HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2012.01.05. 01:16 Zsoolt

az én szocializmusom

 

9 évesen már tudtam. Mondhatnánk akkor csak 7 szűk esztendőt kellett elviselnem a létező szocializmusból, de nekem gyerekfejjel - még ha ezt ma szentségtörés is mondani - még ez a 7 tudatos esztendő sem tűnt kínszenvedésnek.

Előszőr akkor találkoztam a szocializmusommal, amikor a csupaősz hajú tanítónőnk, Juci néni, cukornádat hozott Kubából. 1979-et írtunk, én hét éves voltam és már jó pár hónapja koptattam az iskolapadot.

 
Igazából a férje hozta. Ő volt Kubában, felesége meg kis nejlonzacskoban behozott pár darabot az iskolába. Karikára volt vágva, mint valami teasütemény. Juci néni a fejünket simogatva vette ki ezeket a nagyra nőtt bodzára emlékeztető karikákat a zacskóból, és én némi csalódással állapítottam meg, hogy csak a belseje édes, kívül olyan mintha valami zsenge fakérget rágnék. Míg én a cukornád leküzdhetetlen héjával foglalkoztam Juci néni elérzékenyülve jegyezte meg, hogy addig örüljünk míg Kádár János él...

Kb. 10 évre rá, nyáron Lengyelországban voltam szakmai gyakorlaton, amikor futótűzként terjedt középiskolás osztálytársaim körében, hogy meghalt Kádár. Első gondolatom Juci néni volt, és azért vártam pár pillanatot nehogy nekem a föld is remegésbe kezdjen...De ez jóval később volt.

Még mindig nem sejtettem semmit a szocializmusból, amikor új tanítónőnket, Anci nénit hallgattam az alsó tagozatban. A haja neki elől egy tincsben volt ősz. Ő nem olyan Holle anyós, tejfehér hajú nagymama volt, mint Juci néni, aki Kádárért aggódva osztotta nekünk a cukornád karikákat.

Anci néni igazi harcos volt. Gobbi Hilda filmeken látni néha, ahogy az elköteleződéstől átszellemülten beszél, egy-egy tincs az arcába hull a lendülettől, de ő csak folytatja szónoklatát. Azt ez egy ősz tincset leszámítva Anci néni teljesen szürke volt. Ma azt mondanám BKV sofőr, de az legfeljebb a színt ragadja meg, mert a hangulat teljesen más volt. Az egyszerűség jellemezte Anci nénit, puritán fegyelem, s habár szívtelennek nem mondanám, de kérlelhetetlenül szigorú volt. Talán azért nem kellett a kommunistáknak az egyház többé, mert egy igazi meggyőződéses párttagnak már egyszerűen nincsenek bűnei. Anci néninek úgy tűnt nem voltak, hacsak nem az, hogy ő pontosan tudta, felette áll mindennek és talán mindenkinek.

Egy alkalommal azt a feladatot adta az iskolában, hogy kérdezzük meg nagyszüleinket miket éltek át a háborúban. Mindenkinek írni kellett egy dolgozatot arról, hogy miket műveltek a németek, míg fel nem szabadítottak minket a szovjet csapatok. 8 éves voltam és tél volt. Nagyon tetszett a feladat, lelkesen meséltem anyámnak, hogy ezt kell csinálni, úgyhogy nekem a mamával feltétlen beszélnem kell. Azt mondta rendben. De előtte ők még leszedik a hideg szobában a függönyöket.

Hokedlikre álltak, én a másik szobában leckéimet írtam a pattogó cserépkályha mellett. Ők egymásnak adogatva szedegették le a hidegszoba nehéz, fehér csipkefüggönyeit. Szinte sose használtuk azt a szobát. Nem is volt fűtés benne, az ágyon ágyneműk és azokon hímzett terítők vagy csipkék voltak, és mindenfelé a gondosan rendben tartott szobában dísztárgyak, porcelánok.

