04.12. 13:31:32

@maxval a gondolkodó birca: Az emberek nem a baloldali értékrendet nem akarják, hanem az unalmas és állandó baloldali politikusokat.
Óriási a különbség!

monddazigazatmar 2014.04.12. 13:35:06

@anyád, a szúnyogok: @h.kovacs:
Már mekkora jó, hogy mindketten tudjátok, hogy mit gondolnak nyugaton...

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:37:47

@monddazigazatmar: ott vannak a kommentek. egy velük teljesen ellentétes tartalmú cikk alatt :)
de évek óta nézem ezt a tendenciát mind angolszász, mind német nyelvterületen.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.04.12. 13:39:08

Érdekes-érdekes... én is ezen agyalok, hogy hogyan nyerhetett a Fidesz (és főleg ekkorát).

- Az internetes sajtó nagy része végig ellene volt (jogosan). Úgy tűnik a sajtó és a közvélemény valóban nem egyeznek, ami azért elég fura. az MNO-nál pl. még a Kurucinfó is látogatottabb.
- Anyagilag kb. mindenkinek nehezebb lett a nyugdíjasokon kívül, de talán még nekik is.
- Személyes ismerettségi körömben több a Fidesszel nem szimpatizáló.

A közvélemyénkutatók vennek ellenére folyamatosan azt jelezték, hogy a Fidesz simán nyer, és természetesen így is lett. Szóval a patrenalista-tradícionális-nyitott konzervatív rétegződés ellenére se tudom megérteni, hogyan nyerhetett a Fidesz, amikor semmi nem szól mellette látszólag.

monddazigazatmar 2014.04.12. 13:40:01

@anyád, a szúnyogok: Jó. Akkor tudod, hogy mit gondol 50-100-500 ember.

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:47:29

@Életunt Cápa: "Személyes ismerettségi körömben több a Fidesszel nem szimpatizáló."

szép kis társaságokba járhatsz te is...

@monddazigazatmar: statisztikához nincs közös, ugye? :) (és most nem kell a gyilkos csörcsil demagóg szarságát citálni riposztként)

ismered azt a szót, hogy tendencia? sokaság? minta? felfogod ezeket?

évek óta figyelem azt a tendenciát, hogy a külföldi sajtóban megjelenő fizetett lejárató cikkek alatti kommentekben a külföldi emberek valódi véleményét megtestesítő mintáját adó kommentek a cikkekkel szemben Orbán politkáját, és Magyarországot támogató véleményt jelenítenek meg.

ott a Die welt cikk vazzeg. neked nem furcsa, hogy alatt egy kibaszott darab olyan vélemény sincs, hogy rettegjünk, hogy micsoda veszély ez az orbán, szenrecsétlen hülye magyarok stb stb? egy sincs vazzeg, pedig a cikk maga ezt mondja.

ezzel szemben olyan szarházi hülyék, mint pl ez az életunt cápa, abból vonják le a következtetést, hogy márpedig ők nem találkoztak nem ormányváltós véleménnyel, se itthon, se külföldön. mert a saját közegükben mozognak kizárólag, azért.

imperial 2014.04.12. 13:47:44

Még hányféleképen próbáljátok megmagyarázni, hogy a magyar társadalom nem kér többet a kontraszelektált belvárosi libsik uralmából?

monddazigazatmar 2014.04.12. 13:47:44

@Életunt Cápa: Ebből is ki kéne, hogy derüljön a számodra, hogy mennyire egysíkú kis szubkultúrában élsz. Ezen nem meg kell sértődni, nincs ezzel semmi baj, csak el kell fogadni, hogy a világ nagyobb mint te gondolod.

monddazigazatmar 2014.04.12. 13:49:36

@anyád, a szúnyogok: de van statisztika, meg trend, meg ilyenek.
De kijelenteni, hogy mit gondolnak a külföldiek baromi nagy túlzás.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.04.12. 13:51:51

Szó sincs sértődésről, de a fenti pontokat felvetve teljesen jogosan kételkedek, nem? Az ismerőseim nyilván nem jelentenek reprezentatív mintát, nem is ez volt a fő érvem.

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 13:58:44

@Életunt Cápa: az ismerőseid, mint minta egyet jelentenek: szar, mocskos magyargyűlölő közegben élsz.

" el lehet menni innen"

@monddazigazatmar: miért lenne túlzás, ha a vélemények nagy többsége ezt mutatja?

Conchobar 2014.04.12. 13:59:32

@h.kovacs: Én a helyedben nem nyilvánoznék arra a kérdésre, hogy 'Ugyanazt gondolják, amit a kedvenc sajtójuk, médiájuk mond?', mert avval önmagaddal fogsz ellentmondásba kerülni. Megtennéd azokat nyugati embereket igazságos és részrehajlás nélküli, mindenek felett álló bíróknak, csakhát ők pusztán csak azt képesek reprodukálni, amit a sajtójuk sugall nekik Orbánról (azok a nyugatiak, akik Magyarországon, köztünk élik mindennapjaikat, azokra talán már jobban érdemes odafigyelni)

monddazigazatmar 2014.04.12. 14:04:57

@Életunt Cápa: Akkor mi volt a fő érved? Hogy balos internetes oldalakat olvasol?

Vagy hogy ugyanezen balos oldalak szerint nehezebb lett mindenkinek. (meg százezer trafikot zártak be, meg 4 millió éhező van, meg szar az egykulcsos adó)
Csak halkan kérdem, nem lehet, hogy hazudnak?

Mondom, egy rétegben mozogsz, abban élsz, és ennyit látsz a világból. Mint sokan mások

monddazigazatmar 2014.04.12. 14:13:00

@anyád, a szúnyogok: mert mondjuk 80 millió németből tízezer aki kommentel a die welt oldalán.

A klubrádióban van ilyen napi kérdés, nem tudom ismered e. Ilyen kérdésekkel mint "Ön szerint igaza van Hoffmann Rózsának abban, hogy eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek az iskolákban? "
Előre lehet tudni, hogy mi lesz a szavazás eredménye, és mindig 90-95%-kal.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 14:13:33

@Életunt Cápa: Ami a Fidesz ellen szól, az csupa negatívum. 1. A Fideszben is lopnak, ám a lopás nem norma. 2. Nem a Fidesz a magyar komprádorburzsoázia, a baloldal ellenben igen. 3. A Fidesz nem paktál a szélsőségekkel, a baloldal igen. 4. A Fidesz (és a Jobbik) ideológiailag jövőhiteles, a baloldal pedig mind elméleti, mind gyakorlati szinten pedig lejáratódott

1. A Fidesz másodvonaláról emberéről pl. jelenleg elképzelhetetlen, hogy belekeveredne egy nokiásdoboz-ügybe. Egy kis állami megbízás magáncégnek, vagy hasonló fehér korrupció esetleg belefér, de többmilliárd forint Eu-s támogatás lenyúlása, egyelőre nincs képben. A baloldalnak már az ifjúsági szervezetei is elképesztő pofátlan és nevetséges módon viselkednek mindenféle köz-és pártvagyonnal, nyilvánvalóvá téve, hogy ezen az oldalon már az utánpótlásnevelés is csak a családi kassza újabb bővítésének egyszerű eszköze. emlékszik még valaki pl. a Csillebérc-ügyre, Újhülye István Amőbájára, a Xénia Lázra, és a többire? Nahát.

