Nagyon szubjektív összefoglaló 10 év vizsgáztatásának tapasztalataiból a társadalomtudományok területéről
A kiemelkedő vizsgázó, aki miután kimegy a teremből az embert elfogja az érzés, hogy van még esélye a világnak
A kiemelkedő vizsgázó az, aki a gondolkodó ember benyomását kelti. Összefüggésekben beszél, képes egymástól távoli tartalmak összekapcsolására, párhuzamok felismerésére. Például szociológiai elméletekkel összekötni történelmi eseményeket és társadalompolitikai fejleményeket, mindezt érzékletes példákkal, ötletes, akár újszerű gondolatokkal. Ez mindig kicsit bátorság kérdése is, de rendkívül kifizetődő akkor, ha közben látszik, hogy a vizsgázó eligazodik a nevek, irányzatok, fogalmak, paradigmák dzsungelében, magáévá tette a nyelvet, de képes abból akár kiemelkedni is.
Az ilyen feleletek pillanatok alatt átmennek szakmai beszélgetésbe, az egyébként végtelenül fárasztó államvizsga egy pezsgő diskurzussá válik, ahol feloldódik a jót és rosszat mondás lehetősége, vita van, amiben minden álláspont érvényes és igaz lehet.
Nagyon ritka az ilyen felelet, vagy mert a bátorság, vagy mert a tudás hiányzik. Sok hallgató félreértelmezi a vizsgát, és alámegy a hierarchikus helyzetnek (ezt sok tanár is erősíti a viselkedésével), magát a kicsi felelőként tekintve iskolásan megfelelni akar, míg mások a „nemtudás” miatt rejtőzködnek. Mások meg éppen azzal rontják el az amúgy előttük álló lehetőséget, hogy habár tudásuk meglenne valami nehezen értelmezhető nyegleséggel csak gondolataik laza foszlányait adják elő, hiszen vagyunk úgyis olyan viszonyban, hogy „tudjátok rólam tudom az anyagot”.
A még mindig kiemelkedő vizsgázó, aki gondolataival tömi ki a tátongó lyukakat.
Vannak vizsgázók, akik ügyesen lopják az időt az összefüggéseket teremtő gondolataikkal, és ezzel egyébként befedik a lyukat, hogy kurvára nem tudják ki az a Pierson, LeGrand, Ian Gough, Segelman. Sok esetben a gondolatot, amit ezek az emberek képviseltek ismerik, sőt olyan is van, hogy a hallgató magától hasonló összefüggésekre jön rá, és úgy mondja el azt, hogy fogalma sincs valaki ezt már megírta.
Ez a tudás ugyanolyan jó. A tudományos nárcizmus jelenségéhez kapcsolható az a követelmény, hogy áldozni kell a nagyoknak az örökkévalóság oltárán. Egy feleletben talán az A kategóriás nagy szereplőket tényleg illik felvonultatni, de okos saját gondolatokkal ügyesen ki lehet tömni a második, harmadik vonalbeli szereplők és elméleteik ismeretét.
A magam részéről a láthatóan gondolkodó vizsgázót igyekszem nem megszakítani kérdésekkel, mert megengedem neki, hogy érvényesüljön az ő gondolatmenete (már az nagy eredmény, hogy van neki, és ki mer állni vele). Ha kérdezek az inkább számomra tisztázó kérdés, hogy jobban megértsem, mire gondol, nem pedig valamilyen irányba terelgető, rávezető kérdés.
Ez a felelettípus már sokkal gyakoribb. Sokszor azt érzem a hallgatók többsége ezen a szinten áll, azonban sokakban az izgatottság, a megfelelni vágyás, a vizsgahelyzet félreértelmezése (értsd: azt hiszik az iskolás felelet az elvárás), leblokkolja az egyébként leginkább értékes saját gondolatokat. Ez nemcsak a hallgató hibája, az iskola még mindig nagyon rossz üzeneteket ad, pedig éppen a társadalomtudományok területén szinte egyetlen tárgyi tudáselem sem ér semmit megtermékenyítő gondolkodás nélkül. Azonban alig-alig bátorítjuk a hallgatókat gondolkodásra, így sokan egyenesen bújtatják amúgy figyelemreméltó, friss meglátásaikat.
Az iskolás felelet
Van, aki kizárólag a neveket, irányzatokat, fogalmakat tudja, a klasszikus seggelő diák, aki láthatóan szóról szóra felmondja az anyagot, amit a társai kidolgoztak neki, vagy, amit ő maga körmölt össze társainak is.