Egyszer volt csak élet abban a szobában. Egy nap öltönyös emberek jöttek, olyanok, akiknek úgy felugrott a nadrágjuk szára, ahogy leültek, és szürkéskék zoknijaik kikandikáltak. Nyár volt akkor, de a szoba így is hűvös volt, nem is értettem miért ott fogadja őket mama, hiszen nyáron mindig lent a kiskonyhában zajlott az élet, vagy az udvaron a diófa alatti kerek asztal körül. De mama olyan átszellemült és izgatott volt, hogy nem volt ideje velünk foglalkozni, elhajtott minket, pedig máskor olyan nagyon türelmes volt. De most remegő kézzel vitte be a szobába az elvtársaknak a porcelán csészékben a kávét. A szakszervezettől jöttek...

Máskülönben csak magam, néha-néha belopódzva jártam be a hideg szobába. Sokáig nem szerettem ott lenni, mert fáztam, de volt ott egy csomó kincs a vitrinben meg a szekrény tetején. Anyám és testvérei a porcelánokon osztozkodtak mama halála után, volt egy komoly vitatéma, valami táncoló juhászokkal. Nem értettem, mert egyrészt nem nagyon tetszettek nekem azok a juhászok, akik olyan lobogó gatyában hátravetett fejjel ropták. Másrészt meg hárman voltak és mamának éppen három gyereke volt. Az én kedvencem egy lámpa volt. Egy fémből készült kínai riksa volt az a lámpa, görnyedten húzta egy lábújhegyen nekiveselkedő kínai ember, s a kocsija volt a lámpa teste, benne egy hosszúkás égővel.

Aznap télen, 1980-ban hiába vártam arra, hogy mamát kérdezhetem a háborús történetéről. Nagyon érdekelt a téma, hiszen minden érdekelt, ami a háborúval vagy katonákkal volt kapcsolatos. Én is katona szerettem volna lenni. Határőr. Nem olyan barna vállapos honvéd, hanem zöld határőr. Olyanok, akik Peresztegtől nem messze Dénesmajorban az örs melletti focipályán rúgták a bőrt, s apámmal őket néztük mikor anyám kijött a házból, utánunk kiabálva, hogy kezdődik a Bors meg Sipos Úr.

Hiába minden várakozás, anyám megcsinálta helyettem az interjút. Én csak másodkézből hallhattam a történetet. Azt mondta mama már idős, és őt megviselik ezek a történetek. Elmondta tisztességgel, amit mama mondott...hogy a németekkel nem volt baj. Jól viselkedtek, a házuk előtt három katona egy géppuskafészket alakított ki, egy tiszt volt elszállásolva náluk. Mindig udvariasak voltak, volt hogy ételt is hoztak. Sajnálta is azt a katonát mama, akinek a holteste még sokáig hevert az udvaron a szétlőtt géppuskaállás mellett. Ehhez képest az oroszoktól rettegni lehetett. Nem az elsőktől. Ők csak hirtelen megjelentek az éjszaka, és ahogy jöttek úgy villámgyorsan el is tűntek szaladva a sötétben. De alig egy nappal később, akik jöttek mindent elvittek, amit mozdítani lehetett. A fiatal lányok arcát apjuk szénporral kenette be, hogy csúnyának és tisztátlannak tűnjenek, volt egy testvérpár, akiket a hátsó szobába zártak az oroszok elől, s az ajtó elé tolták a szekrényt, hátha nem veszik észre, hogy a háznak még van folytatása. Észrevették...

Na azért persze a németeket sem kellett félteni. Mielőtt elmentek, egy dombról lőszerrel megrakott vasúti kocsit eresztettek rá a falura. De az valahogy korábban felrobbant, így nem tudott kárt tenni a kis településben. Anyám javaslatára mama történetéből csak ezt írtuk meg a dolgozatba. Azt mondta túl hosszú lenne, meg hát azért az mégsem járja, hogy csak úgy felrobbantunk egy falut. Megadóan beleegyeztem, kicsit még mindig csalódott voltam, hogy nem engedte meg nekem, hogy kérdezzek, így nem volt benne semmi harc, meg lövöldözés, de az az elképzelt lángoló vasúti kocsi azért valamelyest kárpótolhatott.