2. A Fidesz is importál ideológiákat, és nyal külföldi seggeket (pl. legutóbb Putyinét), ám ezt jóval ügyesebben és az ország számára hasznosabban teszi, mint a maffiatriumvirátus. A baloldal euroatlantikum-mániája kioktató, képmutató jellegű és mindig a hatalmi arrogancia alátámasztására szolgál. Az átlagos eltés tanár ex-szdsz-eből lett KáVés szavazó elképesztő tenyérbemászó módon tud pl. bundaszagú-fasisztázni és provinciálisozni a jónép szemébe, ráadásul sokszor a józan ésszel teljesen ellentétes ostobaságok elutasítottsága miatti sértődöttségében. A Fidesz esetében hasonló kioktató hangnemet csak Hoffmann és köre esetében tapasztalhatunk, ami egy szűkebb kört érint csak.

3. Míg a Fidesz többször is élesen elhatárolódott a Jobbiktól és végleg szakított vele (ezt egyedül a budapesti belterjes értelmiség nem vette észre, vagy nem akarja tudomásul venni, mindenki más képes észrevenni), a baloldal még a velünk élő múlt. Az, hogy 1989-ben nevet változtattak, eltüntetve egy M betűt, nem változtat azon a tényen, hogy az Mszp integráns részét képezik a hardcore Kádár-rendszer olyan arcai, mint a pufajkás Horn, a gyilkos párttitkár jobbkezeként szolgáló Szekeres, az Új Meggazdagodási Mechanizmus gyámjának tekinthető Nyers Rezső, a kisz-funkcionáriusként a Fidesz politikai likvidálásáról nyilatkozó Gyurcsány Ferenc, és így tovább. Még a baloldal konzervatív szempontból legrokonszenvesebb megmozdulásai is, mint pl. a Kádárról szóló Gyurcsány-cikk, szemmel láthatóan pusztán ideológiai manőverként (ebben az esetben pl. a vadkapitalista liberalizmus propagálására, azaz újbóli lopásra) szolgálnak. Az mszp a baloldali diktatúrákon kívül csak az országvesztő Károlyi-Jászi-korszakba tud kapaszkodni (próbált Kossuthba is, csak mindenki kiröhögte), ami szintén nem a legszerencsésebb választás. A jobboldal viszont a közel sem tökéletes, de Bethlen miatt mégis csak a Csonka-Magyarország fénykorának nevezhető Horthy-korszakig tudja visszavezetni magát. Ehhez képest csak kis adalékot jelent ráadásul a baloldali értelmiség teljes kompromisszum- és párbeszédképtelensége, ami minden árnyalásra, narratív alternatívára és ellenvéleményre pusztán fasisztázással tud reagálni (ld. megszállási emlékmű+Schiffer-Olgácska csörte).

Még hosszan-hosszan sorolhatnám, hogy - minden hibája és arroganciája ellenére - mi szól egyértelműen a Fidesz mellett. De félek, elfogy a karakterkészletem. :D. Röviden: a Fidesz a Kádár-rendszer liberális ellenzékéből kinőtt, hősies, modern, agilis, korszerű és hatékonyan (noha nem hibátlanul) működő politikai párt, a baloldal pedig egy diktatúrából kinőtt maffiotikus érdekcsoport és egy, a szélsőjobbnál semmivel sem kevésbé gyűlölködő múmiaértelmiség szövetségeként ámokfutó, sok esetben machiavelli legrosszabb sorait idéző és a saját elveit is mindig pofánköpő szövetkezés. Hát nem egyértelmű, kit kell választani?

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.04.12. 14:15:53

Azért nincs igazatok, mert NEM CSAK Fideszgyűlölő ismerőseim vannak, hanem szimpatizánsok is bőven, de a többség ellene volt.

A "balos" sajtóval azért tévedsz, mert jóval olvasottabak a jobbosnál, de mint írtam, még a szélsőjobbos is. Ez alapján is arra számítana az ember, hogy ez valamilyen módon leképezi a közvéleményt, függetlenül attól, hogy hazudnak-e vagy sem.

A nehezebb anyagi körülményeket hivatalos statisztikailag is alá lehet támasztani (pl. KSH reálbér), meg persze személyes példákkal is.

Szóval ki az a többség, aki a Fideszre szavazott, és miért szavaztak rá?

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.04.12. 14:19:17

@Mészáros Nándor:

Nekem egyértelmű volt, hogy egy párt sem hiteles vagy vállalható, amelyik már kormányzott az elmúlt 24 évben :) A baloldal 20-akárhány százaléka is megérne egy misét, hogy 2006 után kinek jut egyáltalán az eszébe rájuk szavazni.

anyád, a szúnyogok (törölt) 2014.04.12. 14:20:56

@monddazigazatmar: egy közvéleménykutatásban meg 1000 embert kérdeznek meg.

egy csavargyárban meg minden tízezredik csavart vizsgálnak meg...

Conchobar 2014.04.12. 14:21:05

@Életunt Cápa: "Szóval ki az a többség, aki a Fideszre szavazott, és miért szavaztak rá?" - Azt akarod súgni, hogy egy hatalmas választási csalás (vagy pedig komolyan elgondolkodtál a dolog fölött, és komolyan tanulmányoztad a poszt által itt bemutatott dolgokat)

profilo 2014.04.12. 15:11:05

@Életunt Cápa:

Sokszor,sokaktól hallottam,hogy ismerősei,kollégái és barátai mind nagyon,de nagyon utálják a Fideszt.
Ehhez jöt még a "rejtőzködő és pártpreferenciáit nyiltan nem vállaló baloldali szavazó" legendája.

És ezekután jött a választás,az eredmények,a csodálkozás...