Ennek két típusa van:
- a magabiztos, aki azt hiszi, most valami nagyot alkot és egyfajta fölényes hangsúlyozással dobja be az újabb és újabb neveket kínos pontossággal ügyelve az olyan évszámokra (olykor napra bontva) amiket a vizsgáztató tanár sem tud, nem is érdekelte soha.
- és van a lángba boruló arcú, nedves szemmel szorongó, aki annak ellenére majd meghal izgalmában, hogy a fentiekhez hasonlóan darálja az anyagot.
A legtöbbször ezek a vizsgázók is jó jegyet kapnak (formálisan nagyon nehéz leértékelni a tárgyi tudást), de ez egy halott tudás. Az ember, ha nem akar ünneprontó lenni, akkor inkább nem is kérdez, mert egyetlen kérdéssel szétesik a kártyavár, ugyanis ez a vizsgázó csupán a fejében egy memóriablokkot mond vissza. Az nem állt össze egy belsővé vált, gondolati rendszert, vonatkoztatási pontokat felvonultató, egymásba kapcsolódó hálózattá, amiben a saját tapasztalatok, a más területekről származó ismeretek és az ezekből születő saját ötletek képzenek rendszert.
Az egydimenziós ember
Sok okos és tapasztalt ember esik egy egyetemen abba a csapdába, hogy azt hiszi, már mindent tud, ezért tulajdonképpen zárt rendszerrel érkezik és azzal is távozik az iskolából. Ide már nem fér be egy új szemlélet, nincs nyitottság a más paradigmákra, nincs idő azzal vacakolni, hogy párszáz, pár ezer oldalt elolvasva vagy a korábban megismert gyakorlattól különböző megközelítést kipróbálva új kapukat nyisson, új huzalokat alakítson ki fejben vagy akár a kezében.
A magam részéről legtöbbször a medikális szemléletű iskolákban tudást és gyakorlatot szerzett embereknél látok ilyet, de politikai és szélesebb értelemben vett társadalomtudományos paradigmákban is le lehet ragadni. Alapos, akár lenyűgöző tudása is lehet itt a hallgatónak genetikai, biokémiai elméletekről, átfogó rendszereket ismer nagy nevekkel és elméletekkel, amelyben a medikális paradigma érvényesül, azonban nemhogy fogalma sincs a párhuzamosan létező iskolákról, azokat mintegy ignorálva kérdésre is saját köldökéhez tér vissza.
Jellemző még itt a nagy egyéni gyakorlattal, azonban elméleti tudással nem rendelkező vizsgázó. Ők általában több éves munkában szerzett gyakorlattal jelentkeznek az egyetemre, amit egyébként az új bolognai rendszerben a mester szint és a BA szint között nagyon előnyösnek tartok. A gond akkor van, ha ez a személyes élmény/gyakorlat zárt életfilozófiát hoz létre, már esély sincs új megközelítések befogadására, beleértve a tudásokat is. Így aztán a vizsga és a szakdolgozat is egy véget nem érő énközléssé válik, huszonévesen Boross (Hóbagoly) Pétert megszégyenítő életbölcseletté, amin az olyan perifériás dolgok, mint az egyetem által kínált tudás már nem talál fogást.
Nem kéne, (de senki sem tökéletes), szóval engem az ilyen vizsgázó idegesít, én nem szoktam jó jegyet adni (ilyenkor jó, hogy a záróvizsga bizottság előtt zajlik, mert a kollégák felhúzhatják a jegyet), sőt szóban kiegészítést teszek arról, hogy legszívesebben egy betétlapot tennék a diplomájába miszerint az csak egyetlen területen érvényes.
A tudás nélküli gondolkodó
Vannak nagyon kreatív, láthatóan sokat gondolkodó emberek, akiknél azonban hiányzik az átfogó alapozás. Itt sem sok látszik az egyetemből, de nem azért mert egy területen elmélyedt a hallgató, hanem azért mert sehol sem mélyedt el, ám van egy hétköznapi bölcsessége és tájékozottsága. A meglévő kevés tudás alapja a HVG-Népszabadság hétvégi melléklet-Magyar Nemzet tengelyről származik, jobb esetben Világgazdaság esetlek külföldi lapok, CNN.