Anci néninek annyira tetszett a dolgozatom, hogy kitűzte pár napra a falra több hasonlóan sikeres munkával egyetemben.        

Szocialista öntudatra olyan 9 éves koromban ébredtem. Bizony már 1981-et írtunk, és azt hiszem abban az évben repült az űrbe Farkas Bertalan, s hozzánk került egy cirmos kandúr macska, akit ennek tiszteletére Bercinek neveztünk el. Még elég erős volt a világ, amiben éltem. Én átszellemülten gyalogoltam haza egyik nap, mélyen gondolataimba merülve. Arra gondoltam, hogy éppen ebben a pillanatban is, mindenki dolgozik, hiszen itt az orrom előtt húzott el egy megrakott szerelvény, amiben a brikett még gőzölgött, hogy vitték az erőműbe. Dolgoznak a bányászok és dolgoznak az erőművekben is. A tudósok és a mérnökök talán most, éppen ma találnak ki valami fontosat, és ahogy kifordultam a sínek alatti aluljáróból nekem még az is megfordult a fejemben, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy szocializmusba születtem, mert itt az orvos ingyen van. El is szégyeltem magam valamelyest mert ehhez a nagy munkálkodáshoz képest én gondtalanul sétáltam hazafele.

Hátamon világoskék műbőr iskolatáskám, aminek a szíja kicsit hosszú volt, ezért ha nagy könyvekkel és munkafüzetekkel volt tele hát kicsit elállt a hátamtól. Anyám kék melegítőnadrágban és egy zöld kabátkában engedett el az iskolába. Na nem olyan oldalt csíkos vagy valamilyen kis logót viselő menő melegítőnadrágban...hanem olyan lógóseggűbe, aminek a farán volt egy mindig nagyon kitágult zseb.

Akkoriban eljártam foci edzésre. A TBSC előkészítő csapatába jártam, és az újvárosból jövő többieknek már mindnek nagy sporttáskája volt és stoplis cipője. Amikor hideg volt kint, egy metsző szagú anyaggal kenték be magukat, amit ők nikoflexnek vagy valami hasonlónak hívtak. Én kilenc évesen kezdtem fiatal voltam a többiekhez képest, és nem volt csak egy narancssárga CENTRUM ÁRUHÁZ feliratú nejlonzacskóm, amiben azt a lila szövetű, gumitalpú tornacipőmet vittem és a salakos pályán, amin játszottunk az a cipő bizony nagyon csúszott. Ezért minden alkalommal, amikor felém jött a labda, hát mielőtt hozzáérhettem volna én hanyatt estem. Abban a korban a foci még úgy zajlik, hogy egy csapat gyerek mint egy méhraj egy emberként szalad a labda után, s hasonlóképpen fürtökben közlekedik a másik csapat is. Messziről úgy tűnhet ez, mint két méhraj, vagy fentről, mint két ecset egy nagy vörös vásznon. Belülről csak a porfelhőt látni és egy alkalommal valami véletlen folytán ebben a rohanó masszában az én lábamhoz volt legközelebb a labda és én belerúgtam. Nem volt benne célzatosság, nem is ment messzire, mert olyan vékony, gyenge lábaim voltak, hogy valósággal fájdalom volt belerúgni a keményre pumpált igazi bőrlabdába. Otthon mindig pöttyös gumilabdával fociztunk, de persze megérthettem, hogy egy komoly előkészítős csapat, akikből a legjobbak akár a serdülőbe is felkerülhetnek, nem játszhat gumilabdával. A tömegből egy nagyobb fiú láthatta a rúgásom, és elégedetten szólt oda fordultában. Jó volt, kicsi!