Ledőlt a rejtőzködő balos mítosza és az is kiderült,hogy a barátok,ismerősök és kollégák közül sokan nem bontották ki az igazság minden részletét,azaz nem vállalták nyiltan választásukat.
Gondolom ők fontosabbnak tartották a barátságot a jó viszonyt annál,minthogy hülye politikusokon és ígéreteiken vitatkozzatok.
A közel negyedszázada tartó lövészárokháborúnak az a legnagyobb kártétele,hogy lehetetlenné tette a szekértáborok közötti kommunikációt,az egymás mondanivalójának meghallgatását és megértését,a kultúrált vitát és érvelést,a toleranciát...és még sorolhatnám.
A megoldás nem a pártoktól és nem a politikusoktól érkezik.
Nekünk polgároknak,egyszeri választóknak kell változnunk és összefognunk.
Bár furcsának hangozhat,de bizonyos szempontból örömtelinek tartom azt is,hogy sokan silány választék miatt nem szavaztak és utasították el a "kisebbik rosz választásának" lehetőségét.

monddazigazatmar 2014.04.12. 15:15:42

@Életunt Cápa: "A bruttó átlagkeresetek 5, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit. A reálkeresetek, az 1,4 százalékos szeptemberi inflációval számolva, 4, 9 százalékkal nőttek."

nol.hu/gazdasag/tobb_mint_negy_szazalekkal_nottek_a_realberek_szeptemberben-1427445

Itt az alátámasztás.

monddazigazatmar 2014.04.12. 15:19:54

@anyád, a szúnyogok: kérdeznek meg, meg vizsgálnak meg- nem pedig a csavar jelentkezik, hogy mondandója van, és kommentel.

Furcsa ilyen német kommenteket olvasni, meglepő, hogy így látják emberek, de akkor is csak egy réteg, aki adott ujságnak az olvasója.

kosztarovics bácsi 2014.04.12. 15:20:45

Édes drága libsi-bibsi-bolsi barátaim! Nyugodjatok bele, hogy nem vagyunk rátok kíváncsiak. Meg nem is leszünk.

monddazigazatmar 2014.04.12. 15:25:58

@profilo: Azt is tedd hozzá, hogy oké, hogy utálja a fideszt, de mi van más választás?
Fikázni és szitkozódni a legkönnyebb, de amikor elgondolkodik az ember, hogy mik az alternatívák akkor bajban van, és max nem megy el szavazni.

profilo 2014.04.12. 15:33:18

@monddazigazatmar:

Ahogy sokan nem is mentek el.

Az,hogy nem volt elégedett valaki az elmúlt négy év kormányzati teljesítménével,az még nem jelentette azt,abból nem következett az,hogy automatikusan az Összefogás idiótáira szavazzon. Ezt nézték be nagyon az ellenzéki oldalon és ezért ringatták magukat hamis illúziókban.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 15:50:42

@profilo: Igazad van. A munkahelyemen pl. a többség jobbos (egy iskolában dolgozom tanárként), de vannak nagyon kedves balos kollégáim, akikkel nem szeretek veszekedni. Azt pedig megtanultam, hogy az esetek 90%-ában teljesen felesleges egy balossal politikáról beszélni, mert mintha két teljesen párhuzamos, egymással alig érintkező dimenzióból szemlélnénk az eseményeket. alapvetően mindenki tudja, hogy ki hova tartozik, az már közel sem egyértelmű viszont, hogy ki kire szavaz. Pl. sok a fideszben csalódott Jobbikos, aki fél a "cigányjövő" (szerintem nem létező) rémképétől, vagy (ez már jellemzőbb rám is) hiányzik neki a beígért Nagy Számonkérés. Szóval rejtőzködő, vagyis inkább csendesen mosolygó jobboldal (még "szélső"- jobboldal is :D) is létezik, nemcsak rejtőzködő baloldal.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 15:54:09

@Életunt Cápa: Szerintem sem "hiteles" egyik sem, ha úgy érted, hogy a bankszámlám kezelését bármelyikre is szívesen rábíznám. Működik azonban a kisebbik rossz logikája: ha én nem megyek el és nem szavazok, akkor nyernek a maffiózók. Amint pedig föntebb mondtam: gazemberek minden pártban vannak, azonban nem mindegy, hogy ezt a jelenséget hogyan kezeli egy párt, hogy mi a norma.

ccooper 2014.04.12. 15:54:59

@Mészáros Nándor:
Sokan másként gondolják ezt...A Fidesszel pont a kommunikációs stílus és a köpönyegforgatás a legnagyobb baj...és tovább is lehetne sorolni..
Ami hirtelen eszembe jut: Magánynyugdíjak ellopása, trafik kiosztása saját embereknek, földek elrablása, demokratikus, független intézmények kisajátítása, médiabirodalom kiépítése. MNB-be tökelütött Matolcsy, aki mellesleg alapítványokon keresztül milliárdokat vesz ki a rendszerből. Félelem légköre, idióták - lsd Nagy Róza – hatalmi pozícióban, mint a legkeményebb pártrendszerben. Atomenergia nyomatása, orosz hitel 30 évre, tankönyvpiac államosítása, Takarékszövetkezetek államosítása, tanárok megaláztatása, bazinagy tandíjak az egyetemeken. Az egészségügy továbbra is romokban, várólisták, gusztustalan körülmények sok helyen. Az ÁFA a maga 27%-val tovább feketítette a gazdaságot, az egykulcsos adó a magas jövedelműeknek kedvez. És mindemellett a stílus! Na, az a leggázosabb, amilyen bicskanyitogató módon kommunikálnak.
Való igaz, a népbutítás már a fasiszta és komcsi diktátoroknak is összejött, és ami szomorú, hogy a maradék 6millió választópolgár ellenséges kisebbségnek van titulálva. A FIDESZ, mint olyanból már semmi nem igaz az utolsó betű kivételével.. De majd talán 2018-ra meg lehet alakítani egy ÚJ FIDESZ-t (nem kamupártként).

Mészáros Nándor 2014.04.12. 16:00:21

@Mészáros Nándor: bocsánat, nem "ami a fidesz ellen szól", hanem "ami a fidesz mellett szól." - elrontottam a saját szójátékomat. :-(

monddazigazatmar 2014.04.12. 16:21:41

@ccooper: Na, te vagy az élő bizonyíték a baloldal hülyeségére. Kikaptok, de valami rettenetesen, néztek döbbenten, hogy miért, de ugyanazokat a hazugságokat nyomatjátok.
Ha igaz lenne a sok baromság, akkor szerinted nem mentek volna el az emberek szavazni?

Ami hirtelen eszembe jut: Magánynyugdíjak ellopása -nem igaz, szar volt a rendszer, és nem megtakarítás volt.
trafik kiosztása saját embereknek- nem csak nekik, mellesleg pár ezer uj munkahely..
földek elrablása - Mint a juhász ugye? Lejárt a bérlete, és nem ő nyert. Előtte meg 20 évig ő használhatta, de az rendben van-
demokratikus, független intézmények kisajátítása - jaja. meg sajtószabadság sincs, csak épp azt irsz amit akarsz,
médiabirodalom kiépítése -ezt bárki megcsinálhatja, gáz, hogy a balos milliárdosok nem tették.
MNB-be tökelütött Matolcsy, aki mellesleg alapítványokon keresztül milliárdokat vesz ki a rendszerből.- és mellesleg nincs infláció, az alapkamat meg 2.5%, ami még nem volt soha.
Félelem légköre- igen, persze...

