Általában a MOM-parkba járunk moziba mert ott lehet eredeti nyelven megnézni a filmeket. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy hárman négyen ülünk a teremben, akár keresztben is lehetne feküdni.
Most nem ez volt a helyzet. Tömve volt a terem, láthatóan mindenféle náció tagjaival. A mozi varázsa egyrészt éppen ebben van, hogy a sok néző körülötted, a nézőtér lüktetése, a nevetések vagy éppen a döbbent csend add valami pluszt a filmhez.
Meg sajnos a szerintem egyre pofátlanabb módon szinte természetessé váló mobiltelefonálás, a székrugdosás vagy a filmet a háttértelevíziózás szintjére száműző folyamatos duruzsolás. Egyik lottóötös álmom egy saját mozi, ahova csak olyanokat engednék be, akikkel lehet filmet nézni.:)
Én nem vagyok egy James Bond rajongó. Nem követem évtizedek óta a szereplők változásait, az alapsémát, a sztorit. De mivel ikonszerű filmről van szó, persze ismerem az alapfelállást. A szuperügynök, a kütyükkel, a nők és a „prémium kategóriás” életstílus.
Talán éppen a film nyomasztó öröksége miatt, szerintem a James Bond filmek a sok látványos technikai újdonság ellenére az 50-es, 60-as évek naív álbrutalitásának szintjén maradtak. Azért nekem ez még mindig a Ben Hur féle tiszta ruhám van csata után is világ, csak most már nem a kellékek szintjén hanem az egész lelkülete szintjén.
Habár éppen ez az új Bond...láthatóan igyekszik táncolni valami hihető érzéketlenség és érzékenység határán, esendő, megviselt, fáradt és hibázik is, de még mindig nem sikerült megragadni azt, ami szerintem egy ilyen filmben igazi lehetőségként rejlik. Látom a törekvést, de még meg sem közelíti a film azt az érzelmi mélységet, amit sokkal komolyabban végig lehetne járni.
Látom az apró jelenetekben a lehetőséget. Egy kicsavart kéz is igen drámai lehet, ha sikerül megragadni a kiszolgáltatottság, a vereség és a brutalitás drámáját. Megáll egy pillanatra az idő...és ez a pillanat nagyon súlyos tud lenni. Annak is akit térdre kényszerítenek, és annak is aki térdre kényszerít és annak is, aki mindezt egy tömött teremből nézi.
Ehhez képest a Quantum Csendje odáig jut drámaiságban, hogy gyenge utalás van arra, hogy vajon hány napja nem aludt Bond már, de még mindig lazán lemegy egy ital két gyilkosság között. Olyan könnyű délutáni magazin ez, amiben a helyszínek és a kellékek inkább ötletadó, brendteremtő reklámok, a most megcsillantott mélységek csak a gyenge próbálkozás szintjén maradnak. Messze van még ez attól, hogy nyomott hagyjon az emberben, nem kéne ezt erőltetni a promóciókban. Korai!
Majd veszek egy órát, meg iszok egy hideg koktélt...inkább erről szól még az egész.:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.