Kb. egy évvel ezelőtt felvettem a kapcsolatot kommunikációs szakemberekkel, általam ismert olyan arcokkal, akik szoktak szavakba önteni gondolatokat, üzeneteket. Beszélgetni akartam velük a következőkről.
Egy a PR Herald hasábjain kb. 15 éve megjelent cikk adta az alapötletet, a gondolatot, ami azóta motoszkál bennem, és amibe úton útfélen beleütközöm. A cikkben nagyjából a következő mondat szerepelt (az istennek nem találom az újságot, úgyhogy nem szó szerinti az idézet, mégis idézőjelbe teszem, mert nem én találtam ki):
„A magyar közigazgatás az ’50-es évek névtelen feljelentő leveleinek stílusában kommunikál az állampolgárokkal”
A jelenlegi kurzus keretei között ezzel nincs is semmi gond, hiszen ez a hivatalos irány. Nekem azért mégis van gondom vele, és mélyre nyúló alapvető gondom. Egy hosszabb írásban már próbáltam azt körüljárni, hogy mi a mi viszonyunk, kik is vagyunk mi itt egymásnak ebben az országban (Alázatos szolgája). Az az írás történelmi és társadalmi léptékben ragadta meg a kérdést.
Most inkább a hétköznapi élet szintjén akarom érzékeltetni. Régóta zavar, hogy miért az a természetes reakcióm, hogy összeszorul a gyomrom, ha ajánlott küldeményt kapok? Haragszom első lépésben a postásra, mert az esetek 80%-ában igenis itthon voltunk, de baszik feljönni, bedobja az értesítőt.
Sajátos antropológiája és ergonómiája van a magyar postahivataloknak. Az utolsó magyar közintézmény, ahol derékig kell hajolni a posták többségében, hogy küldeményt adjál fel, vagy vegyél át. Sok postahivatalban, mint valami kórházban fehér köpenyt hordanak és a kis ablakhoz hajolva valahogy comb illetve hasmagasságban kapom el ezeknek a köpenyeknek a szélét, jobb esetben gombsorát. Személyes, arc-arc találkozás csak akkor jön létre, ha még mélyebbre hajolok. Az üvegfalon sorsjegyek, felhívások, levél és címzésminták, reklámok takarják az átlátást.
Mindegy is, mert elvileg mondhatnánk, hogy nem barátkozni megyek oda, de lehet, éppen itt van a kutya elásva. Ki nekem a postás? És a postáskisasszony?
Az ajánlott levél legrosszabbika a tűzőgéppel (kötelezően többször) lezárt hivatalos értesítő. Fáj napokig az ember körme alatt, ahol fel próbálom hajtani. Ha azonnal kinyitom és túl vagyok rajta az a jobb, vagy vigyem a kabátzsebemben haza és otthon biztos rejtek alatt elolvasom? Négyszer. Mert az első megértéshez minimum ennyi kell.
A közigazgatás nyelve akkor elég szakmai, ha érthetetlen. Gondolom, ezt tanítják. Nemrég hallottam a minisztériumban a kifejezést: kodifikátor. Ők azok, akik a jogszabályokat megfogalmazzák. Szakkérdés ez. Biztos van külön szakember is arra, aki a közigazgatás leveleinek sablonjait fogalmazza. Az alaptétel az, hogy a magyar nyelv alkalmatlan arra, hogy egyszeri halandó számára is érthető módon legyenek jogszabályok, illetve azokból levezetett határozatok vagy akár csak értesítések megfogalmazva. Mintha a jogban oly fontos egyértelműség és logika kizárólag ezen a nyelven érvényesülhetne.
Ezzel nem ért egyet a PR Herald szerzője és ebbe a falba ütközöm én is a kelleténél gyakrabban.
„0”-ás határozat. Ez a neve a szakzsargonban annak, amikor valakivel a hatóságok (például az illetékhivatal) közli, hogy nincs több elszámolni valójuk, befizetni vagy kifizetni valójuk a feleknek nincs dolguk egymással, nincs mondjuk adótartozás. Minden rendben van. Egy nulla vagy.
Mikor kerül sor egy ilyen határozatra? Például akkor, amikor valaki új helyre költözött, ingatlant vásárolt és ehhez az adás-vételi ügylethez tartozik egy ilyen lezárás.
