HTML

Facebook

...és még annyit, hogy

Ami eszembe jut, mert nem kell mindig tematikusnak lenni.

Társadalom

Bejegyzések

Friss topikok

HTML doboz

 

2010.06.19. 22:36 Zsoolt

A karizma legendája

Olvastam egy interjút a HVG-ben Bernard Girard-dal, akit az újságíró megkérdezett arról vajon leáldozott-e a szuperkarizmatikus egyszemélyes vezetésen alapuló vállalatirányítási modell?
 
„Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is léteztek ezek a héroszok.” hangzott a „Google menedzsment” modell szakértőjeként ismertté vált közgazdászprofesszor válasza.
 
Letettem ezen a ponton az újságot, mert meglódultak a gondolataim. Ugyanis ha nem is a vállalatirányítás szintjén, de engem is régóta foglalkoztat a karizmatikus vezetés témája és ez az egyenes tömör válasz belőlem is kibújtatta az ördögöt, azt a sok fura rossz érzést, amikor a karizmával találkoztam.
Meggugliztam a kifejezést és a következőket találtam:
 
 
karizma  teológiai és vallástudományi fogalom, amely az ember vallásostermészetű rendkívüli lelki képességeinek mint kegyelmi adományoknak a megnevezésére szolgál. Összehasonlító vallástörténeti megközelítésben ilyen, az isteni és az emberi világ közötti közvetítésre alkalmassá tevő képességek azoknak a szent embereknek az adományai, akik a a varázslás, a jóslás, aprófétálás révén emberfeletti adottságoknak válnak részesévé.
 
Nahát, lehetett volna valami közelebbi, üzleti vagy politikai definíciót találni, de most kapóra jön ez a vallásos, természetfeletti olvasat. Ugyanis benne van az, ami a legtöbbször zavarni szokott amikor a karizmával, a karizmatikus vezető ajnározásával találkozom. Az a túlzott, a valóságtól elrugaszkodott elvárás és a rá épített hazug image, ami a mai napig körbelengi a vezetés és a vezető jelenségét.
 
A politikában demokratikus keretek között már azok a mondatok is rendre félremennek, amikor egy elnök (miniszterelnök) jelölttől várják az ország felemelkedését, vagy a nevével fémjeleznek egy korszakot. Kommunikációs szempontból el tudom fogadni, hogy egyszerűbb kimondani, hogy Clinton éra, de azért az helyesen így hangozna:
 
„Az a korszak, amikor a kormányzat élén Clinton állt, a tőle független törvényhozó testület a következő tagokból állt: (hosszú felsorolás a szenátus tagjairól), a jegybankot Greenspan irányította, a legfelső bíróság összetétele következő volt: (megint felsorolás)….”
 
És még akkor lehetne cizellálni a különböző független felügyeletekkel, a központi kormányzattól független szövetségi államokkal (itthon önkormányzatokkal), a piac és a média meghatározó szereplőivel vagy a jelentős civil szerveződésekkel, sőt az USA viszonylatában legalábbis a lakosság (pl. fogyasztási) attitűdjével a közvélekedéssel.
 
Ha minden független cselekvőképes aktort figyelembe veszünk, akkor az elnök (miniszterelnök)mozgástere igen korlátos (és tudatosan korlátozott) egy demokratikus országban, ami azt jelenti, hogy sem a közösség felemelkedése, sem bukása nem köthető egyértelműen hozzá és csak hozzá. A demokrácia egyik lényegi vonása éppen a hatalmi ágak szétválasztása. Ez azt jelenti, hogy a karizmatikus vezető (népvezér) mint egyszemélyes aktor, akinek a recehártyáján tükröződik az egész rendszer, aminek az élén áll, és akinek a homlokát az egyedüli megvilágosodás bölcs szele fújja, értelmezhetetlen fogalom ilyen keretek között. Lehet tehetségesnek lenni az egyeztetésben, ehhez lehet rendelkezni kisugárzással is, de egy megosztott hatalmi felállásban a siker és a bukás záloga mindig több mint pusztán egy, bármilyen erős személyiséggel megáldott ember sikere vagy bukása. Az ilyen rendszerekben egy többváltozós képlet egyetlen változója lehet csak a mégoly karizmatikus vezető is, akit hiába írnak rezgő pirossal a képletbe, attól még a többi változó nélkül nem fog kijönni a kívánt eredmény. Háááálistennnek.
 
Anekdotaként terjed szervezetfejlesztő tréningekről egy bevett trükkös kérdés a tréning kezdetekor, miszerint: kit tartanak a jelenlévők a cégnél pótolhatatlannak?
 
És amikor elhangzanak nevek esetleg, akkor a válasz az, hogy: na, első lépésként őket kell elbocsátani.
 
Ugyanis a pótolhatatlan ember egy rendszer számára életveszélyes. Szerintem abban az értelemben, ahogyan mi elvárásokat támasztunk a karizmatikus ember felé, úgy ő is életveszélyes lehet egy komplex rendszerben.
 
Egyszerre önáltatás a szavazók, vásárlók, részvényesek részéről azt hinni majd az isteni képességekkel megáldott tévedhetetlen vezető biztosítja a boldogulásunkat és önáltatás a mégoly erős vezető részéről is azt gondolni, hogy majd ő, majd ő egyedül.
 
Egy 2-3 fős csoportosulás szintjéig (a többiek teljes elnyomásával) talán még találkozhat az elvárás a valós lehetőségekkel, de ennél nagyobb szervezeteknél a karizmának már legfeljebb katalizátor szerepe lehet (az se semmi) de annak köze sincs ahhoz az egy pontra irányultsághoz, amit legtöbbször belefantáziálunk ezekbe az emberekbe negligálva azt a bonyolult rendszert, ami mögötte áll.

  

Szólj hozzá!

Címkék: karizma bernard girard


A bejegyzés trackback címe:

http://annyit.blog.hu/api/trackback/id/tr242094556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.