HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2012.01.18. 18:44 Zsoolt

Törzsanyagból doktori disszertáció

Nem is tudom hogyan érdemes megragadni a témát. A frusztrált harag mentén? Amit azért érzek személyesen, mert én is írtam doktori disszertációt, és ha tudom, hogy "törzsanyaggal" is el lehetett volna intézni az írás 90%-át akkor talán nem töltök 4 évet azzal, hogy saját elemzést készítsek az általam fellelt jegyzőkönyvekből, levelezésekből, parlamenti jegyzőkönyvekből, szakmai állásfoglalásokból, tanulmányokból, korábbi kutatásokból, mások hasonló témában papírra vetett vagy konferenciákon előadott gondolataiból.

Vagy hideg fejjel időzzek el olyan módszertani kérdéseken, amiket egyetemi oktatóként az alapképzés első éveseivel szoktam szemináriumokon feldolgozni?

Mindenképpen sántít Schmitt Pál érvelése. Mindaz, ami itt történik az én munkámat is minősíti. Schmitt Pál nem a saját személyes ügyében cselekszik így vagy úgy, hanem egyrészt a köztársaság elnökeként minden megnyilvánulásával egy országot minősít, másrészt fokozata birtokában annak a tudományos közösségnek a hitelét és munkáját teszi mérlegre, amelyikhez ő tartozónak vallja magát. Legalábbis minden aláírásával, amit Dr. Schmitt Pálként jegyez ezt kürtöli világgá.

Az egyetemek hosszú évszázadokra visszatekintő hagyományai és ceremóniái kiüresedni látszanak. Az olyan kifejezések mint az "egyetemi polgár" már messze nem jelentenek olyan közjogi státuszt, mint mondjuk a középkorban, és az olyan alkalmak, mint egy tanévnyitó vagy diplomaosztó inkább emlékeztetnek a szocialista november 7-i ünnepségek idejére, mint egy közösség bennsőséges pillanataira. Fehér kesztyűt is kizárólag azért kell hordani diplomaosztókon, mert a nagyipari kézfogás-aktus után a kezet rázó dékánok, rektorok tenyeréből patakokban folyik a verejték. 

Ehhez képest volt olyan érzésem, hogy a doktori fokozat megszerzéséhez még igazi, komolyan vett követelmények tartoznak, és a címhez köthető ceremóniák is tovább élnek.

Az ember először is felvételizik. Kell írni egy kutatási tervet, amit egy felvételi procedúrán meg kell védeni. Ez a terv aztán még nagyon sokat fog alakulni, de tény, hogy doktori iskolába nem lehet bekerülni hozott pontokkal, valamit produkálni kell. 

Maga a doktori iskola 3 éve bennem nem hagyott mély nyomokat. Élmény volt, hogy több külföldi vendégprofesszorral lehetett találkozni, egy-egy félév erejéig együtt dolgozni, vagy sokat jelentettek számomra azok a kis létszámú szemináriumok, amiken a saját kutatási tervemet tanárok és a diáktársaim visszatérően szedték darabjaira és jelentősen alakították a gondolataimat, megközelítésemet. Hogy a Testnevelési Egyetemen milyen módon készült egy doktori dolgozat én nem tudom, de aligha tudom elképzelni, hogy egy ilyen munka bárhol légüres térben szülessen. A kutatási tervet, a tervezett módszereket, a felhasznált forrásokat számtalan körben, számos módon elő kell adni, próbára kell tenni, meg kell védeni már akkor, amikor az ember még egy sort sem írt.

Mindezt azért nem tartom nagyra, mert az én felfogásom szerint már az egyetem alsóbb szintjein is így kéne eljárni, ilyen élményekhez kéne juttatni a hallgatókat. De ott még simán előfordul, hogy szakdolgozat úgy kerül benyújtásra, hogy azon érdemi közös munka sem a konzulenssel sem a különböző szemináriumokon nem volt. Az én élményeim szerint a doktori iskola volt az, ahol valami még megvan abból, amit az ember egy egyetemről képzel.

Ez sajnos sok tekintetben sérül azzal, hogy PhD hallgatónak lenni, a legtöbb esetben nem jelent főállású elfoglaltságot. Az esetemben sem jelentett. A társadalomtudományokat a világnak ebben a sarkában csak 2-3 párhuzamos munka elvállalása mellett lehet úgy csinálni, hogy az összehoz egy megélhetésnyi fizetést, és akkor még erre jön a doktori iskola. Ösztöndíja nagyon keveseknek van, az is elmegy a tandíjra, pedig komolyan vett tudományos teljesítmények egész egyszerűen nem tudnak délutánonként  a családtól ellopott két órák alatt születni.

Ennek köszönhető aztán, hogy a doktori dolgozatok többsége a végtelenségbe nyúlva, 4-5-6, sokak esetében akár 10 év alatt készülnek el. Nálam is pontosan így történt, 4 évet vett igénybe, hogy összeszedjem, feldolgozzam és a saját logikám szerint rendszerezzem a forrásanyagokat (amiket Schmitt Pál törzsanyagként említ), és amikből aztán nekem kell gyúrnom valami olyat, amit van értelme leírni, mert több mint a forrásanyagok fizikailag egymás mellé szerkesztett gyűjteménye. Ennek a csúszásnak, tehát annak, hogy nekem 4 évet vett igénybe a források beszerzése és saját elemzése, az volt a következménye, hogy újra kellett tennem a doktori iskola zárószigorlatát, lévén eredetileg csak két év áll rendelkezésre a záróvizsga és a disszertáció benyújtása között. Ha a "törzsanyag" szerepeltetése megfelel a dolgozat 90%-nak, és 25-30 oldal saját gondolattal el lehet intézni a disszertációt, akkor nekem 1 hónap bőven elegendő lett volna a dolgozat elkészítéséhez.

Már egy alapképzésre járó elsőéves hallgató egyetemi dolgozata kapcsán is azt szoktam mondani, hogy azért nem kell egyetemre járni, hogy a hallgató megmutassa, röviden össze tudja foglalni mit olvasott. Ezért a képességért lehet tapsolni hetedikben, de az egyetem a gondolkodásról szól.

A törzsanyag, a forrás, az tényleg nagyon fontos. Sok tudományos munka tartalmaz olyan megállapításokat, amit az ember józan paraszti ésszel mindenféle forrás, hivatkozás vagy adat nélkül is tud, lát, gondol. A különbség mégis hatalmas a "bemondásos meggyőződés" és az adatokkal, forrásokkal, hivatkozásokkal alátámasztott megállapítások között. Mindez számomra például azért nagyon fontos, mert egyrészt számos olyan hétköznapi, sokszor hangoztatott "tudás" van a társadalmunkban, melyet gond nélkül mondanak kamerába nap mint nap, azonban semmilyen adat, forrás, kutatási eredmény vagy akár csak elméleti elgondolás nem támasztja őket alá.

Másrészt a források közlése, a hivatkozások szigorú megjelölése a gondolkodás egyfajta szabásmintájaként is felfogható. Látva, hogy valaki kikre hivatkozva, milyen adatokat használva és milyen elméleti keretekre támaszkodva mondja azt, amit mond, el lehet helyezni mondanivalóját egy szövegkörnyezetben. Meg lehet érteni, miért jutott el oda, ahova következtetéseivel eljut, próbára lehet tenni más adatokkal, más hivatkozásokkal, vagy éppen kísérletet lehet tenni arra, hogy ugyanazokból a forrásokból az ember másfajta következtetésekre, megállapításokra jusson. Ha ez nincs, akkor tudomány sincs. Akkor minden állítás, megállapítás, következtetés csak hangerő, csak kommunikációs teljesítmény.

De a forrás, az adat, a hivatkozott irodalom soha nem lehet egyenlő a disszertációval, még akkor sem ha azok alapvetéseit összefoglalni, helyenként akár szó szerint közölni illik. Az egyetemi szintű munkák kizárólag a szerző saját hozzájárulása mentén értékelhetőek. Ha az adatok, források mögött nincs ott a gondolkodó ember, aki életre kelti azokat, akkor az egésznek nincs semmi értelme. Egy jegyzőkönyv önmagában, már a szerző nélkül is létezik. Egy a jegyzőkönyvek alapján korábban írt tanulmány is létezik az új, második szerző nélkül. Lefordítani le lehet, akkor meg lehet jelentetni az eredeti szerző neve alatt, a magyar fordító megjelölésével, magyar nyelven. Egy másik köztársasági elnökünk nem vált a Gyűrűk Ura című könyv szerzőjévé attól, hogy lefordította azt, és ezen az sem változtat, ha írt esetleg a magyar nyelvű kiadáshoz egy a mű teljes terjedelméhez képest elenyésző nagyságú bevezetőt, előszót, esetleg csatolt hozzá saját szójegyzetet, magyarázatokat.

Kiváló dolgozatot lehetett volna írni a bolgár szerző ugyanabból a forrásanyagból származó következtetéseihez képest alternatív, más nézőpontból való elemzés révén kapott megállapításokkal. Ha ugyanis az derül, ki, mint amit Schmitt Pál mond, hogy ugyanazokból az adatokból jegyzőkönyvekből, forrásokból csak ugyanazokra a következtetésekre tud jutni, mint bolgár kollégája pár évvel korábban, akkor egy doktori szemináriumi órán már el kellett volna véreznie kutatási tervével, hiszen ezzel újat, új tudást, aminek mintegy elismeréseképpen doktori fokozattal lehetne őt jutalmazni, nem hozott létre.

Más lenne a helyzet, ha a forrás, mondjuk egy nagy emberi sokaság mintavétel alapján szűkített mennyiségét jelenti. Mivel minden statisztikai mintavétel magában rejti a torzítás és a hiba lehetőségét, van értelme akár ugyanazokat a kérdéseket feltenni egy másik mintán, ezzel erősítve vagy éppen próbára téve az eredeti felvétel eredményeit. Ennek ráadásul az olyan tényezők, mint az eltérő időben, földrajzi, társadalmi, történeti közegben való felvétel sajátos dinamikát adhat és szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket fel lehet tenni máskor, másoknak és ebből úgy elemzést írni, hogy az ember rendre hivatkozik a korábbi hasonló próbálkozásokra. Sőt, vannak olyan felmérések, amelyek saját felvételt már nem is tartalmaznak, hanem ha egy adott témában egy meghatározott időintervallumon belül elegendő kutatás született (nálunk erre nincs sok példa, de mondjuk egy angolszász nyelvterületen már bőven akad) akkor azok ún. meta-analízisével lehet új tartalmakat, új tudást létrehozni, mintegy összegezve, egymással összevetve a korábbi eredményeket.