A négymillió éhezőt kihagytad

Mészáros Nándor 2014.04.12. 16:29:09

@ccooper: Valójában ezek részben csak a baloldalon ismételgetett rágalmak, részben pedig olyan ügyek, amik egy többmilliárdos Simon-ügyhöz képest nem érintenek lényegében senkit.

A trafikok kiosztása apró-cseprő kis ügyecske: úgy tízezer emberenként maximum tízet érinthet.

A magánnyugdíjpénztárakat nem "ellopták", hanem visszavették az azokat lenyúlni akaró bankkartelltől (a szocik kötelezővé tették a belépést és ezzel a nyugdíjbefizetések tőzsdére vitelére kényszerítették az elsőmunkahelyeseket, ez volt a rablás, ugyanis a "visszafizetett" haszon általában negatív volt - ez amolyan újabb devizahiteles ügy lett volna, játszadozás az emberek jövőjével, jó is, hogy említetted ezt az erősen a fidesz mellett szóló újabb dolgot, mert az eddigiek mellett rávilágít sok mindenre: kik voltak ezek a szocik, kiket is szolgáltak, mit is akartak).

A földek elrablása. számomra egyelőre nem egyértelmű, de ebben esetleg igazat adhatok neked, át kellene bújnom az új földtörvényeket.

Demokratikus, független intézmények kisajátítása: egy demokratikus, független intézményt sem tudok, amit a Fidesz kisajátított volna. A bíróságokat - sajnos - nem tisztogatta meg, ha a pofátlan, csótány Simorral (azaz a nemzetközi pénzoligarchiával) való nagyon is helyénvaló háborúra célzol, szerintem lehet, hogy ezzel szerezték talán a legtöbb támogatót, a radikálisabb választók évek óta mantrázott követeléseit teljesítették (Csurkáék már a Horn-korszakban megállapították, kicsoda simor és mit kellene tenni vele). Újabb jópont a Fidesznek!

Médiabirodalom kiépítése - mégis mit vártál, hogy fenntartják a "közszolgálatiság minimumának sem megfelelő" hazugsággyárakat, mint pl. a Napkelte? Mentek az ATV-be, ott vannak jó helyen. A Fidesz csak megfogadta Medgyessy cinikus tanácsát, miszerint akinek kell média, vegyen magának. Én csak azt sajnálom, hogy a gané RTL klub és TV2 még mindig működhet és sugározhatja a Muunika sót, annak is az ATV-n lenne a helye. Abban a médiaellenszélben, amiben a jobboldalnak évekig kellett dolgoznia, politikai öngyilkosság léett volna egy médiabirodalom nemkiépítése. Akinek a régi köll, az bámuljon átévét. Ez egy szabad ország.

MNB-be tökelütött Matolcsy - akinek unortodox gazdaságpolitikáját lassan az EU is kénytelen elismerni. Az alapítványokban ismét csak igazad lehet, akkor ezzel köllene foglalkozni, nem pedig az emlékműveken cirkuszolni.

Atomenergia nyomatása, orosz hitel 30 évre - az atomenergia hűderossz egy újabb balos kampánymítosz. Ld. pl. www.youtube.com/watch?v=CW8gVRcJ6lU (a bácsi a videón a nagybácsikám :-|).

Tanárok megaláztatása - ez is egy neuralgikus pont, de viszonylag keveseket érint. Én tanár vagyok, tehát hitelesen nyilatkozhatom talán a kérdésben. Nos, tehát: életpályamodell és portfoliózás helyett én is jobban örülnék egyszerű fizetésemelésnek. Mindez azonban eltörpül amellett, hogy Simon Gábor ellopott 250 milliárd EU-pénzt, és nemcsak ő, és nemcsak ennyit. A tanárok ismét csak egy réteg. Hoffmannt én is leváltanám amúgy (egyébként állítólag távozik), de tudod, az oktatásban valójában nagyon kevés érdemi dolog változott. Úgy értem, hogy az iskolák államosításából én, mint tanár, nagyon keveset éreztem meg: tíz éve ugyanarra a szar táblára írok ugyanazzal a szar krétával, és várhatóan még tíz .... évig ugyanígy lesz majd. A Fidesz által kapott minimális fizetésemelésnek köszönhetően már nem halok éhen (persze családról, házról, kocsiról stb. továbbra sem lehet szó). de nem ezért szavaztam rájuk, hanem mert a baloldaltól azonban még ennyit sem kaptam volna, sőt azok még a rajtam lévő bugyit is kiárusították volna a Bankszövetségnek.

Bazinagy tandíjak az egyetemeken. Nem tudok semmiféle tandíjakról. Tudsz valami bővebbet mondani erről?

Az egészségügy továbbra is romokban, várólisták, gusztustalan körülmények sok helyen. - szerinted erről a Fidesz tehet? Negyven éve romokban van. Talán nemsokára rendbehozzák. :D

Az egykulcsos adó a magas jövedelműeknek kedvez. - talán az adórendszer az egyetlen, amiben feltétel nélkül igazat adok neked. De ez a rengeteg pozitívumhoz képest csak egyetlen negatívum.

"És mindemellett a stílus! Na, az a leggázosabb, amilyen bicskanyitogató módon kommunikálnak." - nem, szerintem tök jól csinálják. Bár én mostanában nem követem a nyilatkozatháborúkat, de elég annyi, hogy két választást nyertek vele. Annyira mégsem lehet rossz az a kommunikáció, talán a te készülékedben lehet a hiba. :D

monddazigazatmar 2014.04.12. 16:51:33

@Mészáros Nándor: "Simon Gábor ellopott 250 milliárd EU-pénzt"
Nem sok az kicsit?

Mészáros Nándor 2014.04.12. 17:04:18

1. De.
2. Nem írtam pénznemet! ;;;;;-)

ob.szerver 2014.04.12. 17:19:32

@Hohenstaufen:

"Ugyanis innentől nem a belterjes-kontraszelektált-életidegen fővárosi értelmiségi, hivatásos aggódó, címkéző, káosz-, gyűlölet- és vitorladagasztó íróasztal melletti értelmiségi szűk beltenyészet fogja megmondani mi a jó neki..."