Alapvetően egy örömteli dologról van szó. Ha úgy képzeljük el egy pillantra mintha a Tesz-Vesz városban lennénk, akkor lehetne erről úgy is gondolkodni, hogy új lakója érkezett a közösségünknek. Azok a hatóságok, akik letűzőgépezett levelek mentén, középre az írógépek korát idéző stílusban
H A T Á R O Z A T
formátumban hivatalos levelet küldenek, tényleg csak ezen a módon tudják köszönteni új lakójukat? Egy napocskás köszöntő, amiben egyúttal meleg hangon közölnék, hogy a papírokkal mindent rendben találtak az elképzelhetetlen?
Attól tartok igen. Nem csak azért, mert a mi fejünkben az van, hogy csak az professzionális és szakmai, ami érhetetlen. A bugris parasztok felett álló kevés beavatott a szakember, a profi imázsa Magyarországon. Hanem azért is, mert nálunk a közigazgatásnak, közös ügyeink intézésének valóban
B E L Ü G Y M I N I SZ T É R I U M I
küldetése van. Sárga, kitudja milyen foltos, összetűzött papírokon iktatószám.
„Alvó szegek a jéghideg homokban
Plakátmagányban ázó éjjelek
Égve hagytad a folyosón a villanyt
Ma ontják véremet.”
Ezt a világot visszük tovább gyámügyi határozatokban, illetékhivatalok küldeményeiben. A hajlongós postákon, szürke reggeleken. Ma már nem kivégzések, hanem csak miheztartás végett…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sam2sam 2013.05.19. 11:25:41
Ma Magyar nyelven vagyunk kétnyelvűek. Vannak a jogilag képzettek, meg a többi. Valami született barom, azt gondolta a rendszerváltás környékén, hogy az élet eseményeinek leírására, szabályozására nem az irodalmi, a beszélt, hanem a jogi nyelv való. Akinek van hozzá kedve, próbálja meg pl. a seggbe rúgás tényállását, és a követő szankciókat törvénybe fogalmazni :) A nyelv gyilkosság eredménye két évtizede élvezhető. Azt hogy ez mennyire igaz, éppen a rendszerváltás egyik kiváló személyisége, és hozzá teszem - kevés számú tisztességes képviselőjének egyike - a saját sorsával példázta. Szegény Sólyom professzor, államelnökként 4 éven keresztül beszélt hozzánk, és tisztelet a laikus kivételnek, de a jogászokon kívül -de lehet hogy ők se mind - nagyon kevesen értették, hogy mit akar mondani.
És hogy a helyzet még ennél is rosszabb legyen, nem elég nekünk, hogy a hatóságok elhagyták anyáink nyelvét és a saját "über-fogalomrendszerükben " magabiztosan ítélnek felettünk, ezt áttették a polgárjogi ügyek, magán, és banki szerződések etc..etc.. nyelvévé is. Vélhetően ezért is van nekünk -egyebek mellett -svájci frank problémánk, mert ha a pénzintézet, mikor a hitelt adta, nem egy 60 oldalas szerződés 39.oldalán - apróbetű lábjegyzet,- említi meg, hogy marha ember mit kockáztatsz, hanem egy 2 oldalas szerződés 1. oldalán kiemelten a hitelező kötelezettségének 3 pontja között említi, talán néhány kevésbé félbolond nem írta volna alá azt amit elé tesznek. Most pedig nem nyögné egy teljes ország, 20 féle direkt vagy bújtatott elvonás formájában az árfolyam gátat meg egyéb terminusz technkuszba rejtett kötelezettséget. De ha mosógépet, autót vagy fűnyírót veszel akkor sem fogod tudni, hogy pontosan mit és hogy mellé milyen garanciális szolgáltatást vásárolsz, csak azt tudod meg, a 38 nyelven leírt brossurában -ha megtalálod a Magyart-, hogyha nyálas újjal belenyúlsz a fűnyíróba akkor sem az áram ütéssel sem a kézlevágással kapcsolatban, nem követelhetsz semmit a készülék gyártójától, mert erre is meg még 1000 másra előre felhívta a figyelmet.
Változásra pedig esély sincs, hiszen miért mondana le a hatalom gyakorlás, az ügyintézés nyelvi primátusáról, hiszen ez már az ő nyelve, érti és őt szolgálja, azzal 9,6 Millióval szemben, aki csak elszenvedi.