Dokumentum elemzésnél is felmerülhet ugyanez, ha vannak alternatív, a korábbi kutatásokban nem használt források, keletkeztek azóta újak, melyek bevonásra kerültek a vizsgálódásba, és melyek mentén várhatjuk, hogy esetleg az eredmények, következtetések különbözni fognak. Vagy ha tökéletesen ugyanazon a dokumentum-mennyiségen dolgozik az ember, ám elemzési szempontjai, logikai kategóriái különböznek, és a szerző arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, azonos forrásanyagból lehet akár teljesen eltérő, vagy - más módszerekkel feldolgozva azokat - megegyező következtetésre jutni. Ez esetben azonban, aligha elégedhetünk meg azzal, hogy az eredeti feldolgozást egy másik nyelvre átültetve ismét közöljük.

Visszatérve a doktori fokozat megszerzésének lépéseihez, mindezek a kérdések fel kellett volna hogy merüljenek a doktori iskola legkülönbözőbb fórumain. Amikor az ember a vizsgáit már teljesítette, sikeres záró szigorlatot tett, akkor egy ún. tutorral egyénileg dolgozik saját elfogadott kutatási tervén. A sikeres zárószigorlat egyben egy igazolás is arról a doktori iskola részéről, hogy rögzített, többszörösen feldolgozott szempontok mentén ez a kutatás mintegy útjára lett bocsátva.

1992-ben nem hiszem, de manapság egyre több helyen ezt egyébként körbeveszik különböző etikai jellegű döntések, engedélyek is. Sok egyetemen, már szakmai gyakorlatra, bachelor (alapképzés) szintű szakdolgozatra sem lehet csak úgy készülni, hogy a hallgató nekifut egy saját viszgálatnak, hanem - főleg ha abban interjúk, kérdőívek, személyes adatok, kényes témák szerepelnek - egy grémium előtt etikai szempontból tisztáznia kell, hogy megfelelő körültekintéssel zajlik a munka.

A doktori disszertáció hivatalos bírálatát és védését sok helyen ún. házi védések, belső védések kísérik. Ez annyit jelent, hogy a doktorandusznak lehetősége van arra, hogy elkészült munkája első változatát kollégák, hallgatótársak, oktatók, felkért szakértők körében mérlegre tegye, megvitassa. Személyes tapasztalatom itt megint az, hogy ezen a fórumon releváns, megfontolandó visszajelzések érkeznek. A magam részéről a belső vita után - amire egyébként nagy számban jelentek meg kollégák - jelentősen átalakítottam dolgozatom belső szerkezetét, hangsúlyokat helyeztem át, adatokat értelmeztem vagy ábrázoltam más módon, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Ez a fajta többkörös nyilvánosság habár sok esetben tortúrának tűnik, aki írt már valaha nagyobb lélegzetű munkát, az tudja mennyire lehet gyűlölni már az ezzel kapcsolatos hercehurcát, mégiscsak az van, hogy egy doktori iskola terméke egész egyszerűen nem születhet meg a paraván mögött, mintegy légüres térben, annak a hivatalos bírálat és a védés csak egy kicsúcsosodott pillanata, a született produktum pedig egy egész egyetem, iskola és tudományos közösség közös terméke ha úgy tetszik.

Ebből a szempontból tartom különös jelentőségűnek a Schmitt Pál dolgozatát elfogadó, és annak nyomán tudományos fokozatot adó iskola tevékenységét és az ügyben tanúsított jelenlegi viselkedését.  

Ezeket a sorokat egy olyan ember írta, aki maga is készített "törzsanyagból" doktori disszertációt. Felelősségemnek és erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak az ügyben, mert minden, ami most történik komoly nyomot fog hagyni az ország tudományos közösségén, tudományos teljesítményein. 

Bugarszki Zsolt

Az ELTE Társadalomtudományi Kar oktatója 

144 komment · 6 trackback

Címkék: iskola schmitt doktori pál phd disszertáció kisdoktori


A bejegyzés trackback címe:

https://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr93574537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne hablagyolj Schmitt Pali! 2012.01.19. 07:27:46

Bizonyíték kell ide és nem ígéret, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz mindenkin...

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:12:31

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26

Orbán az EP-ben – hál' Istennek – nem védett meg senkit és semmit.A mai vita az Európai Parlamentben azt hozta, amit várhattunk. A baloldal, a zöldek és a liberálisok szerváltak, és élesen támadták a kormányfőt. Orbán Viktor pedig, akár tav...

Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26

Orbán az EP-ben – hál' Istennek – nem védett meg senkit és semmit.A mai vita az Európai Parlamentben azt hozta, amit várhattunk. A baloldal, a zöldek és a liberálisok szerváltak, és élesen támadták a kormányfőt. Orbán Viktor pedig, akár tav...

Trackback: A parancsolatok 2012.01.18. 22:02:18

Jó másfél éve alig-alig hallgatom a közszolgálati rádiót. Ma reggel viszont készültem meghallgatni az országot, a nemzetet reprezentáló első emberünket. Élt bennem a halovány remény, hogy elhangzik egy tisztázó beismerés, és ezzel pontot is tesz a talá...

Trackback: A magyarázat magyarázatának magyarázata 2012.01.18. 21:49:37

Nem mintha jogi szakkérdés lenne a dolog, mert rég nem jogról beszélünk az ügyben, de a szerzői mű az nemcsak a szerző fejéből kipattant alkotás lehet, hanem bizonyos, akár köztudomású adatok egyedi elrendezése is.Ha nem így lenne, akkor nem kaphatna v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hetero Sapiens 2012.01.18. 20:49:38

Szégyen, hogy tisztességes "doktorok" érzik megbecstelenítve diplomájuk értékét, mert a legfőbb "nemzetünk egységét megtestesítő" összevisszacsalta a magáét.

qwik 2012.01.18. 20:52:10

Be kellene adnom egy doktori diszertációt,mindegy miről,Smith Pálnak lehetett a nagy semmit. Tehát ha valamit adok be,Nekem is jár a doktori cím. Legalább száz oldal valami, máris több a semminél. Hivatkohatunk a semmire, az is már valami. Érthető ,nem?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.18. 20:55:23

Hàt igen! A fityesz oly sokat tett nemzeti értékeink tönkretételéért, elsilányításáért. Most a doktori címmel teszik ugyanezt! Szánalmas!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.18. 20:58:15

Ez egy nagyon korrekt leírása a folyamatnak, s a szerző még csak nem is dicsekedett a doktori címével, (hiszen a használata nélkül írta alá a cikkét) holott szerintem sokkal többet ér, (elnézést ez így rossz kifejezés, hogy többet ér, mert a Schmitté nem ér semmit sem) mint Schmitté.

tomwar 2012.01.18. 20:58:30

A Fidesz szavazok 90%-a nem tartja szuksegesnek SP lemondasat. Hmmm. Talan olvasniuk kellene, ilyesmiket.

qwik 2012.01.18. 20:59:27

Ja persze hozzáteszem,én a senki, én szégyenlem magam ,hogy ilyen embereknek adatik a kezébe,az ország sorsa. Nem különbek tették tönkre a jövőnket. Teszik továbbra is.

Szolgafiú69 2012.01.18. 21:13:16

Hogy egyikben sincs annyi kurázsi, hogy kimondja: "Igen, gyík vagyok, lemondok." Inkább megmagyarázzák.

Laarson 2012.01.18. 21:14:24

Szeretném meg kérdezni a szerzőt hogy egy kis doktori mennyiben különbözik a teljestől illetve mennyire változtak meg a követelmények 1993 óta? Máshol azt olvastam hogy sp csak kid dr-el irhatja a nevét illetve hogy régen nem léteztek olyan követelmények amelyek ma már igen.

Ducasse 2012.01.18. 21:15:08

Tulspilázta kedves Bugarszky.

Ez nem egy PhD ez egy sima 94 előtt szerzett Dr. Univ cím. Palotás megmondta nyilatkozatában, hogy a magyar tudománynak semmi köze hozzá. Legalábbis az MTA teljesen rendben valónak tartja. A SOTE foglakozik vele ha akar, de szerinte felesleges ezen rágódni!

Tehát tessék az MTA elnökére hallgatni!

Kelly és a szexi dög 2012.01.18. 21:15:29

Te így csináltad, mert nyilván nem vagy elég okos-tehetséges, nem is lesz belőled köztársasági elnök! :)

Joe84 2012.01.18. 21:25:49

Azért ezek a társadalomtudományok is elég haszontalan kamutudományok, ahogy Pali értekezése is.
Egy lépéssel sem viszi előre az ipart vagy a gazdaságot az, hogy szociológusokat, filozófusokat képeznek drága pénzből.

Haloperidol 2012.01.18. 21:27:51

Én orvosbiológiai kísérletes munkám eredményéből írtam a PhD dolgozatomat, nagyon érdekes volt ezt a posztot végigolvasni, mert sok hasonlóság és különbség van, ami nyílvánvalóan a kutatási módszerek különbözőségéből adódik: a posztoló parlamenti jegyzőkönyveket, más, hasonló jellegű forrásanyagot használt, míg én a laboratóriumban dolgoztam főként, hogy kísérleti eredményeket produkáljak, utána azokat kellett elemezni és értelmezni. Az irodalmi háttér tisztázása ehhez képest sokkal kevesebb időt vett igénybe.

Mindenesetre nekem is 4 évig tartott a PhD fokozat elnyerése mindennel együtt, ami talán utal arra, hogy nem kevés munka van egy ilyenben (és én még szerencsésnek tartottam magam, mert jöttek az eredmények, amiket vártam).
Egyébként a PTE-ÁOK honlapjáról (ahol én fokozatot szereztem) minden ott fokozatot szerzett jelölt dolgozata szabadon letölthető 2001-től, nem tudom, más egyetemeknél is nyilvános-e a tézis. Szóval a szerzői jogok kb. ennyire szigorúak, akárki letöltheti. Nyilván, aki tisztességes szándékkal használja fel, akkor az idézi a forrást.

De én is találkoztam már olyannal, aki az én munkámat pagizálta, azaz idézet nélkül másolta/fordította, elég hosszú szövegrészt belőle. Nem szóltam semmit, igazából nem gondoltam, hogy ettől én kevesebb lennék. Lehet, hogy rosszul tettem?

Bartis Domokos
tudományos munkatárs (research fellow) University of Birmingham

tomwar 2012.01.18. 21:34:51

@Ducasse: Nem tudomanyos fokozat. Rendben. Plagium?Nos?
180 oldal torzsanyagnak titulalt masolas, 30-32 oldal onallo munkanak tekintheto iromany. Egy het utan par mondatban eloadott mismasolas.
SZANALMAS.
Matol fogva kiralysagparti leszek.

Mérges 1234 2012.01.18. 21:36:36

Látszik, hogy a szerző végig seggelt 3+4 évet, hiszen ezt a nem túl bonyolult dologt, és végtelenek tűnő hosszúságban tudja írni.