Ez igaz.

index.hu/belfold/2014/04/09/palmajor_a_legfideszesebb_telepules/

Ezzel nem cigányozok, azokon a kistelepüléseken, amelyekről még soha nem hallottunk, a fideszjobbik átlagosan 90%-ot kapott, etnikai összetételtől függetlenül. Ők fogják megmondani, hogy mi a jó nekik és merre tartson az ország, amihez minden információ, intellektuális kapacitás, képzettség, műveltség a rendelkezésükre áll, és ők azok, akik a legellenállóbbak a demagógiával, népbutítással, sikerpropagandával, ellenzék-mocskolással, a beígért közmunka és a felkínált 2 kg száraztészta csábításával szemben.

Tehát elégedett lehetsz.

ccooper 2014.04.12. 19:03:17

@Mészáros Nándor: @monddazigazatmar:
Milyen 250 milliárdról beszélsz? Még a több száz milliót sem sikerült bizonyítani, amit állítólag több bankban tartott Simon...Pont ez törpül el a Matolcsy és Nagy Róza félék pénzszórásával szemben!
Földügyek, pl Kishantos esete..elég gáz szerintem.
Mellesleg soha nem szavztam az MSZP-re sem, de valóban úgy látom hogy a fidesz droiodok mellett a baloldalon van a kulturáltabb kommunikáció. A folyamatos mocskolódás, állandó köpdösés a vélt - rég legyőzött - ellenségre neked lehet szimpatikus, de Tanár létedre ezt nagyon csodálom. Sok tanítót ismerek én is, ők másként látják, mint Te! Nem hinném hogy az "én készülékemben" lenne a hiba..Egyébként édesmindegy, valóban "nyertetek", faszául lehet folytatni az oligarchia kiépítését! Hajrá magyarok!

monddazigazatmar 2014.04.12. 20:05:25

@ccooper: Na, egyébként mi a bajod a kommunikációval? Mondott valaki valami csúnyát, vagy mi az a kulturált kommunikáció amit hiányolsz?

Én nem tudom, hogy milyen 250 milliárdról beszél, annyit biztos nem lopott el senki. Az viszont biztos, hogy a simonnál találtak afrikai útlevelet, meg számlákat, meg sok pénzt, plusz a koronatanu megpatkolt- ezek a tények. Meg van általad valami homályos célozgatás, hogy kuszaszem valami alapítványba milliárdokat lop.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 20:32:41

Kishantos: Valóban sajnálatos az eset, de helyi ügy. Elvesztettek egy pályázatot, és bármilyen szomorú is, de a jog az jog. Össze sem hasonlítható a devizahitelesek ügyével (amelyben a fidesz gyanúsan lassan toporog egyébként, de ez megint más kérdés). Az én családom foglalkozik gazdálkodással, és ne legyenek illúzióid: a pályázatok többségét testreszabva írják ki. Ez semmit nem változott, a Gyurcsányék alatt is ugyanígy volt, mégis bizonyos keretek között még így is érdemes gazdálkodni. Tehát ha mezőgazdasági okok miatt akartál a baloldalra szavazni, jól tetted, hogy nem tetted: ugyanis semmivel sem lett volna jobb a helyzet. Szociék ugyanúgy beszántatták volna Kishantost.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 20:41:26

@ob.szerver: "Ők fogják megmondani, hogy mi a jó nekik és merre tartson az ország, amihez minden információ, intellektuális kapacitás, képzettség, műveltség a rendelkezésükre áll, és ők azok, akik a legellenállóbbak a demagógiával, népbutítással, sikerpropagandával, ellenzék-mocskolással, a beígért közmunka és a felkínált 2 kg száraztészta csábításával szemben. Tehát elégedett lehetsz. "

Ezzel tehát azt akarod mondani, hogy helyes az, hogy Budapest elszív minden erőforrást, kapacitást, képzettséget, műveltséget? Te baloldali vagy egyébként. Bocsánat, rosszul tettem fel a kérdést. Te baloldalinak mondod magad egyébként? Ha igen, akkor mit jelent számodra ez az ideológia? Hogy a képzetteké (elité9 a hatalom, az erőforrás, a cigánysoron élőknek meg coki? Látod, ezért buktatok ti meg. Óriási hévvel fasisztáztok az emberiség megmentése érdekében, de a cigány, az büdös nektek, nyolc évig még egy gyógyszertárat sem tudtatok építeni Pálmajoron, de a vizitdíjat, azt beszedtétek.

ob.szerver 2014.04.12. 20:44:04

@Mészáros Nándor:

"egy iskolában dolgozom tanárként"

Dermesztő érzés arra gondolni, hogy az én gyerekeimet is ilyen tanárok taníthatják mint te.

monddazigazatmar 2014.04.12. 20:50:16

@ob.szerver: dermesztő érzés arra gondolni, hogy az ilyenek szaporodnak mint te.

Mészáros Nándor 2014.04.12. 20:55:50

@ob.szerver: Szóval beletrafáltam, igaz? :DDD

@Mondigazatmar: felesleges személyeskedni, majd én helyreteszem, akit kell, hidd el, képes vagyok rá. :D

Mészáros Nándor 2014.04.12. 21:00:31

@monddazigazatmar: @Cooper: Kedves Cooper, nem tudok gratulálni ehhez a hozzászólásodhoz, ha érted a célzást. :D

kerenszkij 2014.04.12. 22:09:40

@Mészáros Nándor: 240 millió... és forint... ha a többi érved is ennyire alapos, és ilyen figyelmesen értően olvasod, nézed a híreket...az magáért beszél :).

kerenszkij 2014.04.12. 22:11:24

@monddazigazatmar: Simonnál semmilyen útlevelet nem találtak, hanem Welsz T.-nál. Azt viszont nem voltak hajlandóak bemutatni eddig... egyéb fasza érv? :D

Mészáros Nándor 2014.04.13. 01:20:49

@kerenszkij: Nem, amint mondtam fentebb, mostanában már nem követem alaposan a híreket, jobb dolgom is van, és éppen eleget tudok már ahhoz, hogy többet már ne akarjak tudni. Régebben azonban sokat foglalkoztam efféle közéleties dolgokkal. És általában is a lényeget szoktam megjegyezni, ami ugyebár nem a nullákban és nem is magában Simonban leledzik, hanem, amint szintén fentebb mondtam, a metakommunikatív szinten (is) közvetített normákban, a gyakoriságokban, a részletek helyett az egészben.

monddazigazatmar 2014.04.13. 05:10:35

@kerenszkij: "A nyomozás során előkerült Simon bissau-guineai útlevele is, amit egy hamis személyazonossággal nyitott bankszámlánál használt."

