HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2012.09.03. 13:52 Zsoolt

Az örmény fiaskó

Több bejegyzés is foglalkozik ezen a blogon Örményországgal. Az első ismerkedő látogatást is beleszámítva hetedik éve dolgozom ott, 2010 óta pedig már háromhavonta megfordulok Jerevánban. Ennek most nagy valószínűséggel vége van. Hihetetlen mennyire frusztráló érzés, amikor az ember személyesen válik morálisan, erkölcsileg kárvallottjává annak, amit mások a feje fölött csinálnak. Ez minden anyagi veszteségnél fájóbb. Szeretném pár gondolat erejéig megvilágítani miként csapódott le a péntek óta dübörgő nemzetközi botrány az én személyes örmény kapcsolataimban.

Armenia

A Kaukázus környékén kicsit úgy élnek, mintha a Trónok Harcából léptek volna ki. Vagy mintha róluk formázták volna a regényt. Ezt nem gúnyolódva mondom, hanem arra akarok utalni, hogy sokszor számomra kicsit patetikusan, sőt naivan, de mégis létezik ott egy nagyon erős erkölcsi tartás, fontos a morál, ősi hagyományok élnek tovább a modern mindennapok ceremóniáiban is. Ilyen szokás az étkezések előtt mondott hosszú tósztok, a vendég tisztelete, a vendég sérthetetlensége. A mély, sok torokhangból álló nyelvükön jönnek a nagy szavak, áradó érzelmek. Hatalmas tálak, sajtokkal, húsokkal, tejföllel, a sajátos palacsintaszerű lapos kenyérrel, büszke egyenes tartás. Mikor először jártam Örményországban az volt az érzésem, hogy talán egy filmforgatáson vagyok, ahol az Opera épülete körüli ligetes, kiülős korzón hegyes orrú cipőben peckes lovagok vonulnak fel-alá, büszkén kieresztett, hosszú hullámos hajú, szintén büszkén vonuló hercegnőik mellett. És ez a büszkeség nem valami színjáték, a jereváni szállodák aljában nem találsz turistákra vadászó prostituáltakat, a már-már makacs erkölcsi tartás szembeötlően része a hétköznapoknak.

Armenia

Nem akarom ezt túlmisztifikálni, mert mindeközben korrupt az egész állam, a nemrég lezajlott elnökválasztást arcpirítóan elcsalták, le lehet fizetni a rendőrt és gennyes, tetű alakok a taxisok. Mégis, még ezek ellenére is, tagadhatatlanul erős a morális, erkölcsi tartás az ottani társadalomban.

Van aztán ennek a továbbélő kemény, ősi hagyománynak számos, a mostani történetben is felbukkanó árnyoldala. A kibékíthetetlen ellentétek, az évszádokra visszamenő, klánszerű gyűlölködés, a bosszú, a vérbosszú és annak a bosszúja, a harcos szellem, a permanens küzdelem, ami ráadásul megint csak hosszú évszázadok óta, mint egy láng folyamatosan életben van tartva. Sok tekintetben engem Örményország sértett, az igazságtalanságot elviselni kénytelen, de abba beletörődni nem tudó attitűdje a magyar szélsőjobboldal Trianon-56 toposzaira emlékeztet. Nemzeti jelképük az Ararát hegy Jereván minden sarkából látható és nincs frusztráltabb érzés, mint ez így az arcukba tolva, miközben a hegy ma Törökországhoz tartozik. Olyan ez, mintha mi a Gellért-hegyről nap mint nap láthatnánk Erdélyt. A valaha nagy, ősi birodalom, aminek két tenger mosta partjait (ismerős?) ma négy szomszédja közül hárommal úgy össze van veszve, hogy a határok zárva vannak. Örményországot kizárólag repülővel, esetleg kanyargós hegyi utakon északról az egyetlen barát Grúzián keresztül lehet megközelíteni. A kb. 3,5 milliós ország elnöke lélekben 15 millió örmény elnöke lehet, akik diaszpórában élnek a világ számos sarkában. Többször annyian, mint otthon. A szovjet múlt is erősen érződik, az egyébként is harcias szellem erős militáns vonásokkal jár együtt, orosz haditechnikára építve.   

Amikor 2005 nyarán először érkeztem oda, a szálloda portáján lévő turistáknak szóló tájékoztató brossura nem a helyi nevezetességeket, hanem Örményország sértett követeléseit sorolta. A genocídium elismeréséről, bocsánatkérésről, revízióról, Karabah örmény hovatartozásáról, a letűnt dicső birodalom helyreállításáról vagy legalábbis az örmény nép kárpótlásáról.

The mountain of Ararat

Ezzel párhuzamosan azonban valami más is zajlik Örményországban. És ebbe gázolt most bele a magyar kormány, mint elefánt a porcelánboltba. Mindamellett, amit fent leírtam, és minden szegénység ellenére, az ország modernizálódik. Ez nem csak olyan anyagi gyarapodást jelent, aminek következtében a szovjet katonai bunker helyébe egy nemzetközi elismerésre érdemes, szép új repterük lett, hanem azt is, hogy a fenti, ősi kaukázusi viszonyok, lassan intézményesülnek. Örményország Európához sorolja magát, habár nyugatra tőlük az a Törökország van, amiről mindenki tudja, hogy a Boszporusztól keletre már Ázsia. Északról a közeli Kaukázust tekintik a földrész határának, tehát ők a határon vannak, mondják. Az örmények egyértelműen európai, keresztény népként tekintenek magukra.  

Az európai, intézményesült viszonyok elfogadásának tekinthető az is, hogy örmény oldalról elfogadhatónak tartották a minden emberi mérce szerint gerinctelen azeri baltás gyilkos életfogytiglanig tartó börtönbüntetését. Vegyünk itt észre valamit. Az örmény katonatiszt halála az ősi kaukázusi hagyományoknak megfelelően már önmagában szégyenbe hozott bennünket. A vendégünk volt. Evett a kenyerünkből és a sónkból, ivott a borunkból. Ez azt jelenti, hogy biztonságát nekünk kellett garantálnunk. Erre nem voltunk képesek, aljas, kegyetlen módon álmában meggyilkolták a mi vendégágyunkon, a védekezés minden lehetősége nélkül. Az örmények elfogadták ennek a kérdésnek az intézményesült, európai igazságszolgáltatás útján történő rendezését. Azért, mert nekik is ez a zsinórmérték, ebbe az irányba tartanak.

Armenia

Mi meg ugye ehhez képest ebből az irányból tartunk valami felé, amit most Orbán Viktor megmutatott a maga teljességében az egész világnak, hogy mi felé. Itthon ez furán hangozhat a magyar énképhez képest, de az örmények ezt az országot egy fejlett, európai civilizált országnak tartották. Örmény kollégáim és barátaim imádják Budapestet. Hazajőve Jerevánból én is látom mi a különbség a két város között, milyen monumentális élmény lehet látni a körút hatalmas házait, a széles Dunát rajta a hidakkal ezzel a XIX. századi mesevárossal. Örmény egyetemisták, akikkel dolgoztam pár hónapja azt mondták nekem, hogy annyira tisztelik Magyarországot, amiért az emberek képesek voltak eltávolítani a nyilvánvalóan csaló köztársasági elnököt. (A hírek oda is eljutottak, azt azonban már nem tudták, hogy nálunk nem az elnök a hatalom igazi birtokosa) Azt mondták példaként tekintenek ránk, mi is egy szovjet múltból nőttünk ki, és képesek voltunk vér nélkül eltávolítani a nem oda való vezetőt.

Most nem mondanak ilyeneket. Legközvetlenebb barátaim is meg vannak döbbenve, és habár ezerszer biztosítanak, hogy ez nem a személyem ellen szól, de hatalmas csalódás nekik, nem értik ez hogy történhetett meg. Csalódtak nem csak Magyarországban, hanem az EU-ban is, a jogállamban, az intézményesült igazságszolgáltatásban. Van egy érzékelhető zavar. Hogy tényleg erre akarunk menni? Ha ilyen erkölcstelen, gyalázatos világ Európa akkor nem jobb nekünk a régi kaukázusi világ?

Armenia

Két hét múlva kellene mennem Jerevánba legközelebb. Hogy leüljek az asztalukhoz, egyek a kenyerükből, a sójukból és igyak a borukból. Hogy pohárköszöntőket hallgassak és mondjak emberségről, barátságról. Ahonnan ezek az ősi szokások jönnek, ott a családra száll az "apa" bűne. Ezt így nem mondják, de többen, akikkel a napokban beszéltem azt kérdezték tőlem hogyan hagyhatjuk, hogy ez az ember tovább vezesse az országot? Az ő logikájuk szerint nekünk van felelősségünk abban, amit Orbán Viktor csinált, és nem elegendő ehhez ezerpárszázfős facebook „sorry Armenia” csoportokat lájkolgatni. Milyen érdekes, hogy a magyar jobboldal (szavakban) legerősebb vára az erkölcs, a tartás, a morál. És ott ahol ezek még jelentenek valamit, ott egyértelmű a képlet. Ez az ország akkor őrzi meg, akkor nyeri vissza arcát, ha nem tűri meg magán többé azokat, akik ilyen szégyenbe hozták az országot.