MIközben a józan paraszti ésszel megáldott embernek ezt elég leírni 10 mondatban és máris érti.....

Mérges 1234 2012.01.18. 21:45:00

Ez lenne a blog szerző diszertációjának címe???

„Van-e ma intézménytelenítés Magyarországon az elmeegészségügy területén?”

Elég nesze semmit fogd meg jólnak hangzik.

Érdekes mire dobáljáka címeket. Biztos sok meló van benne, de pl. ha valaki megszámol egy zsák mákot, abban is sok munka van.

Áltudomáy.......

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.18. 21:47:46

Gyakorlatilag azt támasztotta a posztoló alá, amit én az ügyben régóta sejtettem.

Schmitt Pál doktori fokozata nem őt minősíti elsősorban, hanem azt a doktori iskolát, egyetemi közeget, ahol ezt a "munkát" summa cum laude minősítéssel jutalmazták.

Flankerr 2012.01.18. 21:48:46

Na és a 21 forrás 210 oldalra (persze így már tudjuk, miért).. Barátnőm a SZIE-n idén végez BsC-n. a 30-45 oldalas szakdolgozathoz legalább 20 (HUSZ) hivatkozást kell produkálnia. És netes linket még szakmai honlapról se fogadnak el..

Mérges 1234 2012.01.18. 21:56:07

@Flankerr:

Azt azért vágod, hogy a 35-40 oldal is egy vicc.

Egy iparban dolgozó emberke, ha nagyon a nyakára hág a fönök, ezt 2 maximum 5 nap alatt összeüti, hétvégén megformáza. 'Oszt hétfőn, már penderítenek belől akár nemzetközi porondon.....

flippant 2012.01.18. 22:01:56

@tomwar: A fidesz szavazók 90%-a a mai napig azt hiszi, hogy orbán rendet tett 2 hét alatt

villamos alóli kacaj 2012.01.18. 22:04:07

Eltartott egy ideig amíg a fiúk jogászai kitalálták a bábúnak a szöveget.
Elég gyengére sikerült.
Nem baj, akár milyen is csak a mienk!

Gyűrött Papír 2012.01.18. 22:05:34

@Joe84: engem a balett idegesít, meg az opera. Én ezeket sem pátyolgatnám. :)

Globetrotter2014 2012.01.18. 22:11:20

Kicsit elkanyarodok a főtémától mert érdekes dolgokat vet fel a poszt.

Egytrészt érdekes látni hogy még manapság is, a PhD fokozat részletei mennyire eltérőek. Felvételi, kutatás, egyetemi tevékenység, védés mind mind különböző nemcsak intézményenkén, de fokozatonként is. Persze ebben benne van a PhD sajátossága, hogy már nem tömeggyárrórl van szó hanem egy szűk kör manufaktúrájáról... Egy ellenséges témavezető, egy rosszondulatú opponens, vagy kemény bírálóbizottság sokat számít, hogy 5 vagy 10 év egy fokozat.

Azért azt lássuk be hogy egyrészt SP doktorija még nem a phd hanem a "kisdoktori", ahol még teljesen más volt a követelmény. Aki ilyet kapott az még azt mesélte hogy semmiség volt ilyet összeszedni. Kb mint manapság egy sima diplomát. Másrészt azt se felejtsük, hogy még ma is alapdiplomákra szórják a két betűt, tehát a doktori alinflálódása nem egy ilyen botránytól fog bekövetkezni, de az biztons hogy jót se fog tenni.

A konrkét ügyet nem akarom minősíteni mert nehéz poltikától mentesen értékelni.
Az azért nagyon beszédes, hogy az amúgy mindig a konzervatív oldal mellett érvelő Török Gábor sem tett kísérletet arra, hogy megvédje államfőnket.

A Látó 2012.01.18. 22:12:21

@LION_heart:
Kedves Domokos! természetes, hogy ezt nem érted. Akkor és abban kellett volna élned, amikor hátba verték a Palit a "nagy emberek", Palikám, csak jelentkezz, összehozzuk ezt a doktorit, jól fog hangzani!
Minta szálloda igazgatóságot, NOB-os bulit, a nagykövetesdit meg a többit!

Flankerr 2012.01.18. 22:12:36

@Doubledecker: BsC-n, 3 év egyetem után pont elég. És ha odafigyel a konzulens, akkor nem lehet csak úgy összevágni. Nálam anno le se ..sajnált, na az olyan is lett.
Náluk október a határidő, és a kb. a felének már kész kell lennie. Nem úgy van mint 5-10 éve, vagy esetleg máshol.

upsidedooown 2012.01.18. 22:17:36

Beadok egy disszertációt etimológia-filozófiai doktorátusomhoz, mi a plágium? címmel.
A dolgozat 216+450 oldal terjedelmű. Ebből 215+450 oldal un. törzsanyag, a maradék pedig a következtetések levonása, illetve összegzés.
Láb-, fej-, széljegyzetben, illetve a tartalomjegyzékben feltüntetem a forrásokat (de még a Szalajka-völgyi forrást is), illetve idézeteket (nehogy még a végén, ha húsz év múlva lesz belőlem valaki, akkor lemondassanak): a bolgár sportakárki dolgozatát (450 oldal), de franciául ám!, illetve a Pali bácsi magyar dolgozatát (215) oldal.

Hiánypótló mű lesz, hiszen kutatásaim során azt tapasztaltam (szorosan együttműködve a január elsejei, illetve augusztus huszadikai ünnepi beszédekből a tévén keresztül jól ismert elnök úrral; illetve a hvg.hu inkognitóban kilenc hónap alatt pont időben cikket szülő újságírójával; végül, de nem utolsósorban az internettel), hogy az értelmező kéziszótárak eddigi törzs-, tényadatai hiányosan, de legalábbis a köznyelv által értelmezetthez képest eltérően definiálják a plágium kifejezést.
Hát, tulajdonképpen a következtetés lényegét már meg is írtam, így ha valaki szeretné, hogy az opponense legyek hasonló témában, az jelöltessen ki engem és szoros együttműködésben máris rendelkezésére bocsájtom 216+450 oldalas disszertációmat, mint törzsanyagot.
Dr.Upsidedooown

Apropó: segítene valaki bekötni a munkámat?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.01.18. 22:19:05

@Doubledecker: B.Eng-hez kb 50 oldalt irtam. Hiaba en fejlesztettem a programot, amit leadtam, nem, nagyon nem sikerult 2-5 nap alatt "osszeutnom"

Optika 2012.01.18. 22:19:34

2003-ban végeztem el család, munka mellett a Közgázt estin. (Külker Főiskola után.) Iszonyatosan nehéz volt. Nem maga a tanulás! Ha csak az lett volna a dolgom, viszonylagosan könnyű lett volna. De így több dolog között egyensúlyozva úgy éreztem magam mintha a mocsárban keresném a nagyon vékony utat, ahol át lehet haladni. Néha úgy tűnt elsüllyedek. Vagyis feladom. Aztán mégis elvégeztem, óriási öröm volt.

Volt tanárok próbáltak győzködni a doktori iskoláról. Jó lett, szép lett volna a dr. cím. De még három-négy-öt évet nem bírtam volna ki. Vagy a család sínylette volna meg. Valami hasonlókon kellett volna túljutni, mint a blogszerző írt. Nem vállaltam. Sokan igen, nekik minden elismerésem.

Az adott helyzetet nem minősítem. Remélem egy korrekt kivizsgálás tisztázza mit történt.

Optika 2012.01.18. 22:28:31

Ja még annyit, hogy különféle irományaim - ugyan más nicknévvel - már megjelentek a neten. Blogokon posztként, hozzászólásként, önálló cikként. Pénzt soha semmiért nem kaptam.

Néha belebotlok abba, hogy valaki szó szerint forrás megjelölés nélkül sajátként adja elő. Lehet hogy kekecnek tartanak egyesek, de az ilyet nem hagyom szó nélkül. Eddig elegendő volt egy udvarias levélben kérni, hogy tegyen be egy linket, hogy honnan származnak azok a gondolatok. Erre mindig napokon belül jött egy bocsánatkérés, és a kérésemnek megfelelően hivatkoztak forrásra.

Mérges 1234 2012.01.18. 22:36:34

@tildy:):

Hát majd ha 12 éve tolod az ipart egy nyűves irodában rájösz, hogyan lehet fosni a szót.

Nem mondom, hogy 2 nap alatt világbajnok dolgoztat születik, de meg lehet csinálni.

5 nap alatt talán már egy kiválót is lehet penderítnei.....

JT_Biopower 2012.01.18. 22:36:48

Díszdoktorit kellett volna neki adni és akkor most mindenki boldog lenne! ;)

aFx 2012.01.18. 22:44:22

@Doubledecker: svéd főiskola, másodév, rekord eddig 110 oldal egy 7,5kredites tárgyra, bár volt benne 60 oldal programkód is. ismérősök néha mondják, hogy szakdogát írok e, hogy ekkorák a beadandók. minőség és mennyiség nem biztosan összefüggők, de nem azért lett ennyi, mert hosszabbra jobb jegy jár.

eredeti cikkhez: erről van szó.

upsidedooown 2012.01.18. 22:45:41

Szakdolgozat

Más is plagizál?

"Ja még annyit, hogy különféle irományaim - ugyan más nicknévvel - már megjelentek a neten. Blogokon posztként, hozzászólásként, önálló cikként. Pénzt soha semmiért nem kaptam.

Néha belebotlok abba, hogy valaki szó szerint forrás megjelölés nélkül sajátként adja elő. Lehet hogy kekecnek tartanak egyesek, de az ilyet nem hagyom szó nélkül. Eddig elegendő volt egy udvarias levélben kérni, hogy tegyen be egy linket, hogy honnan származnak azok a gondolatok. Erre mindig napokon belül jött egy bocsánatkérés, és a kérésemnek megfelelően hivatkoztak forrásra."*

*forrás: annyit.blog.hu Optika 2012.01.18. 22:28:31.

Következtetés: más is plagizál.

rokafogtacsuka 2012.01.18. 22:48:13

Palibá' védelmen --nem mintha megérdemelné--, ő nem PhD-zett, hanem kisdoktorit írt, ami nem is tudományos fokozat.

Ettől függetlenül még a diplomamunkákanak is kellene valami egyénit magukban foglalniuk, különben minek írják le?