Igen, fakker. Köss bele, tényleg nem nála találták.. Ő csak számlát nyitott egy hamis útlevéllel. De tényleg nem nála találták meg...
index.hu/belfold/2014/03/10/hamis_afrikai_utlevelet_csinaltatott_simon_gabor/

kerenszkij 2014.04.13. 10:12:25

@monddazigazatmar: nem védem a faszit, de eddig semmi konkrétum nincs a pénzen kivül, ami ha nem tiszta(nyilván nem) akkor kapja meg érte ami jár. Tényeket viszont se te se én, se az index nem tud. Addig ez vagdalkozás csak éskicsit olyan mint Mészáros kolléga írása, amiben leírja a tanult tanárember, hogy ellopott a simon
250 milliárdot...na... Mégegyszer: ültessék le, ha csalt, bűnözött.

kerenszkij 2014.04.13. 10:14:27

@Mészáros Nándor: nem követed, viszont tanáremberként simán befolyásolhatsz másokat azzal, hogy alaptalanul, hülyeségeket beszélsz, már bocs. Ha a diákod téved ekkorát asszem nem lennél túl elnéző. Ja és igazad van, hogy ez milyen erkölcsi mérce amit ez a faszi művel, de csak egy a sok közül sajnos.

Diorella Queen 2014.04.13. 10:36:35

@Életunt Cápa: Jogilag szépen megrendezett csalás volt az egész.
Nem érdemes leállni sem ezekkel vitázni, mert csak agressziót kapsz cserébe.
Erre felé annyira rühellik a fideszt, hogy a plakátokat tíz körömmel vakarta le a nép.
Ennek ellenére nyertek és nekem is minden ismerősöm utálja őket.

mkrxhgz 2014.04.13. 10:49:12

Kedves Hozzászólók!

Egy általános megjegyzés: szerintem attól nem leszünk elörébb (de hátrébb igen), hogy indulatszavakat használunk tények helyett, vagy hogy elküldjük egymást jó messzire. Mielött valaki engem is elküldene, jelzem: én már (szerencsére) elég messze vagyok Magyarországtól, és a höbörgö uraktól-hölgyektöl, akik a saját nyomorúságukat oldaltól függetlenül azzal kívánják orvosolni, hogy rituálisan mások vérét veszik. Szomorú, hogy ennyire feszültek vagytok, még a "világraszóló" (muhaha) gyözelem után is. Ez még csak hagyján, de milyen feszültek lesztek majd akkor, amikor kiderül, hogy a Fidesz mindenkit átvert, a saját szavazóit is beleértve.

@Mészáros Nándor hozzászólásából szeretnék néhány dologra reflektálni, hogy megértsétek, mire gondolok.

1. "akinek unortodox gazdaságpolitikáját lassan az EU is kénytelen elismerni" - Örülnék, ha ezt az állítást konkrét gazdaságpolitikai tényekkel támasztanád alá. Netán Németország is tervezi alkotmányba foglalni, hogy az SZJA egykulcsos? Vagy Franciaország fontolgatja az ÁFA 27%-ra emelését? Esetleg az Egyesült Királyság kívánja a valós folyamatoktól elszakadóan alacsony szintre szorítani a jegybanki alapkamatot? Melyek azok a konkrét intézkedések, amelyek szerinted arra utalnak, hogy a matolcsyzmus Magyarországon kívül másutt is követökre talált?

2. "A magánnyugdíjpénztárakat nem "ellopták", hanem visszavették az azokat lenyúlni akaró bankkartelltől" - Nagyon szomorú, hogy 24 évvel a rendszerváltás után még mindig (és egyre inkább!) ott tart az ország közgondolkodása, hogy a bankok, a tözsde, a piac alapvetöen rossz dolog, söt, kimondottan a nép ellenségei. Azt a gazdasági rendszert, ahol nincsenek pénzügyi közvetítö intézmények, cserekereskedelemnek hívják, és amely néhány afrikai ill. óceániai államot leszámítva az egész világon évszázadok óta nem létezik. Valóban ez lenne a célunk? Ami Mészáros Nándor állítását illeti: sajnos ismét egy alátámaszthatatlan, alapvetöen paranoid mondattal van dolgunk. Az ugyanis bebizonyíthatatlan, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat bárki is "le akarta volna nyúlni", persze az effajta állítások feszültségkeltésre kiválóan alkalmasak. (Felfoghatatlan, hogy az egész ország még mindig zabálja ezt a beteges "az egész világ összefogott ellenünk" dumát. Gyerekek, ha ez tényleg így lenne, akkor Magyarország már rég nem létezne, gondolkodjatok már el azon, hogy mekkora országról beszélünk:D) Tény ezzel szemben az, hogy a kormány az államadósság csökkentésére kívánta fordítani ezt a pénzt (amely egyébként mindannyiunk jövöbeni nyugdíjának fedezetére lett félretéve!), ugyanakkor az államadósság az elmúlt két évben folyamatosan dönti meg a történelmi rekordokat. Hova lett hát a pénz? A konkrét befizetésünk helyett kaptunk egy-két ígéretet, az egyik (miszerint egyéni nyugdíjfolyószámlák kerülnek kialakításra) a mai napig nem valósult meg, nem is fog, ezért majd 20-30 év múlva könyöröghetünk egy kis nyugdíjért, 40 végigdolgozott év után.

3. "Demokratikus, független intézmények kisajátítása" - tehát az, hogy egy párttagot neveznek ki az Állami Számvevöszék élére (a korábbi nemzetközi hírü egyetemi tanárok helyett), az, hogy központosított igazságszolgáltatási rendszert hoznak létre, amelyet egy pártalapító felesége elnököl, az, hogy a korábban valóban független Költségvetési Tanács müködését ellehetetlenítik, az, hogy az Alkotmánybíróság jogkörét felére-harmadára csökkentik, az, hogy mindenható Médiahatóságot hoznak létre, amely kénye-kedve szerint értelmezi a jogszabályokat, az, hogy a "gránitszilárdságú" alaptörvényt 3 év alatt ötször módosítják, nos mindez egyáltalán nem kisajátítás szerinted. Remélhetöleg azt sem fogod majd kisajátításnak érezni, amikor arra hoznak egy külön törvényt, hogy Deutsch Tamás mindenkit megdughasson az országban, beleértve téged is. (Egyébként te fiú vagy vagy lány? Csak mert fiúk ritkán hordanak bugyit:D)

4. "az oktatásban valójában nagyon kevés érdemi dolog változott" - igen, hát az valóban nem érdemi változás, hogy drasztikusan zuhan az ország értelmi színvonala...