És tudom, a méreg beszél belőlem, a személyes szégyenérzet, amit érzek napok óta, de azt kell mondjam, lassan körvonalazódik annak a világnak a képe, ami felé Orbán Viktor a mi csendes hallgatásunk vagy legalábbis halogatásunk közepette viszi az országot. A keleti szél azt jelenti, hogy kilép az európai civilizáció intézményes kultúrköréből. Mindent lebontott vagy kiüresített, ami eddig oda tartozott és hatalmi technikáiban, megnyilvánulásaiban, stílusában a keleti despoták mintáit követi. Ebben a csapatban azonban igen kezdő játékos, a nála láthatóan jóval okosabb és a műfajban régebb óta otthon lévő azeri elnök átejtette a palánkon. Ezt fogják tenni velünk a kínaiak is (majd ha lesz időm, egy külön bejegyzésben leírom hogyan verte át Kína az orbánosan arrogáns szingapúri ex-miniszterelnököt) és valószínűleg hamarosan jönnek majd más játékosok, akik megérzik, hogy új balek ült a kártyaasztalhoz.

Mi pedig fizetjük a számlát a játszmákhoz..

567 komment · 11 trackback

Címkék: Orbán Viktor Kaukázus Azerbajdzsán Örményország


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr464749256

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Safarov gyilkosság képregényben? 2012.09.04. 08:02:52

Még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ennek a blognak valaha is köze lesz akár a leghalványabban is aktuálpolitikához (tulajdonképpen pont azért is indítottam ebben a témában). De rá kellett döbbennem, hogy a lányok egyik kalandjuk során egy o...

Trackback: A „Baltást" kiadni nem kell félnetek jó lesz 2012.09.03. 21:49:28

A nyári uborkaszezon az augusztusi tűzijátéknál is látványosabb politikai eseménnyel ért véget. A hidegháború lezárulta óta nem látott eseményre került sor: Magyarország kiadta azt az azeri katonát Azerbajdzsánnak, aki baltával megölte örmény tiszttárs...

Trackback: A „Baltást" kiadni nem kell félnetek jó lesz 2012.09.03. 21:49:24

A nyári uborkaszezon az augusztusi tűzijátéknál is látványosabb politikai eseménnyel ért véget. A hidegháború lezárulta óta nem látott eseményre került sor: Magyarország kiadta azt az azeri katonát Azerbajdzsánnak, aki baltával megölte örmény tiszttárs...

Trackback: Örvényben 2012.09.03. 20:53:23

Elbaltázták, de nagyon. Vagy azért, mert iszonyatosan amatőrök, vagy azért, mert teljesen gátlástalanok – ez még kiderül – a magyar diplomáciának az azeri gixerrel sikerült bennünket egy évtizedek óta dúló, elmérgesedett konfliktus közepébe sodorni. So...

Trackback: Karabahi székelyek? 2012.09.03. 19:16:57

Az elmúlt napok gumicsontja kétségkívül a baltás azeri katonatiszt kiadatása és felmentése volt. Politikai szekértáborok feszülnek egymásnak, pro és kontra ontják a blogok az érveket (megjegyzem az Index címlapon kizárólag örménypárti és Orbán ellenes ...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:10

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:04

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Emberkereskedelem ára 2012.09.03. 14:48:03

Az F.MPSZ-KDNP kormány az erkölcs és az etikaoktatás csúcspontjait verdesi tetteivel.  Persze ez csak egy szarkasztikus kijelentés. Ezek akarnak a gyerekeinknek bármit is tanítani? Erkölcsöt és etikát? Na ne! Sokan javasolják, hogy a következő hatalom,...

Trackback: Az Alku 2012.09.03. 14:47:28

"Ilham Alijev azeri elnök hosszú idő óta követte a magyar és azeri jogi irodák munkáját, és az ügy lezárásához végül az az egyezmény vezetett, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök azeri látogatásakor született." Kivonat Ali és Ovi tárgyalási je...

Trackback: Gagyi faxot lobogtatva bizonygatja ártatlanságát a baltás gyilkos kiadatásában a kormány 2012.09.03. 14:43:23

A Magyar Nemzet szerint ez a fax tartalmazza Azerbajdzsán Igazságügyi Minisztériumának kötelezettségvállalását: * * Nézzük meg, mit ír a kiadatási kérelem formai és tartalmi követelményeire vonatkozóan a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről 1996. évi XXXVII...

Trackback: Navracsics hazudik, az örmény igazságügyi miniszter meg is írta neki 2012.09.03. 14:39:47

“Engedje meg, hogy kételkedjek az őszinteségében, amikor azt állítja, hogy megelégedett az azerbajdzsáni fél garanciáival.” – áll Hrayr Tovmasyan lentebb olvasható levelében a news.am örmény hírportál információi szerint. A levél magy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

godless 2012.09.04. 00:42:03

"többen, akikkel a napokban beszéltem, azt kérdezték tőlem hogyan hagyhatjuk, hogy ez az ember tovább vezesse az országot?
"
Kedves Zsoolt!
A következőket az indexre kirakott blogmottó miatt írom Neked.
Tudod a nagy többséggel ellentétben nekem eddig is volt fogalmam arról, hogy kik az örmények és hogy merre van Örményország. 12-13 éves koromban olvastam el a Musza Dagh 40 napját. Később, már nagy kamasz fejjel tudtam meg, hogy szeretett dédnagyanyám második férje, aki igen színes egyéniség volt és mellesleg bárói ivadék, egy olyan erdélyi örmény család utolsó férfitagja volt, akik még I. Apafi Mihály fejedelemtől nyerték a nemesi címüket. Már felnőtt fejjel eljutottam Szamosújvárra, az erdélyi örménység valamikori központjába. Bár tudtommal egy csepp örmény vér sem folyik az ereimben, de a karabahi válság idején izgatottan olvastam és vártam a híreket és teljes odaadással szorítottam az örmények sikeréért.
És be kell vallanom, az azeriekről eddig sem tudtam szinte semmit, azon kívül hogy jelentős szénhidrogén lelőhelyeik vannak. és most sem érdekelnek különösebben.
Mélységesen elítélem az azeri katona tettét és végtelenül szerencsétlen (ha Neked úgy tetszik érzéketlen vagy cinikus) tettnek tartom a gyilkos kiadását.
Halálosan idegesítőnek tartom néhány tudatlan baromnak az örményeket becsmérlő, és valami turáni hagymázba csomagolt azeriekkel rokonszenvező megnyilvánulását.
DE!
Tele van a tököm azzal is, hogy most néhány túlérzékeny és kellően tudatlan, de emocionálisan jelentősen túl motivált ifjú örmény megnyilatkozása Neked és elvbarátaidnak hivatkozási alapot jelentsen a magyar miniszterelnök alkalmatlanságának demonstrálására.
Légy tökös, hintsd az igét, érvelj és agitálj, ha nem tetszik a "Viktátor", de ne hivatkozz inkompetens emberek gyerekes megnyilvánulására.
Üdv.

2012.09.04. 00:46:09

@Ándi bácsi: Én nem annyira vettem észre, hogy az érintett miniszterurak olyan nagy mellszélességgel álltak volna a döntés mögé; hogy tették volna arcukat, tekintélyüket az ügy kirakatába (még utólag sem).
De még a szíjjártó reakciójában is volt egy kis spét. De ha ez a spét a meglepetés miatt volt, az sem jobb.

wirth6 2012.09.04. 00:46:53

@Counter: „Egy szög miatt a patkó elveszett,
a patkó miatt a ló elveszett,
a ló miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett,
Verd be jól azt a patkószeget!”

von Putri 2012.09.04. 00:59:44

@huttinger:
"Mádl Ferencről olyat feltételezni, hogy nem megalapozottan döntött....necces.... "

Ilyen volt a közhangulat, amit a média szított. Most meg ebben az ügyben más hangulatot kell szítani

De egy dolgot akkor nehéz volna elvitatni: az azeriek - gondolom a többségük - éppúgy áldozatot látnak Safarovban, mint amilyen áldozatnak látták, láttatták a libsik annak idején Simek Kittyt

Így vezet a zelóta megszállottság: a kettős mérce elfogadásához. A zelóta pedig maga kívánja eldönteni, ki a gyilkos és ki az áldozat

LallyPop 2012.09.04. 01:02:31

@/ms: Miért, más kiadatásoknál milyen miniszterek szoktak nyilatkozni?

Nyilatkoznak majd az azeriek, ha akarnak.

huttinger 2012.09.04. 01:05:05

@von Putri:

"""De egy dolgot akkor nehéz volna elvitatni: az azeriek - gondolom a többségük - éppúgy áldozatot látnak Safarovban, mint amilyen áldozatnak látták, láttatták a libsik annak idején Simek Kittyt""""

Akkor maradjunk a Te logikád mentén.

Kik tiszteltek hőst Simek Kittiben?

Mádl azért adott neki kegyelmet, mert a nép hősként ünnepelt egy gyilkost?

Mert ugye Safarov hős lett az azeriek szemében, mert egy örményt majdnem lefejezett.....

Safarov azért lett hős, mert örményt gyilkolt.

Lassan jöhet az ír gázoló is......

egyre hülyébb példákkal akarjátok menteni a Vezért......

LallyPop 2012.09.04. 01:05:33

@/ms: Szíjjártó spétje akármi miatt lehetett, például mert 7vége volt lehet hogy a kanári szigeteken szedték össze.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2012.09.04. 01:06:40

nagyon sulyos es nagyon igaz a cikk vege. gratulálok.

2012.09.04. 01:17:05

@godless: Egészen szokványos fidesz-székházból sugallt vélemény: 'Én így szimpatizálok az örményekkel, úgy rühellem az azerieket; DE! Ne báncsátok a zobánviktort!' Egészen hihető.

