HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2011.03.12. 22:11 Zsoolt

Új Szemlélet – a radikális szociális munka megjelenése Magyarországon

Csütörtökön demonstrációt tartott a javarészt fiatal szociális munkásokból álló Új Szemlélet Csoport. A VIII. kerületi kukázást betiltó rendelet ellen tiltakozva szerveztek demonstrációt a Baross utcánál, a nyilvánosság (és a rendőrség) szeme előtt követve el azt, amit a kerület vezetése el akar tűntetni a nyilvánosság elől.

Új fejezetet nyit ez a csoport a hazai szociális munka történetében. Radikális szociális munka néven az irányzat már évtizedek óta létezik ott, ahol ez a szakma többet tud jelenteni az ápolás-gondozásnál és a segélycsomagok kiosztásánál. Ha felütünk egy tankönyvet, vagy jegyzetet abban - attól függően, hogy mit nyitunk ki, - nagyjából ilyen mondatokat találunk a szociális munkáról:

- a szociális munka egyén és környezete viszonyát alakítva próbál megoldást találni a nélkülöző emberek, csoportok és közösségek problémáira.

- a szociális munka elősegíti a társadalmi fejlődést, az egyének, csoportok és közösséggel működésének javítását.

- a szociális munka segíti a hatalomtól megfosztottak hatalommal való felruházását, a nagyobb társadalmi jólét és jól-lét elérését.

- a szociális munka elősegíti a társadalmi változásokat, az emberi kapcsolatokban felmerülő problémák megoldását.

- a szociális munka hatalommal ruház fel és felszabadít embereket, az emberi jogok és a társadalmi igazságosság alapelveire építkezve.

- a szociális munka vigaszt nyújt és enyhíti a szenvedést.

- a szociális munka célja az irányítás és a kontroll, annak érdekében, hogy a kliens helyzete ne romoljon.

Átjön talán a fentiekből, hogy meglehetősen széles skálán értelmezhető ez a magyarul nem túl szerencsés nevű szakma. Angolul (amelyik nyelven a kifejezés született) a „social” kifejezés sokkal integráltabb, mint magyarul. Természetesen ott is utal az odafordulásra, a támogatásra, sőt benne van a hagyományos szociáldemokrata megközelítés, de a szó jelen van a hétköznapokban is (social life, socializing) ami az emberek közötti kapcsolatra, a hétköznapi érintkezésre utal. Nálunk ez nincs meg a szociális szó jelentésében, még a hasonló hangulatú szocializáció is inkább a közösségi életre való nevelést, tehát valami egyéni fejlesztést jelent. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy a hazai szociális munka megragadt a vigasz-nyújtás, segély-osztás, és ami számomra egyenesen katasztrofális a kontrollálás, fegyelmezés, fedő emelgetés (környezettanulmány) és általában kizárólagosan az egyén megváltoztatása (megjavítása, megfegyelmezése) szintjén. Nálunk ennek komoly hagyományai vannak, és sajnos magam körül azt látom, hogy az eltelt években ez a (bürokráciával megerősített) felfogás vált a főárammá ebben a szakmában.

Mondjuk ki, társadalmi megrendelés (természetesen kizárólag azokból a rétegekből, melyek szerencsés módon nem célcsoportjai az ilyesfajta szociális munkának) leginkább erre érkezik. Van nálunk egy nagy kollektív félreértés a segítő szakmákról, legyen szó pszichiátriáról, gyógypedagógiáról, szegénygondozásról vagy akár orvoslásról. Mindegyik az egyénre hat, tevékenységének támadáspontja (és ez akár szó szerint is igaz) a problémás egyén, akivel valami baj van. A bolondot és a beteget kezelni kell, hogy megjavuljon és/vagy meggyógyuljon, a fogyatékost fejleszteni, hogy jobban be tudjon illeszkedni, a szegényeket vigasztalni kell, segíteni kell őket/nekik, meg kell tanítani őket gazdálkodni, pénzt beosztani, hivatalban illedelmesen beszélni, adatlapokat kitölteni.

Az emberek többsége (beleértve a tudományos akadémia elnökét) nem is érti, miért kell ezt a szakmát felsőfokon, azon belül is egyetemen (sőt ma már PhD fokozatot is lehet érni) oktatni.

Van azonban a szociális munkának egy nálunk csak papíron létező értelmezése, amiben nem feltétlenül és főleg nem kizárólag az egyén az, akinek változnia kell. Még a látszólag legkézenfekvőbb esetben, a betegségek esetén is, amikor a tüneteket egyértelműen valóban az egyén viseli, akkor is felmerül a kérdés, vajon a környezet, a közeg, amiben az az egyén él, az utca levegőjétől, a kulturálisan közvetített étkezési és életmódbeli szokásokig, mennyiben járul hozzá a betegség kialakulásához. És ha kezelni akarjuk a helyzetet, akkor elgondolkodtató, hogy vajon asztmapumpát kell-e többet felírnunk, vagy dugódíjat kell bevezetnünk a belvárosban.

Ha hajléktalanok laknak az aluljáróban, akkor vajon őket kell-e elvezetni sárga mellényben, vagy azokat, akik 20 éve mulasztanak el elérhető önkormányzati bérlakás szektort teremteni, pedig feladatkörükbe tartozik a lakáspolitika alakítása.

Erre hívja fel a figyelmet a radikális szociális munka.