Hát én kihúztam magam büszkeségemben, úgy éreztem aznap valami nagyot alkottam, hiszen bele tudtam rúgni végre a bőrlabdába, pedig nekem nem is volt stoplis cipőm. Ugyanilyen büszkén sétáltam aznap haza, amikor a szocializmusról gondolkoztam. És hogy ne kelljen szégyenkeznem a pillanatnyi önfeledt semmittevésemért hát igyekeztem szabályosan, menetelve haladni az úton. Kezemmel mintha kaszálnék lendületesen, lépésről lépésre integettem magam előtt és úgy éreztem ezzel a járással most már én is hozzáteszek valamit a bányászok, az erőmű dolgozói és a feltaláló tudosók munkájához és most már mindig így fogok járni.

Nem tartott sokáig ez az átszellemült öröm. Alig egy évre rá 1982-ben a Mundiallal, a focin keresztül beszüremkedett már egy másik világ is. Még kicsit korábban a Tatabánya 1:0-ra megverte a Real Madrid-ot, még pólókat is lehetett kapni az eredménnyel, de nekem nem volt pénzem pólóra. De már átderengett mi az, hogy Real Madrid és a csíkos sporttáskák és melegítők világából, amiket az újvárosi fiúk hoztak jött valami más is. Sokan mondják, hogy a Coca-Cola győzte le a szocializmust. Van benne valami, de nekem a Coca-Cola-t még bedarálta a rendszer. Négy forint volt a lenti ABC-ben ha ott ittam meg. Drága ital volt, mert reggelente először 5 aztán inkább 10 forintból tudtam venni az iskola feletti kisboltban egy fél liter tejet és két sóskiflit is. De azért a Coca Cola mégiscsak besimult a sportszelet, a túró rudi, a traubi szóda és a télifagyi mellé. Amerika olyan messze volt, hogy habár láttam a TV-ben Kojak és Columbo filmjeit, de ők....talán meglepő...nekem magyarok voltak. Inke László és Szabó Gyula. Olyannyira magyarok, hogy a minap 39 évesen 20 évvel a rendszerváltás után hallottam először Columbo-t eredeti angol nyelven, és Peter Falk igazi hangja egy herélt kappanhoz hasonlított Szabó Gyula Mátyás királyos dörgéséhez képest. Gyorsan vissza is állítottam a DVD-t magyarra, mert úgy éreztem itt valami árulás van.

Azt hiszem nekem az igazi áttörést a Csillagok Háborúja hozta. Ott szakadt át a vászon, a korábbi repedéseken ott jött be egy olyan világ, ami feltartózhatatlanul véget vetett valaminek. Én a csillagok háborúját kívülről tudtam. Valamelyik karácsonykor leadta a TV...nekünk még fekete-fehér TV-nk volt és egy MK 29-es magnónk. Felvettem magnóra, s második hallásra már betéve tudtam az egészet, az összes zajjal és zörejjel együtt. Kicsi hely maradt még a szalagon, mást is felvettünk, ezért tudom....és várom már évek óta mikor lesz 40 milliós kérdés valamelyik kvízben, hogy ugyan ki fényképezte a Volt egyszer egy vadnyugat című filmet. Tonino Delli Colli. Hogy így kell-e írni azt nem tudom, de mondani úgy kell tonínódellikolli.

Persze belülről is feslett az a vászon. Úttörő avatásra mentem. Ötödikes lettem, megint nyár volt, vagy inkább tavasz és anyuval megvettük az új kellékeket a Centrum Áruházban az egyenruhához. Volt sötétkék rövidnadrágom, meg nagy csatos világosbarna övem. Az öv csattját kilencven fokban el kellett fordítani, hogy átbújtassam a másik felén, de ezután igen biztosan zárt. Sok kicsi karabiner-szerű dolog is lógott az övről. Akkor még nem esett le, hogy mennyire militáns mindez. Fehér úttörőingem volt több is, rövid és hosszú ujjú, és akkor először vettünk sípot is, piros zsinórral. A zsinórt a vállrészhez lehetett erősíteni, másik vége meg a síphoz volt rögzítve, amit az ing felső zsebében tartottam. A síp hátulján morzejelekhez hasonló pontokkal és vesszőkkel érzékeltetve néhány sípjel szerepelt. Az S.O.S-re emlékszem ...---....