Persze állítólag Palibá' is írt bő 20 oldal "előremutatót"... ennyi volt John Nash doktorija is (tudományos fokozat!), ráadásul hatalmas sorközzel géppel-kézzel írva, amiért lényegében a Nobel-díjat is kapta.
www.princeton.edu/mudd/news/faq/topics/Non-Cooperative_Games_Nash.pdf

gerywood 2012.01.18. 22:48:48

a) A kisdoktori valóban enyhébb követelményeket tartalmazott, mint a később bevezetett PhD, habár ez utóbbi is kezd devalválódni.

b) Nekem is 5 évbe telt munka mellett egy PhD, mert fél évig egy jegyzetet írtam közben, meg néha pénzt is kellett volna keresni.

c) Ne túlozzuk el a terjedelem kérdését. Kedvenc példám a speciális relativitás-elmélet. ami egy kb. 16 oldalas cikkben jelent meg. Ma ez a terjedelem nem teljesíti a minimum követelmény egy csomó doktori iskolában. Hogy is van ez? Igenis lehet 10-20 oldalban eredeti ötleteket közölni.

d) Bocs, de tényleg dupla olyan hosszú a nyitó blog mint kellene. Társadalomtudomány?

zorro172 2012.01.18. 22:52:30

Én mérnökként készítettem el a PhD értekezésemet.
3 év nappali képzés első évében összeszedtem kb 80 túlnyomórészt (80%) angol nyelvű cikket, ezekből készült az összesen 6 db (kötelező) kutatószemináriumi dolgozatomból kettő. Ezek darabja 20-35 oldal volt, majd egy 10+5 perces előadásban kellett az oktatók és a többi doktorandusz között előadnom. A következő 3 dolgozat és előadás a saját ipari méréseimet és eredményeimet ölelte fel. Az utolsó (záró) dolgozat az előző 5 összefoglalása volt. Majd június közepétől szeptember közepéig az ajtót magamra zárva elkészítettem az értekezésem első változatát (85 oldal, ebből 28 oldal szakirodalmi összefoglaló, összesen 45 szakirodalomból).
Következő lépés a cikkíró által említett házivédés (munkahelyi vita). Ezelőtt min. 2 héttel az interneten, illetve 1 példányban a tanszéken nyomtatva nyilvánosságra kell hozni, hogy felkészülhessenek belőle az érdeklődők.
Az előadásom után kb 80 percben megvitatták a munkám minőségét és tudományosságát, majd szavaztak arról, hogy újdonság tartalmat és, hogy saját munkám-e az értekezés.
Tézisekben kell összefoglalni az újdonságot, amit még soha senki nem mutatott ki, vagy bizonyított be, de legalábbis ilyen módon és körülmények között. Ezeket a téziseket minősíti a két opponens, ezek közül min. egynek elfogadásra kell kerülnie.
Ezek közben, amit a cikkíró nem említett: a publikációs kötelezettség legalább akkora teher. Nálunk min. 1 rangos külföldi ("impakt faktoros") és egy rangos hazai cikk megjelenése min. 60%-ban sajátnak elismerve a társzerzők által.
Az említett opponensek nem lehetnek semmilyen szempontból sem elfogultnak, mint hallhattuk SP-nél. Még egy közös más témájú cikk is kizáróvá teszi a szerepüket a bíráslatban.

De legyünk őszinték ki az az intézmény, vagy beosztott, aki egy nagyhatalmú embernek keresztbefeküdne??? Szívesen végignézném a többi , miniszterelnök-helyettes, miniszter és államtitkár munkájának a minőségét. Hiszen túlnyomórészük már politikai pályafutása közben szerzett tudományos fokozatot.:(

JT_Biopower 2012.01.18. 22:52:53

@rokafogtacsuka: Mit gondolsz, ezek után nem kapja meg pali bá is? :)

soproni1 2012.01.18. 22:55:46

Ez az eset rávilágít arra, hogy mennyit ér a doktori . Konkrétan senki jövőjét nem befolyásolja, még csak kultúr ember sem lesz tőle senki, de legalább hordhat pecsétgyűrűt ( ami azóta a biztonsági őröknél is kötelező lett ). A nagy világszabadság hatalmas vívmánya, hogy a régen még csodált és irigyelt, berögzült dolgokra ma nagy ívben tojunk és új értékeket találunk ( mint pl. az egyhuzamban történő fészbukozás a munkahelyen és iskolapadban).

soproni1 2012.01.18. 22:57:28

@zorro172:

Dajcs Tamás is hogy átment Mádl Ferencnél ! Ráadásul 5-ösre !!!

Golem 2012.01.18. 23:01:06

@Ducasse: SpiRázta.
Latin spiro-ból, "túllihegi". Nem a német spielen "túljátssza". A két magyar szó nem ugyanazt jelenti.

Golem 2012.01.18. 23:02:09

Most már csak 180 oldal copypaste a latin és német szótárakból, úgyismint törzsanyag, és kész is a kisdoktorim. :D

Gera 2012.01.18. 23:02:33

Divat lett lekicsinylően fikázni a kisdoktorit, különösen most a Schmitt ügy kapcsán, ennek nyilván az az alapja, hogy tényleg egy csomóan kaptak ilyet érdemtelenül, de ez nem jelenti azt, hogy elismert egyetemek valódi tudományokkal foglalkozó tanszékein csak úgy puszira osztogatták volna mindenféle tudományos munka nélkül. Megboldogult édesapám is pár évig dolgozott a sajátján és azt hiszem nem osztaná azt a véleményt, hogy "ezeket mindenki csak összeollózta két nap alatt", "úgyse ér egyik se semmit" és hasonlók.

Gerry. 2012.01.18. 23:18:41

Kozepesen (se) ertem jelen iras lenyeget: vegig a Ph.D.-rol beszel, holott Schmitt egyetemi doktorit csinalt, a magyarositott szovjet rendszer elso elemet, ami, tortenelemrol leven szo -vagy valami affelerol- dr.univ.-neven szerepelt 83-tol.

Bar ketsegkivul szzep szammal akadtak valoban komoly, tobb eves munkak eredmenyekeppen szuletett kisdoktorik, az altalanos gyakorlat szerint tulontul nem kellett szaggatni a hamot (es nem is volt ertelme, arra ott volt a kandidatusi), tovabba nem egy, es nem is ket esetben kvazi alig-alig felturbozott szakdolgozatok szulettek.

A PhD rendszere -elvileg- teljesen mas, gyakorlatilag persze sikerult a szintjet beloni a kisdoktori es a kandidatusi koze (amire csak reerosit a vilagszinten unikum magyar akademiai rendszer, amiben, szemben az angolszasszal, a PhD csaka kezdet, nema veg, hiszen lehet, es kell is habilitali, es az oktatok/kutatok felsobb reszenek egy ponton MTA Doktora cimet is szerezni-, es bar szamos egyetem szamos doktori iskolajaban valoban kandidatusi minosegu ertekezesek szuletnek, szamos helyen, es szamos doktori iskolaban, vagy azok egyes programjaiban a disszertaciok minosege tobb, mint megkerdojelezheto. Es akkor meg nem is beszeltunk arrol, hogy viszonyul a magyar PhD (es maga a zagyvasitott amerikai-brit mixbol osszeallt PhD kepzes) a jobb kulfoldi, pl. angolszasz egyetemek altal produkalt minoseghez. Nem tul jol, sot...

Mindettol fuggetlenul tegye fel a kezet, akinek most zuhant meg a megbecsulese Schmitt iranyaba. Vegso soron jol reprezentalja az orszag milyenseget a koztarsasagi elnok milyensege. Tulontul jol is..

2012.01.18. 23:24:58

Akinek Magyarországon ma nincsen legalább 5 doktori címe az semmit sem ér!

Flúgatlan 2012.01.18. 23:27:20

A kisdoktorit sok helyet igen lazán osztották. Ne hasonlítsuk össze a mai PhD-vel.

Az én információim szerint természettudományi vonalon már a '80-as évek kisdoktori címeit is elég alaposan bírálták, sok nyugati egyetemen el is fogadták doktori címnek.

Társadalomtudományi területen merőben más volt a helyzet. Biztos volt pár ember, aki a kisdoktoriját is színvonalasan készítette, de az nem véletlen, hogy se a mai Akadémia nem tekinti ezeket tudományos fokozotnak, se az akkor nyugati világ nem fogadta el azokat.

Természettudományos kisdoktoris ismerőseimet kicsit idegesítette is, milyen lazán lehet humán téren ugyanazt a fokozatot, rangot, fizetési karegóriát, ... elérni, de hát ez volt a helyzet és kész. Pontosan lehetett tudni, hogy a legtöbb filozófiai, történelemtudományi, pedagógia-módszertani stb. kisdoktorik csak egy erősebb szakdolgozat szintjét ütnék meg jobb helyeken.

Én csak azon röhögtem már korábban is Schmitt Pálon, hogy kiírja a "dr"-t. A törvény szerint teheti, de a plágiumgyanútól függetlenül: komoly ember 2010 után nem használja a "dr"-t, ha csak kisdoktorija van. Legalábbis szerintem.

tmabati 2012.01.18. 23:33:45

Ezért imádom a netet...
Valaki névét vállalva ír egy blogot, ahol elmeséli valamiek apropóján, saját PhD-jének történetét viszonyításként.
Erre természetesen névtelenül jönnek a "doktorok" (klassz egyébként, hogy itt a kommentelők több mint fele PhD-zett) és megmagyarázzák, hogy egy értekezés végül is 20 oldalon is védhető...ugye ezek az egyének nincsenek tisztában avval sem, hogy bizonyos formai követelményeknek meg kell felelni. A legviccesebb a relatívitáselméletet emlegetni...

gerywood 2012.01.18. 23:45:10

Örülök, hogy sikerült rávilágítani az úgynevezett formai követelmények értelmetlenségére :-) Persze ezek hivatottak az elfogultság mentes értékelést biztosítani, de nem tölti be a szerepét, csak nincs jobb. Haverok mindenütt lehetnek. Szóval az, hogy valaki 250 oldalt ír, nem jogosítja fel semmire sem.
Nem teljesen ide tartozik, de állítólag még a 70-80-as években is került(ek) be az MTA tagjai közé olyan ember(ek), aki(k) nem saját dolgozatot adtak be, hanem valaki megírta nekik. Ma is ott ülnek. Persze az is lehet, hogy ez csak mese. Hmmm.

Attilajukkaja 2012.01.18. 23:45:46

@Flúgatlan:
"A kisdoktorit sok helyet igen lazán osztották. Ne hasonlítsuk össze a mai PhD-vel."

Igy van, teljesen mas volt a rendszer. En az ELTE-n szereztem, es ott is lett kesobb atminositve PhD-va, eleg szigoru kovetelmenyek alapjan. Egyetem-egyetem kozott akkor is, ma is nagy kulonbsegek vannak a kovetelemenyek kozott.

"komoly ember 2010 után nem használja a "dr"-t, ha csak kisdoktorija van"
Akinek komoly doktorija van, az se elotte, se utana nem hasznalta, csak baromi hivatalos helyeken. Ha az MTA doktora, akkor sem!!!! Mert nincs ra szuksege.

