...és még annyit, hogy

Ha valahol máshol élnék, más éghajlat alatt, azt hiszem a négy évszak változása hiányozna nagyon. Nekem egyenesen bizarr lenne egy karácsony a strandon és főleg a váltások hiányoznának. 

Az utóbbi években észre sem vettem az évszakok változását, aztán egyszer szokás szerint űzött vadként dolgoztam valamin és egy pillanatra kinéztem az ablakon. Április volt és a szomszéd kertben virágoztak a gyümölcsfák. Mintha valami villám csapott volna belém. Átfutott rajtam hogy itt csinálom ezt a sok szart évek óta, nagyon fontosnak tartom magam, meg amit csinálok, pedig pár hónap múlva ki fog emlékezni ezekre a stresszes rohanásokra? 

Van egy nagyon jó szlovák film 1995-ből, Martin Sulik rendezésében Az egyik kedvencem...az a címe, hogy A Kertben. Hát szerintem éppen erről szól..ha valakinek megvan DVD-n azonnal írjon!:) 

Azóta szemem van az évszakváltásokra, és mindegyik olyan mint egy kapu, ami átvezet korábbi telekre, nyarakra, amik már messze tűntek. Olyan egy évszakváltás mint azok a zenék, amiket 20 éve nem hallottál, és amikor hirtelen előkerül akkor libabőrözik a karod mert visszarepít. Nálam ez a hatás olykor olyan erős, hogy még a régi illatokat is érzem és magam is meglepődöm, hogy a szagoknak is van emléke. 

Ma nagy pelyhekben hull a hó. A sötétben nem is látszik csak érzed ahogy az arcodba vág, kis gyengéd pengeként. Csak a fent, az utcai lámpák környékén látszik, ahogy fura szögben, néha egymással kergetőzve érkeznek a hópelyhek. A lábam alatt ropog a friss hó, már elővigyázatosságból két zoknit vettem reggel, így élvezkedve lépek mindig a ropogósra. Az árnyékom kering körülöttem. Mindig kettő van...egyet a már elhagyott lámpa fénye ír az alakom köré, a másikat az előttem lévő kreálja. Éppen így keringtek az árnyékaim körülöttem 7 éves koromban is, amikor délutánosok voltunk az iskolában és már jócskán sötét volt, amikor anyámmal a ropogós hóban lépkedtünk hazafelé. 

A kapu pedig az, hogy majd harminc év múlva egy hirtelen november végi hóesés hozza vissza azt az emléket, hogy kisiskolás korunkban egyik héten reggel jártunk iskolába, aztán meg délután, mert nem volt elég terem. De ezt már csak felnőtt fejjel teszem hozzá, akkor azt hittük ez a világ kezdete óta mindig így volt...hogy ez a dolgok rendje.