Az avatásra már inkább a napsütést élvezve és a vakáció közeledtét várva sétáltam, amikor nem messze a lépcsőházunktól két nagyobb fiú, akik lazán, mosolyogva ültek a padon, megszólítottak:



-         Figyelj! Te kommunista vagy?



Zavarba hozott a kérdés, meg hát éreztem a hangjukból, hogy kötekedni akarnak. Nem verekedni, meg nem velem, hanem azonnal levettem a kérdésből, hogy ők a rendszert támadják. És ott találják el, ahol annak a gyenge pontja van. Miért nem azt kérdezték, hogyan kell S.O.S-t fütyülni? Azt tudtam volna. De bevallom őszintén, bár engem is foglalkoztatott a kérdés már 10 évesen is, de nem tudtam megmondani mi a különbség a kommunista és a szocialista között. Valahogy éreztem, hogy ez ugyanaz, de talán mégsem. Hallottam sokszor felnőttektől, hogy ha Lenin vagy Marx tudná...hogy mi megy itt azon a néven, amit ők kitaláltak...hát forognának a sírjukban. De ettől még nem jutottam közelebb ahhoz, hogy vajon mit is jelentenek ezek. Legszívesebben elszaladtam volna, de hát vadonatúj ropogós egyenruhámban azt mégsem akartam. Zavartan továbblépdeltem, de aztán oldalra fordítva a fejem és nem túl meggyőzően odaszóltam:



-         Nem. Szocialista!



A fiúk hangos nevetésben törtek ki, egymást csapkodták én pedig soha többet nem tettem fel a piros zsinóros sípot, és nem akartam már sem kommunista, sem szocialista lenni.

Onnantól nem volt többet menetelés, és habár még mindig határőr akartam lenni, ez már inkább Rambó-nak szólt s nem Bors Máténak. 1984 magasságában már inkább Bud Spencer filmeket néztünk, és nálam vagy 10 évvel idősebb unokatestvérem vett nekem egy igazi videójátékot. Kvarcjátéknak hívtuk vagy videójátéknak, s akkoriban a Western Bár volt a legmenőbb játék a barátaim körében. Nekem persze nem az volt, de Gábor barátomnak igen. Nem voltak még computerek, bár hamarosan megjelentek a Commodore 64-ek, de ezek a kis játékok olyan kézbevaló műanyagok voltak, változó méretű kijelzővel és nyomogatható gombokkal. Bámulatos volt. Modern, és érdekes és majd mindegyiknek volt valamilyen hangja. De már semmi köze nem volt a szocializmushoz...ez már egy új világ kapuja volt, ami már régen ömlött be a szélesre nyílt repedéseken, ehhez képest 1989 a maga eseményeivel csak valami rég megtörténtnek a kimondása volt.

Én olyan 1988-ig nem foglalkoztam a politikával. Az úttörő avatás napjától kezdve éreztem, hogy én nem akarok úttörő lenni, de engedelmesen elmentem minden november 7-i ünnepségre. Sőt jártam irodalmi szakkörre is, ahol amellett, hogy készültünk a Beszélő Köntös előadására, olykor az erőmű dolgozói előtt, kezünkben vörös mappát tartva olvastunk fel az Auróráról és a forradalom hajnaláról. Ezekből annyi maradt meg belőlem, hogy egy ebédlőben állva, talán valami büntetésképpen odaterelt dolgozók előtt kellett felolvasni, és ott álltunk négyen kis úttörők vörös karton mappáinkkal a kezünkben. Én elvétettem a sorrendet és hamarabb kezdtem el olvasni az én részem, melyben az Auróra tüze belehasít a már igencsak csípős orosz levegőbe. Csak egy hang jött ki a torkomon, talán az A betű, de egyértelmű volt és határozott, minden fej felém fordult, pedig még nem is kellett volna, én meg fel sem mertem nézni a mappából, a fejem vörösebb lehetett mint az a mappa, de már nem szégyelltem magam mert rossz szocialista vagyok, csak szerettem volna kimenni onnan.