Gera 2012.01.18. 23:50:05

@Flúgatlan: Szerintem a TTK-soknak és a mérnököknek ma hasonló véleményük van a BTK-s PhD-kről.

És van is alapja. Vannak a családban bölcsészek és meséltek "érdekes" PhD témákról az ismeretségi körükben. Reáltudományokban nehezebb ilyen értéktelen parasztvakításokkal operálni. Egyébként szerintem ez leginkább azokat a bölcsészeket bosszantja, akik viszont komoly tudományos munkát végeznek, mert ismerjük el, ilyen is van, én is ismerek ilyet.

butatót 2012.01.18. 23:53:55

Most őszintén, kitt lepett meg ez a dolog? Hihette valaki, hogy egy olyan ember, aki egy alsó tagozatos általános iskolás szintjén sem tud helyesen írni, valamikor képes volt komoly doktori disszertációt összehozni?

Attilajukkaja 2012.01.18. 23:54:08

@Gerry.:
"A PhD rendszere -elvileg- teljesen mas, gyakorlatilag persze sikerult a szintjet beloni a kisdoktori es a kandidatusi koze (amire csak reerosit a vilagszinten unikum magyar akademiai rendszer, amiben, szemben az angolszasszal, a PhD csaka kezdet, nema veg"
Ez is nagyon igaz!!!! Es a tobbi meglatasoddal is nagyon egyet tudok erteni.

"tegye fel a kezet, akinek most zuhant meg a megbecsulese Schmitt iranyaba"
:o)))))
Ugyakkor kijelentem, hogy nem olvastam az inkriminalt disszertaciot. En is csak a kozhangulat utan megyek....Lehet, hogy oktalanul (?).

mazolika 2012.01.19. 00:01:05

Ööööö, akkor nem itt kell jelentkezni a "doktori 1 hónap alatt" tanfolyamra? Nem? Mindegy, pedig a KEH-ben ide irányított a kedves titkárnő ;)

butatót 2012.01.19. 00:02:16

@Gera:
Ez örök vitatéma. Van egy barátom, aki a szakdolgozatát a 3 méteres vonal mögüli leütésből írta (röplabda), ami - valljuk be - a világ megváltása szempontjából nem túl érdekes. Annak idején rengeteget cikiztük miatta, milyen marhaság is már az a mi komoly munkáink mellett. Azóta eltelt jópár év, és az én elismert szakdogám (alkalmazott matematikai téma), amin állítólag nem sokat kellett volna reszelni a PhD-hez, teljesen elavult, semmi jelentősége, röplabdát viszont azóta is játszanak :)

mazolika 2012.01.19. 00:03:23

@Golem: Hé, azt lestipistopiztam. A KEH törzsanyagvédő osztályánál már kaptam piros kacsás pecsétet!

2012.01.19. 00:06:20

@Dr. Trejo:" Akinek Magyarországon ma nincsen legalább 5 doktori címe az semmit sem ér!"

Ezt Dr. dr Lázár János dr mondta?

2012.01.19. 00:10:55

@mazolika:
Nem kell egy hónap!
Biankó szakdolgozat letölthető a www. drSchmitt-bolgarolimpia.com oldalról.
Olcsó. Költséghatékony!
Csak aláírnod kell! Bármilyen bankkártyát elfogadunk!

rosetti 2012.01.19. 00:18:47

Kérlek javítsd már ki a "belsőséges"-t "bennsőséges"-re! Mert ugye nem valami húsfeldolgozó közösséget említesz a negyedik bekezdésben :)
Amúgy: monnyonle!

Complementer 2012.01.19. 00:21:30

180 oldal egy az egyben az a nem semmi.......nem aprózta el a dolgot....valószínűleg fontos NOB-os felkérése volt nem ért rá ilyen apró cseprő kisdoktorival foglalkozni.Amúgy akik meg átnézték alatta dolgoztak....
Bárki Magyarországon aki ilyet csinál, ha akarja , ha nem vállalnia kell a következményeit.
Igaz elévült de a Fidesz törvényében benne van egy év börtön....
Egy köztársasági Elnöknek makulátlannak kell lennie!!!!
Ha nem az erkölcsileg nem vállalhat ilyen pozíciót....

DurvaPisti 2012.01.19. 00:21:33

Álamfő! Álomás! Ennyi!
Ez az ember egy nagyon rossz vicc!...

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.01.19. 00:26:11

21 forrás. Maga Schmitt Pál mondta, ez nem képezi vita tárgyát.
Ezen felül engem nem érdekel, lopott-e, és ha igen, mennyit. 21 forrás. Ezt büszkén vállalta. A beadandóimba több kellett, bölcsész karon, mint 21 forrás.

alte trottel 2012.01.19. 00:49:54

Mint már többen felhívták a nagyérdemű figyelmét, a "kisdoktori" az durvára nem "píécsdí".
Én magam is, poétikus ifjúkoromban, mint kezdő középvezető a mezőgazdaságban 4 (NÉGY!) főnökömnek dobtam össze a kisdoktoriját. Ez volt a szokás, ha a káder felsővezető doktorit akart, hát miért ne? Nekünk, ifjoncoknak (60-70-es évek!) könnyed ujjgyakorlat avagy pár nap jegyzetelés a Mezőgazdasági Könyvtárban (ott a Vérmezőnél). Amolyan "Menjék-é az varnyú az vetésre avagy mégsenem" jellegű világmegváltások.

Skiccpaja védelmére mondom:
Valószínűleg nem ő követte el a plágiumot, hanem az a rohadék, aljas, szemét beosztottja, aki ahelyett, hogy kellő áhítattal fogadta volna a megtisztelő feladatot...

Monarch (törölt) 2012.01.19. 01:06:49

@butatót: Egyébként ezek a dolgok lehetnek komolyak, még az is lehet, hogy egy edző komolyan elolvassa és alkalmazza, amit írt.

A tesiszakon rengeteg nagyon komoly téma lehetséges, az edzéselmélet az nem jelentéktelen dolog, vagy a táplálkozás, stb. stb. Amióta kicsit rendszeresebben sportolok, azóta döbbenek meg azon, hogy még a futás sem úgy van, hogy "hát elmegyek kicsit dagadtan futni egy kicsit, aztán majd csak lefogyok, vagy legalább nem hízok tovább". Mert ugye sérülés, stb.

Hajdú Peter 2012.01.19. 01:20:44

A post egy kurva nagy mellebeszeles. Vilagosan el lett mondva, hogy KISDOKTORI cimrol van szo, amire egeszen mas szabalyok vonatkoznak.

insomniásalvóügynök 2012.01.19. 01:21:40

@alte trottel:
Igen, valószínűleg egy samesz tákolta össze a munkát.
De, hogy a "törzsanyagot" Pajkospalkó biztosította hozzá az biztos.
Nem jellemző, hogy abba a könyvtárba beszédelegnek hazánkfiai, azt meg kizártnak tartom, hogy egy svájci fegyverhordozója írta volna.

butatót 2012.01.19. 01:31:31

@Monarch:
Pontosan ezt akartam a példával mondani. Furcsának, komolytalannak, értelmetlennek tűnhet sok téma, de attól még lehet értékes és lehet benne rengeteg munka.

billy reed 2012.01.19. 01:33:20

@ZF2: "Azért azt lássuk be hogy egyrészt SP doktorija még nem a phd hanem a "kisdoktori", ahol még teljesen más volt a követelmény. "

Tök mindegy mi volt a követelmény, ha összelopta, vagy tévedek?

@Gerry.: "Bar ketsegkivul szzep szammal akadtak valoban komoly, tobb eves munkak eredmenyekeppen szuletett kisdoktorik, az altalanos gyakorlat szerint tulontul nem kellett szaggatni a hamot (es nem is volt ertelme, arra ott volt a kandidatusi), tovabba nem egy, es nem is ket esetben kvazi alig-alig felturbozott szakdolgozatok szulettek."

Mindegy, ettől még a tény tény marad. Józsefet hívhatják Józsinak, vagy Jóskának, ugyanaz marad.
Plágium.

billy reed 2012.01.19. 01:34:09

@Hajdú Peter: "A post egy kurva nagy mellebeszeles. Vilagosan el lett mondva, hogy KISDOKTORI cimrol van szo, amire egeszen mas szabalyok vonatkoznak."

Lásd eggyel feljebb...

Sola Scriptura 2012.01.19. 01:41:25

Heh, én 2 nyamvadt kreditért - mint vizsgára bocsátási feltétel - körmöltem le 52 oldalt.

Link Elek 2012.01.19. 01:57:34

@alte trottel:
Vicc Plagi bá 92-ben tette le a doktorit.

akkor mar elvileg nem volt kommunizmus.

Gerry. 2012.01.19. 02:54:58

@billy reed: em is vitattam, hogy plagium, leven az, a legocsmanyabb formajaban: nem eleg, hogy a disszertacio 87%-at egyszeruen leforditotta franciabol, hanem a biralok a nyilvanvalo erdekuknel fogva szemet hunytak a dolgozat finoman szolva is szembeotlo hianyossagai folott. (Meglehet nem ismertek az adott "torzsanyag" munkat, de e nelkul is szep szammal voltak hianyossagai a dolgozatnak, erosen.)

Mindamellett pusztan csak ravilagitottam, mennyire (nem) alltak magas szinten a humantudomanyoknal a kisdoktorik, meg, hogy jelen iras a PhD-rol szol, aminek elvileg nem sok kzoe van a dr.univ-hoz. Es, bar a melluket modfelett verik, es valamennyire hajlamos vagyok hinni nekik, azert tippem szerint realiaknal is akadtak aprobb-cseprobb hianyossagok...khm...

De vegulis rendes a Pali bacsi, konkretan be is vallotta reggel. Mondjuk aszittem nem lesz ennyire direkt a dolog, de hat az volt, istenkem, kommunikacioban soha nem volt az igazi az elnoki hivatal.

Lemondani meg ugysem fog, a kormany meg lemondati nem fogja, szep babu, jo helyen. A puszta kinevezese az elnoki poszt megcsufolasa volt, ez az egesz plagiumosdi csak hab a tortan. Mondjuk elobb-utobb a romlott tortat kivagjak a szemetbe...

preddy 2012.01.19. 03:14:42

@Ducasse:
Akkor csak dr. -nek írhatná, nemzetközileg pedig annak nincs semmilyen értéke!

preddy 2012.01.19. 03:25:48

Skicc Pali bácsinak ajánlom, ha már ilyen nagyon vágyott a doktori címre, menjen el Olaszországba a fodrászhoz, ahol ha megfelelően van öltözve, hangos "Dottore! üdvrivallgással fogadják!

preddy 2012.01.19. 03:39:14

Még csak annyit, mielőtt elteszem magam holnapra, azaz mára, hogy ha 21 munkából idézett és egy munkából 180 oldalt emelt át mint a HVG írja, akkor a maradék 35 oldal sem lehetett tele túlzott egyéni mondanivalóval!
Hát igen, ilyenkor jut eszünkbe az ominózus eset a sánta kutyával ( utalás egy magyar közmondásra ) amikor a magyarázkodásokat egymás mellé állítva láthatjuk, hogy kilóg a lóláb ( magyar közmondás )...
Sok beszédnek sok az alja ( magyar mondás ) ezért nem bonyolítom tovább, de én személy szerint ha ekkorát buknék, a hátsó ajtón hagynám el a budavári elnöki palotát, az éjszaka sötétjében, a csikorgó szélkakas hangjától kisérve ( utalás egy nem ismeretlen szerző művére )...