5. "Bazinagy tandíjak az egyetemeken. Nem tudok semmiféle tandíjakról. Tudsz valami bővebbet mondani erről?" - Tandíj az valóban nincs. Röghözkötés van. Amennyiben nem diplomázol le, vagy diplomázás után nem a szerzett szakmádban helyezkedsz el, úgy az egyéni számlán vezetett tartozásodat kiterhelik rád, köztartozás módjára behajthatóan. Nem csoda, hogy épeszü ember nem akar a magyar felsöoktatásba bekerülni, ahol mellesleg tanszékvezetö-helyettes szintig le lettek cserélve a szakértök pártkáderekre. Magyarul színvonal nulla, mindezt elkepesztö drágán. Öszintén: ki akar egy noname Debreceni Egyetemen tanulni, ha ugyanabból a pénzböl akár Bécsben is lehet? :)

6. "Az egészségügy továbbra is romokban" "Talán nemsokára rendbehozzák. :D" - Abban biztos lehetsz, most olvasom, hogy gyakorlatilag újra lesz vizitdíj, hurrá! Ja, pár éve ezt még lenépszavaztátok, bruhahahaha! :D

Még lenne mondanivalóm, de elfogyott a hely :D

monddazigazatmar 2014.04.13. 11:42:41

@kerenszkij: Hogyhogy nincs ellene konkrétum. Találtak egy nagy csomó pénzt amit elsunnyogott bevallani. Találtak további számlákat amiket hamis útlevéllel nyitottak. A nyomozás még folyik ellene, de meg nyilván a tárgyalás sem holnap lesz, de a csávó ellen bizonyítékok vannak.

Hogy kuszaszem milliárdokat lopkodna arra semmi, csak valami jól értesült balos pletykája..
Abban biztos vagyok, hogy többszáz milliárdot senki nem tud nyúlni, egész egyszerűen túl nagy pénz ahhoz.

kerenszkij 2014.04.13. 11:49:55

@monddazigazatmar: ok. ezt tudjuk, ahogy írtam is. a többi még csak gyanú. én nem is tudom minek örülnék jobban: ha kiderülne, hogy hamisak a vádak (ez sem lenne jó hír, bár volt már ilyen), vagy ha kiderül, h minden igaz, amit felhoztak(útlevél...egyebek)
ja, matolcsy sztem sem lop csak úgy, sőt általában sztem nem lopnak a politikusok, max egy részük, de az is sok sajna ami kiderül. És a sok visszaélés a költségtérítésekkel... vagyonyilatkozatokban lévő hazugságok.

kúrórudi 2014.04.13. 17:26:35

@anyád, a szúnyogok:

jaj micsoda egy kretén tahó köcsög vagy....

bújj azért néha elő orbán vezéred seggéből mert megárt a sok fidesz szar...

Bert 2014.04.13. 21:22:56

Sajnálatos látni, hogy itt a többség mennyire utálja a kapitalizmust és az öngondoskodást (pl. MNYP), de minimum irtózik tőle. Kádár népe nem változott, csak retorikai szinten részben átment a jobboldalra. Ebből nagy bukta lesz, de nem baj, ezt érdemeljük. Kedves fiatal kommentelők, állami nyugdíjra már ne számítsatok, az nem lesz. (Akkor se, ha a zemberek mégis ezt szeretnék. Ez nem kívánságműsor, hanem puszta matek.)

Mészáros Nándor 2014.04.13. 21:26:50

@kerenszkij: Nem hülyeségeket beszélek (előfordul, de igen ritka), már csak azért sem, mert nem akarom a baloldal elől elvenni a kenyerét. Egyrészt egyetlen tévedésből próbálsz általánosítani, másrészt ha tényleg elolvastad volna, amiket irkálok ide, akkor megütötte volna a szemed az a megjegyzésem, miszerint a munkahelyemen általában nem politizálok, mivel felesleges. Aki jobbos, azt nem szükséges, aki balos, azt meg nem lehetséges győzködni. A diákjaimmal nagyon elnéző és türelmes szoktam lenni. A gondolás- és feltételezésjel helyett használhatod a kérdőjelet nyugodtan máskor.

Tehát tanárként nem hülyeségeket beszélek, és nem is nagyon próbálok embereket befolyásolni. Egyszerűen csak rábukkantam itt Életunt Cápa egy problémájára (miért szavazhattak az emberek a Fideszre?), mert nem értett valamit, és szerintem elég tisztességesen és kimerítően megválaszoltam.

Klebercz Orsolya 2014.04.15. 16:51:14

A szerzőknek gratulálok, nagyon érdekes elemzés! Az már a szomorú valóság, hogy a kommentelők többsége még ezután sem óhajt kilépni a jól bevált alien vs predator klisérendszerből. Pedig az itt kirajzolódó értékrendszerekről, és egymáshoz való viszonyáról is lehetne igen-igen érdekes eszmecserét folytatni.

efhábé 2014.04.17. 11:10:36

@Mészáros Nándor:

Nu akkor csak a tényeket, meg a nyilvánvaló pszichológiát:

"A magánnyugdíjpénztárakat nem "ellopták", hanem visszavették az azokat lenyúlni akaró bankkartelltől (a szocik kötelezővé tették a belépést és ezzel a nyugdíjbefizetések tőzsdére vitelére kényszerítették az elsőmunkahelyeseket, ez volt a rablás, ugyanis a "visszafizetett" haszon általában negatív volt - ez amolyan újabb devizahiteles ügy lett volna"

berkalkulator.net/nyugdij-2011/az-atlagos-nyugdijpenztari-realhozam-124-ezer-forintra-teheto.html

Ergo nettó hülyeséget beszélsz, tanárúr...

Ha ehhez még megnézzük az mnyp-k és az állami nyugdíjbiztosító hozamát azonos időszakban, akkor az is látszik, hogy az mnyp-k jobb gazdái voltak a vagyonnak, mint az állam.

"A bíróságokat - sajnos - nem tisztogatta meg"

Kitől kellett volna megtisztogatni? Azoktól, akik Pozsgay meg Csintalan, Pintér szerint kommunisták? Azoktól, akik mszmp-tag Hoffman szerint azok?

Ugyanmár...

"Mentek az ATV-be, ott vannak jó helyen. [...] annak is az ATV-n lenne a helye. [...] Akinek a régi köll, az bámuljon átévét."

Tehát teljesen normális, hogy a közszolgálat, az echo, hírtv, tv2, lánchíd, inforádió, mn, mh, hv, demokrata, helyi théma, metropol stb-stb, mind-mind gyakorlatilag közvetlen pártirányítás alatt működik és az jól is van így, akinek meg nem tetszik, az nézzen ATV-t, az az egy is sok?
Az egyébként megvan, hogy az ország nagy részén csak az AH kínálata érhető el?

M1, M2, Duna, Duna World, TV2, euronews, c8 és RTL Klub?