Ellenállók lettünk. Mondhatnánk bölcsen, hogy ezeket a szar dumákat csak legfeljebb 8-10 évesen eszi meg az ember, s aki ennél idősebb volt, valamilyen módon csendben vagy hangosabban lázadt, ellenállt. Én ebben nem vagyok biztos, serdülőkorba lépve lehet, hogy a menyország ellen is lázadtunk volna a magunk módján, és habár már nem akartam szocialista lenni, én egyáltalán nem szenvedtem a szocializmustól.

Felső tagozatba lépve minden osztály egy raj lett, és a rajoknak nevet kellett választaniuk. Nem akartuk kommunistáról elnevezni a rajunkat, ezért az óceánt elsőként átrepülő Lindbergről neveztük el magunkat. Később mikor valaki azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy összeállítást Lindberg életéről, kiderült, hogy a pasi náci szimpatizáns volt vagy ilyesmi. Elegánsan elfelejtkeztünk élete részletes bemutatásától, mert a nácik akkoriban még ugyanúgy nem számítottak népszerűnek, mint később a kommunisták, de a raj nevét már nem változtattuk meg.     

Középiskolás koromban aztán eszembe se jutott, hogy belépjek a KISZ-be. Mondjuk ez sem volt túl forradalmi cselekedett mert nem is hívott senki. 1988-ban azt hiszem - amikor gyakorlatilag már mindennek vége volt, az érettségi utáni évzárón az igazgató még gratulált egy seggarcnak, hogy sikeresen felvételt nyert az MSZMP-be, de ezt taps helyett röhögés követte a sorok között. Olyan volt ez nagyjából, mint jegyet kapni a Titanicra.

A rendszerváltás előtti nyáron barátaimmal a Balatonra mentünk. Hárman aludtunk egy sátorban, a Skoda kint állt a sátor előtt, s a móló széléről szemünket hunyorogtatva próbáltuk kitalálni, hogy azok a lányok most tényleg levették a felsőjüket, és úgy szaladnak sikoltozva a vízbe, vagy csak káprázik a szemünk és világos a bikini rajtuk. Sose derült ki, de az újság azt írta, hogy Nyers Rezső és Pozsgai Imre vonala vette át a vezetést a pártban. Négyük fényképe volt a címoldalon és én azt éreztem jó irányba mennek a dolgok. Ezt először akkor éreztem, amikor kicsit korábban azt olvastam a Dolgozók Lapjában, hogy Ronald Reagen és Gorbacsov valami megállapodást kötöttek, és nem lesz atomháború. Azelőtt sose érdekeltek az újságcikkek, főleg a belpolitikaiak nem.

A középiskola utolsó évében azonban meglendültek a dolgok és újra olyan átszellemült lettem pár hónap erejéig, mint 9 éves koromban a meneteléskor. Pár osztálytársammal rengeteget beszéltünk a politikáról, azt akartuk tűnjenek el ezek a szocialisták. Én nem értettem miért nem egyezik meg az ellenzék, miért van ilyen sok párt, össze kéne fogniuk mert különben a szocik győznek. Elmentem a Népházba Orbán Viktort hallgatni, aki orosz csizmákról beszélt, és egy KISZ-es rendezvényen egy Deutsch Tamás nevű magas fiatalembert nem engedett szerepelni egy Nagy Imre nevű KISZ vezető a KOMÉP székházban. Ez a Deutsch Tamás a pulpitus helyett jobb híján a közönség soraiba ült, véletlenül éppen mellém ült le és én 17 évesen azt éreztem a történelem részese vagyok.