Gabbesz 2012.01.19. 05:14:04

Egy álszent kis gennyláda a fickó, aki semmit nem tett le az életében, csak lopott-csalt-hazudott-segget nyalt, hogy minél magasabbra jusson. Az hogy idekerült, és hogy nem kell takarodnia, nem elsősorban őt minősíti, hanem Orbán Viktort, akinek köszönhetjük kinevezését és aki szemmel láthatólag nem kifogásolja azt sem, hogy Sch. P. marad a posztján. Köszönöm Orbán Viktor, hogy minden reggel hányok attól, ami ebben az országban folyik.

igényes 2012.01.19. 06:02:07

Kedves Zsolt! Tetszik az írásod. Smitt szerintem ennyit sem írt, ennyit nem is foglalkozott doktori disszertációjával, mint te az övével.

Sajnos nem teszik közzé a nagy művet, pedig kellene!

Akik ezt a disszertációt minősítették, azok bizony korrupt emberek. Smitt csak lopott, de a nagyobb kárt nem ő okozta, hanem a két bitang ember.

Gizi a laborból 2012.01.19. 06:21:21

@preddy: A kis és nagybetű használatáról A magyar helyesírási szabályzat a következőket írja a 153. pontban: " A családnevek előtti doktor,idősb,ifjabb,özvegy stb. szót, illtőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban (stb. és mondat elején kerzdjük nagybetűvel:......Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók.....Hasoinlón a történelmi nevek esetében: Gróf Széchenyi István ; de szövegben: Miniszteri tárcát vállat báró Eötvös József is"

Tehát a "kis" doktorit és a "nagy doktorit" nem a kis "d" vagy a nagy "D" különbözteti meg egymástól.

funfun 2012.01.19. 06:37:47

@ZF2: "Egy ellenséges témavezető, egy rosszondulatú opponens, vagy kemény bírálóbizottság sokat számít, hogy 5 vagy 10 év egy fokozat" - ez így van!!! És tegyük hozzá a féltékenységet is. Nehogy már később az agilis doktorandusz legyen a tanszékvezető. Még valamelyik jól jövedelmező intercitis állást is megkaparinthatja a témavezető, vagy az opponens elől. Ahol én szereztem PhD-t néhány éve, ez így működött. Kedves barátnőm másik egyetemen hasonlót tapasztalt, ám átnyergelt egy neves külföldi egyetem doktoriskolájába, ahol szárnyakat (vagyis minden segítséget, lehetőséget) kapott kutatásaihoz, a dolgozat írásához. Az itthoni, szakmai féltékenységből származó gátlásnak köszönheti, hogy jól jó nevű egyetemen szerzett PhD-t, és igen ismert a neve nemzetközi kutatásban is.
Schmitt és narancsos haverjai pedig erkölcsi nullák.

funfun 2012.01.19. 06:40:54

@igényes: "Smitt szerintem ennyit sem írt, ennyit nem is foglalkozott doktori disszertációjával, mint te az övével." - Valószínűleg a fordítást sem ő készítette. Egy cikkben olvastam, hogy a sport alapvető szakszavai is helytelenül szerepeltek a műben - mivel a fordító nem ismerte azokat, megfelelő ugyan a magyar szó, csak a sportban azt nem úgy használják.

Don Quixote de la Ferko 2012.01.19. 06:50:41

@alte trottel:

"Skiccpaja védelmére mondom:
Valószínűleg nem ő követte el a plágiumot, hanem az a rohadék, aljas, szemét beosztottja, aki ahelyett, hogy kellő áhítattal fogadta volna a megtisztelő feladatot... "

Ne menj ügyvédnek. Biztos, hogy egy csalást egy másfajta csalással kell mentegetni.
Igaz, magyarorbánisztánban ez bevett gyakorlat...

Androidos mobil Hong-Kongból · http://www.androidosmobiltelefonok.net 2012.01.19. 07:01:57

Szerintem váltsuk le őket. Mindet. Az ellenzéket is.

dbeata 2012.01.19. 07:05:09

@tomwar: Ez őket minősíti leginkább.

dbeata 2012.01.19. 07:07:58

@Hajdú Peter: Mellébeszélés ám a nénikéd füle, nekem csak egy szaros főiskolai diplomám van, már azt se lehetett volna ilyen "törzsanyagok"-kal kitömködni. Úgy vágtak volna ki, mint macskát...

igényes 2012.01.19. 07:08:34

Ez is nagyon jó! Tegnap történt.

Amerikai egyetemisták a Sándor-palotában

2012. 01. 18.

Schmitt Pál fogadta az amerikai George Mason Egyetem (Fairfax, Virginia állam) diákcsoportját és professzorát, Yehuda Lukácsot.

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:WaBGLkXcjdIJ:globaled.gmu.edu/who.html+Yehuda+Lukacs,+Fairfax+Virginia&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Érdemes lenne megnézni, vajon ez tényleg egyetem, nem egy diák utazási iroda?

dbeata 2012.01.19. 07:09:03

@Monarch: Jótanácsot szívesen fogadok, merthogy én is járok futni, de a kilók nem akarnak lemenni... :-)

igényes 2012.01.19. 07:42:32

@funfun: Elképzelheted, hogy mi van még benne! Közzé kell tenni, nagyokat derülnénk.

[megmondoember] 2012.01.19. 07:59:07

@tomwar: "A Fidesz szavazok 90%-a nem tartja szuksegesnek SP lemondasat. "
Nyilván azért, mert 90%-uk még kívülről sem látott nagyon komoly egyetemet, tudományos munkát, a maradék 10% meg olyan schmittesen szerezte meg a diplomáját, 180 oldal törzsanyaggal és 35 oldal más által, pénzért megíratott kiegészítéssel.

csoko20 2012.01.19. 08:01:46

Ha másra nem is jó ez a botrány, arra mindenképpen, hogy Pali bá 20 év útán végre belekukkantson a "munkájába"...

Flankerr 2012.01.19. 08:05:02

A tisztelt, még kétkedő kommentelők kedvéért: most kérdeztem meg több kollégámat: Már a 80-s évek közepén is a leg alapvetőbb követelmények között volt már egy "sima" diplománál is, hogy a forrásokat, idézeteket már a szövegben feltüntetjük. A 180 oldal és a 21 forrás mellet ez is hab a tortán..

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.01.19. 08:12:06

Van 30 oldal önálló gondolat a munkájában? Ez biztos? Teljesen?

Ma írja az Index, hogy dr. Schmitt Pál még a következtetéseket is(!) Georgievtől vette át. És Georgieven kívül ott van még a "felhasznált irodalom" többi 20 szerzője... Tőlük mit vett át?

Most komolyan: Van itt valaki, aki azt hiszi, hogy abban a dolgozatban dr. Schmitt Pálnak akárcsak egyetlen egy önálló gondolata volt?

Pflaume 2012.01.19. 08:14:04

@ZF2:
Szia!
Egy sima szakdolgozatban sem lehet megtenni, hogy 80%-ában más tollával ékeskedünk. Pedig a kisdoktori, ami Schmittnek van, valamivel magasabb rangú még mindig, mint egy szakdolgozat. Tehát nem csak a PhD-hoz kellene hasonlítani az esetet, mert lehet, hogy ahhoz képest bagatellnek tűnik, de Schmitt doktorija még egy tisztességes szakdolgozatnál is kevesebbet ér. És gondoljuk meg, a doktori cím a mai napig társadalmi presztízst jelent viselőjének bármilyen eredetű is: kandidátusi, jogi szakvizsga után, PhD stb.
Tehát Schmitt igenis jogtalan társadalmi előnyre tett szert a doktori címével.

antonov 2012.01.19. 08:16:11

Akkor pl. 100 oldal "törzsanyag" és 10 oldal saját meló is elég?
Úgy érzem, ma délután kettő és fél három között rittyentek egy doktorit én is...

antonov 2012.01.19. 08:17:29

Csak az enyémben nem lesz annyi helyesírási hiba, mint SP-ében.

Zelchi 2012.01.19. 08:17:45

Csak nézzétek meg Schmitt Pál és a szuperkormány eddigi dolgait.. Ti is tudjátok, én is tudom, ők is tudják. Mégsem fog történni semmi. Üdvözöllek benneteket a prediktatúrában, ebben a csodálatos új korszakban!

preddy 2012.01.19. 08:27:33

@Gizi a laborból:

Köszönöm Gizi!
Megengeded hogy máshol idézzem, természetesen a forrás megjelölésével?

preddy 2012.01.19. 08:29:14

Nagyszerű doktori, nagyszerű alkotmány - ezek nagyon egymásra találtak...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.19. 08:30:09

Én most akarom megcsinálni a kisdoktorimat, már látom hogyan kell törzsanyagszerűen.

Az elnökötök pofátlansága határtalan!

De hát bóvli kormány, bóvli elnökök!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.01.19. 08:32:14

1. A doktori folyamat adminisztrativ része nem a különbözö "munkahelyi viták" meg "kutatási tervek" elfogadásában testesedik meg.
hanem abban hogy három, full length cikket írsz neves külföldi referált folyóiratban.

Az eredményess'g pedig abból mérhetö le, hogy ezeket hányszor hivatkozzák.

2. Schmitt Pállal kapcsolatban egyetértek.
Valószinüleg elkerülte a figyelmemet, amikor hasonló cikket 'irtál Dobolyi Alexandrával ( mszp ) és Horn Gyulával ( mszp ) kapcsolatban.

3. Természettudományban ( és matematikában ) a forrásfeldolgozás, stb kevés. Ott valóban új dolgot kell alkotnod ( elméletet, alkalmazást algoritmussal, stb ).

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2012.01.19. 08:36:56

@rosetti: kösz, jogos. Javítottam.