@huttinger: Mellesleg a Simek Kittyről az emlékeim szerint senki sem állította, hogy ártatlan. A 'libsik' is pusztán csak azt fogalmazták meg, hogy áldozat volt. Emlékeim szerint a nevelőapa erőszakoskodott vele (ami többé kevésbé igazolást is nyert). És ennek megtorlására nem látott más megoldást. Szóval az álmában gyilkoláson kívül nem sok párhuzam van: sem a szereplők, sem a motiváció, sem az elkövetés módja tekintetében.

@Ándi bácsi: Most nem fogom kikeresni, hogy milyen egyéb rettenetesen fontos dolgokban nyilatkozott a korábbiakban hétvégén. Ha ebben az ügyben nem érezte, hogy a világ nem fog tudomást venni a heti munkaidő lejártáról, akkor az legalább akkora hiba egy ilyen külügyi főkommiszári beosztásban.

LallyPop 2012.09.04. 01:22:04

@/ms: Senki sem kérdezett(külföldről) semmilyen minisztert/minisztériumot hogy hogy hozta a döntést. Az ellenzék persze igen de erre nagyon helyesen nem reagáltak, minthogy a hivatalos kiadatási eljárást a másik oldal v. bármelyik jogi egyetemista is pontosan ismeri. OV meg hétfőn reagált ha igaz a kormányfő képviselheti a kormányt.

hajráargentína 2012.09.04. 01:23:47

Nagyon jó betekintést nyújt a cikk egy távoli nép lelkületébe, ezt úgy látom még a "bántsák az Orbánt" vonal képviselői is elismerik. A befejezést lehet szeretni meg nem szeretni, de szerintem nagyon fontos tanulságról szól. Valószínűleg Orbánéknak is most kezd leesni a tantusz, mivel jár az a bizonyos keleti nyitás. Talán tanulnak belőle valamit, akkor ez lehet az egész ügy egyetlen nyeresége.

2012.09.04. 01:51:11

@Ándi bácsi: Basszus, meggyőztél: tényleg minden rendben van. Senki nem baszott el semmit.
Az örmények meg púposkodjanak nyugodtan, engem úgyse érint.
Hát örmény vagyok én? Vagy örmény adja a fizetésemet? Jóba kell nekem lenni az örményekkel? Hát nem!
Oszt jónapot!
Lesz nekem az örmények miatt vastagabb a vaj a parízer alatt? Nem? Akkor f*sztérdeklik a zörmények!

Ha meg háborúzni akarnak, hát csak tessék. Úgyis van egy csomó háború jelenleg is a földön, eggyel több, már nem oszt-szoroz! Ráadásul jó messze is vannak (majdnem olyan messze, mint Lisszabon, vagy Dublin).

Szerintem is arról lehet szó, hogy az álnok ellenzék aknamunkája van az ügy mögött: ők heccelték az örményeket az áldott jó azeriek ellen; meg a Putyinnak és az Obamának is ők súgtak.

Meg ez a jóképű katonaember, ez a Safarov, ez is mennyivel több hasznára lesz az emberiségnek, ha nem börtönben sínylődik (hátmégha belevesszük, hogy ez még a börtönben is magyar irodalmat műfordított - micsoda csodákat fog ez tenni szabadlábon!)

És az a jó, hogy úgy egyébként is minden a legnagyobb rendben van. Példának okáért: a legfőbb terrorelhárítónk is olyan szuper szakember, hogy csak na. Meg kedves ember is: hát hogy összebarátkozott egy fél nap alatt azokkal a szíriai turistákkal, akiket aznap látott először. A mikrofonba suttogást is az ellenzék hipnotizálta bele. Vagy fotosopp volt.

Szóval, aki a zorbánviktort bántia, az szerintem is hazaáruló. Nehezen tudok elképzelni elég súlyos büntetést az ilyen dezertőrök számára! A kritika/kritikus gondolkodás az egy bolseviki/burzsoá trükk. Janemis: mert libsi. Jamerthogy harcban állunk. Harcban a nemzetárulókkal. Nincs kegyelem! ¡No pasaran!

Szegény szíjjártópeti! Ahelyetthogy dolgozhatna szépen, most mindenféle magyarázatokkal kell bíbelődnie. Hát nincs neki elég baja enélkül is? Mega zorbánviktornak is? Hátde de!

Ezért tart itt az ország! Senki nem tudja csinálni a dolgát a sok akadékoskodó miatt.

von Putri 2012.09.04. 02:59:33

@huttinger:
"Mádl azért adott neki kegyelmet, mert a nép hősként ünnepelt egy gyilkost?"

Nem a nép, hanem a hazai média ünnepelte Simek Kitty szabadon bocsátását. Mint ahogy most is a mainstream média osztja ki a szerepeket ebban az ügyben

De ha a kettőt összehasonlítod - márpedig a kettő között van épp elég hasonlóság az igazságszolgáltatás szempontjából, ezt megírtam már előbb - akkor kidurran a lufi, mert homlokegyenest ellenkező üzenetet küldött a média a két ügyben

Ezt hívják kettős mércének, ami pont jellemző a mainstream libsi médiára

von Putri 2012.09.04. 04:21:04

@/ms:
Ha nem szereted hallani a kettős mércét, akkor legyen double standard a kedvedért

Azt, hogy mi a párhuzam a két eset között mégegyszer leírom, mert eddig az égvilágon semmit se cáfoltál belőle:

1. Safarov és Simek is alvó, védtelen embert ölt, meg sem próbált legalább kontaktusba lépni vele

2. Kivégzésszerűen ölte meg, biztosra akart menni a baltával illetve a pisztollyal

3. Nem bánta meg a tettét, ez világosan kitűnik Safarov viselkedéséből, illetve abból, hogy Simek utána elment a diszkóba szórakozni a barátnőivel

4. Az eljárás során korábbi sérelmeikre hivatkoztak, de az elkövetés idején egész biztos nem fenyegette semmi őket, tehát nem lehet jogos védelemről beszélni

5. Simek vallomását az elszenvedett sérelmekről nem támasztották alá egyéb adatok, sem orvosi szakvélemény, a helybelieknek pl. egész más volt a véleményük, a bíróság mégis a lány és anyja vallomását vette döntően figyelembe, Safarov történetét viszont lényegében elutasította

6. A bíróság jogerősen börtönbüntetésre ítélte őket

6. Elnöki kegyelemmel szabadultak, Simek gyakorlatilag megúszta, Safarov lehúzott több mint 8 évet

Simek esetében az elnöki kegyelmet elismeréssel nyugtázta a mainstream, bár - mivel nem volt közvetlen politikai jelentősége az ügynek - kevésbé volt zajos a reakció, míg most egy jogi megítélés szempontjából nagyon hasonló ügyben óriási a felzúdulás

Felteszem a kérdést hogy miért?

Egyébként meg abszolút nem érdekel mekkora az orrod, ha lehet kérni akkor a konkrét esetekről írjál

gunfight · http://topcomment.blog.hu 2012.09.04. 05:42:46

az például qrva vicces, hogyha majd eccer netalántán lesz egy valami komolyabb ügy ebben az országban, amikor majd tényleg számítanak a szavak és az emberség, akkor sok önimádó grafomán majom ténylegesen beleesik majd a rémhírterjesztés bűnébe és később tapasztalhatja majd, hogy felelőtlen kommunikációja tud bajt okozni, akár önmagának is.
-------------------------------
ahogy én látom:
az örmények: még egy kicsit gyúrniuk kell, hogy tényleg európainak tekintsem őket, ez a kollektív vádaskodás, meg a furcsa logikájuk kicsit perifériára teszi őket nálam, ellenben egyetértek mélységesen azzal, hogy egy tisztelnivaló nép, amely sok tekintetben hasonló sorsú, mint a magyar, ezáltal sorstársunk, kulturális kapcsolataink is vannak, semmiképp nem jó, ha velük nem vagyunk jóban.
az azeriek: ilyen kis, ravasz, rókaképű, csaló, tolvajbanda. a viccet félretéve egy olyan koszos kis ország, mint az örményeké, csak éppen kulturálisan jóval kevésbé kötődünk hozzájuk, mint (egyik) ősi, esküdt, örökös ellenségükhöz. ezen felül most szerintem jól átb@sztak minket, igazi aljas, alattomos hazug(keleti) kommunikációval kicsalták tőlünk a parasztjukat.
safarov: tipikus rókaképű azeri paraszt. egy igazi kis patkány, akire a teknek kéne rámennie és visszahoznia a csillagba, úgyis olyan otthonosan mozognak külföldön. pokol reá!
örmény áldozat: Isten nyugosztalja!
Orbán Viktor: szerintem teljesen outsider ebben a kérdésben, mint látjuk a bizniszből se lesz semmi, azt hiszem ez csak egy UL.
zmne: szegények azt hitték, hogy nem vadembert küldenek az azeriek.

aség 2012.09.04. 06:30:44

Lábbal tapossák és elégetik a MAGYAR ZÁSZLÓT,hova lett a MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT .Legyünk büszkék MAGYARNAK LENNI. Az ÖNBECSÜLÉS.Gagyi orbán ,szijártó,selmeci,budai,olcsó filléres pitiáner banda . Ez aztán a hazudozás magas iskolája

noel fielding 2012.09.04. 07:32:17

és már írják az azeriek, hogy egy szál magyar államkötvényt meg lófaszt sem vesznek magyarországtól ... megérte

is 2012.09.04. 07:36:39

@Reszelő Aladár: "és ha minden rendben, akkor mehet.
Ha bunkósutyerák módra nem írtuk volna alá azt a '83-as egyezményt, akkor nem mehetett volna a dolog."