Valóságos katasztrófának éltem meg, hogy csak 1990 május 19-én töltöttem be a 18. életévemet így nem szavazhattam, de a nagymamámat én kísértem el. Ő remegő kézzel kérdezte kire szavazzon, és én háromszor is elmagyaráztam neki, hogy a FIDESZ mellé tegye az X-et, mert azok fiatalok és változást akarnak. És olyan országot, ahol a törvény nem csak a kólát védi. Bár én kólát akartam, és csillagok háborúját, és komputert, és utazni. Még arra is képes voltam, hogy valamivel korábban felmentem egy barátommal Pestre a Hősök Terére egy tüntetésre. Nem értettem pontosan, mert olyan más embereket láttam, mint Tatabányán szoktam. Nem tudtam, honnan került ide ez a sok bajszos magyartanár, meg miért kell nekünk arról beszélni, hogy Erdélyt vissza, meg nagy Magyarország. Hát nem a kommunisták most az ellenség? Aztán amikor ezek a bajszos magyartanárok megnyerték a választást valahogy ugyanúgy vége lett a lelkesedésemnek, mint az úttörő avatásom napján. Nem akartam már demokrata se lenni....

......de ez egy másik történet.

21 komment · 2 trackback

Címkék: szocializmus évek 80 as


A bejegyzés trackback címe:

http://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr64753426

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.06. 09:50:54

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...

Trackback: Olajfa? Muhaha...! 2012.01.06. 09:29:10

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Vondenberg 2012.01.06. 08:52:33

Ez jo. 2-3 ev csusztatassal, de szivembol beszelsz teso :)

belekotty 2012.01.06. 09:38:36

Én tíz évvel idősebben és korábban végig mentem ugyanezeken a fázisokon. Óriási az írás! Köszönöm!

belekotty 2012.01.06. 09:40:03

Azzal a különbséggel hogy én 90-ben az SZDSZ-re szavaztam, amit nagyon gyorsan megbántam, amikor kiderült hogy az összes simlis ismerősöm hirtelen eszdéeszes lett.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.01.06. 09:56:08

Hasonlóképpen, bár nekem leginkább az maradt meg a szocializmusból, hogy soha nem volt semmi.

Azt hittük, akkoriben, hogy lesz változás, aztán a lényeg azóta sem változott. Van, aki egyenlőbb.

Különben szép kis novella lett.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2012.01.06. 10:11:14

No, egy kis szovjet fíling:

TOVÁRIS TITUSZ

Kaviárba dőlne Titusz,
Ámde Kolja bácsi kitusz-
-kolja a Jenyiszej parti
Dácsából az after party
Után tikkadt továrisát,
S széles vizet úsz máris át
Főhőst enni barna medvegy,
Kiben kész a gyomornedv egy
Vacsorára, úgyhogy siet...

Ezópusz néz: No, de ilyet?!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2012/01/tovaris-titusz.html
:)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.06. 10:26:44

Nem kezeli, okozza a gondokat Orbán !!!

A legjobb az lenne, ha a kormány teljesítené az IMF és az európai intézmények elvárásait. Ez azonban egyben politikai vereséget is jelentene Orbán Viktornak és a Fidesznek, vagyis nem vehető biztosra a feltételek elfogadása.

Csapdahelyzetbe lavírozta magát Orbán Viktor és a kormány azzal, hogy nem hajlandó figyelembe venni az IMF, az európai intézmények és az amerikai külügyminiszter véleményét, ugyanakkor közvetve tőlük vár segítséget égető gazdasági problémáinak megoldására.
A helyzet lebutítódott egy egyszerű visszavonja-nem vonja vissza kérdéssé, ahol a nyilatkozatoknak már nem nagyon van tere. Önálló politikai és szakmai súllyal rendelkező miniszterek hiányában csakis a miniszterelnök tehetne valamit.
Ahhoz azonban már túl sokat hibázott és blöffölt az elmúlt időszakban, hogy pusztán a szava elegendő legyen.

Most mindenki arra vár, hogy lépjen valamit: mutassa meg vagy dobja el a lapjait, de legjobb lenne ha még időben távozna !!