Azokhoz a hozzászólásokhoz, amik a kisdoktori és a PhD közötti különbségről szólnak, annyi a hozzáfűznivalóm, hogy Schmitt Pál érvelése már egy szemináriumi "kisdolgozat" szintjén sem állja meg a helyét. Nemhogy 10, de 100 évvel ezelőtt sem állta meg. A forrásmunka (törzsanyag) közlése, összefoglalása, fordítása már egy gimnáziumi érettségin se helyettesíti a saját munkát.

gerywood 2012.01.19. 08:41:30

A zemberek valóban nem használják a címeiket egy normális egyetemen, mert természetes, hogy szinte mindenkinek van. Az irataimban sincs átíratva. Minek?
Ellenben ha kórházi parkolókba kell behajtanom, akkor előszeretettel sütöm el a 2-800 Ft-ra hajtó embernek, hogy dr zg vagyok, dr xy-hoz jövök egy megbeszélésre. Ami igaz is. Mindig intenek, hogy menjek :-)

DurvaPisti 2012.01.19. 08:43:50

Az azért érdekes, hogy az Elnöki Hivatal és Pali merőben mást mondott. A hivatal szerint az eredeti szerző és Pali közösen dolgoztak az eredeti mű készítésén.
Pali szerint pedig igenis ismertem, és nagyon örült neki, hogy lám, egy olimpiai bajnok felhasználja a szakdolgozatához. És amúgymeg ezek csak száraz tények, amiket teljesen mind1, hogy ki gyüjt ki, az a 30 oldal a fontos, amit én írtam hozzá. Ez azért vicces, nem? Legalább egy jó hazúgságot adhattak volna a szájába ennek a félhülyének.

Ducasse 2012.01.19. 08:47:59

@Golem: Én a német változatra gondoltam.

1, A terjedelem minimum 2 szer hosszabb mint aminek lennie kellene.

2, Az egész különben is teljesen felesleges, Pálinkás József az MTA elnöke megmondta nem lesz vizsgálat, akkor meg minek a gittet rágni!

Neduddgi 2012.01.19. 08:56:41

@Flúgatlan: A hivatalos önéletrajzában is bizonyára csak a mondatkezdő nagybetű miatt szerepel úgy, hogy "Dr.", ugye? www.keh.hu/index.php?submenu=schmitt_pal_eletrajz&cat=51

Még pár év, és a Prof.-t is elébiggyeszti, mert elhiszi magáról, hogy ősz halántéka mellé az jár, és különben is "címzetes egyetemi tanár", tehát professzor.

nova76 2012.01.19. 08:56:42

Én nem vagyok egy Schmitt Pál rajongó, de azt gondolom, hogy egy kicsit sántít a támadás is. Legalábbis annak személye. Most szerintetek, ha Ti beadnátok egy konzulens által beadható munkát, amiben fel van tüntetve az a személy, akitől a legtöbbet idéztétek, és utána el is fogadnák, akkor miért Ti lennétek a hibásak? Értem én hogy se tartalmilag, se formailag nem felel meg, de ez akkor miért nem került szóba? Plágiumról meg tényleg akkor kellene beszélni, ha egy tök ismeretlen személy munkája lenne, amiből dolgozott. Feltüntette és aki ezt az egészet kirobbantotta, csak a konzulens munkáját végezte el, semmi többet. Csak Ő jól. Az hogy az eredeti konzulens munkája pocsék volt és pocsék volt mindazok munkája, akik ezt a dokumentumot leosztályozták/elolvasták és elfogadták, azt értem. De miért nem akkor mondták hogy kicsit még dolgozzon rajta? Általában többször szokták visszadobni a diplomamunkákat mielőtt bőrkötésbe kerül. Utólag el lehet venni valaki diplomáját, formai és tartalmi okokra hivatkozva? Nem volt megtiltva hogy elolvassa az, aki leosztályozta, mint ahogy a másik kutató művét is megnézhette volna. Következő mi lesz, megnézik a dolgozatait, és ha véletlenül valamelyiknél a tanár elszámolta a pontjait, akkor is elvennék a diplomáját?

nyehehe 2012.01.19. 09:01:07

Schmitt annyival elintézte a dolgot, hogy ez "kisdoktori" volt, aminek enyhébb a követelményszintje. Szóval ez a cikk fölösleges szócséplés. Szerintem hagyjuk is, hogy mennyi a tényadat, és a következtetés aránya... Egyértelmű a plágium, és el kell venni tőle a doktori címet. Ezek után pedig elgondolkodhat, hogy le kell-e mondania.

DurvaPisti 2012.01.19. 09:06:09

@nova76:
Itt nem csupán figyelmetlenségről volt szó a konzulens részéről... Itt mindenki pontosan tudta SZERINTEM, hogy mi a téma. Nem nagy dolog, de kiderült és Pont róla derült ki.
Mivel ő az ELNÖK, ezért bizonyos dolgok sokkal enyhébben érintik, más dolgok meg sokkal súlyossabban. Nemde?

zotyikaa 2012.01.19. 09:08:29

@nova76: Ne legyél már naív. Emberünk már akkor is olyan pozicióban volt, hogy annak ellenére hogy hemzseg a hibáktól a legjobb minősítést kapta.

De akkor sem csodálkoznék, ha nem olvasta volna végig senki.

Erről a sportminiszter jut eszembe, aki a vizsgáról azért késik, mert épp a vizsgáztatók apanázsának emelését készítette elő.

zotyikaa 2012.01.19. 09:11:58

Ezzel kapcsolatosan az jutott eszembe, hogy aki dolgozik nem ér rá pénzt keresni.

Aki négy évig készítette doktori disszertációját az nem ért rá politikai kapcsolatokat építeni.

Így a szegény becsületesen eljárókat nem is fogják az adófizetők élete végéig kényeztetni.

Jenő_bácsi 2012.01.19. 09:14:16

Azért arra még kíváncsi lennék, hogy a bírálók, akik megadták azt a suma cum laudét vajon most hogyan számolnak el vele?

Sadist 2012.01.19. 09:17:02

@Laarson: A kis vagy nagy D-vel írt dr. pusztán helyesírásban mutatkozik meg. Mondat elején, valamint aláírásnál Dr., mondat közben simán dr.

2012.01.19. 09:17:42

A 35 oldal saját munka még szakdolgozatnak is gyenge eresztés, nem hogy doktorinak. És azért azt mind tudjuk, hogy a szakdolgozatok szinte kivétel nélkül kompilációval készülnek, 95%-ban tudományos szempontból értékelhetetlen gondolathalmazt alkotva. Egy doktoritól azért ennél sokkal többet várnék.

Azért mindenki tudhatja, hogy mennyit ér egy sportoló doktori címe. Kb. annyit, mint egy amerikai profi kosaras, baseballos vagy focista diplomája. Azaz semmit, mert nem a tudományos munkáért, hanem a sportolóként elért eredményekért adják.

Regina75 2012.01.19. 09:23:07

" copy-paste doctorandust"

Бабаяга 2012.01.19. 09:42:39

@zotyikaa: Szerintem se olvasta senki, amíg a HVG-nek dolgozó ürge kézbe nem vette. A lényeg az volt, hogy kilóra meglegyen, illetve messziről disszertációnak tűnjön.

Valószínűleg nem igazán az ő munkája. Valaki segítségével (pl.: készíttetett egy nyers fordítást) elkészült a kézirat, aztán az aktuális Micike legépelte neki.

Cormorant 2012.01.19. 09:55:24

Dr. Bugarszki Zsolt Úr!
Köszönöm, hogy névvel ellátva leírta és felvállalta a fentieket. Egyetértek önnel és a leírtak alapján minden tiszteletem az öné és azoké, akik ilyen módon szerzik doktori címüket.
A leírtakhoz esetleg még annyit hozzátennék, hogy a mai hírek szerint már az sem igaz, hogy palika a következtetéseit mind maga írta: index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal/.
Az irigyekkel és kisstílű kötözködőkkel pedig ne foglalkozzon.
Szép napot mindenkinek.

Laarson 2012.01.19. 09:57:45

@Sadist: Én erről azt olvastam hogy a kis doktori amiről itt szó van csak "dr"-al jelölhet függetlenül a mondatban való elhelyezkedéstől. Így lehet a kettő megjelölést megkülönböztetni.

Бабаяга 2012.01.19. 09:58:42

@Sadist: Ez rendben, de nekem még mindig problémát okoz, hogy Bx-ben miért PhD-ként szerepel a KE a honlapon?

Cormorant 2012.01.19. 10:05:58

@nova76: Tudod, ha a beosztottam lenne a bírálóm, akivel egyébként is sokat találkozom, jól ismerem, akkor még ha úgy csinálnék is, mintha nem várnám el, a beosztottam akkor is kedvezni próbálna nekem a "konzulensi munkája" során. Magyarra fordítva a konzulens jobb esetben palika zsebében, rossz esetben beljebb volt. Nehogy má a konzulens ezt megússza! Szerintem az egész bíráló, kozulensi bagázs ugyanúgy monnnyon le! Ezek most is ott ülnek a megbecsült pozikban. Szerintetek ha egynek megbundázták a doktoriját, akkor még hány egyéb doktori felett hunytak szemet? Az összes disszertációt átnézetném, amiben ez az 5 kiváló bíráló hozott döntést. Azt hiszem, lenne nagy kasza...

Cormorant 2012.01.19. 10:07:03

@Бабаяга: bocsika, hol? egy linket lécci...

Laarson 2012.01.19. 10:07:12

A vizsgálatnak kell tisztáznia a dolgokat az egyetem az amelynek meg kell őriznie a jó hírét.

Cormorant 2012.01.19. 10:31:56

@[megmondoember]: Még a 98-as választások előtt valamelyik tv műsorban megkérdezték egy vidéki nénikétől, hogy miért szavaz vikire. Azt válaszolta, hogy azért, mert "olyan aranyos gyerek". Nos ennyit a FIDESZ szavazók többségének tudatosságáról és intelligenciájáról. Mert ha ugyebár szidják a komcsikat és örülnek, hogy végre leszámolhattak velük, akkor miért pont MSZMP és KISZ titkárok és egyéb funkcionáriusok által vezetett pártra adták a voksukat?!?!?

Terézágyú 2012.01.19. 10:33:19

@ZF2:
"Azért azt lássuk be hogy egyrészt SP doktorija még nem a phd hanem a "kisdoktori", ahol még teljesen más volt a követelmény. "

Basszus, 1991-ben írtam az egyik vidéki főiskolán egy évfolyamdolgozatot. Megismétlem: 1991. vidéki. főiskola. évfolyamdolgozat.

Már ott elvárás volt
1. részletes jegyzetapparátus
2. önálló vélemény, következtetés.

Hogy a pitlibe vagytok képesek olyanokat a védelmére felhozni, hogy ez csak kisdoktori, nem kellenek a jegyzetek sem az önálló vélemény???????

Бабаяга 2012.01.19. 11:50:46

@Terézágyú: Azért, mert vagy naridroidok, vagy nincs diplomájuk, esetleg annyi közük van a saját diplomamunkájukhoz, mint skicinek.

dr. pretender 2012.01.19. 11:52:10

@Doubledecker: miért hasonlítod a 12 éve dolgozót a 20-21 éves egyetemi hallgatóhoz?? troll-e vagy?

dr. pretender 2012.01.19. 11:54:27

@Laarson: ezt már eltörölték szerintem...