Látod, látod. Ennyit értesz az egészből. Az 1983-as egyezmény nem írja elő kötelezően a kiadást. PL. már Gyurcsánytől is kérték, és ő nem adta ki, és az is teljesen jogszerű volt, ez alapján az egyezmény alapján. Te itt próbálod sugallni, hogy kötelező volt kiadni, de ez nem igaz. Ha durván akarom mondani, akkor hazudsz.

@poszt: Kösz, nagyon hiányzott már ennek az oldalnak a megvilágítása.

is 2012.09.04. 07:40:24

@/ms: én is lerírtam már neki, de már belebolondult ebbe a "egyezésbe". szegény már így fog nyomorultul elpusztulni, mint nick, hogy ezt hajtogatja monomániásan. még egy őrült, béke vele.

Hunor Levente 2012.09.04. 07:46:34

@von Putri: Mocskos szar gyűlölködő gennyes szöveg ez, amire válaszolok (nem a küldőjének, csak a szövegre). Csakis egy szarházi tróger írhatta, azért nem volt képes kicsit se disztingválni.
Simek Kittit (aki ráadásul fiatalkorú, 14 éves volt) terrorizálta a későbbi áldozata. A baltás gyilkost az áldozata nem terrorizálta. Nem a tetteiért, a származásáért ölték meg, vagyis össze sem lehet hasonlítani ép ésszel a kettőt.
Elbaszott egy terelés ez, akkor is ha pontokba szedte egy agyalágyult idióta.

Ami a megrögzött libsizést illeti, ha nem liberális demokráciában élnénk, a liberálist szitokszóként használó sötét bunkó gyűlölködők sírnának legelőször. Fáj nekik kurvára a liberalizmus, de a hiánya még jobban fájna.

Egyébként a politikai keresztények, a rasszista, antiszemita Jobbik kiválasztott elmeháborodottjává vált Morvai Krisztina volt anno Simek Kitti védője, könyvet is írt a mentegetésére. A kegyelmet is ő kérte. Simek Kitti felmentője, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is a jobboldal embere. Simek Kitti szabadon engedése tehát nem tudható be egyszerűen a liberális jogrendnek, legalább annyira a jobboldali, konzervatív emberek munkájának gyümölcse.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 07:56:47

@Bélabáttya: en.wikipedia.org/wiki/File:Armenian_Empire.png

Elég nagy?

@Ándi bácsi: Olyan senkik, mint az amerikai külügyi tárca, kérdeztek.

Persze ők várják csak ki a félfogadási időt, ki van téve a minisztérium kapujára, he!

Amúgy 30-án 60 milliárd forint kötvényt jegyeztek le. Hol van az a 2-3 milliárd euró/dollár/akármitől?

@von Putri: Van elég különbség is, már megbeszéltük.

De azért újra.
1. Simek Kitty cselekményénél nem álltak fenn minősítő körülmények, az azerinél kettő is.
2. A Simek Kittyt az áldozata részéről ért sérelmeket a bíróság valósnak találta, az azerit az áldozata részéről ért sérelmeket NEM.

Simek Kittyt érte sérelem annak a részéről, akit megölt, Safarovot nem érte semmilyen sérelem, és brutálisan, aljas indokból ölt.

Még párszor vergődhetsz, ha gondolod, vagy foglalkozz a valóság helyett a médiával, hidegen hagy.

lyia (törölt) 2012.09.04. 07:57:33

@Pascal: Sajnos nincs igazad. A külügyi apparátusnak ennél alaposabban kellett volna előkészítenie ezt az ügyet. Talán meg kellett volna kérdezniük (nyilván a háttérben, informálisan) az örményeket arról, vajon mi lesz, ha mi átengedjük a "baltást" az azerieknek. Szerintem az örmények nagyon pontosan megmondták volna, hogy ez lesz, ami lett. És valószínűleg óva intették volna magyar kollégáikat ettől a lépéstől. Ezek után két eset lehetséges: a kormány, élén Orbán Viktorral, a teljes külügyi apparátus, élén Martonyival, vagy dilettáns, vagy ostoba. Hiába jogszerű, ami történt, morálisan ártott Magyarországnak. Ne hidd, hogy a morál a nemzetközi politikában nem számít. Sok mindent megtesznek persze a politikusok a világban, de legalább morálisan igyekeznek védeni. Ezt nem lehet.

ca2 2012.09.04. 08:24:42

@lyia: baromi egyszerű védeni..
itt ugye egészen pontosan büntetőeljárás-végrehajtás átadásáról van szó, tehát nem kiadatásról, szabadlábra helyezésről, nem tudom miről...
na most ez a terminológia eleve azt jelenti, hogy büntetésvégrehajtást folytatják...
hogy az azeriek ezt nem teszik mert egy eknöki kegyelemmel megkerülik a dolgot (ez jogilag nyilván lehetséges...) ez az ő bajuk nem a miénk,,,
nagyon helyes, hogy eltávolították magyarordszágról ezt az embert...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 08:27:24

@ca2: Ez még laikus érvnek is gyenge.

A büntetés végrehajtásának folytatásába a kegyelmezés beleértendő. Ott van az egyezményben.

Azzal védekezni, hogy Magyarország *nem tudja*, milyen tartalmú egyezményt ratifikált 18 éve...

dtomika 2012.09.04. 08:28:07

@Di622:egy amőbának is nagyobb az IQ-ja mint neked

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.09.04. 08:31:13

Orbán hívei nem magyarok többé!
Cinikus, gúnyos, lekezelő, ennyit tudtok, ennyik vagytok! Ezt tanultátok, vagy ilyennek születtetek.
Érveitek:
-Megtehettük
-Jogunk volt hozzá
-Jóhiszeműen jártunk el
-Hiszen megígérték fogva tartják
-Az azeriek kegyelmeztek meg neki, nem mi
-Humánusan jártunk el
-Az azerieknek is joguk volt hozzá
-Az örmény provokálta
-Ezeknél az ilyesmi normális
-Semmi közünk hozzá
-Persze erről is Viktor tehet
-A liberálisok fújják fel
-Az örmények fújják fel
-Az örmények zsidók
-Nem is foglalkozik vele senki
stb.
Tisztesség, erkölcs, becsület nem létezik nálatok, csak a csordaszellem és a vezérürü kiszolgálása? És még ti tartjátok magatokat magyarabbnak a magyarnál? Nem vagytok ti egy szemernyit sem magyarok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 08:31:19

@ca2: Egyébként milyen problémánk származott abból, hogy itt ült börtönben? Erre még senki nem tudott választ adni. A költségei elhanyagolhatóak, mert börtönt nem zárunk be, személyzetet nem bocsátunk el, kevesebbet nem fűtünk így se.

Napi 3 tányér étellel fogy kevesebb. A pasas a büdös életbe nem evett volna ki minket a vagyonunkból.

ca2 2012.09.04. 08:35:09

@Counter: így van, természetesen jogilag bármi benne van,,, jogi értelemben abban is bármi benne van ha nálunk tölti a büntetését, itt is kaphatott volna elnöki kegyelmet pl,...tehát akkor a te értelmezésed szerint csak a halálbüntetés lenne megoldás, mert az utólag már nem lehet felezni, elengedni, elnöki kegyelmezni,,, stb... illetve lehet, de a tényeken az már nem sokat változtat,,,
de azt továbbra sem értem, hogy miért is kéne nekünk kaukázusi bűnözők gyüjtögetésével terhelni a magyar igazságszolgáltatást?
magayarorszűág megtette amit az ügyben megtehet,elítélték, most meg eltávolították magyarországról...
hogy a kakukázusban mennyire találkozik a joggyakorlat az erkölccsel azt ne nekünk keljen már megoldani...
gondolom ha a faszi örmény lett volna és örményországnak edjuk ki, akkor ott példátlanul szigorú büntetést kapott volna...

ca2 2012.09.04. 08:40:40

m@Counter: miért kéne nekünk fogva tartani évtizedekig...
magyarországon elítélték, 8 évet ült, sztem nem feladatunk a világ összes bűnözőjének fogvatartását nekünk menedzselni...
miért baj az hogy átadtuk a büntetévégrehajtást? ja hogy most pár politikus hőbörög olyan országokban ahol egyébként mindennapos az emberi jogok semmibevétele... feltételezem örményországban az összes katonát példásan megbüntették akik az azeriek elleni háborúban polgárokat gyilkoltak

bgp 2012.09.04. 08:45:16

@ca2: ha ennyire fájt az a 3 tál leves, miért nem az örményeknek adták el. Azok fizettek volna, nem kamura mint az azeriek.