Kossuth Rádió
Petőfi Rádió
Bartók Rádió
Nemzetiségi adások
Class FM

Ha nem érted, miért baj a közszolgálat pártadóvá züllesztése és miért égbekiáltó ostobaság ezekkel szemben az ATV-vel érvelni, az nem baj. Csak ne akard megmondani másoknak a véleményüket...

"MNB-be tökelütött Matolcsy - akinek unortodox gazdaságpolitikáját lassan az EU is kénytelen elismerni."

Láttad már a régió gazdasági növekedését? Láttad már az EU25 adatait, összevetve a magyarral?
Az államadósság magasabb, mint 2010-ben, olyan jól küzdöttünk ellene. Ezek a tények.

"Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 harmadik negyedévének végén 23 089 milliárd forintra, a bruttó hazai termék (GDP) 80,2 százalékára csökkent, míg a második negyedévben a GDP 81,5, az elsőben pedig a bruttó hazai termék 82,8 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ."

2010-ben az államadósság:

"A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint 2010 végére a GDP 80,2 százalékára került a hazai államadósság. A negyedik negyedév végére 21 749 milliárd forintot tett ki az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett, vagyis az uniós elszámolás szerinti úgynevezett maastrichti adóssága."

Tehát 21749 milliárd forintról 23089 milliárdra "csökkent" az adósság úgy, hogy 3000 milliárdot annak csökkentésére fordítottunk a fidesz szerint.

Akarsz még róla beszélni? Ezt kéne elismernie lassan az EU-nak. Növekvő államadósság, a régiótól messze elmaradó GDP-növekedés, Európa legmagasabb fogyasztásiadó-terhe.

" Az alapítványokban ismét csak igazad lehet"

Szóval szerinted is lopnak, ők is. De a felháborító az csak a Simon-ügy lehet? Simon megy majd a börtönbe, ha bűnös, ott a helye. Mehet majd mellé a fideszes tolvajbrigád is?

"Atomenergia nyomatása, orosz hitel 30 évre - az atomenergia hűderossz egy újabb balos kampánymítosz."

A zöldeken kívül senki sem mondta, hogy az atomenergia hűderossz. Arról beszélnek, hogy az orosz technológia nem skálázható, ezért a mai igényeknek nem felel meg, továbbá, hogy a pénzügyi feltételek nem jók, így pedig nem gazdaságos a bővítés.
www.energia.bme.hu/images/hirek/2014/Paks%20II%20egy%20szakember%20szemevel.pdf

És akkor a pszichológia:

"Tanárok megaláztatása - ez is egy neuralgikus pont, de viszonylag keveseket érint. Én tanár vagyok, tehát hitelesen nyilatkozhatom talán a kérdésben. Nos, tehát: életpályamodell és portfoliózás helyett én is jobban örülnék egyszerű fizetésemelésnek. Mindez azonban eltörpül amellett, hogy Simon Gábor ellopott 250 milliárd EU-pénzt"

Tudod magadtól is, vagy magyarázzam? Az egyetlen terület, ami személyesen érint téged, megszivattak, te magad írod, a vérbe kívánod Rózsát, de ez mind nem számít, mert Simon (csak halkan mondom egyébként, nagy valószínűséggel oda fog kifutni, mint a Hagyó-ügy, konkrétumok azóta sem kerültek elő).

"De ez a rengeteg pozitívumhoz képest csak egyetlen negatívum."

No de akkor milyen pozitívumokról beszélünk, ha a felsoroltak egyrészt nem felelnek meg a valóságnak, másrészt csak a kárömödről szólnak (lásd pl. a média-ügy?)

Felesleges volt ennyit írnod, elég lett volna annyi is, hogy:

Fideszre szavazok, mert mazochista vagyok és a tények nem érdekelnek...

sam2sam 2014.05.02. 17:58:08

Jól besűrűsödött az intellektus a kommentek jelentős részébe. Kicsit meglepett, mert eddig valahogy több vélemény, gondolat és kevesebb - no azért messze nem nulla - szenvedély jutott a korábbi post-okra, amitől azok olvashatóbbak voltak. No hát, ezek meg élvezetesebbek. Különösen ha valaki klinikailag foglalkozik lélekgyógyítással:)
Ennyit a kommentekről, lássuk a mai leckét.
Mindig vallásos révülettel tiszteltem, a közvélemény kutatók munkáját. Kategorizálnak, besúvasztanak embereket csoportokba néhány kérdésre adott válasz alapján. Jó-jó tudom súlyozás, átlag,iteráció,eloszlás ... statisztika ..hmm. Nagy tudomány, mert a végén mégis csak (nagyszámban) igazuk lesz. Ezzel együtt, -végig nézve a felkínált kategóriákat - szinte mindegyikbe beleillőnek tartom magam, többé-kevésbé. Talán a Tradicionalista és az Idős bezárkózó csoportokból lógnék ki, de szerencsére - úgy tűnik, hogy - azokba is jutottak elegen. Persze teljesen érdektelen, hogy én hova tartoznék, ha benne lennék, 1/1513-ad erejéig a reprezentatív mintában. Nézzünk néhány korábbi - nálamnál jóval -jelentékenyebb személyt, hova csatlakoz(ná)nak.

Egy bezárkózó paternalista:

"Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom..."

Egy (elátkozott) szabadelvű:

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Egy "boldog" individualista:

"Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam..."

Egy nyitott konzervatív, aki később bezárkózóbb lett

"Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen...."

A fenti megnyilvánulók, (forrást szándékosan nem írtam, hiszen pedagógusok és értelmiségiek között ez megalázó lenne), életük másik szakasza, avagy más irományaik alapján bátran cserélhetnének, kasztot (vagy klaszert:).
Ebből pedig arra merek következtetni, hogy az emberi-állat, - már amennyiben nem csak egy táplálkozó, emésztő és ürítő véglény, -sokkal inkább, több-kevesebb intellektussal rendelkező lélek, - melyet az Isten saját képére formált - ami képes érzelmei, értékei, hite, neveltetése, hagyományai, és embertársaihoz való viszonyulásai alapján önálló értékrendet kialakítani és életének adott pillanatában megválaszolni azt az egyszerű kérdést, hogy :
Rendben vannak-e a dolgok velem és körülöttem ?
Ha igen a szavazatomat a folytatásra,
Ha nem a szavazatomat másnak kell adnom.
Ez ennyire egyszerű.
Nem biztos, hogy képes vagyok Paks2, az MNB árfolyam politikája, vagy a pedagógusok búja-baja, az egészségügy állapota, a honi futball problémái, a korrupció, vagy a politikusok itt lop/ott lop játékait etc.. átlátni vagy megoldani (persze ha csak nem vagyok az adott csoport része, de akkor meg azzal együtt kell tudnom, hogy rendben vannak-e a dolgok),a fenti kérdésre viszont kell tudnom a választ, és nem relatíve hanem abszolút.