Az egyéni keretek meghaladása, a képesség, hogy messzebb is láthatunk az orrunknál, adja a „szociális” szó igazi jelentését, amit a második világháborút követően elsősorban a társadalomtudományok hoztak közelebb a hétköznapjainkhoz, és hatottak az olyan tradicionális szakmákra is, mint az orvoslás vagy a gyógypedagógia. Ez az „orrunknál való tovább látás”, az egyént megjavító, korrigáló, sőt hibáztató megközelítés meghaladása már önmagában radikálisnak minősül a hazai környezetben, mivel többszörös függésbe kényszerített, szervilis szolgáltatásaink és azok dolgozói láthatóan képtelenek bármiféle olyan cselekvésre, mely a kereteket változtatná meg, ahelyett, hogy a keretekbe nehezen illeszkedő emberekre hatna. Az optimális valahol az lenne, ha mindkét irányban történhetne változás, de ha kicsit is őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy a szociális munka hazai gyakorlatában ez javarészt igencsak egyirányú folyamat.

Magam is inkább kiléptem ebből, mintsem alakítani tudjam. Én is kudarcot vallottam már a 90-es évek elején, állami, önkormányzati szociális szolgáltatónál dolgozva, amit a település önkormányzati képviselői, alpolgármesterei vagy éppen a polgármester büntetlenül hívogattak napi rendszerességgel, a telefonban üvöltözve, hogy azonnal menjen ki valamelyik dolgozónk és vigye el a hivatal ablaka előtt segítségre váró hajléktalant. A hazai szociális munka megoldása erre, a mikszáthi igenis tekintetes úr hagyományát követve, szalad, eltávolít, aztán kitölti az adatlapban a nap végén, hogy ő életvezetési tanácsadást, sőt krízisintervenciót végzett. Az már nem került be az adatlapba, hogy a megoldás inkább a telefonáló képviselő krízisére vonatkozott mintsem a hajléktalan emberére.

Egy radikális szociális munkás erre a helyzetre, nem elszállítja engedelmesen a hajléktalant, hanem 300 másikat hív oda és addig ott maradnak a fogadóórára várva, míg a lakás- és szociális bizottság el nem kezdi a helyi a szociális bérlakás rendszert kialakítani. Mivel 20 éve senki nem áll 300-ad magával az ilyen fogadóórákon, 20 éve nincs is szociális bérlakás rendszer Magyarországon. Vannak viszont sárga mellényes szociális munkások, akik készséggel elszállítják a zavart és zavaró embereket az utcáról, legyen szó hajléktalanokról, bolondokról vagy kukázókról.

Angliában a 80-as évek elején Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt az ún. közösségi szociális munka gyakorlatilag illegalitásba kényszerült. A közösségi szociális munka a szakmának az az ága, amikor a szakemberek nem egyes emberekkel és azok családtagjaival dolgoznak, hanem egy egész közösség, településrész, lakótömb, környék szintjén ragadják meg a problémákat és ennek a szerves, örökké pulzáló, erőforrásokkal és persze problémákkal is sokkal jobban ellátott közegnek a szintjén keresik a megoldásokat is. Megoldásaik talán nem meglepő módon az esetek többségében nem merülnek ki a közösség tagjainak megregulázásában, megváltoztatásában. Vagy ha mégis, hát az olyan változás lesz, hogy képessé válnak összefogni, megszervezni magukat, megmutatni hatalmukat és erejüket, és változásokat kikényszeríteni, mondjuk a helyi politikában, lakáskérdésben, óvoda és bölcsőde ellátottságban, vagy akár az olyan kérdésekben, hogy vajon pláza nyitására adjunk engedélyt, vagy hagy éljenek tovább az általunk működtetett kisboltok.

Mert még az új alkotmánytervezet szerint is, amely végre leváltja az 1949-es alkotmányt az 1930-asra, a hatalom letéteményese a nép. Na, ebből nem kért Angliában a vaslédi, hogy valaki erről sikerrel fel is világosítsa azt a népet ráadásul az ő (az államról ő is szerette azt hinni, hogy az ő maga) pénzén. Elődje a nemzeti hős Winston Churchill, aki habár megnyert egy háborút, mégis győzelmének szinte másnapján kellett távoznia, elsősorban éppen azért, mert csírájában szeretett volna elfojtani mindenféle társadalmi elégedetlenkedést és főként annak megszervezésének lehetőségét. 

Kollégáim napjaink szociális fejleményeire reagálva azt mondják, hogy most egy ilyen korszak jön(van) nálunk is. Itt csak azért nem válik a szociális munka szitokszóvá (bár még válhat), mert nincs mit lenyomni, nincs mit ellehetetleníteni. A charity, diakónus, segélyszervezet, és az egyéni szenvedést enyhítő ápolás-gondozás vonalán azonnal lehet akár elismerést, és hivatalos publicitást kapni. Ha majd esetleg sokat ugrálnak (nem ugrálnak), a társadalmi változásokat elősegíteni akaró szociális munkások (nincsenek ilyenek), akkor majd megszüntetik az egyetemi képzést (OKJ bőven elég a segélyosztásra). 

Az Új Szemlélet csoport láthatóan nem várja meg, hogy elmúljon ez a korszellem (ami az út a munkához programmal, vagy a hajléktalan bázisszállások bevezetésével már az előző kurzusban elkezdődött), vagy magára találjon a szociális szakma. Felvesznek egy eddig innen nagyon hiányzó pozíciót, lerázzák magukról egzisztenciális félelmeiket, vállalják még a hatóságokkal való konfrontációt is, hogy életre keltsék a tankönyvi meghatározások olyan kitételeit, miszerint a mi szakmánk állítólag társadalmi változások elősegítésén dolgozik. Most már nem csak valahol máshol…

2 komment

Címkék: új szemlélet


A bejegyzés trackback címe:

http://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr592734555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

allegretta 2011.03.13. 14:08:52

Tetszik...
csak az nem, hogy a gyógypedagógiára hivatkozol...
ha jártál volna mostanában a gyógyped környékén/utánanéztél volna, meglepődnél, mennyire mást tanítanak már régóta, mint amivel itt egy kalap alá veszed...