ítélet 2012.09.04. 08:47:02

Jaj annyira szívhez szóló hogy mindjárt sírok. :)
Egyes hozászolásokon egyenesen röhögnöm kell."ha Örményországban jársz mond meg hogy ott járt Tóh Pityú és Csavardi Samú (persze eredetileg valós nevek vannak ott, de ezek is lehetnének)és nagyon sajnálják,Csak hát egy náci bolsevik ....vagy akármilyen (de biztos hogy gonosz)ember túszul ejtette az országot:)
1.Mindegy hogy Örmény az illető vagy nem, ha valaki Magyar emberekre(átlag polgárokra) neheztel egy rab átadása miatt az egy sötét barom.Ez már a 21. század!!!!!
2.Mi az hogy: "hogy hagyjuk hogy egy ilyen ember vezesse az országot?"Mutassanak már az Örmény barátaid példát, és akadályozzák meg az ottani választási csalásokat , számolják fel a kialakult diktatúrát ha olyan okosak.
Neked nem az örményekkel hanem a Magyarokkal kellene össze fognod jó barát!!!!:)Bárcsak olajat adnának minden baltás gyilkosért!
Eladták az ország becsületét?
Miért?Mert átadtak egy bűnözőt ?
Nekem nem tetszene ha 75 millió Ft ért(mai áron számolva) nekünk kellene etetni őrizni.Sőt !!!Ha egyezmények lehetővé teszik minden ilyen alakot "ki kellene szórni"
Írj inkább arról cikket, hogy miért nem adják ki az Ír gázolót!
Nem szerettem egyik pártot sem, de mi nem jutunk előrébb egy millimétert sem.Mert itt senki nem áll be a sorba ,és mint egy foci drukker zsigerből utálja a vezetőit.Ha ilyen és hasonló okok miatt kellene leváltani egy miniszterelnököt, akkor Amerika folyton vezetés nélkül állna.
Tudni kellet volna hogy elengedik????Hibázott a vezetésünk?Lehet, mert egy olyan nép aki egy orvgyilkost tart hősnek kissé "furcsa".De személy szerint ez nem veri ki nálam a biztosítékot.Sajnálom .Ennyi menni kell tovább ,levonni a konzekvenciát az azeriekről.
Tudni lehetett volna azt is hogy a deviza hitel tönkre teszi az emberek életét,hogy a túl sok multi kicsinálja a kisvállalkozókat.Hogy lehet hogy a milliárdokért épített üzemek,cukor gyárak még kelleni fognak egyszer stb..Ez jobban zavar.Meg az is hogy akkor a hasonszőrűek hozzád, a TV2 -öt nézték ahelyett, hogy az utcára mentek volna ,mint közülünk sokan mielőtt elhagytuk az országot.Te meg most jössz az Örményekkel?

ca2 2012.09.04. 08:54:08

@Counter: ja még a tegnapi hülye kérdésedre, miszerint a cozma-gyilkosoknak is elég lenne-e 8 év...?
ugye a dolog annyiban más, hogy ők magyarországon szabadulnak, de ha örökre eltünnének a kaukázusban sztem elég lenne nekik 3 év is..
sokkal jobb lenne, mint ha leüli itthon a 18 évet aztán meg kiszabadul...

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 08:55:04

@ítélet: Kenegesd csak szépen, egyenletesen... sajnos az állampárt ettől nem lesz kevésbé büdös, de a kezeid...

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 08:57:17

@ca2: "sztem nem feladatunk a világ összes bűnözőjének fogvatartását nekünk menedzselni..."

Megnyugodhatsz, a btk. területi hatálya ezt nem kívánja.
Ne bántsd ezt a szalmabábut, hozzád se szólt!

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 09:12:12

@Hunor Levente: Természetesen Simek Kitty nem tartozik ide*, de azért szöget üt az ember fejébe, hogyan nézne ki a ún. jobboldal ún. rendpártisága:
- a pedofilt akasszák fel, de minimum kasztrálják (felőlem...), a vérfertőző cigányt nem kevésbé,
- de a ha nem is orvosilag, de eredményében ettől menekülő lány rohadjon börtönben, közben,
- lazítsunk a jogos védelem korlátain, hogy kisebb eséllyel kerüljön börtönbe a megtámadott ill. sanyargatott (leteszem mellé garast).

Mindezt együtt, egy aggyal... nem csoda, ha nem bírják azok a neuronok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 09:12:41

@ítélet: Azért nem adják ki az írt, hogy ne kelljen etetni, mert nem merik ezzel csődbe dönteni a magyar államot.

@ca2: Azért, hogy büntetve legyen a Magyarországon elkövetett cselekménye miatt. Jelenleg ugyanis nincs büntetve.

Hadd kérdezzem meg, ha fogunk egy egeret és betesszük a piton terráriumába, van közünk ahhoz, hogy a piton megeszi az egeret?

Rocky 2012.09.04. 09:14:17

Szánalmas, névtelen, szakértői köntösbe bújtatott baloldali propaganda írással állunk szemben! Rengeted csúsztatással, szépen felépített, olvasmányos köntösbe bújtatva!

ooo "a magyar szélsőjobboldal Trianon-56 toposzaira emlékeztet" erre csak annyit mondanék: ANYÁD! Trianon és 56 MINDEN magyar lelkű embernek egy fájó pont, nem csak a szélsőbalosoknak!

ooo "örmény oldalról elfogadhatónak tartották a ... gyilkos életfogytiglanig tartó börtönbüntetését." ELFOGADHATÓNAK??? mit kellett volna még csinálni ezzel a szarkupaccal? másnap reggel megkövezni a Kossuth téren??? az "kielégítő" ítélet lett volna? szerintem az Örmények sem így gondolják, csak te!

ooo a tévesen levont következtetéseid belpolitikai aprópénzre való átváltását (a hosszú írás lényege tul. képpen ez) nem is boncolgatnám: van itt minden SP-től, OV-ig, lemondástól, lemondatásig, honnan hová stb...

Szánalmas!
A végéről lemaradt:
1. az internacionálé eléneklése!
2. kis szösszenet arról, hogy mennyivel jobb volt ezekben az országokban, mikor még a dicső SZU tartott rendet
3. a hivatkozások megnevezése, ti. íródott a societas klubdélutánján, kovácsbéla munkásőr (jelenleg portás) visszaemlékezései segítségével

Mennyit fizetnek egy ilyen írásért manapság?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 09:16:23

@Rocky: Ha ennyi fröcsögésben egy (1) érvet mondtál volna, lenne valami minimális értelme.

Így nincs.

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 09:18:42

@dr. mesterseges szinezek:

* Említést érdemel, hogy az európai kontitentális jogszolgáltatás (ilyen volna a magyar is, bár e törekvésében már disznó a jégen) nem ismeri sem a precedens- sem az analógiaalapú ítélkezést, csak az adott tényállás érdekli.

A precedensekkel köztudottan a lesajnált, kiröhögött angolszászok foglalkoznak, az analógiákkal meg az arabok, akik lesajnálását, golyószórózásának jóslását legfeljebb egy-egy kurta zsidózás erejéig szokás felemás baráti hangok miatt felfüggeszteni.

von Putri 2012.09.04. 09:37:26

@/ms:
"A kislány konkrét életveszélyből (vagy legalábbis annak érzetéből) menekült meg a gyilkossággal,"

Pont olyan felületes ismereteid vannak a sztoriról, mint ahogy a mainstream akkoriban tálalta, nem árt frissíteni!

A szexuális bántalmazás ténye Simek esetében külső tanúk vagy orvosszakértő részéről nem bizonyosodott be, fizikailag se egyértelmű hogy mi történt. Tény, hogy a 14 éves kiscsaj napokra eltűnt egyik-másik hapsijával, se szó se beszéd, és a nevelőapja megpróbálta fegyelmezni. Hogy kinek volt közülük igaza az most már soha nem derül ki. Én mindenesetre alig hinném, hogy le kell lőni egy apát ha nem engedi a 14 éves lányt éjszaka diszkóba járni

Az apját közvetlen közelről pisztollyal lőtték fejbe (máig nem világos hogy ki volt, a rendőrségi szakértő nem tudta megerősíteni hogy tényleg Kitty volt az). A papa megölését először megpróbálták öngyilkosságnak álcázni, de ezen valahogy összezavarodtak az anyukával, utána megpróbálták eltüntetni a holttestet, de túl nehéz volt elcipelni az erdőig. Úgyhogy maradtak az értékei elhordásánál, mert az nem volt olyan súlyos, és abból lehetett lóvét csinálni. Kitty ráunt erre, mondta hogy akkor ő megy inkább a diszkóba. De azért ráhúztak még egy nejlonzacskót is a papa fejére, biztos ami biztos

Teljes tájékozatlanság részedről, hogy minden gyilkosság ilyen kivégzésszerű. Legnagyobbrészt hirtelen felindulásból konfliktushelyzetben történik az ilyen. Ez viszont egyik esetre sem áll, mindkettőt eltervezték, mindkettőt bosszú motiválta. Simek javára szól, hogy (állítólagos) személyes sérelmet bosszult meg, Safarov kollektív sérelmet, amit nem fogad el az európai jogrend enyhítő körülményként

A kiscsaj egyébként azért kapott kegyelmet, mert gyereket várt a barátjától, és a mainstream média a tökéletesen ártatlan áldozatként tudta felmutatni. Megszülte a gyerekét, utána fűvel-fával megcsalta a hapsiját, otthagyta a kislánnyal együtt és kiment Ausztriába egy erotikus bárba dolgozni. Jelenleg Amszterdamban él egy afrikai fickóval, több mint 5 éve nem látta a lánya, akit a hapsija nevel

von Putri 2012.09.04. 09:41:56

@Hunor Levente:
"Mocskos szar gyűlölködő gennyes szöveg ez, amire válaszolok (nem a küldőjének, csak a szövegre). Csakis egy szarházi tróger írhatta, azért nem volt képes kicsit se disztingválni."

Gondolom ezt a Kaukázusból írhattad, ott van szokásban ez a hangvétel

Morvai Krisztina akkor még hóttliberál volt, ne keverd a mostani egójával. Mádlról inkább nem mondanék semmit, tisztes öregúrként jól megvezették

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 09:42:51

@von Putri: Az ilyen tökéletesen kisiklott életút megerősíti a gyerekkorban elszenvedett bántalmazások hipotézisét, egyébként.