Rendszerint öltönyben érkeznek (nők esetén sötét kormányszóvivői kosztümben) és igen, őket látjuk majd alig két évvel a végzés után a televízióban szakértőként. Lenyűgöző, kicsit arrogáns kommunikációs készségeik vannak, jól alkalmazzák a fentebb ismertetett tudást saját gondolatmenetekkel elleplező technikát. Itt azonban nem hézagok vannak a tudás egyenesében, hanem tudásfoltok a semmiben.
Van hogy sikerrel átjut a hallgató (ez a jó jeggyel való átjutást jelenti, megbukni nagyon kevesen buknak meg), de inkáb azt tapasztalom, hogy a vizsgáztató érzékelve ezt a trendi infotainment-es vonalat a hallgató elé tesz egy kereszttáblát elemzésre, esetleg konkrét elméletekre, irányzatokra kérdez rá mélyebben. Itt a rendszer kikapcsol egy pillanatra, aztán talán arra építve, hogy ennyi hatásszünet elég volt, megismétli az előző gondolatmenetét ugyanazt a felszínes szöveget nyomva. Itt erős kezű oktató felszólítja, hogy a „kérdésre feleljen legyenszíves” de gyakoribb a „köszönjük szépen” típusú elengedés egy közepes osztályzattal, amit a hallgató sértett arckifejezése kísér eredményhirdetéskor.
Félreértés volt ide jönni
Sajnos minden évben eljut az államvizsgáig olyan hallgató, akinek sem tudása, sem saját szellemi kapacitása nincs nemhogy egy összefüggő felelet leadására, de a megszólalásra sem. Ez egyértelműen az egyetem hibája akkor, ha a hallgató bejutott, de korábban is előfordult, hogy bizony akár az államvizsgáig el lehet jutni a semmivel. A BA képzéseken vannak újabban ilyen emberek, mivel nincs felvételi, hozott pontokkal lehet bejutni. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezeken a BA képzéseken szoktam találkozni a nagyon friss szellemi energiákat behozó, elképesztő képi kultúrával rendelkező "új generációval".
Blokkszerű leállás jó képességű hallgatókkal is előfordul. Mégiscsak egy nagy esemény, esetleg nagy a családi nyomás, amúgy is parás a hallgató és elég egy rossz szó, egy nem eléggé bátorító nézés, vagy az előző hallgató kudarca és beáll a tetszhalott állapot. Itt jó érzésű oktatók sokmindennel segíthetnek, lehet kicsit pihenni, kimenni a mosdóba, visszamenni tételt dolgozni, új tételt húzni, az oktató elkezdi a hallgató helyett a feleletet (na mutassa mi van a papírján, hisz látom innen, hogy tele van írva!), de akinél csak blokk van, az egy ismételt államvizsgán a következő félévben kiválóan megfelel. Nem egyszer láttam ilyet.
Sok oka lehet az államvizsgáig eljutott valójában nem idevaló emberek megjelenésének. A „folyamatos krízis” technikája az egyik gyakran alkalmazott technika. Ezzel a hallgatóval véletlenül mindig történik valami, balesetet szenved a vizsgák napján, neki száll el a gépéről a dolgozata, pedig higgyük el mennyit dolgozott rajta, gyereke, beteg szülei, munkahelyi krízisei, párkapcsolati problémái vannak. Szociálisan érzékeny oktatók (és hol máshol legyenek ilyenek, mint társadalomtudományi szakokon) aztán átengedik a hallgatót sokszor nem is érzékelve, hogy más oktatóknál ugyanez a jelenet zajlik le. Az államvizsga aztán az igazság pillanata (kéne, hogy legyen), de ilyenkor meg az merül fel az oktatókban, hogy ha már idáig eljutott nem méltányos megbuktatni, hiszen mi üzentük neki öt évig, hogy rendben van. És akkor kap egy kettest meg egy diplomát is ajándékba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2010.05.31. 22:04:05
hungarisztan 2010.12.23. 07:45:35
No, ő lesz az, aki majd újságot ír – kvázi népet nevel, „nem középiskolás fokon” – pár éven belül. Hát ő nem fogja érteni, mi az a demokrácia.
Csak egy kiragadott példa volt, de nagyon jellemző.
Pál Andrásné 2013.06.14. 11:01:36
AtomLéda 2013.06.15. 00:16:08
hungarisztan 2013.06.18. 21:11:56
Egyetemen kéne megtanítani, ki volt Sztálin? Ugye most viccelsz?
kváziasszonyok gyöngye 2013.06.30. 23:05:12