Deres · http://textura.blog.hu 2012.01.06. 10:47:44

Az én szocialista sztorim:

Kádár apánk első éveiben születtem. Kisiskolás koromban még dúlt a véresszájú komcsi propaganda. Akkora hatással volt rám, hogy a zümmögő legyekkel zsúfolt kerti pottyantós vécén ülve gyakran elképzeltem, amint gonosz németek berontanak a düledező kertkapun, legéppisztolyozzák a családot, és én úgy menekülök meg, hogy leugrok a lyukon a fekáliába, és a gonosz németek ott nem keresnek.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.06. 10:54:12

Jól fizet a közmédia, legalábbis a legfelsőbb szinteken
Közmédia - A feladatok növekedésével indokolták az MTI vezetőinek szerződésmódosítását
Fizetés- és prémiumemelést kapott Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója és két helyettese.

A közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának nyilvános jegyzőkönyveiből kiderül, hogy Belénessy korábbi 1,7 millió forintos havi bruttó fizetését 1,9 millió forintra, az adható prémiumát pedig az éves személyi alapbérének 25 százalékáról 33-ra emelték. Így ha teljes egészében teljesíti a prémiumcélokat, jövedelme összességében meghaladhatja a havi két és félmillió forintot. (Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározott, a közszférában adható kétmilliós bérplafon nem vonatkozik az állami cégekre és a közmédiára, ahol a vezetők jövedelme több esetben jócskán meghaladja a kormányfő másfélmilliós bérét.)
A teljes prémium feltétele azonban nemcsak az MTI új struktúrájának, hírcentrumának kiépítése és az üzleti terv tartása, hanem az is, hogy a hírügynökséget ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtóhelyreigazítási pert, ugyanakkor növelje a látogatottságát/nézettségét. Hasonló feltételek mellett kaphat csak prémiumot a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió vezérigazgatója is, ők egységesen 1,7 millió

bgp 2012.01.06. 11:09:16

>Hogy így kell-e írni azt nem tudom, de mondani úgy kell tonínódellikolli.

Google gyorskereső megmondja, még keresni sem kell, csak beírni az elejét.

bgp 2012.01.06. 11:14:05

@belekotty: Az én "simlis" ismerőseim fideszesek voltak, de kigolyózták őket, akkor még nem tudtam miért, kívülről kedves pártnak tűnt. És sokáig vacilláltam a szadesz meg a fityisz között. Utólag mindkettő rossz volt. A szadesz amikor összefeküdt a szocikkal, a fidesz amikor fontos kérdések helyett koronát úsztattak.
De inkább a lopások+hazugság (maszop+szadesz) mint a lopás+hazugság+diktatúra+álszentség (fityisz+csuhások).

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.01.06. 15:31:27

@Deres: Ebből annyi igaz, hogy az ország ugrott fejest... :S

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.01.06. 15:32:53

@bgp: Mintha a Maszop nem pont ezt csinálta volna, ha 2/3-ada van... és álszentek voltak azok is...
Egyik kutya, másik eb.

Vondenberg 2012.01.07. 14:12:48

@ColT: maszopnak horneknal szadesszel megvolt a 2/3ad, aztan megse csinaltak...

van 40 ev rutinjuk abban, hogyan kell kezelni a hatalmat, a fideszeseknek meg nincs.

David Bowman 2012.01.14. 20:59:46

@ColT: Gyulának 72%a volt, és nem tette. Mintha mindenki elfeledte volna. Bazmeg, törvényesen visszacsinálhatta volna a cucilizmust.

sam2sam 2012.01.18. 09:36:15

Jóval többet éltem benne és Pesten nem vidéken ami akkor nagy különbség volt, de ez nem fontos. A poszt minden jellemzőjében ( tartalom, ,személyesség, hossz, érzetek, indulatok). Hibátlan és egész. Nem tom mivel foglalkozol, de el kéne kezdeni könyveket írni.

sam2sam 2012.02.14. 17:06:12

@inszeminator: Lehet hogy csak nekem, lehet hogy másnak is ez jön le:

This XML file does not appear to have any style information associated with it. The document tree is shown below.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2012.02.14. 17:27:06

@samsem:
Sajnálom, de kipróbáltam hogyan találhatod meg, ha érdekel:

Inszeminator blog. Antalka néni a grófnő

Üdv:
Insz...