Petitprince 2012.01.19. 11:57:20

A baj gyökere ott van, hogy egyáltalán van kérdés. És ezt nem azért írom, mert jobb- vagy baloldali érzelmű vagyok, hanem azért mert nekem még nem fér bele a normálisba, hogy egy köztársasági elnök ilyet tesz. Tudom, hogy ritka állatfaj vagyok, tudom, hogy a világ túlment rajtam rég, tudom, hogy a XXI. században egy csomó olyan dolognak nincs értéke, amiben korábban senkinek se jutott volna eszébe kételkednie. Tudom azt is, hogy ez egy borzasztó egyensúlyvesztés, és azok az erőfeszítések, amelyekre most sokan csak legyintenek, hogy "Ugyan már, öcsém, lúzer vagy!" valójában nagyon hiányoznak és a jövőben még jobban fognak hiányozni mindannyiunknak. A vezetői méltóság, a jellem, a személyiségbeli erények tisztelete rég eltűnt, és eltűnőben van a szellemi teljesítmények megbecsülése is, ha azok nem hoznak 8 napon belül pénzben mérhető hasznot. Én azt mondom erre, hogy az utolsó órába léptünk, egy olyan világ, amelyik ennyire elfordul saját belső rendjétől, kegyetlen és még csak észre sem veszi, hogy milyen léptékű rombolásra képes.

alte trottel 2012.01.19. 12:09:44

@Link Elek:
Kommunizmus itt sose volt. Mi még a Létező Abszurd legszebb éveiben is csk a SZOCIALIZMUST építettük. A gengszterváltás (kicseréltük a repi seggeket) utáni abszurd pedig a megelőző abszurd másod (de inkább harmad- negyed-) vonalára épült, akik ugyanazt tudták -nagyságrendekkel rosszabbul.

Cormorant 2012.01.19. 12:14:50

@Бабаяга: Köszönöm!
Én nem értek hozzá, ezért kicsit kutakodtam és a következőt találtam:
www.jogiforum.hu/forum/27/11359
"Jogosulatlanul senki nem használhat doktori címet. Egyáltalában, semmilyen olyan címet, amelynek használatára nem jogosult, vagy olyan rangot például, amelyet jogszabály tilalmaz (nemesi cím, vitézi cím). Az itt jelzett doktori címhasználat, ha az illető ilyet nem szerzett, akkor megvalósítja az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 14.§-ban írt jogosulatlan címhasználatot. Ezért 20.000 (azaz húszezer) forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha ezt a személyi igazolványába jogosulatlanul bejegyezteti, közokirathamisítást valósít meg. Közokirat-hamisítás esetén pedig már az előkészület és a gondatlan elkövetés is büntetendő. (Lásd: Btk. 274-275.§). A köztisztviselő, mint hivatalos személy büntetőjogi felelőssége is felmerülhet."
Nos az általad nyújtott linken ez szerepel: "Curriculum vitae
University of Economics (1965). PhD (1992). Hotel manager (1965-1980). Deputy Undersecretary of State for Sport (1981-1990). Ambassador in Spain (1993-1997). Ambassador in Switzerland (1999-2002).
Vice-Chairman, FIDESZ party (since 2003).
Member, International Olympic Committee (since 1983). Olympic fencing champion (1968, 1972). President, World Olympians Association (since 1999)."
palika maga is állítja, hogy csak "kisdoktorija" van, az MTA is visszautasította a disszertáció vizsgálatát, hiszen nem PhD-ről van szó.
Ezek alapján bizonyítottnak látom, hogy kedves palika, minden magyarok tollja megvalósított egy olyan szabálysértést, amelynek alapján minimum pénzbírságra ítélhető. Az pedig, hogy a nevezett linkre milyen dokumentumok alapján kerültek ki az adatok és a körülményel kimerítik-e a közokirat hamisítás tényét, amely alapján a köztisztviselő is büntethető?!?!?
Kit érdekel már, hogy palizált-e (copyright Pom-Pom)! Ez egyszerű csaló, akit 20.000 forintra meg kell büntetni és útilaput alá ...

alte trottel 2012.01.19. 12:15:31

@luciferko:

"Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni..."

"Ilyen barátok mellett kinek van szüksége ellenségekre?"

(Mégis csak igaza volt a PISA jelentésnek...)

Cormorant 2012.01.19. 12:17:57

Ja és először is igazoltatni kellene! Hátha a személyi igazolványában is ez szerepel? Nem ismertek véletlenül egy tökös rendőrt? :)

soniq 2012.01.19. 12:20:07

Két dolog:
- Kisdoktori, ami kb annyit jelent hogy ottmaradt még az alma materben 1-2 évig kávézgatni meg hajtani az egyetemista csajokat.
- TF. Ez az az intézmény volt ahol a testnevelés-tanárokat képezték. Biztos jókat fociztak, meg jó atléták mentek oda, de ez kb olyan mintha az Egyesült Államokban az egyetemi sportösztöndíjasok tudományos teljesítményét kritizálnánk.

Ezek után a tudományosságot számonkérni, hát... Régebben ez volt a kiskapu annak aki szerette volna a "dr" előtagot a neve elé.

Бабаяга 2012.01.19. 12:29:34

@NAGYDOKTOR PHD NEM OLIMPIAI BAJNOK cormorant:
A helyzet ennél egy kicsit árnyaltabb szerintem.
A HVG cikk óta sehol nem derült ki világosan, hogy 1993/94-ben, amióta Mo-n is lehet PhD-t szerezni, kérvényezte-e skici az upgradelést. Lehet, hogy igen, és a TF-től meg is kapta, ami ultra gáz, a dolgozatról tudottak alapján. Erről mindenki hallgat. Elképzelhetőnek tartom, hogy a hétfői interjúban elhangzottak se fedik a valóságot, csak egy szokásos narancs trükk. Mert ugye az igaz, hogy mi egy kisdoktori miatt akadtunk ki. A kisdoktori követelményei nem azonosak a már sokak által ismert PhD-val. Így minden rendben van, mert SP azt mondja. (Tudod: demokrácia van, tüntetni lehet, csak nem hagynak helyet.)
Azt felejtették el, hogy vannak emberek, akik még az átkosban szereztek diplomát, és tőlük többet vártak tartalmilag egy vacak tanítóképzőn is.

Cormorant 2012.01.19. 12:31:56

Ha egyszer egy üzlet beindul:) Még itt van 4 fideszes polgár- és alpolgármester, akiket 15-15 ezer forintra büntettek: www.mitortent.hu/sztori/yddy2eb/salgotarjani-polgarmestert-birsagoltak-meg.aspx
Ja, nyugodtan linkeljétek ide a többi párt majdnem doktorát is - ez nem pártfüggő!

Бабаяга 2012.01.19. 12:41:38

@NAGYDOKTOR PHD NEM OLIMPIAI BAJNOK cormorant: Amíg SP KE, addig nem indíthatnak ellene ezen a címen eljárást.
Gyakorlatilag semmiért se.

Egyébként ha az Eu honlapon még mindig ott a PhD, azzal elkövette a csalást minősített esetét.
A SOTE jóhírét csak az mentheti, ha tényleg alaposan kivizsgálják az ügyet, bár erre nem sok esélyt látok.

Nekem egyszer írtak úgy, hogy elétették a dr-t. Azonnal javíttattam.

Cormorant 2012.01.19. 13:03:44

@Бабаяга: A csalás minősített esete sajnos egyelőre nem jöhet szóba, mert az Eu honlapját nem palika szerkeszti. Ezért sem tudta egyelőre levetetni:) Sőt kérnie is ciki lenne most, hogy kiderült a turpisság. VISZONT! Az adatokat az Eu valami alapján megjelenítette. Nos ennek a dokumentumnak kellene utánanézni, mi alapján került ki palika nevéhez a PhD. Ha ez megkerülne, akkor bizony lehet, hogy okirat hamisításról is szó lehet, nem csak csalásról.

Cormorant 2012.01.19. 13:11:00

palikáról egy vicc jut eszembe, talán ismeritek:
Nyuszika sétál az erdőben, meglátja régi haragosát a Medvét részegen heverni, kap az alkalmon odamegy hozzá és jól megveri. Másnap erdőgyúlést hívnak össze, a Medce elpanaszolja a dolgot. Bagoly, a bíró kérdezi:
- És te Medve, láttál-e valakit?
- Nem láttam, csak annyit, hogy amikor elfutott, akkor a feje után valami nagyon lobogott a levegőben.
Nyuszika odafurdul a Csigához:
- VIGYÁZZ CSIGA, SZORUL A HUROK!

Monarch (törölt) 2012.01.19. 19:47:48

@NAGYDOKTOR PHD NEM OLIMPIAI BAJNOK cormorant:

"Még a 98-as választások előtt valamelyik tv műsorban megkérdezték egy vidéki nénikétől, hogy miért szavaz vikire. Azt válaszolta, hogy azért, mert "olyan aranyos gyerek". Nos ennyit a FIDESZ szavazók többségének tudatosságáról és intelligenciájáról."

Azért ha a fideszes szavazók intelligenciájáról (főleg versus MSZP szavazók intelligenciája) írsz majd értekezést, akkor kicsit alaposabb indoklás is elfér majd.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.01.19. 20:03:52

@Bóvlitüntetés a bóvlikormány melet, a jelmondatok?:
"De hát bóvli kormány, bóvli elnökök!"

És mégis kit javasolnál ?
Libásgordont ? ( Aki ugyanazon a napon vezette be az ingatlanadót, amikor a lex Simort elfogadtatta : )
Az idióta paprikajancsit ?

Esetleg mást ?

Na és vajon ki vette fel az IMFtől 2öö8ban a 25 milliárd EURt ?

Mindez nem azt jelenti, hogy olyan kurvára oda meg vissza lennék a smittől, meg a többiektől. De a baloldaltól egyszerre van hányingerem és sikítófrászom. ( Ellop, eladósít, elkúr, és ha tüntetek mindezek ellen, akkor gumilövedékkel a pofámba lövet ).

Szóval amíg nem tusz jobbat, addig maul halten und ruhig bleiben.

Laarson 2012.01.19. 20:13:23

index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal_es_klaus_heinemann/

Ezt is belemásolta de szinte szó szerint akkor hol vannak a saját gondolatai? Mégha csak kis doktori is de mért szórol szóra másolta a könyveket?

zotyikaa 2012.01.20. 10:01:40

Egyébként, tényleg, a vizsgáztatókat nem kellene felelősségre vonni?

Vagy ott csak fizetés van, felelősség nincs?
süti beállítások módosítása