Paradox módon ha Simek Kitty a felmentése után példás családi életet él, képzi magát, a társadalom szorgos, hasznos tagja, akkor kevésbé hihető róla, hogy olyan bántalmazásokat szenvedett el a nevelőapjától, mint amilyenekre hivatkozott.

von Putri 2012.09.04. 09:51:59

@Counter:
Hogy Simek Kittyt érte-e sérelem és ha igen pontosan mi igaz ebből, az számomra továbbra is kérdéses, lásd korábbi bejegyzést

Kaukázusi értékrend szerint viszont Safarov helyesen cselekedett, amikor megtorolt egy olyan sérelmet, ami a családját érte. Hogy személy szerint nem az irtotta ki a családját, akit megölt itt Budapesten, az Azerbajdzsánból nézve nem sokat számít

De ahogy olvasom ezt a blogot, Örményországból nézve se sokat számít, hogy ki engedte szabadon végül Safarovot, mert a magyar nép kollektíve bűnös az ottaniak szerint. Már csak ilyen a kaukázusi világkép, nincs ezzel mit csinálni. Elfogadni viszont nem kéne, ahogy a blog írója teszi hellyel-közzel

von Putri 2012.09.04. 09:54:22

@Counter:
"Az ilyen tökéletesen kisiklott életút megerősíti a gyerekkorban elszenvedett bántalmazások hipotézisét, egyébként."

Na megint kiizzadtál egy liberáldoktríner gyöngyszemet magadból

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 09:59:12

@von Putri: Érvek hiányát ordítással nem lehet leplezni. Minél hangosabban ordítasz, annál feltűnőbb.

dr. Bubó 2012.09.04. 10:12:12

ez valami szégyenletes hogy a fidest védik egyesek...
már csak ojjan hívüket tudok elképzelni aki PÉNZT is kap ÉS hüje vakhitű IS
ez a 2 706 292 (na jo most mácsak pár száz azer..)
a saját anynát is eladná 5forinté... ha kéne vkinek...

von Putri 2012.09.04. 10:25:19

@Counter:
Észrevetted, hogy pont ugyanazzal érvelsz, amivel Magyar György próbálta védeni Safarovot?

Gyermekkorban elszenvedett lelki trauma, és a poszttraumás stressz szindróma okozta Safarovnál a lelki változásokat, ami végül a gyilkossághoz vezetett

Saját farkába harap a kígyó, ugyanazt az érvelést kapod vissza Safarovéktól, amit te akarsz felhasználni Simek Kitty védelmében

Pedig mennyire más a két eset, ugye éppen ezt akartad bebizonyítani

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 10:34:21

@von Putri: Észrevetted, hogy összekevered a szezont a fazonnal?

Simek Kitty utóélete zűrös, ez alátámasztja, hogy gyermekként bántalmazták.

Safarov utóélete nem zűrös. A büntetése letöltése során nem volt rá panasz, irodalmi műveket fordítgatott, nem követett el új bűncselekményt.

Felcseréled az időbeliséget, megfordítod az okozatiság irányát. Nem érvelsz tisztességesen.

von Putri 2012.09.04. 10:43:39

@Counter:
"Safarov utóélete nem zűrös. A büntetése letöltése során nem volt rá panasz"

Ezt is rosszul tudod. Kapott még pluszban is egy börtönbüntetést, mert rátámadt a fegyőrökre

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 10:49:16

@von Putri: Szóval nem "csak örményt" ölt, de a magyar hatóságokra is rátámadt, és még ezért is egy azeri kegyelmezett meg neki, nem pedig Magyarország.

Nem vet jobb fényt a döntésünkre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 10:55:46

@Counter: (Másrészt nehogy már egyforma jellegűnek vegyünk tartós, súlyos életvezetési problémákat egy egyszeri fegyelemsértéssel, erőszakos kitöréssel.)

von Putri 2012.09.04. 10:56:02

@Counter:
Csak hogy világos legyen: én se Safarov, se Simek kegyelmével nem értek egyet, nálam nincs kettős mérce. Mindkettőnek nagyon rossz üzenete van, az egyik a kaukázusi disznók, a másik pedig a lázadó tinédzserek számára

Különbség viszont hogy a Kaukázust nem mi fogjuk rendbe tenni (gyanítom másnak se sikerül) a tinédzserek viszont nem reménytelenek

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 10:57:51

@von Putri: "Gyermekkorban elszenvedett lelki trauma, és a poszttraumás stressz szindróma okozta Safarovnál a lelki változásokat, ami végül a gyilkossághoz vezetett"

Katonáéknál ez se kifogás, ui. rendszeresen vizsgálák őket, ahol elhangzik az a kérdés is, hogy óhajsógajpanasz?. Az igen valószínűtlen, hogy az ő rangjában ez ne tartozna hozzá a vizsgálathoz, főleg külföldi kiküldetés előtt.
Letagadni persze lehet.

Mindettől, és attól is függetlenül, hogy Magyar mivel érvelt, Simeket egy terrorizált gyereknek, Safarovot meg hidegvérű gyilkosnak találta az igazságügyi elmész.
Valszeg örmény pedofil volt, azért.

von Putri 2012.09.04. 11:00:13

@Counter:
Csak várd ki a végét, még egy libsinek se kell mindig mindenben előre megmondani a frankót

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 11:03:41

@von Putri: Egyébként sincs kettős mérce, mert nem ugyanarról mondanak eltérő véleményt azok, akik nem ugyanúgy ítélik meg Simek és Safarov kegyelmét.

Mondjuk az összes, erre irányuló érvelésre süket vagy.

Újra:
1. Nem ugyanaz jogilag: az egyik minősített eset, a másik nem.

2. Az utólagos események a Simeket mentő körülményeket alátámasztják: akiknek ilyen módon, ilyen szinten siklik ki az élete, azokat tipikusan tényleg bántalmazták a nevelőik/szüleik; a Safarovot mentő körülményeknek pedig már a felmerülésükkor sem adott hitelt senki.

3. Simek elkövetéskori helyzetében fennállt a folytatólagos bántalmazás, Safarov esetében nem.

Nem várom el, hogy reflektálj az érvekre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 11:04:27

@von Putri: Te viszont mindent előre tudsz, látom :-)

von Putri 2012.09.04. 11:08:36

@dr. mesterseges szinezek:
"Safarovot meg hidegvérű gyilkosnak találta az igazságügyi elmész."

Ha jól tom pont azt kifogásolták többek között Azeriban, hogy nem tudta a dolgokat anyanyelvén előadni, ez vonatkozik az igazságügyi orvosszakértői meghallgatásokra is

Simekről meg az a véleményem - és sokaknak akik kicsit közelebbről ismerik a sztorit - hogy legalább 90-%-ban kamuzott, és ezzel sikerült meghatni az elsőfokú bíróságot és persze a közvéleményt

Safarov sztorija iránt viszont nem volt olyan fogékony a magyar közvélemény, odahaza annál inkább. Ebben a szubjektív elemben is elég hasonló a két eset, legalábbis én így látom

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 11:13:53

@von Putri:

Furcsa, de az feszt úgy van, hogy ha egy gyereket vernek és dugnak a szülei, arról a környezet soha nem tud semmit. Ha a gyerek belehal a verésbe, vagy öngyilkos lesz, akkor esetleg ad neki 1% esélyt, de inkább mégse.
Következésképpen a gyerek kamuzik, ha mást mond... mármint az amelyik túl is éli, és beszélni is mer.

Szóval ha itt rendkívüli momentumot vélsz látni Simek esetében, akkor tudok ajánlani monitortörlőt.

Éhes_ló 2012.09.04. 11:21:42

A gyilkos simek kitty hasonlata az ezeri baltásras kitűnő és döbbenetesen élesen világít rá (sok sok más eset mellett) a ballibbantak kettős mércéjére...

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 11:26:53

@Éhes_ló: Bizony, a ballibbantak képtelenek kacsát a libával összehasonlítani.

Az igaz magyaroknak ez nem probléma, feltéve, hogy Viktorról lehet vele szétkenni a matériát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 11:35:37

@von Putri: Mert anyanyelvi szinten beszélt oroszul, és mert ő maga úgy döntött, hogy oroszul fog beszélni.

Safarov sztoriját semmiben sem támasztották alá a tanfolyamon résztvevő katonák, akikkel ugye az idő elég nagy részében össze voltak zárva.

Mi több, Safarov sztorija az, hogy a provokáció abból állt, hogy az örmény néha mosolygott (nem rá), illetve néha felé nézett (nem rá). Ez azeri nyelven se hitelesebb.

von Putri 2012.09.04. 11:43:59

@dr. mesterseges szinezek:
Én sem és más sem tudja Simek Kitty ügyében a végső igazságot

Sajnos a nyomozás és a bírósági eljárás is nagyon felületes volt, ezt még jól összezavarták ideológiai hablattyal a Morvai Krisztina félék, így jött ki a végeredmény

Mindenesetre ha megdugta tényleg a nevelőapja, az már se nem oszt, se nem szoroz az összmennyiség tekintetében. Mert ahogy tudom most Amszterdamban se a beginák ájtatos világát éli

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 11:45:35

@von Putri: Ha valakit egy életre megnyomorítanak, akkor a megnyomorító nem felel azért, hogy a megnyomorított nyomorult marad?

Alf (törölt) 2012.09.04. 11:58:50

Én meg Erdélyben éltem, ahol most zárnak börtönbe embereket, mert visszadták a magyar iskolát a magyaroknak, elveszik tőlünk az iskolát, nacionalista tisztogatás folyik, mi pedig egy szót sem szólva erről, bocsánatot kell kérjünk a világtól, mert az azeriek kiengedték a gyilkosukat, ígéretük ellenére.

L Ó F A S Z T.

Szerintem szigorítsuk meg az összes örmény és azeri belépését az országba, ne itt gyilkolják egymást, mi pedig foglalkozzunk a saját problémáinkkal.

Sajnállak, hogy nem mehetsz jerevánba, de vannak még kurva nagy iagzságtalanságok az életben, egy másik néppel kapcsolatban is, például a magyarral.

Bocs világ, hogy élünk...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 12:12:55

@Alf: Biztos új információ, de: az azeriek nem tettek ilyen ígéretet.

A magyarokat érő igazságtalanságok rendezéséhez hozzásegít minket ez az átadás? Nem.
Nehezíti azt? Könnyen lehet, mert kevesebb respektünk lett.

Ha fontosnak érzed a magyar érdek érvényesülését, ágálnod kellene Magyarország respektjének rombolása ellen.

von Putri 2012.09.04. 12:17:21

@Counter:
Szamárságokat beszélsz, a tényeket nem ismered, és ehhez akarod hozzávarrni a gombot

Simek Kitty az első interjúban még azt nyilatkozta, hogy azért lőtte le az apját mert nam akarta a diszkóba elengedni. Lelőtte és elment a diszkóba, tiszta sor

Később, amikor már kiokosította az ügyvéd, akkor jött ezzel a szexuális zaklatás történettel elő. Be is kajálta majdnem mindenki, mert ez olyan jól illeszkedik a libsi mainstreamba. Amit te is hintesz itt és más fórumokon minden kritika nélkül

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 12:20:37

@von Putri: "Én sem és más sem tudja Simek Kitty ügyében a végső igazságot
"

Meglehet. Egy momentum bizonytalan volta viszont még kevésbé támasztja alá, hogy azzal kell magyarázni egy másik, szintén nem tiszta momentumot.

Erre jellemzően csak politikusok és asztrológusok vetemednek, de utóbbiak nem szubjektív, hanem objektív kényszerből, és ők törekszenek az elhárítására.

von Putri 2012.09.04. 12:23:34

@Alf:
A magyarság problémái az Indexen ritkán kerülnek címoldalra

Van viszont Amerikai fiú, szlovák De Toho, itt most bemutatja valaki a szituációt örmény nézőpontból, de magyar legfeljebb ha véletlenül, figyelmetlenségből fordulhat elő

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 12:25:02

@Alf: "Szerintem szigorítsuk meg az összes örmény és azeri belépését az országba, ne itt gyilkolják egymást, mi pedig foglalkozzunk a saját problémáinkkal"

Kb. ugyanezt mondja az, aki szerint "Erdélyiek menjetek haza, mert csak nyomjátok itten lefele a béreket".
Kíméld a tükrödet!

Egyébként pedig globális világban legfeljebb a prosztataproblémád a sajátod... bár ha a gyógyszereket is képbe vesszük, az se igazán.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 12:27:02

@von Putri: Aha, tehát a "nem lehet ismerni az igazságot" szöveget úgy kell érteni, hogy "senki nem ismeri, csak von Putri".

Tudod, van, hogy az első vallomás nem bontja ki az igazság minden szeletét, és a második, többedik az igaz. Van, hogy a vallomástevő magára nézve hátrányosabb vallomást tesz.

A bíróság és az alkalmazott szakértők azt látták bizonyítottnak, amit. A későbbi események is arra utalnak, hogy a bántalmazásoknak lehet alapja: az ilyen szinten szétcsúszó életeknél valóban szokott lenni ilyen mozzanat.

Szerencsére azonban az interneten mindig fel fog bukkanni a teljes, kristálytiszta igazság. És mindig azzal a felvezetéssel, hogy "nem lehet biztosra tudni, DE..." :-)

von Putri 2012.09.04. 12:27:26

@dr. mesterseges szinezek:
"Erre jellemzően csak politikusok és asztrológusok vetemednek"

Ebben most kivételesen nem értünk egyet. Az Index fórumokon ezerszám osztják az észt olyanok, akik még nálam is kevesebbet tudnak

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 12:29:50

@von Putri: Az index címlapja per pillanat:

1. Féltucat magyar ül most egy sivatagi börtönben Dél-Amerikában
2. Kemény időszakot ígérnek az őszre tervezett gazdasági törvények
3. Felmentették Molnár Gyulát
4. Felfedték a kuruc.info tulajdonosát
5. Azerbajdzsán nem vesz magyar állampapírt
6. Moszkva az örményekkel van
7. Felszámolják a Hey-Hót
8. Ronaldo tényleg távozna a Realtól?
9. Több kerületet kicsinált a hangos buli

Ezek közül a magyarságra egy hír nem tartozik, az meg a focis. Pedig a foci magyar sport, a miniszterelnök pedig Real-drukker.

von Putri 2012.09.04. 12:32:13

@Counter:
"az ilyen szinten szétcsúszó életeknél valóban szokott lenni ilyen mozzanat."

Vagy fordítva: aki ilyen szinten nem tudja kontrollálni az életét, az sok mindenre képes. Például fejbelövi az alvó apját, eltöri a társának - és nem mellesleg gyermeke apjának - az orrát

von Putri 2012.09.04. 12:41:23

@Counter:
Az Index nagyjából arról szól, amivel ekézni lehet mindent ami magyar. Felőlem csinálhatják, és ha jól csinálnák, akkor igazat is adnék nekik. De annyira látszik az erőlködés, hogy inkább azt nézi az ember, mikor fognak már bekakilni

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 12:44:37

@von Putri: A 9 hír közül melyik olyan?

Nem fordítottad meg a gondolatmenetet, mellékesen.

De ez várható volt, bonyolult absztrakciós művelet, tőled pedig csak elcsépelt nemzeti/antifeminista közhelyekre futotta eddig.

von Putri 2012.09.04. 12:45:20

@von Putri:
Kicsit offtopic lettünk, úgyhogy most kiszállok, bye

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 12:52:12

@von Putri: "Az Index nagyjából arról szól, amivel ekézni lehet mindent ami magyar."

Valószínűleg az lehet a baj, hogy annak ellenére, hogy Édesanyám sem beszéli a sváb anyanyalvét, általa még mindig túl német vagyok ezzel az 50%-kal, a másik 50%-om ui. nem érzi ekézve magát újsághír által.
Amikor egy hír cenzúrázva jelenik meg az jobban zavar.
Sokfélék vagyunk, ugye.

Yumurdzsak 2012.09.04. 16:57:28

@/ms: tetszett a gondolatmeneted!!!

ítélet 2012.09.04. 17:23:12

@dr. mesterseges szinezek:
Húúú de mély:)Akkor biztos igaz is nem?
Te pont egy olyan focidrukker féle ember vagy politikai értelemben ,mint amilyet fentebb lefestettem.Tehát ha észrevételezem, hogy kissé túlzó ,ahogy itt lassan porban fetrengve tépjük meg a ruháinkat mert "tudni kellet volna ",hogy semmit nem ér a nemzetközi szabályzás és elfogják engedni a baltás gyilkost.Ellenben a most oly aktív emberek akik kéretlenül még a nevemben is bocsánatot kérnek az örményektől elégé rezignáltak voltak olyankor amikor a nemzetünket valóban érintő és ránk tartozó dolgokról úgy döntöttek hogy arról valóban és biztosan tudni lehetett baj lesz belőle.Akkor én már Orbán párti vagyok sőt pártállami stb :)Tehát nem mondhatom például azt hogy "ezzel és ezzel egyetértek és ezzel pedig nem"Csak mindent utálni, és a másik oldalt szeretni.Nagyon nagy a sötétség kis hazánkban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 17:33:03

@ítélet: Nem a nemzetközi szabályozás ellenére, hanem a nemzetközi szabályozásnak megfelelően kegyelmeztek meg.

A minisztériumokban azért tartjuk a kosztümös kisasszonyokat és az öltönyös urakat, hogy ezt tudják.

ítélet 2012.09.04. 17:41:14

@Counter:

Ironikus akartál lenni ,de mind két példád sántít .
Az írek nyilván védik az állampolgárukat. Amiért szerintem sokkal jobban rászolgálnának a dorgálásra mint jelenleg mi.
Mert ott valóban eladják a becsületüket, mert saját állampolgárukat az igazsággal szemben védik ,két gyerek halála szárad a lelkükön ezáltal.
Nekünk az igazságnak fontosabbnak kell lennie mint a költségeknek.Így az ügy ránk tartozik mert Magyar gyerekek haltak meg.Az azeri ügye nem a mi asztalunk ,és annak költségei nekünk csak balansz .Az Írek és az Azeriek jelenleg egy nívón vannak.Saját gyilkosukat védik .Teszik ezt úgy hogy jogszabályokat szegnek meg ,vagy kis kapukat használnak, de a becsületes utat mindenképpen kerülik.A jogot igazítják a helyzethez.És még is minket rónak meg miatta
A pitonos példa akkor volna helyes, ha a baltást az örményeknek adjuk ki.Most vissza adtuk az egeret az egereknek.De ez csak nézőpont kérdése.A piton és az egér is ösztönősösen cselekszik és ehhez térre van szüksége.A kérdés sokkal inkább az ,ki rakta a pitont az akváriumba???Vagyis ki alakította ki azt a helyzetet, amihez a baltás gyilkosság vezetett.

ítélet 2012.09.04. 17:47:03

@Counter:
Nem hiszem.A szabályzás egyértelmű a célja az hogy az elítél saját kultúrkörben lehessen és vissza lehessen illeszteni a társadalomba .Ez a cél de ezt kijátsszák, úgy hogy jogszabályokat szegnek meg ,vagy kis kapukat használnak, de a becsületes utat mindenképpen kerülik.A jogot igazítják a helyzethez.Beláthatnád hogy ez nem tisztességes.Kicsiben ezt csalásnak hívják és büntetik mert nézik a nyereség vágyat .

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 17:49:04

@ítélet: Ne hidd.

Én sem hiszem, hanem tudom.

Meg lehet nézni az egyezményben, amit mi is aláírtunk, és amit ezért ismernünk kellene.

A magyar kormány meglepődött, hogy labdarúgó-mérkőzésen gólt fejeltek neki, és reklamál, hogy labdarúgásról volt szó, nem labdafejelésről.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 17:51:51

@ítélet: A terrárium nem akvárium ;-)

Nekünk tudnunk kellett, hogy kegyelmet adhatnak: benne van az egyezményben, amely alapján alkudoztunk, hogy megtehetik.
Tudnunk kellett, hogy reális az esélye annak, hogy megadják: van egy nagykövetségünk Bakuban, amelynek feladata az információgyűjtés. És van örmény lobbi Magyarországon, akik szóltak. De meg sem akarta hallgatni őket a kormány, vajon miért.

Tehát volt a kezünkben egy egér (a rab), és kérte tőlünk a piton (az azeriek). Mi betettük a terráriumba (átadtuk), és meglepődtünk, hogy a piton megette (megkegyelmezett). Majd most azt mondjuk, hogy a megevéshez (kegyelemhez) semmi köze annak, hogy betettük a terráriumba (átadtuk).

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 20:49:06

@ítélet: "Te pont egy olyan focidrukker féle ember vagy"

Ha minden értékelésed ilyen sikeres, javaslom, kérj segítséget egy gyengánlátótól az úttesten átkelésnél.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.09.04. 22:05:25

@dtomika:
Tompika!
Szerintem IQ kérdésben ne nyilatkozzál inkább játszál a csigácskával jó?

ítélet 2012.09.05. 01:11:07

@Counter:
Igen terrárium, rosszul idéztelek:)
A szimbólumok amiket használtál a magyarázattal már érthetőbbek.De szerintem ez vitatható mint minden hasonló ügy.Vitatják is. Pl az Írek a gázoló kiadásának szükségességét.Pedig egyértelmű mi lenne a tisztességes.De hát a politika már csak ilyen.Ha vitatható én nem akarom a vitát miden áron megnyerni.
Így el tudom fogadni hogy ez hiba volt.De én azzal kezdtem az első bejegyzésemkor ,hogy nem az zavar hogy hiba e vagy sem .Hanem hogy sokan ebből arra következnetek, hogy a kormánynak menni kell.És nem tesznek különbséget az olyan hiba mint pl deviza hitelbe hajszolása az embereknek(meg több tucat egyéb) és a mostani között.Az egyik súlyosan legyengítette a nemzetett a másik felbosszantott kb x örményt a 3 millióból .
És most akik akkor hallgattak vagy éppen előnyét élvezték az ország tönkretételének.Politikai csoportokban és eféle fórumokon osztják a észt ,szimplán gyűlöletből és (vagy)politikai érdekből.Felfújják ezt az ügyet idehaza,és a kb 1 hetes sztorit ami néhány ideges örmény reakcióból állna csupán ,meglovagolják és ez szerintem károsabb mint maga az egész ügy(ránk nézve)Ha !!!!pénzt kaptunk ezért , az az ország gazdasági érdekeit szolgálja.A kemény valóság akár ez is lehet. .Akkor az azeriek nem voltak diszkrétek .Ezen az alapon(háttér alkuk) Amerikának soha nem lenne regnáló elnöke.Ja hogy ez nem tisztességes.Lehet.Mint ahogy az ír gázoló "bujtatása" sem az.Bár ott tartanánk hogy annyira sikeres és tisztességes kormányaink lennének hogy ez verje ki nálam a biztosítékot.

ítélet 2012.09.05. 01:21:35

@Counter: A lenti idézetet most ollóztam ki egy fentebbi egy kommentből :Ez is probléma .Csak ez politikailag nem kifizetődő téma Pl a Demokratikus kartának.Ez a képmutatás, és a hazám semmibe vétele zavar.Hogy megalázzák magukat helyettem is néhány szavazatér.A politikai súly vissza nyeréséért .De azért amiért valóban harcolni kellene azért nem tesznek semmit, mert az az őket irányító pénzelő csoportoknak nem tetszik.Ha csak minden örményekkel kapcsolatos mondatra jutna egy szó Erdélyért ,nem lenne ennyire büdös.

"Én meg Erdélyben éltem, ahol most zárnak börtönbe embereket, mert visszadták a magyar iskolát a magyaroknak, elveszik tőlünk az iskolát, nacionalista tisztogatás folyik, mi pedig egy szót sem szólva erről, bocsánatot kell kérjünk a világtól, mert az azeriek kiengedték a gyilkosukat, ígéretük ellenére."

ítélet 2012.09.05. 01:41:06

@dr. mesterseges szinezek:

A nézés és látás között is van különbség.De a írott szövegből személyiségrajzot készíteni még inkább más.így nem sok hasznát veszem a tanácsodnak.De talán magadra szóltál.Mert ha látnál, akkor olvasni is tudnál .És én azt írtam politikai értelemben!!!!Tehát! -Rögtön Orbán pribéknek titulálsz mert valamiben osztom a véleményüket.Ezt a magatartást általában a gyűlölet diktálja .Tudod kicsit olyan náci dolog ez."Aki nincs velünk ellenünk van"(elfogultan viselkedsz ,mint ahogy a foci drukker sem látja a másik csapat erényét mert érzelmek vezérlik ,te is mindent amit a jelenlegi kormány tesz haraggal közelítesz)Tanuld meg hogy nem kell mindig teljes súllyal egy lábra nehezedni!Ahhoz hogy lépni tudj a két lábad értelmes kombinációjára van szükséged.
De csak hogy lásd.:)Személytelen ,rövid hozzászólásaid ,melyek felületes olvasás után születnek ,számomra azt az érzést keltik mintha dolgoznál .Ergo fizetett megbízott kommentelőnek tűnsz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.05. 07:45:47

@ítélet: Nos, akárhogy is nézzük, ez az átadás-kegyelem ügy egészen biztosan sérti a magyar szuverenitást (a mi ítéletünk és az ő kegyelmük viszonya miatt).
Egészen biztosan sérti Magyarország jó hírét (bár az azeriek sárosabbak). Különféle nemzetközi szervezetek akkurátusan úgy fogalmaznak, hogy "minden olyan cselekményt" ítélnek el, blablabla. Azaz nem csak az azeriekét.
De én nem vagyok hajlandó Azerbajdzsán jó híréért aggódni, nekem Magyarország a fontos. Magyarország pedig nem makulátlan.

A gazdasági előny meg egy kárhoztatott devizahitel volna, baszki. És még az sem biztos.
(Ha meg kormányközeli cégeket pénzelnek, azzal meg az ország költségére hizlalják a jobboldali holdudvart, az meg mi?)

dtomika 2012.09.05. 08:01:56

@Di622: Ahogy jössz ki az oviból majd ideadod

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.10. 06:32:02

Nem hiszem, hogy OV-t átverték. Szerintem pontosan tudták, hogy mi lesz, ha kiadják a faszit.

Éhes_ló 2012.09.11. 07:03:23

Egy hét alatt lecsengett a hisztériátok.
Gyenge meló, vagy csak nincs több lé?

dr. mesterséges színezék 2012.09.11. 13:53:55

@Éhes_ló: Minden OK, csak a lószar szaga ne volna.

Mindenesetre ulláccik, a Fidesz vezérkarában számos hülye van, csak Viktor villamos.

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2012%2F09%2F11%2Forban_dontott_a_baltas_gyilkos_kiadatasarol%2F

Éhes_ló 2012.09.11. 15:14:55

@dr. mesterseges szinezek: itt és még pár post alatt ragozhatjátok, de értelmetlen.
Mára mindenkinek sikerült megértenie még a magasságos ejrópában is, hogy jogszerűen jártak el buktorék és a gebasz (évszázadok óta) a Kaukázus környékén van, ahol mind az örmények, mind a többiek sokat tettek a békétlenség elmélyítésére.

Sajnálom, hogy ezt nehezen sikerül az itthoni ballibant tábornak megértenie, vagy inkább nem is megértenie, hanem kihagynia mint politikai hisztériakeltési lehetőséget.
Arra tanulságos volt, hogy ismét láthassuk a kettős mércéteket, amikor gyilkos és gyilkos, áldozat és áldozat között származási, faji, etnikai, vallási alapon tesztek különbséget.

Ez az igazi mélység.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.11. 15:19:30

@Éhes_ló: Senki nem vitatta, hogy jogszerűen zajlott az átadás.

dr. mesterséges színezék 2012.09.12. 13:14:35

@Éhes_ló:

A szalmabábu érvelésedre a kurta választ leírta fentebb Counter.

Erre meg: "a gebasz (évszázadok óta) a Kaukázus környékén van, ahol mind az örmények, mind a többiek sokat tettek a békétlenség elmélyítésére"

ízlelgesd Viktor gondolatát (aláhúzás tőlem):
"Safarov ügyében nem a Fidesz elnöksége döntött, hanem összkormányzati öntés született, és _számoltak_a_várható_következményekkel_"!

Éhes_ló 2012.09.12. 21:12:02

@dr. mesterseges szinezek: nos érdekelnének ezek a "következmények",
ami miatt itt picsogtok egyre csökkenő intenzitással.
süti beállítások módosítása